Hogy élted meg egy közelálló családtag elvesztését? (beszélgetős fórum)
szia! jó, hogy itt vagy. majd ugye megírod, mit tudtál meg?
én itt a neten is szoktam gyertyát gyújtani a fiamnak. nem tudom, tudod-e? van egy oldal: gyertyagyújtás. ott lehet gyújtani.
sziasztok
végre jó a gépem,már alig vártam hogy irhassak
sajnos a héten enm,de jövö héten eljutok arra a helyre ahol megtalálták a nővérem,és gyújthatok gyertyát
a temetőbe minden nap megyünk,ami nagyon jó,hogy közel van hozzánk!
egyszerüen nem megy,hogy elengedjem,mert meg akarom tudni mi történt,és nem fogom enniyben hagyni!
remélem ti jól vagytok!most már tudok mindig irni!
sziasztok
sajnos nem jó a gépem,de délután megcsinálják és irok
Mi a barátnőmtől búcsúztunk el így.
Azóta úgy érzem, tovább él a napsütésben, esőben, virágokban, a lehullott gesztenyében...
Velünk maradt.
Az Édesanyám hamvait szórásos temetéssel búcsúztattuk el(ezt kérte egyszer régen). Csendben a szökőkúttal szemben összegyűlt a család, majd meghallgattuk a búcsúztatót és a Takarodót trombitán (jaj, de gyönyörű volt!). Ekkor megfogták az urnát és a kúthoz vitték. Enyhén feltámadt a szél, majd a magas fákról galambok szálltak fel. Felcsendült az Ave Maria és megindult a vízsugár. És ekkor csodálatos dolog történt. A vízpermeten hatalmas szivárvány rajzolódott ki, végig, amíg szólt a dal!! Az ájulat határán voltam, de még a pislogást is visszatartottam, nehogy egy pillanatról is lemaradjak. Az egész olyan volt, mint egy lassított felvétel, minden rezdülést feszült figyelemmel kísértem. Sosem fogom elfelejteni!
Azóta a szivárvány a mindenem, az Anyukám!
Még utoljára megmutatta magát a Kincsem! :)
"Nem múlnak Ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek,
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még.. "
(Juhász Gyula)
Hét éve, amikor az Édesanyám meghalt 65 évesen, azt hittem, annál nem történhet velem rosszabb, hogy annál nincs nagyobb csapás.
Sajnos van. Hogy hogy éltem meg? Mint aki a világ végén áll, ahol a nagy semmi van, üresen, hisz kitépték a szívemet. Minden mindegy állapotban. Mindegy, hogy eszel, vagy nem, mindegy, hogy mosakszol, vagy nem.
Most olvastam végig a naplódat...
Amikor Te utoljára láttad a fiadat, az enyémnek aznap volt a 21. születésnapja...
Őszintén sajnálom. Nyugodjék békében.
Hát nagyon nehéz. 26.án halt meg a nagymamám 90. évében. Az apukám 30.kán volt 3 éve, hogy meghalt 67 évessen, közben az 50 éves nagynéném aki majdhogynem nővérem volt (12 év volt a korkülömbség) autóbalesetben a fia esküvője előtt 1 hónappal halt meg. Szőrnyű az egész, de el kell őket engedni és élnünk tovább a fájdalmakkal, mert amig fáj addig élünk, ha már nem fáj akkor mi adtunk okot a tovább élőknek a fájdalomra. Beszélni kell RÓLUK, beszélni VELÜK képzeletben talán ez segit, de bele kell tőrődni, hogy nem foghatjuk a kezüket, nem hívhatjuk őket telefonon, ajándékot csak gyergyát, virágot, imát adhatunk nekik.
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, S amig élünk őrizzűk őket"
Tudom, hogy nincs vigasz, nincsenek okos szavak...
Számomra ez a vers kifejez mindent. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek.
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Apummal még mindig beszélünk Anyumhoz (nap mint nap). Ketten egymásnak be merjük vallani, hogy nem engedtük el és nem is akarjuk. TUDOM, hogy nem egészséges ez, de hallani sem akarok az ellenkezőjéről. Nem engedem el, sajnálom.
Ma is amikor épp nagyon Ő járt a fejemben, érdekes dolgok történtek. Kiégett 2izzó, az egyik szét is robbant. Aztán kikapcsolódott magától a tv.
Bárcsak láthatnám még egyszer és elmondhatnám, mennyire szeretem!!! És hogy bocsásson meg mindenért!
Árvácska13!
A fiad biztos, hogy nagyon szenved. De megpróbál úrrá lenni az érzésein. Nem akarja, hogy bármi is a fájdalomra emlékeztesse, mert az olyan mély.
Tudom, hogy így van.
Én is gondoltam ilyesmire. Hogy utánamennék. Az életemet adnám azért, hogy Ő élhessen. Még most is.. :( Pedig már 1éve..
De tudom, ha ezt megtenném, Másoknak okoznék szörnyű fájdalmat. Olyat, ami nekem van. :((
jó éjt neked is
anyumék nem beszélnek erről!
sajnos
épp ez az ilyenkor alszanak!
csak én vagyok és a gondolataim!na meg a NŐVÉREM