Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

Minden este várlak.

Nem kell hogy siessél.

Tudom, hogy lassan jössz.

Hisz régóta várlak.

Mindenkihez eljössz.

De nem várt még senki

Ennyi reménységgel

Ennyi nyugalommal

És ha fájt az élet.

Tudom, hogy majd egyszer

Jóságos kezeddel

Minden bajt elsimítsz.

Megsimultam tenyeremben

csendben elderengtem

álmos pillanatok közepette

a monoton esőcseppek

elringattak messze földre...

Mit csinálnál, ha meghalnék?

- Ha meghalnál, én is meg akarnék halni.

- Hogy velem lehess?

- Igen. Hogy veled lehessek.

Mikor a csend beérik -

könnyes a szem,

s fáj egy csillagos szépség:

a végtelen.

Jaj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret.

Jókai Mór

Rongyos felhők hátán, lóbálom a lábam,

alattam zöldruhát ölt magára a völgy.

Angyaltáncot járok a napsugarával,

Istenem, de csodálatos fentről a föld.

Csak elsuhant a távolban

és csak messziről nézett feléd.

Csak pár percre láttad álmodban

és csak gondolatban jött eléd.

Látod.

Mégis megérintett

és mégis áttörte a falat.

Mégis megsebezhetett

és mégis bánat maradt.

Ne állíts fel sehol akadályokat. Légy mindig nyitott folyosó, ne legyenek rajtad sem zárak, sem ajtók, ne legyenek benned zárt kapuk. És akkor lehetséges a szeretet. Ha két középpont találkozik, ott a szeretet.

Osho

- Egy kis gondolkodási időt kérek.

- Amíg...?

- Amíg eldöntöm, hogy a szerelem megéri-e a szenvedést.

„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.

„Tavasz” - felelt a Nap.

„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.

„Meg ám!” - felelt a Nap.

„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.

„Szeretlek!” - szólt a Nap.

„Akkor hát szép lesz a világ?”

„Még szebb és boldogabb!”

Szabó Lőrinc

És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel,

a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát,

a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség,

minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék.

A földig hajlok, úgy köszönöm meg.

Márai Sándor

Adj erőt,

mert beleveszek kételyeimbe.

Adj időt,

mert felörlődöm a mutatók rohanásától.

Adj színeket,

mert rettegek a szürkeségtől.

Adj dalokat,

mert fellázadt bennem a csend.

Adj csobogó forrást,

mert hűsíteném lobogó szavaim.

Ahogy kihalsz belőlem:

az utolsó

elnyűtt

lélegzetcsomóban

ott vagy,

szilánknyi

élet.

Arcodról az eső lemosta tekinteted,

szemedbe néznék, de már nem merek,

szólnék hozzád és nincs szavam,

te ott, én itt állok egymagam...

Tudod mi volt a hét csoda?

Egy újszülött mosolya,

Egy falevélen az ér,

Mely a gyökerekig ér,

Egy szó, mely idejében jött,

Egy darab ég a csönd fölött

Egy kéz, mely utánad nyúlt,

Mikor csillagod földre hullt

Télen egy jó meleg szoba -

S ha szépen érkezel...oda.

A harcot megküzdöttem emberül,

sajgó sebet kaptam bőségesen.

Akkor leszek vén menthetetlenül,

ha már a lelkem nem tud fájni sem.

A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki izgatottan várta, hogy hazaérkezhessen.

Feltűnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekintett ki az ablakon. Miután szóba elegyedtem vele, feltárult előttem szomorú élettörténete.

Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról. Nem bírta a szülői ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitől otthon óvták, intették.

Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta addigi életét.

Éppen ma szabadult. Nem volt hová mennie, ezért írt a szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a szülői házba. Azt is megírta, hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog érkezni.

Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert végén lévő diófára egy fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat, különben tovább utazik. Amikor a vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre nagyobb feszültség lett úrrá.

Arra kért, hogy nézzem meg, ott van-e a fán a megbocsátást jelentő kendő. A kanyarban feltűnt a vén diófa. Felkiáltottam a látványtól. A fa tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú tovább utazzon.

Gyönyörű!! Az előbb találtam!!

– Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját.

– Mert én nő vagyok- - válaszolta az asszony.

– Ezt nem értem! - mondja a kisfiú.

– És ezt soha nem is fogod megérteni … - válaszolta gyermekét átölelve az anya.

Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: „Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?”

„Minden nő ok nélkül sír.” – Ez volt minden, amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ, hogy vajon miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat:

– Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen?

Az Atya elgondolkozva válaszolt:

„Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam.

Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni.

Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül.

Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta.

Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére.

Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja: egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára tesz a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e?

És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van.

Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától, amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli.

Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik.

"A szeretet halkan, csendben osztogatja magát,

nem halljuk, csak érezzük, ki nem mondott szavát.

Adja magát szülők által,érkezik baráttal,

szerelemmé változik, egy igaz, tiszta vággyal.

Adhatja mindenki,megkaphatja bárki,

nem is kell érte nagy dolgot csinálni.

Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk,

és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk.

Nem féltékeny, nem kérkedő csendes, alázatos,

ez, ami a szeretetben olyan csodálatos.

Kerüli az erőszakot, hisz a békességben

nincs is nála fontosabb társ,egy nagy betegségben.

Nem pirula, nem orvosság gyógyít meg sebeket,

többet ér mindennél a tiszta, hű szeretet.

Pedig „ő” csak halkan, csendben osztogatja magát…..

Mindenki szívében lelje meg otthonát"

„ A szerelem a legrosszabb dolog a világon. Az ember megőrül, nem is törődik magával. A dolgok értelme megváltozik, az ember a legnagyobb őrültségekre is képes, és egy perc alatt elintézi magát egy életre. ”

Mario Vargas Losa

"Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle, de azt, aki fontos, közelebb hozza hozzá. Ez a vágy a lelkem mélyéből fakad, és olyan erős, hogy mindenkit megfertőz, aki a közelemben van."

Coelho, Paulo

Reménytelen szerelem

"Szeretni őt, ki észre sem vesz talán,

Szeretni reménnyel és igazán!

Elmegy melletted, rád se néz,

S te napról-napra lesed tekintetét!

Várod a mosolyát, a szeme színét látod

S ha Ő nevet, az már felvidít téged!

Tudod, hogy szereted, miért kérdezed?

Ha újra látod, elveszted az eszed!

Ha csak hallasz is róla, megdobban a szíved,

Majd elfordulsz csendesen és könnyes lesz a szemed!

Nehéz az élet és gonosz a szerelem,

Sokat fájdítja fiatal szívedet!"