Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

Várnai Zseni: Megyek feléd..

"Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,

hogy itt voltál, s azt is, hogy nem vagy itt,

holdad vagyok, mely vonzásod körében

járja a vágy végtelen útjait.

Feléd fordítom arcomat, mert tőled

hullhat csak rám a fény és a meleg,

s olykor, mikor a közeledbe érek,

már azt hiszem: most,... most elértelek!

Kinyúl felém napszemed fénysugara,

megérint, mint egy csók a téren át,

s e fény visszfénye tükröződik rajtam,

mikor átúszom a nagy éj tavát.

Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,

lehullanék, ha Te nem vonzanál,

úgy tartasz engem óriás erőddel,

úgy húzol, mint egy mágikus fonál.

S mikor egy világrobbanás hatalma

égen és földön mindent szétlövellt,

akkor zuhantunk egymás közelébe,

karod elkapott, s védőn átölelt,

egy pillanatra, aztán elszakadtunk

pályánk sínére parancsolt a rend,

a csillagok fészkükre visszaültek,

s a hold újra a nap körül kereng.

Megyek feléd, de soha el nem érlek,

bolygok körötted, s önmagam körül,

bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,

s örök vonzásod szárnyain röpül."

Nézz az ég felé

Előadó: Charlie

"A csomagom is nehéz, a szívemen is súly

Egy szürke taxi vár az üvegajtón túl

A főbejárat előtt egy másik utazó

Nézi mar a táblát, szoba van kiadó

Kifizettem a számlát, többet adtam, mint ami jár

mert felhívni Téged nem volt időm, csak üzenetet hagyni már

Nézz, nézz az ég felé

Lehet, hogy még látod éppen, ahogyan a gépem egy felhőn száll

Nézz, nézz az ég felé

Sosem voltam egyedül én sem, egy távoli vidéken várnak rám.

Hazaérek ma éjszaka már

Ott a helyem, ahol tépett már a szél

Felnevelt az utca, s miénk volt a tér

Őriztek a falak, és hosszú volt a tél

A kelő Napra vártam, éltem őszintén

Kifizettem a számlát, mindenkinek, amennyi jár

Még fordulhat úgy, hogy visszajövök érted, de nem akarok hazudni már

Nézz, nézz az ég felé

Lehet, hogy még látod éppen, ahogyan a gépem egy felhőn száll

Nézz, nézz az ég felé

Sosem voltam egyedül én sem, egy távoli vidéken várnak rám.

Hazaérek ma éjszaka már"

Sárközy György: Esőcseppek

Eljön a nap, hogy többet nem leszek,

a könyvespolcon kis kötet leszek.

Mi életem volt: öröm és szenvedés,

sötét sorok örök csendjébe vész.

Néhanapján egy kéz értem kinyúl,

s zörgő lapjaimon váratlanul

fölsült egy szó, mint másvilági hold,

s uj életet kezd, ki fölém hajolt.

Gomolygó századok fojtó ködöt

lehellnek szét a holt sorok fölött:

tartsátok lapjaim a fény felé

és lássátok meg rejtett vízjelét!

Holtan is élek, míg irgalma tart

a papírosnak s míg a fölkavart

korok örvénye majdan elnyeli

min szólt a dal, az ősi nyelvet is.

Mint lehellet a hideg ablakon,

úgy sorvad el emlékem egy napon

s mint a porszem, mely sivatagba hull,

az időbe veszek nyomtalanul.

Sohase mondd,hogy túl vagy már mindenen

Sohase mondd,hogy tovább már nincs nekem,

Mindig van új és újabb,csak várd a csodát,

De sohse mondd,hogy nincs tovább.

Verebes István/Hernádi Judit

"- Nem szeretsz eléggé - tör ki belőle.

Csodálkozón nézek rá.

- Annyira, amennyire csak tudlak - mondom.

Egy ideig hallgatva áll.

- Nem, elég. Soha, soha nem elég! - mormolja.

- Igen -mondom. - Valószínűleg soha nem elég. Soha az életben, soha senkivel. Ez valószínűleg mindig kevés, és ez a világ nyomorúsága.

- Nem elég - ismétli Isabelle, mintha nem hallott volna meg.

- Különben nem lennénk még ketten.

- Azt gondolod, különben egyek lennénk?

Bólint.

- Isabelle, mindig meg kell maradnunk kettőnek - mondom óvatosan. - Szerethetjük azonban egymást, és azt hihetjük, már nem vagyunk kettőben.

- Gondolod, hogy már egyszer egyek voltunk?

- Ezt nem tudom. Ilyesmit senki nem tudhat. Az embernek nem lehet semmiféle visszaemlékezése ilyesmiről.

Mereven rám néz a sötétben.

- Ez az, Rudolf - suttogja. - Az embernek nincsen egyáltalán. Semmiről? Miért nincs? Az ember csak keresi és keresi. Miért tűnik el minden? Olyan sok volt ott! Csak ezt tudja még az ember. Semmivel sem többet. Miért nem lehet már tudni? Te és én, nem volt már ez egyszer? Mondd meg! Ugyan mondd meg! Rudolf, ez most hol van?

A szél csattogva zúdít ránk egy vízhullámot. Arra gondolok, sok olyan van, ami mintha már lett volna egyszer. Elég gyakran ismét kzel jön, és ott áll valaki előtt, aki tudja, hogy ez már egyszer pontosan így itt volt. Sőt, egy pillanatig csaknem azt is tudja, hogyan kell ennek továbbmennie, de azután eltűnik, ha meg akarja fogni, mint a füst vagy halott emlék.

- Isabelle, soha nem tudunk emlékezni. Olyan lenne ez, mint az esővel. Az is valami, amely eggyé vált két gázból, oxignből és hidrogénből, és ezek már nem tudják, hoy valaha gázok voltak. Most már ők kizárólag eső, és nem emlékeznek az előzményekre - mondom.

- Vagy a könnyek. De a könnyek tele vannak emlékkel - mondja Isabelle.

Egy ideig hallgatagon megyünk tovább. Azokra a különös pillanatokra gondolok, amikor valakire hirtelen ránézve felrémlik sok életen keresztüli látszólagos emlékének alteregó arca. A kavics csikorog a cipőjük alatt, a kert fala mögött hosszasan dudál egy autó, mintha várna valakit, aki el akarna menekülni.

- Akkor olyan, mint a halál - mondja végül Isabelle.

- Micsoda?

- A szerelem. A teljes szerelem.

- Ki tudja ezt Isabelle? Azt hiszem, soha senki nem tudja ezt meg. Mindig csak akkor ismerünk meg valakit, amíg még egy Én vagyunk. Ha az énjeink összeolvadnának, az lenne, mint az esőnél. Új én lennénk, és nem tudnánk már emlékezni a korábbi egyedi énekre. Mások lennénk, olyan különbözőek, mint az eső és a levegő, már nem egy-egy. A Te által feldolgozott Én lennénk.

- És ha a szerelem teljes lenne, olyan, hogy összeolvadnánk, az olyan lenne, mint a halál?

- Talán -mondom vonakodva. -De nem olyan, mint a megsemmisülés. Isabelle, senki nem tudja mi a halál. Ezért semmivel nem lehet összehasonlítani. Biztos azonban, hogy nem éreznénk már meg saját magunkat. Ismét egy másik magányos Én lennénk.

- Akkor a szerelemnek mindig meg kell maradnia nem teljesnek?

- Eléggé teljes az - mondom, és elátkozom magam, hogy pedáns iskolamesterségemmel megint belebonyolódtam egy ilyen beszélgetésbe.

Isabelle a fejét rázza.

- Rudolf, ne térj ki! Most már látom, hogy nem az. Ha teljes lenne villámlana, és már semmi nem lenne ott.

- Még lenne ott valami - de túl a mi ismereteinken.

- Úgy, mint a halál?

Ránézek.

- Ki tudja? - mondom óvatosan, nehogy mégjobban felizgassam. - Talán a halálnak egészen hamis neve van. Mindig csak az egyik oldaláról látjuk. Talán ő a teljes szerelem Isten és miközöttünk.

A szél esőáradatot zúdít a fák levelein át, a levelek szellemkezeikkel továbbzúdítják. Isabelle hallgat egy ideig.

- Ezért olyan szomorú a szerelem? - kérdezi azután.

- Nem szomorú. Csak szomorúvá tesz, mert beteljesíthetetlen és megtarthatatlan.

Isabelle megáll.

- Miért, Rudolf? - mondja hirtelen nagyon indulatosan, és toporzékol a lábával. - Miért kell ennek így lennie?

Belenézek a sápadt feszült arcba.

- Ez a szerencse - mondom.

Elámulva néz rám.

- Ez a szerencse? -Bólintok. - Ez nem lehet! Ez éppen nem más, mint szerencsétlenség!

Rám veti magát, szorosan tartom. Érzem, a válla rázkódik a zokogástól.

- Ne sírj! Mi lenne, ha ilyesmi miatt sírna valaki? - mondom.

- Hát akkor miért?

Igen, mi másért, gondolom. Minden másért, a nyomorúságért ezen az elátkozott bolygón, de nem ezért.

- Ez szerencse. Csak éppen olyan balga elnevezéseink vannak rá, mint "teljes" és "nem teljes".

- Nem, nem! - Indulatosan rázza a fejét, és nem hagyja magát vigasztalni. Sír és rám fonódik, a karjaimban tartom, és érzem, hogy nem nekem van igazam, hanem neki, aki nem ismeri a megalkuvásokat, hogy benne még az első, az egyetlen Miért, a magunkra ébredés első kérdése él."

Heinrich Heine: Bánat

"Tudod mi a bánat?

Várni valakit ki nem jön el többé,

Eljönni onnan, hol boldog voltál,

S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,

Kergetni egy álmot, soha el nem érni

Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet

Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet,

Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak

Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni

Mással látni meg őt és utána fordulni

Kacagni hamis lemondással,

Hazamenni, sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat

S imádkozni,

Hogy Ő sose tudja meg

Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,

De mást lát a két szemem,

Messze túl a könnyeken

Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Tán büszkeségből azt felelném,

Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,

S a két szemed rám nevet

Kacagva köszöntelek én is,

De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig

Aztán, hogy elfordulok

Fáradt szememhez nyúlok

S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,

De rosszul ítélsz,

Nem bántam meg

Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek

Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett

És csak az maradsz,

Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,

S én hagytam, hogy menj csak el

Hiába lett volna minden,

Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,

De mögé ,már senki sem néz,

Játszani a közönyös embert,

Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki

Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!

Egy pillanatra zavarba jönnék,

S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan

Semmiség, csupán az életem,

S nem venné észre rajtam senki sem,

Hogy könnyes lett a szemem!"

"Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni - egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar."

Paulo Coelho

Volt egy vak lány, aki gyülölte az egész világot és önmagát is, hogy nem láthat semmit.

Veleszületett betegség volt, soha senkit nem latott...Mindenkit utált kivéve a barátját...

Mindig mellette volt s mindenben segített neki...

Egyszer a lány azt mondta , ha csak egy percre is , láthatna , akkor rögtön igent mondana a fiúnak....

Hosszú idő után találtak egy donort aki felajálotta a szeme világát a lánynak...s már nagyon örült hogy végre láthatja a világot és az ő szerelmét.

A fiú rögtön az operáció utánn bement megkérni a lány kezét..a lány elmosolyodott.s amikor kinyitotta a szemét hogy megnézze a kedvese arcát , sokkot kapott.

A fiu szintén vak volt..... Elgondolkodott az életén és a fiú kérdésén..... s végül vissza utasította az ajálatot a vak fiúnak...

A fiú szomorúan távozott....Pár napon belül a lány kapott egy levelet a fiútól, amit a barátja írt.

A fiú megköszönt neki minden egyes gyönyörü pillanatot amit együtt töltöttek, s a levél végén ez állt: Kérlek vigyázz jól az ÉN szemeimre......

elgondolkodtató.....

Érintetlen teste.

Érintetlen teste.

Test és lélek mi egybe forr.

Forró vágy mi űzi lelkem.

Ölelés, csók, álom csupán.

De valóság valóság lesz e, álomból.

Forró vágy mi fűti testem.

Övé szívem övé lelkem.

Csak forró csók mire vágyom,

Lehet ez csupán egy álom.

Nincs más csak üres ébredés,

Álom volt csupán, nem tévedés.

És a test ott hever, érintetlen.

De nem felel.

Mert a test, mint lélekőrző.

Szelleme körülötte,

Mint anya gyermekét,

Csak ölelte, és ölelte.

Nem kell valóság ahhoz, hogy szeress.

Nem kell az érintetlen test,

Csak egy álom mi meg marad,

És maga a pillanat.

Érintetlen teste.

"Nem nézhetsz vissza, ha egyszer eldöntötted, hogy mindent és mindenkit magad mögött kell hagynod. Vágd ki és dobd el a szíved, ha kell. Szakítsd ki magadból minden olyan porcikádat, ami maradásra késztetne, semmi ne maradjon benned, ami gátolhat abban, hogy eltűnj. Ha erre képes vagy, csak akkor tudsz megszabadulni a kínoktól."

/Ezel - idézet/

Tankcsapda : Örökké tart - dalszöveg

Gyere, mondd el, mi a baj béb' én,figyelek rád.

Előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád.

Látom van valami, ami a szívedet nyomja,

Tudom az élet súlya, tudom a világ gondja.

Gyere ne félj tőlem én nem verlek át,

Ha belekezdtél hát folytasd tovább,

Ha akarod suttoghatsz,

Nekem az is elég hogy halljam,

És én majd,ott leszek és segítek ha baj van!

Ref.:

Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék,

Nézd meg jobban hogy élnek anyádék!

Ha nem hiszed el hogy az élet,

Tényleg örökké tart,

Hiába úszol belefulladsz,

Pedig ott van a másik part.

Na jól van, borítsunk fátylat a múltra,

A dolgok jönnek aztán mennek hirtelen,

És néha elvisznek magukkal arra az útra,

Ahol az érzelmek laknak nem az értelem.

Gyere ne félj tőlem, én jól tudom mi bánt,

Néha mindenki elkövet néhány hibát,

De ha magadba nézel és azt látod,

Hogy a szíved tiszta,

Akkor jó az út amin jársz

És többé ne is fordulj vissza!

Ref.:

Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék,

Nézd meg jobban hogy élnek anyádék,

Ha nem hiszed el hogy az élet,

Tényleg örökké tart,

Hiába úszol belefulladsz,

Pedig ott van a másik part!

Gyere, mondd el, mi a baj bébi,figyelek rád.

Előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád.

Látom van valami, ami a szívedet nyomja,

Tudom az élet súlya, tudom a világ gondja.

Az élet súlya,a világ gondja.

.....

Caramel : Lélekdonor - dalszöveg

Úgy múlik el minden ami fáj,

Hogyha úgy tartja kedve néha haza jár,

Nem szól hozzád csak leül egyedül,

Hogy érezd hogy élsz ott legbelül!

Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,

Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,

Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,

A szerelem az egyetlen lélekdonor!

Oly sok a szó ami betakar,

Folyton beszél de semmit nem akar,

A pillanat ami sokat ér némán múlik el,

Egy ölelés épp elég ha búcsúzni kell!

Amikor majd eljönnek a régen várt csodák,

Ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám,

Lesz hogy csak ringat lágyan és lesz hogy elsodor,

De a szerelem az egyetlen lélekdonor!

Tudom mindenért harcolnunk kell,

Egy őrült mondat miatt nem múlhat el,

Az idő telhetetlen van hogy mindent elrabol,

De valakinek te vagy a lélekdonor!

Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,

Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,

Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,

A szerelem az egyetlen lélekdonor!

Lélekdonor!

A szerelem az egyetlen lélekdonor!

Lélekdonor!

VáRADI ROMA CAFé: Hiába menekülsz dalszöveg

Hiába menekülsz

hiába futsz

a sorsod elől futni

úgysem tudsz

mert sorsunk nekünk

vagy a végzetünk

hogy mi egymásért szenvedünk

Hiába mondod

azt, hogy vége már

hiába vagy fölényes

és vidám

én úgyis tudom

hogy a könny arcomon

még álmodban visszatér

A szív, ha szerelmes az ember

gyakran játszik velünk

de igaz szerelmet az élet

egyszer ad - egyszer küld

s benne lesz végzetünk

Hiába mondod

azt, hogy vége már

hiába vagy fölényes

és vidám

én úgyis tudom

hogy a könny arcomon

még álmodban visszatér

A szív, ha szerelmes az ember

gyakran játszik velünk

de igaz szerelmet az élet

egyszer ad - egyszer küld

s benne lesz végzetünk

Hiába mondod

azt, hogy vége már

hiába vagy fölényes

és vidám

én úgyis tudom

hogy a könny arcomon

még álmodban visszatér

A szív, ha szerelmes az ember

gyakran játszik velünk

de igaz szerelmet az élet

egyszer ad - egyszer küld

s benne lesz végzetünk

Hiába mondod

azt, hogy vége már

hiába vagy fölényes

és vidám

én úgyis tudom

hogy a könny arcomon

még álmodban visszatér

A szív, ha szerelmes az ember

gyakran játszik velünk

de igaz szerelmet az élet

egyszer ad - egyszer küld

s benne lesz végzetünk

Hiába mondod

azt, hogy vége már

hiába vagy fölényes

és vidám

én úgyis tudom

hogy a könny arcomon

még álmodban visszatér

én úgyis tudom

hogy a könny arcomon

még álmodban visszatér

Wolf Kati : Szerelem mért múlsz? - dalszöveg

Én nem tudtam hogy az ember mindent túl él

Én nem sírtam pedig engem eltörtél.

Vártam hogy a nap többé nem kel majd fel.

De hajnal lett újra és indulnom kell.

Refrén:

Szerelem mért múlsz,Szerelem mért fájsz?

Szerelem hol gyúlsz?,Szerelem hol jársz?

Hol vagy,hol nem,a szívemben mért nincsen csend?

Szerelem mért múlsz,Szerelem mért vársz?

Most bánat ráz, átjár egy régvolt láz.

Hát lépnem kell, itt rám dől minden ház.

Az érintés emlékét így tépem szét.

Társam már nincs más csak a száguldó szél.

Refrén

Szerelem mért múlsz,Szerelem mért fájsz?

Szerelem hol gyúlsz?,Szerelem hol jársz?

Hol vagy,hol nem,a szívemben mért nincsen csend?

Szerelem mért múlsz,Szerelem mért vársz?

(Még húz)Húz

(Még vonz)Vonz

(Még fáj)

(Még húz)Még húz

(Még vonz)Még vonz

(Még fáj)

10 lépés,100 lépés távolság kell.

Nem számít merre csak el,tőled el.

Mit mondhatnál,mit mondhatnék,

Elkoptunk rég,szemeinkből nézd, hova tűnt a fény?

Refrén

Szerelem mért múlsz,Szerelem mért fájsz?

Szerelem hol gyúlsz?,Szerelem hol jársz?

Hol vagy,hol nem,a szívemben mért nincsen csend?

Szerelem mért múlsz,Szerelem mért vársz?

(Válj szabaddá!Szállj világgá!)Szerelem hol jársz?

(Válj szabaddá!Szállj világgá!)Szerelem hol vársz?

(Válj szabaddá!Szállj világgá!)Élnem kell!Kell egy új remény!

(Vágy repíts fel!Új remény kell!)

Szerelem mért múlsz?

Unique-Tükör

Ülj le velem szembe,

Magadban olyat látsz-e

Mit az ember szégyell

Ha a tükörbe nézel?

Látod valós tested

Arcod mosolyát fested

A valódi képre

Ha nem sikerült elég szépre

Kérlek, jól figyelj

Kell minden apró jel

Nézz a tükörbe

A múltból most a jövőbe

Nézz a szemembe

olvass most belőle

Nézz a tükörbe

A múltból most a jövőbe

Nézz a szemembe

olvass most belőle

...A tükröd vagyok

Ne a tükröt törd szét

Ha bánt az önarckép

Ha dühöt és bánatot érzel

Ha a tükörbe nézel

Tudni talán nem kell

Mitől jó egy ember

Álarcok nélkül

A világ tőled is szépül

Kérlek, jól figyelj

Kell minden apró jel

Nézz a tükörbe

A múltból most a jövőbe

Nézz a szemembe

olvass most belőle

Nézz a tükörbe

A múltból most a jövőbe

Nézz a szemembe

olvass most belőle

...A tükröd vagyok

Kérlek, jól figyelj

Kell minden apró jel

Nézz a tükörbe

A múltból most a jövőbe

Nézz a szemembe

olvass most belőle

Nézz a tükörbe

A múltból most a jövőbe

Nézz a szemembe

olvass most belőle

...A tükröd vagyok

Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.

Márai Sándor