Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
"Kettős ügynökök vagyunk, két világban élünk.Az egyikben palacsintát sütünk, ágy szélén mesélünk, nyúzottan és karikás szemmel ülünk a parkban egy padon, mindenünket elveszítjük, már nincs kedvünk kavicsot gyűjteni, üres az összes zsebünk, és tavasszal kidobunk mindent. Ott, a másik világban viszont minden mese rólunk szól. Királynők vagyunk, tőlünk forognak a csillagok, és a Nap is máshogy süt. Odabent.
Emlékszel? Annak idején megígértük magunknak, hogy mi nem leszünk „olyanok”. Hogy milyenek? Hát szürkék, kockák, „mindegy, milyenek”.
Emlékszel? Ígérgettünk, fogadkoztunk, hogy velünk máshogy lesz. Hogy nem hagyjuk! Hogy lesz egy tégla a világ falában, ami csak a miénk. Amire a mi nevünk van írva. Ami miatt elhisszük, hogy nem volt hiába megszületnünk. Felnőttünk. Elveszítettük a játékainkat, elcsereberéltük az álmainkat, másnak kellett odaadnunk a tündérkoronánkat, az üvegcipellőnket. Fájt? Fájt.
Egyszer csak egy felnőttvilágban ébredtünk. A szemembe mondták, hogy nem vagyok már gyerek. Hagyjam a ruhatárban a szárnyamat, ez itt a valóság, most mutassam meg, mit tudok. Lett éves rendünk, heti rendünk, napirendünk, rendesek lettünk, vagy legalábbis megpróbáltunk törekedni a rendre, mert elvárták tőlünk. De odabent,amikor egy pillanatra magunk maradunk meg tudjuk állítani az időt. Ott magunk vagyunk. Olyanok, amilyennek látni szeretnénk magunkat. Nincsenek határok, feladatok, kócos falevelek, kiszáradó virágok, dobozos kaják, bukó tőzsdeindexek. Ott csak mi vagyunk. Meg a kastély, meg a létra, meg az ablak. És minden ablakban mi állunk."
"- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet..."
Exupery: A kis herceg
"Ez a legszerelmesebb szív,
Mely nem túr karcolást.
Mely inkább vérzik,
Mint szeressen mást."
"Könnyes a szemem ennyi volt a csoda,
de nem tudlak feledni többé soha.
Ég veled! Kár a könnyekért,
Búcsúzom egy álom véget ért."
Higgy a szívedben és saját jóságodban,
mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban....
Mert odabenn a lelkedben rejtőzik
a csoda a remény a szeretet és a holnap álmai.
"A bölcs akarat nélkül cselekszik.Szavak nélkül tanít.
Minden dolog hatását fölveszi magába.
Létrehoz, de nem birtokol. Teremt, de kiengedi kezébol, amit teremtett.
Muvét beteljesíti, de nincs belole haszna. Így hát semmije sincs,ezért nem is veszíthet semmit sem."
(kínai univerzisták)
Ez tetszik:
A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.
[Müller Péter
Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki.
Én is.
Istenem! Aki minden kis virágnak adtál életet, adj az én szívemnek is! Mint ahogy más nők szívének megadod. A boldogság az élet. Ahol nincs boldogság, ott nincs élet. Engedd megtalálnom azt a férfit, akinek az ajka ha nevemen szólít, a szeme így szólítson: - Boldogságom!
Gárdonyi Géza
Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?
Coelho
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
,,Én tudni akarok! - csapott le Joseph tenyere az asztalra. -És
szeretni akarok. - Ujjai ökölbe szorultak az asztal fáján. - Annyi tudás és
annyi szeretetet akarok, hogy biztonságban legyek, és ne kelljen hamis
istenekben hinnem.
- Ne szeress senkit, Joe. - A gyűrött arc összeomlott, papírbőrén könnyek
szivárogtak át. Az öregember belesírt a teájába. - Ha szeretsz, védtelen vagy.
Ha szeretsz, fölfekszel az áldozati oltárra, meztelenül, kiterítve, megkötözve,
betömött szájjal, nem vagy önmagad, és egy vékony szálon ott lóg fölötted a
kés. Ez a szál: a szeretet...
- Te szerettél! - üvöltötte a fiú. - Szerettél...
- Igen, igen, igen! - A harag úgy sütött át a könnyeken, mint a nap. -
Szerettem, hogy a fene egyen meg, a fene egyen meg..."
A hajad, a kezed, a lábad, a szoknyád,
A szemed, az álmod, a fogad, a nyelved,
A körmöd, a blúzod, a pettyes kabátod,
Szempillád, szájad, sértett nevetésed,
A kölnid, a cipőd, a melled, a csókod,
Unalmad, bánatod, mosolyod, magányod,
Életem, életed, halálom, halálod.
Minden este várlak.
Nem kell hogy siessél.
Tudom, hogy lassan jössz.
Hisz régóta várlak.
Mindenkihez eljössz.
De nem várt még senki
Ennyi reménységgel
Ennyi nyugalommal
És ha fájt az élet.
Tudom, hogy majd egyszer
Jóságos kezeddel
Minden bajt elsimítsz.
Megsimultam tenyeremben
csendben elderengtem
álmos pillanatok közepette
a monoton esőcseppek
elringattak messze földre...