Hogy élted meg egy közelálló családtag elvesztését? (beszélgetős fórum)
És igen Levendula ,ezért ápoltuk otthon az utolsó pillanatig a sógoromat...ne bánjon vele senki méltatlanul ilyen kiszolgáltatott helyzetben!!!
Nem akartalak elszomorítani...és senki mást sem....
Nem véletlenül néztek bolondnak,sokszor veszekedtem a többiekkel,mindig azt kérdeztem,mit szólnál ha valaki a te édesanyáddal ,édesapáddal bánna így.......no comment...
Részvétem,cudar dolog ez a rák....borzalmas tehetetlenül nézni ahogy szinte felfalja azt az embert,akit szeretünk...
De muszáj is kilépnem ebből a beszélgetésből.. :((((
Akkor Te kivétel vagy.
Sok ápolónővel találkoztam és általában mind rideg volt. Szinte dobálták Drága Anyukám fájdalomtól égő testét. Szörnyű volt. Még mindig él bennem a bosszúvágy egy olyan nővér irányában (a Ho..kórházban), aki a halálos ágyán kinevette ŐT. Azt mondta a többi nővérnek, hogy megjátsza a fájdalmat Anyum (azt hitték, hogy nem hallom, amit beszélnek. Persze kaptak is tőlem érte, de nem rájuk fordítottam az energiám). Pár nap múlva meghalt. Ha ez mond valamit, napi 4adag morfiumot kapott már, és az adagot csak növelték. Jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj
....nem,nem vagyok bolond...a kollégáim annak néztek...de a rákos betegek után ez a legszebb hely a földön,itt gyógyítunk,itt van értelme a kezeléseknek,innen darabjaira hullott emberek saját lábukon/mankójukon távoztak....visszatérve a halálhoz,az egészségügyben kicsit távolabbról nézed az egészet vagy belefásulsz vagy az élet részeként fogod fel....én azt hittem már mindent láttam,kemény már a szívem és helyére tudom tenni ezt a kérdést...DE NEM ÍGY VAN!!!....három éve halt meg rákban a sógorom,csak 46 éves volt,csak öt hónapot élt a diagnózis után....a nővéremmel együtt ápoltuk és a szemünk előtt sorvadt el,mint egy gyertyaszál és nem tudtunk tenni semmit és az én megkeményedett szívem összetört,nem láttam semmit és nem éreztem semmit a kórházakban ehhez a tehetetlen fájdalomhoz képest,újra rémálmaim voltak....az élet olyan kegyetlen és igazságtalan és akkora arcul csapásokat osztogat.... bármit is hittél és képzeltél magadról a sors néha felül írja a dolgokat....tanács:próbálj a szép és boldog percekre emlékezni,a legvidámabb képet őrízgesd a nővéredről az emlékezetedben!!!!
7éve kezdődött, hogy Édesanyámnak nagy fájdalmai voltak. Össze-vissza küldözgették az orvosok, hogy mi lehet a gond. Még ideggyógyászatra is beutalták, hogy beképzeli a betegségét. Kb 2éve derült ki, hogy mi a probléma, amikor már késő volt. Rák. Iszonyatos erős fájdalmai voltak és mindezt nekünk, a családjának kegyetlen volt végignézni. Az orvosok nem tettek meg mindent, amit lehetett. A fájdalmát félvállról vették. Másfél évet volt kénytelen ágyban tölteni és egyre inkább elveszíteni emberi méltóságát. Maga volt a pokol mindig mosolyogni és meggyőzni arról, hogy van még esély... :((((
Tavaly februárban veszítettük el. :( A kínok kínját élte meg, ez már megváltás volt számára. Édes kis testébe már csak a lélek járt hálni. :((
Még mindig nem dolgoztam fel a halálát és úgy érzem, sosem fogom.
Nem ismerek nála fantasztikusabb, önzetlenebb embert. Mindenkin csak segített. Cudarul elbánt az élet vele. Neki tényleg nem volt bűne.
Hogy mit teszek, hogy könnyebb legyen nekem? Semmit. Nem akarok túllépni, mert így olyan, mintha még velem lenne.
Persze a külvilágnak igyekszem nem kimutatni az érzelmeimet. Magamba fojtom és időnként, amikor egyedül vagyok, jól kibőgöm magam. Tudom, hogy mindez nem egészséges, de nem érdekel.
Ápolónő vagyok/voltam ,sajnos mi a kelleténél kicsit többször találkozunk a halállal....soha amíg élek el nem tudom feledni az első betegemet,akit láttam meghalni....aztán később a Radiológiai Klinikán dolgoztam,ahol rákos betegeket kezeltünk,sajnos sokszor tehetetlen az orvostudomány....innen azért kellett eljönnöm,mert nem bírtam elviselni a halált,rémálmaim voltak és minden beteggel a lelkem egy pici darabja nekem is meghalt....és innen mentem a Baleseti Sebészetre...a világ legszebb helye!!vigyorogva,fütyörészve jártam -keltem a kórtermekben...
Kedves Adbest!Először is részvétem neked és minden gyászolónak! Nagyon nehéz és bonyolult ez a téma de te találtál egy kicsinyke fénysugarat ezzel a fórummal!!!Írsz és beszélsz róla,néha enyhülést hoz egy vigasztaló szó is!A sok nyitott kérdés,az elvarratlan szálak gyötrik a lelked.Van aki azt mondja gyávák lesznek öngyilkosok,szerintem ez nem igaz,iszonyatos erő kell az élet eldobásához,pláne egy anyának.A válaszokat csak ő tudná elmondani.....de ahogy Zorán is énekli,kell ott fenn egy ország,amit senki sem talál,...nincs fájdalom,nincs kilátástalanság....elment,nem gyötri tovább az élet terhe....nyugodj békében és te is találd meg a békét a most még nagyon sajgó és háborgó lelkedben!!!!
11 lesz
na jó éjt megpróbálok aludni!
talán pár órát sikerül is!
holnap vagyok!
hány éves a fiú? bocsáss meg, elfelejtettem. az én lányom akkor 13 éves volt, és nagyon megviselte a bátyja halála.
nagyon jól,eddig
aztán később ki tudja mi lesz
megértelek. én is minden nap mentem. persze ilyenkor télen ritkábban megyek, de ahogy jobb az idő minden nap.
és a kisfiú hogy viseli?
ma volt itt a kisfia,meg az élettársa!
hát tudod kegyetlen dolog!
a legjobb barátnőm volt,annyira közel állt hozzám,pedig 100km-re lakott!
alig várom a reggeleket,hogy mehessek a temetőbe!
szia! sajnos ez még sokáig így lesz.én is csak azt tudom mondani, amit nekem is mindig mondanak, hogy próbálj a gyermekeiddel lenni, és arra gondolni, hogy a testvéred nem szeretné, hogy szomorú légy.
köszönöm
napról napra rosszabb lesz!
Én is veled vagyok lélekben.
köszi!
nem találom a helyem!
nem is kell, sajnos tudom, és nagyon együtt érzek veled.
igen vagyok
hát nem tudom leirni amit érzek!
szia Drága!
benézel még ide? hogy érzed magad? tudom, milyen nehéz volt neked a tegnapi nap, de a mai sem lesz könnyű. tudom, mert mikor eltemettük a fiamat, rajtam igazán másnap jött ki.
vigyázz magadra. nagyon sok erőt, és kitartást kívánok neked.
Caffikám őszinte részvétem neked is!
Sok erőt a mai napra.....gondolunk rád!!
Szia !
Sok erőt, kitartást kívánok neked a mai napra ! Utána egy minimális fokkal könnyebb lesz. A temetés a legrosszabb...
nagyon nehéz lehetett. mikor nekünk hajnalban szóltak, hogy meghalt a fiam.........
és el kellett mondani a13 éves lánynak, és a 19 éves fiúnak. nem kívánom senkinek.
További ajánlott fórumok: