Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
Nincs az emberi életnek olyan valósága, mely fölérne az első szerelemmel.
[Megjelölés]
Alekszandr Szergejevics Puskin
Jéghideg ágyban ébredek, tudod
Fény mossa az éjszaka ráncait.
Tudom és érzem, hogy merre jársz,
Hiába hiszed, hogy nem vagy itt.
(Nem vagy itt)
Most sokáig nem látlak, tudod,
Pedig nem vehetem le rólad a szemem.
Lepedőm markolja sóhajod,
Csak te mondod így ki a nevem.
Az illatodban ülve várok egész nap,
Hogy szádban hozd el éltető vizemet.
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
Ahogy szemedhez ér:
én ott vagyok veled.
(Ott vagyok veled.)
Refr.
Többet nem tudok,
Csak neked dúdolni halkan.
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van.
Álom-szakadék mélye vár,
Onnan is visszahív egy szó.
Dalt szül a súlyos félhomály,
Érzem, hogy sírni volna most jó.
Reszket a föld, ha hozzám ér
Egy-egy békés gondolat,
Amit nekem küldesz el,
Amiben magad is benne vagy
(benne vagy.)
Többet nem tudok,
Csak neked dúdolni halkan.
Néznek a csillagok.
Bennem most is béke van.
Többet nem tudok,
Csak neked dúdolni halkan.
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van.
ELFOGYNI AZ ÖLELÉSBEN
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, víg halott.
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
(Ady Endre)
Puskin
Álmatlan éj
Hánykolódom ágyamon;
szinte fojt az éj, a fülledt,
csak a fali óra lüktet
a sötétben monoton.
Párka, orsód, zurrogásod,
halk homály, a suttogásod,
élet, egér-motozásod
mért izgat úgy, mondd, miért?
Mi vagy, moraj? Öncsalás vagy?
Zokogás, vagy számadás? Vagy
vád az elvesztett napért?
Itt vagy, ott vagy, szüntelen vagy?
Büntetés, vagy intelem vagy?
Szeretnélek érteni-
Szóljatok, éj titkai!
Mit mondanál..?
Mit mondanál,
ha most kezedbe tenném két kezem,
tekintetemből sütne az érzelem,
s csókra várón lehunynám a szemem?
Mit mondanál,
ha fejem a válladon nyugodna,
vagy ajkam kis pilleként csapongva
csókolna, és szerelmet susogna?
Mit mondanál,
ha éreznéd testemben a vágyat,
ami érintésed nyomán támad,
s tűzként ereimben szerteárad?
Mit mondanál,
ha szám szerelmesen súgná neved,
ha kitárnám feléd a szívemet,
s átadnám legféltettebb kincsemet?
Mondd, mit mondanál?
A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség,
mint a filozófusok minden tudománya.
(Jókai Mór)
MONDD ÚJRA
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...
Elizabeth Barrett-Browning (fordította: Babits Mihály)
Veled
Már rég Veled kéne lennem,
De az élet útvesztőjén eltévedtem,
Most Hozzád kéne kedvesem bújnom,
Szerelmedben édesen elrévednem.
Úgy kell, hogy érintsen kezed,
Hogy velem tedd forróvá csókodat,
Kell ölelésed, hogy égbe emeljen,
S mámorba zuhanva érezzem ajkadat.
Már minden percben Veled kell lennem,
Még elhallgatott szavad is itt van velem,
Körbe vesz, s én féltőn megsimogatom,
Míg ölelve megcsókol gondolatom.
Az álmok szerelmessé teszik azokat, akik nem szeretnek, és sok ember kel fel holnap reggel szerelmesen, akit éjjel, álmában lepett meg a boldogság anélkül, hogy észrevette volna.
Krúdy Gyula
Egy nyári éjjel megláttalak
Csendben álltam, nem kérdeztem, ki vagy
Tudtam, rád vártam, álmom volt e nap
Vágyom rád, oly messze vagy
Ha szavad hallom, megvédelek
Egy szót se szólsz, én értelek
Szállj velem, feledve bűnös napokat
Vágyom rád, oly messze vagy
A hangod hallom, ha zúg a szél
Mondd, hol maradsz, ha a csend kísér
Elsuttognám minden titkomat
Vágyom rád, oly messze vagy
Vágyom rád, oly messze vagy!
Kevésnek érzem minden sóhajom
Üressé vált minden mondatom
Még egyszer láthatnám az arcodat
Vágyom rád, oly messze vagy
Kérlek, ne sírj, ha valami bánt,
Hívj, egy szó, s dalom érted kiált
Rám találsz majd, tudom, eljön az a nap
Vágyom rád, oly messze vagy
Úgy múlik el minden ami fáj,
Hogyha úgy tartja kedve néha haza jár,
Nem szól hozzád csak leül egyedül,
Hogy érezd hogy élsz ott legbelül!
Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!
Oly sok a szó ami betakar,
Folyton beszél de semmit nem akar,
A pillanat ami sokat ér némán múlik el,
Egy ölelés épp elég ha búcsúzni kell!
Amikor majd eljönnek a régen várt csodák,
Ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám,
Lesz hogy csak ringat lágyan és lesz hogy elsodor,
De a szerelem az egyetlen lélekdonor!
Tudom mindenért harcolnunk kell,
Egy őrült mondat miatt nem múlhat el,
Az idő telhetetlen van hogy mindent elrabol,
De valakinek te vagy a lélekdonor!
Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!
Lélekdonor!
MERT ENGEM SZERETSZ
Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!
(Ady Endre)
Olyan az élet, akár egy álom,
Állandóan csak utánad vágyok.
Álmodok rólad sokféle szépet,
S mindig az a vége:
Szeretlek Téged!
Vetkőzzünk hamar, egybefonódjék, édes, a testünk,
míg a tiéd s az enyém meztelen összetapad.
Köztünk semmi se álljon, mert nékem Szemirámisz
vastag várfala még lenge fehérneműd is.
Mellem a melleden, ajkam az ajkadon, édes, a többi
csendbe merüljön, mert gyűlölöm azt, ki fecseg.
(Szilentariosz)
Ne kérdezd meg...
Ne kérdezd meg, szeretlek-e?
A kezedet tedd szívemre!
Érzed, érted hogyan dobban?
Szó nem mondja azt el jobban.
Ne kérjed, hogy mondjam neked,
Megvalljam a szerelmemet!
Nézzél bele két szemembe,
Tedd a kezed a kezembe!
Már nem kérded, ugye érzed,
Hogyan szeretlek én téged?
Ha már tudod, elsuttogom;
Te vagy nekem az angyalom.
Ne kérdezd meg, mert nem tudok...
Válaszolni, ajkam dadog.
Forró csókod megbénított,
Pillantásod elvakított.
Ha mégis megkérdeznél engem,
Megnémultam szerelmemben.
Úgy tudom csak bevallani,
Ha karomban foglak tartani.
Ölelj szorosan magadhoz,
Hogy ajkam érjen a nyakadhoz.
Halkan súgom majd füledbe,
Elvesztem a szerelembe'!
Szuhanics Albert
A szerelem gyermek, mert mindig vezetni kell, nehogy eltévedjen.
Dante Alighieri
Két karomba zárlak, megszűnik a külvilág,
Két karodba zársz, nem hallom más hangját.
Szememmel szemedet némán követe
Szemeddel szememet megigézed, elveszek.
Szívemmel szívedet átszövöm, fogadom,
Szíveddel szívemet átkötöd, s foglalod.
Lelkemmel lelkednek tiszta érzelmet adok,
Lelkeddel lelkemnek fénysugarat ontasz, ragyogsz.
Számmal szádat keresem mohón, esztelen,
Száddal számat becézed gyengéden, érzelmesen.
Testemmel testedet érintem, habzsolom - falom,
Testeddel testemet befeded, hagyom - akarom.
Két karomba zárlak, miénk a végtelen,
Két karodba zársz, ez a szerelem.
A szerelem az élet nagy ajándéka,
és aki nem nyújtja ki utána a kezét,
az sohasem élte az életet a maga teljes módján.
(Erskine)
SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
ez is Petőfi, gyönyörűségesek :)
MINEK NEVEZZELEK?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hagjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság -
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
Van pár pillanat, amiért megéri élni
Látszólag semmiség az ember mégis érzi
Jó pár pillanat, van belőle bőven
Kettesben kézen fogva, mezítláb a fűben
Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni
Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni
Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni
Mikor megszűnik minden, nem számít semmi
Pont így, pont most veled szeretnék lenni
Mikor megszűnik minden.
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
(Tóth Árpád)
Olyan szépek voltunk
tiszta szívvel még
azt hittem hogy jó lesz
hogy neked így elég
valahogy össze omlott
minden és már nem tudom hogy mért
egyre hajtogattad sírva
nem számít hogy véget ér
pedig mindig azt hittem hogy neked ez jó!
A hajad mostanában
másként hordod már
de nekem ugyanúgy szép vagy
ugyanaz a lány
sokszor lopva nézlek
ahogy fáradtan állsz
nagyra nyílt szemekkel
talán egy jelre vársz
valahogy össze kéne jönnünk
mindent megbeszélhetnénk
egyszer szépek voltunk együtt
hátha újra kezdhetnénk
talán újra kezdhetnénk
mert nekem ez jó
A szerelem olyan, mint a napraforgó: arcát mindig istene felé fordítja.
Thomas Moore
"Amit szerelemből teszünk, jól, rosszon túl történik."
márnemtomki
Szerelmünk tárgyának képe olyan, mint az árnyék; mindenüvé elkísér bennünket.
Guy de Maupassant