Kedvenc idézetek (beszélgetés)
"Ez a legszerelmesebb szív,
Mely nem túr karcolást.
Mely inkább vérzik,
Mint szeressen mást."
"Könnyes a szemem ennyi volt a csoda,
de nem tudlak feledni többé soha.
Ég veled! Kár a könnyekért,
Búcsúzom egy álom véget ért."
Higgy a szívedben és saját jóságodban,
mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban....
Mert odabenn a lelkedben rejtőzik
a csoda a remény a szeretet és a holnap álmai.
"A bölcs akarat nélkül cselekszik.Szavak nélkül tanít.
Minden dolog hatását fölveszi magába.
Létrehoz, de nem birtokol. Teremt, de kiengedi kezébol, amit teremtett.
Muvét beteljesíti, de nincs belole haszna. Így hát semmije sincs,ezért nem is veszíthet semmit sem."
(kínai univerzisták)
Ez tetszik:
A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.
[Müller Péter
Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki.
Én is.
Istenem! Aki minden kis virágnak adtál életet, adj az én szívemnek is! Mint ahogy más nők szívének megadod. A boldogság az élet. Ahol nincs boldogság, ott nincs élet. Engedd megtalálnom azt a férfit, akinek az ajka ha nevemen szólít, a szeme így szólítson: - Boldogságom!
Gárdonyi Géza
Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?
Coelho
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
,,Én tudni akarok! - csapott le Joseph tenyere az asztalra. -És
szeretni akarok. - Ujjai ökölbe szorultak az asztal fáján. - Annyi tudás és
annyi szeretetet akarok, hogy biztonságban legyek, és ne kelljen hamis
istenekben hinnem.
- Ne szeress senkit, Joe. - A gyűrött arc összeomlott, papírbőrén könnyek
szivárogtak át. Az öregember belesírt a teájába. - Ha szeretsz, védtelen vagy.
Ha szeretsz, fölfekszel az áldozati oltárra, meztelenül, kiterítve, megkötözve,
betömött szájjal, nem vagy önmagad, és egy vékony szálon ott lóg fölötted a
kés. Ez a szál: a szeretet...
- Te szerettél! - üvöltötte a fiú. - Szerettél...
- Igen, igen, igen! - A harag úgy sütött át a könnyeken, mint a nap. -
Szerettem, hogy a fene egyen meg, a fene egyen meg..."
A hajad, a kezed, a lábad, a szoknyád,
A szemed, az álmod, a fogad, a nyelved,
A körmöd, a blúzod, a pettyes kabátod,
Szempillád, szájad, sértett nevetésed,
A kölnid, a cipőd, a melled, a csókod,
Unalmad, bánatod, mosolyod, magányod,
Életem, életed, halálom, halálod.
Minden este várlak.
Nem kell hogy siessél.
Tudom, hogy lassan jössz.
Hisz régóta várlak.
Mindenkihez eljössz.
De nem várt még senki
Ennyi reménységgel
Ennyi nyugalommal
És ha fájt az élet.
Tudom, hogy majd egyszer
Jóságos kezeddel
Minden bajt elsimítsz.
Megsimultam tenyeremben
csendben elderengtem
álmos pillanatok közepette
a monoton esőcseppek
elringattak messze földre...
Mit csinálnál, ha meghalnék?
- Ha meghalnál, én is meg akarnék halni.
- Hogy velem lehess?
- Igen. Hogy veled lehessek.
Mikor a csend beérik -
könnyes a szem,
s fáj egy csillagos szépség:
a végtelen.
Jaj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret.
Jókai Mór
Rongyos felhők hátán, lóbálom a lábam,
alattam zöldruhát ölt magára a völgy.
Angyaltáncot járok a napsugarával,
Istenem, de csodálatos fentről a föld.
Csak elsuhant a távolban
és csak messziről nézett feléd.
Csak pár percre láttad álmodban
és csak gondolatban jött eléd.
Látod.
Mégis megérintett
és mégis áttörte a falat.
Mégis megsebezhetett
és mégis bánat maradt.