Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Búcsút int a nyár
Lassan búcsút intünk a csillagfényes nyárnak,
s követői leszünk az őszi hervadásnak,
ami oly keserű érzés, így alkony idején,
mikor fáradt már a szív, és semmit sem remél.
Én is nagyon fájom, hogy véget ér a nyár,
s messze délre száll minden gólya pár,
mert tudom, mikor a vándormadarak
messzi útra kelnek,
valamit lelkünkben mindig összetörnek.
Sajog bennem is az a bizonyos tudat,
hogy utoljára látom a rétvirágokat,
s utoljára érezhetem azt a kócos langy-szelet,
mely arcomba fújja a homokszemeket.
Én minden évszakot nagyon szeretek,
de bennem véreznek el az őszi levelek,
s bennem halnak el azok a bús gondolatok,
hogyha egyszer én is, én is meghalok,
akkor hiába a tavasz, és hiába a nyár,
szép muzsikát nem fütyül több énekesmadár.
(Kun Magdolna)
Kosztolányi Dezső:
Csönd
Lebegj reám, ó csendes némaság,
véresre horzsolt szívemet kötözd be,
ontsd rám a holtak áldott balzsamát!
A zagyva nyelv hangját zavarjad össze,
fullaszd el égő, száraz torkomat,
alélt fejem zsongó, nagy csend fürössze.
Aludjon el a kínzó gondolat,
ónsúlyod égőn nyomja vissza mellem,
végsóhajom szelídeden fogadd.
Emlékezet, tudásnak kéje, szellem,
halk ájulatba nyögve vesszen el,
és szó ne keljen boldogságom ellen.
Szűnjön pihegni a beteg kebel,
tűnjön le róla a vér régi mocska,
míg boldogan nagyobb öröm emel.
Sártól szennyes valóm tisztára mosdva
lebegjen a felejtés bűvkörén,
s ne bántson a bűn, a sár és a rozsda.
Szent csönd, terítsd palástodat fölém,
fülembe kriptád hallgatása csöng,
s mélységeidből nem nézek föl én:
Oh én fehér sírboltom, tiszta csönd!...
Bocsánat!
Kosztolányi: Csönd című verse nem ez, ez a vers az ő stílusától idegen.
A vershez Kosztolányinak annyi köze van, hogy ő fordította. Közre is adta egy, német költőkről szóló kötetben:
Bruno Wille a költő, a vers a PDF 38. oldalán, a beszkennelt kötet 66. oldalán kezdődik.
Kéki Richárd
A legjobb barátomnak
Midőn e verset írtam,
csak egy dologra gondoltam,
hogy hogyan kívánhatnék örömet
a legeslegjobb barátomnak.
Tudom csak egy valamit szeretnél,
mire mindig vágyva vágysz,
a te ... szerelmét,
és hogy örökké lásd.
Ezért hát kívánom neked
tiszta szívemből,
hogy reményed beteljesedjen,
és legyen szép jövendőd.
Légy erős és egészséges,
betegség téged ne érjen,
egyetemre felvéve oda mehess,
ahova csak jelentkezel.
Jövőd legyen fényes,
tégy nagy dolgokat,
sose légy túl kényes,
és másokat elfogadj.
Végül is még mit kívánhatnék neked?
A Jóisten segítsen utadon téged!
És tudd, hogyha baj van, és Isten már kevés,
egy jó barát mindig van ki téged megért.
Kosztolányi Dezső
CSÖND
Kulcsold össze
a kezed,
míg a csöndet
élvezed!
A hited véd,
küzdj vele,
a szemed húnyd
csendbe le.
Bármi jöjjön,
elzuhog!
Meg se moccanj,
légy nyugodt!
Büszke, csöndes
sziklagát,
min dagályok
csapnak át.
Göndörödjön
habra hab,
szerteporlik,
szétszakad!
Míg az orkán
fenn csatáz,
Hallgat a nagy
sziklaház!
Bármi jöjjön,
elzuhog!
Meg se moccanj,
légy nyugodt!
Ha az élet
sebet ád,
az öröklét
vár reád.
Hogyha gyáva
bosszú mar,
felfeszít
néhány cudar:
tudd meg, hogy a
szenvedés
olvadó hó,
elenyész.
Megrabolhat
az idő,
az öröklét
békítő,
ami elmúlt,
visszatér;
drága balzsam
lesz a vér.
Mert a béke
ölbe fog.
Álom, áldás
vár legott.
Mosolyogj hát
szeliden
az öröklét
öliben.
Radnóti Miklós- Eső után
Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak
Máskor poros levelén a fáknak.
Ma mohón és vidáman ölelik
Fölül a fényt és alul az árnyat...
A fű még az esőtől nedves
S a sétány már szárazon ásít
És méregzölden rángatja az utat
A teltgyomrú és gyöngyöző pázsit...
Rezegtetve szárítja az úton
Összeaszott szárnyát egy lepkepár,
Előbb az eső verte le őket.
Most nyilaz utánuk a napsugár...
Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak
Máskor poros levelén a fáknak.
Ma mohón és vidáman ölelik
Fölül a fényt és alul az árnyat...
Peregnek az évek / Vilhelem Margareta
Peregnek az évek,
mosnak sok emléket
mik feltörnek néha,
s törlik érzelmünket,
csodás életünket,
mely oly semmivé lett,
de néha boldoggá tett.
Kopog az ősz,
újból beköszönt,
keresi a nyarat,
mely lassan elillant,
s magával vitte,
legszebb éveink,
a bohém vidámságunk,
s reményteli vágyunk,
s az élet színeit.
Most már csak emlékek,
és lassan halványulnak,
néha el is tűnnek.
ha peregnek az évek,
az emlékek halkulnak,
Szeretem az ősznek,
csendes lépteit,
halk kopogását,
a csendes szélfúvást,
az esőcseppek,
zajos kopogását,
az ősznek a színét -
a lassú elmúlást.
Wass Albert : Jó éjszakát
Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.
Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.
Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.
Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vízen?
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyûtt vonóbul bot,
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velõ agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban.
És keményen mint a jég verése,
Oda lett az emberek vetése —
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyûtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Tanulj dalt a zengõ zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl;
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyûtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, õrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerõ remények?
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyûtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az elsõ árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyûtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserü levében,
S annyi bûn, szenny s ábrándok dühétõl
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy új világot zár magába.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyûtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Húzd, de még se, — hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon.
Akkor húzd meg újra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel újra a vonót,
És derûljön zordon homlokod.
Szûd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
(1854)
Juhász Erika
Egy barátomnak
Köszönöm, hogy megismerhettem vonzó lényed,
a kisugárzott, ragyogó belső fényed.
Barna őzike szempár,
nézett rám az őszinteség oltárán.
Isteni tisztaságú lelked,
szívem felismerte testvéremet benned.
Barátságunk végtelen,
találkozásunk nem véletlen.
Lelki társak vagyunk az örökkévalóságban,
s barátok ebben a világban.
Felderül a nap, mikor mosolyogsz,
vajon mindig nevetni fogsz?
Alázatos szíved, mint fénylő kard,
mely lelkemben sebet hagy.
Ez a seb oly kedves nekem,
feléd nyújtom kezed.
utunk szerteágazó,
célunk összetartozó.
Csak álmodom, hogy együtt leszünk,
de tudom, hogy nem itt a helyünk.
Sosem fogom feledni kedvességed.
s megértem elkötelezettséged.
Megmaradunk egymásnak,
egy örökkévaló világban.
Köszönöm, hogy barátod lehetek,
mosolyod el nem feledem.
Végtelenség kéklő óceánján,
várni foglak a partján.
Mit is mondhatnék még neked,
azt kifejezni nem lehet.
Légy jó és büszke magadra,
mert te vagy a támasz ha baj van.
Sík Sándor : Emberség
Egy nap, mint a rest csiga, mászik,
Zivatarként zúg el a másik.
Mindegy, csak ugyanoda érnek.
Mit szólna ma tegnapi éned?
Amit éltél tisztes erényben,
Csupa félség s ösztön a fényben.
S ami pelyvád hull ki a rostán,
Nem lesz színig az se gonosz tán.
Mindegy, tovazizzen az élet:
Eszmélsz, s már itt az ítélet.
Szíved, agyad ostoba röggé...
Magad igy vagy amúgy, de örökké.
Nincs szánva szemednek a holnap:
Ott légy igaz ember, ahol vagy.
Most tedd, amit adatik tenned:
Az Isten rügyezik benned.
Bíbor alkonyat
Most lassan aláhull
a bíbor alkonyat,
Egy percre visszanéz,
majd búcsút int a nap.
Egy pillanatra csend lesz,
szinte áll a lég,
Mintha minden élő
csodára várna még.
Mily varázsos minden,
talán így marad.
Oly hamar a sötétség
reánk nem szakad.
Lassan, tétován,
fölkel a gyönge szél,
Vigasztalva suttog-
szép estét ígér.
König Imre
Erdélyi József : Kék katáng
Nyár van...Azóta learattak,
s a tarlott földeken
keresztben szárad a sok kéve,
mint annyi holttetem.
Az erdőből kiszáll a gerle,
dézsmálja a szemet.
Vadgalambként suhan a szerelmem,
s tekinti földemet...
A dűlőkön hajnali harmat,
futó zápor után
csillagvirágok özönével
rajong a kék katáng.
De az ártatlan kék virágok
elhervadnak hamar:
kegyetlen nap vakítja őket
lángsugaraival.
Mint Dárius Király a síró,
kékszemű foglyokat
tüzes nyárssal, pórázon tartva
érzékeny ajkukat...
Erdélyi József:
Kék Miatyánk
Legszebbek a néma imák…
Imádkozik minden virág;
kék imát mond a kék katáng,
kék virága kék Miatyánk.
Gyalogútak, dűlők fele
kék katánggal van most tele;
mélyűlt keréknyomok között
milljó kék Miatyánk köszönt.
– Ki itt jársz, légy jó emberünk,
s néma imát mondj mivelünk;
tekints némán az égre fel, –
egy pillantást megérdemel.
Szekérkerékkel töretünk
kocsikenőcs a kenetünk,
innen mi el nem mehetünk;
mégis szép a mi életünk.
Mégis víg a mi életünk,
az égre ment felnézhetünk
s néz ránk a Nap, az ég szeme;
nyitott szemünk felnéz bele.
Minden tövön száz kék katáng
mondja némán hogy „Mi Atyánk”;
s hervad hamar és boldogan,
benne mert új élet fogan.
Mert küllőkkel bár töretünk,
kocsikenőcs a kenetünk:
mig az égre felnézhetünk,
örök élet az életünk…
Kristina Calu - Csak egyszer...
Csak egyszer néztél rám
Én álltam ott bambán
Fásult agyam nem hitte el
Halvány mivoltom téged érdekel
Csak egyszer találkozott szemünk
De az olyan volt, mit sosem feledünk
Belém kulcsolódott a lelked
Lényed megtöltötte a termet
Csak egyszer mosolyogtál
Majd csendben visszavonultál
Megijedtem, hogy máris elvesztettelek
Pedig még meg sem érinthettelek
Csak egyszer pillantottál hátra
Zöld tenger édes ragyogása
Szívem újult erőre lelt
Lábam önálló életre kelt
Csak egyszer jön ilyen az életben
Tudtam, ez nem lehet véletlen
Hogy te és én, ott és akkor
Nem ijedhettem meg a váratlantól
Csak egyszer kérdeztelek.
Százával kaptam az igeneket
Azóta nem létezik TE és ÉN
Azóta MI vagyunk a világ tetején
ÓH SZÍV! NYUGODJ!
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsu, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
1928 vége
József Attila
Gál Johanna Wendi
Legjobb barátomnak!
Mikor megszülettem, még nem ismertelek téged,
De aztán teltek az évek, és hoztak rengeteg szépet.
Hozta a barátokat, akiknél nincs is jobb dolog.
De főleg egyet, akire mindig számíthatok.
Előtte megnyílok és mindent megbeszélhetek,
Mellette igazán önmagam lehetek.
Esti gondolatom
Óriásra nőtt esti fények
álomba simogatva mesélnek.
Lágyan körbefonó, lágy takaró,
e hatalmas Hold földjét simogató.
Óvatosan ringatja haját az éj,
kezével nyugtató hangon zenél.
Oly bársonyos, szerető hajnala
holnapra arcod kisimogatja.
Tegnap virágait emelték faladra,
új napod színei márványosak.
Ne keresd, csak éld e napod,
építkeznek boldog pillanatok.
Túl a formán
Túl minden jelzőn és rendeltetésen
meglapul a dolgok lelke,
a kérlelhetetlen, bronzsötét
egyetlen lényeg
s valami igazság hömpölyög
a folyók fenekén.
Háznak mondasz valamit
- négy fala van, -
pedig nem az.
Kályhának mondod,
pedig nem az,
virágnak mondod,
pedig nem az,
asszonynak mondod,
Istennek hívod,
pedig nem az.
Nevükön szeretném nevezni őket
ilyenkor alkonyatkor.
Kinyúl értem bizonytalan szavuk,
megölel láthatatlan karjuk
s úgy ringok el a titkok titkán,
mint az anyám ölén.
Dsida Jenő
Christina Georgina Rossetti: Születésnap
Szívem, mint éneklő madár,
akinek fészke vizes völgy,
a szívem mint az almafa,
kit édesen lehúz a föld,
a szívem mint a szivárványos
kagyló égi tengeren -
szívem mind ennél boldogabb,
eljött hozzám a szerelem.
Trónt nekem, párnát, selymeket,
függönyül bíbor-bársonydíszt,
pomagránátot, gerlicét
faragj rá, pávákkal díszítsd;
ötvözz rá arany és ezüst
szőlőt, hűs liliomot nekem,
hadd üljek születésnapot,
eljött, eljött a szerelem.
(Hajnal Anna fordítása)
Wass Albert: Örök búcsúzás
Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,
a búcsú mindig bánat,
és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,
kísértetes csengés: talán soh'sem látlak...
Jöhet még egy este,
egy utolsó este, egy fekete este,
mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből
belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.
Azért van ez nálunk:
akármerre megyünk, akármerre járunk,
a búcsúzásunk bánat,
s kísértetes árnyak halk-szavú csengése
a szívekbe fájnak:
talán soh'sem látlak... talán soh'sem látlak...
Ha akkoriban nem veszem gondjaimba, akkor nem lehetett volna boldog kandúr belőle. :)
Ül a cica
Cica ül a versemen,
Mosakodik lelkesen,
Nem zavarja cseppet sem,
Birtokolja szemtelen.
Cica ül az ingemen,
Fészkelődik féktelen,
Nem bosszantja cseppet sem,
Összegyűri teljesen.
Cica ül a székemen,
Nézelődik kedvesen,
Nem gondolja cseppet sem,
Elvette az én helyem.
Cica ül a fejemen,
Mozdulatlan teljesen,
Nem érdekli cseppet sem,
Felébresztett rendesen.
Cica ül a cipőmben,
Vakaródzik idétlen,
Nem szeretné cseppet sem,
Lábbelimet felvegyem.
Cica ül az utamban,
Motorja szól hangosan,
Nem akarja cseppet sem,
Hogy a gazdi elmenjen.
Veniam
Szülőföldemen
Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember, úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom s félálomban vagyok már...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"... -
1848
Bradányi Iván - A szívemmel látlak téged
A szemünk a szívünk tükre,
visszatükrözi bánatunk.
De fényt borít éjjelünkre,
benne mindent megláthatunk.
Mindent, mit egymásnak adtunk,
s ami megmaradt még nekünk.
Mindent, mit egymástól kaptunk,
az egész életünk.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel emlékezem.
A szívemmel látlak téged,
ha fáradt a két szemem.
Úgy várom az érkezésed,
mint a holdfény a csendes éjt,
a szívemmel látlak téged,
most itt vagy és minden oly szép.
Volt napfényben fürdő évünk,
volt sok szomorú éjszakánk.
De mindig, ha összenéztünk,
újra villant a régi láng.
Az éveink messze szálltak,
bennünk nem hoztak változást,
én most is oly szépnek látlak,
mert a szívemmel nézek rád.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel gondolok rád.
Tóth Árpád: Lélektől lélekig
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
1923
Juhász Gyula: Milyen volt...
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Juhász Gyula: Augusztus
Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!
Az éj szerelme szerteárad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.
S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!
B. Radó Lili - Ünnep
Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.
Tiéd minden ujjongó énekem,
Tiéd lelkem szivárványos zománca,
Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.
Bognár Tibor: -üzenet-
Magad vagy a Csend
S mert csendre semmi ok,
dal leszek.
Csendedbe toppanok.
Kun Magdolna: Csak a lelkem értsd meg
Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,
csak a lelkem értsd meg némely napokon,
mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,
mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.
Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,
s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,
csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,
ha sötét felhők árnya libben minden útirányon.
Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,
s azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,
csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,
te legyél a legigazabb szívbátorító.