Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

Mennyi hűvös éjszakát?

Mennyit álmodoztam át?

Mennyi dalba kezdtem százszor?

Hány vers maradt csak néhány szó?

Hány féltve őrzött gondolat?

S mennyi érzés, ami itt maradt?

Amit csak most látok,

Amit csak most bánok,

Hogy sosem mondtam el!

Mindentől távol, lehetsz bárhol,

Mindig őrizlek majd!

És nem választ szét,

És nem választ szét sem víz, sem part!

Mennyi elfelejtett jó?

S mennyi el nem mondott szó?

Amit csak most látok,

Amit csak most bánok,

Hogy sosem mondtam el!

Látsz minden évben új tavaszt,

Mely minden évben virágot fakaszt.

Lesz barátnőd, ki helyettem szeret,

De azért néha ott leszek veled.

Jövök, mint mesék bús lovagja,

Mely sóvárgó lelkedet a múltba ragadja.

Eszedbe fog jutni szép gyermekkorod,

Szemedbe bús könnyeket csalok,

De fordíts egy lapot.

S én újra feledve vagyok!!!

(S én újra szerelmed vagyok!!!)

Szeress szívből mint a patak,

mely magas hegyek csillagaiból fakad.

S ha szerelmed hű és igaz,

cserébe mély szerelmet kapsz!

Csak neked Szívem!♥♥♥

Valami nagy, mély szerelem hiányzik,

Valami sírás, valami öröm,

Valami harc, valami csönd,

Valami nagy, mély szerelem hiányzik!

És így marad ez mindig, mindhalálig??????

Hazugságban élni fárasztó

Lehet, hogy ez Neked jó

De én ettől elfáradok

Mindig csak a szívem sajog

Az érzéseim elhalnak

Így hát Téged elhagylak

Szeretem...

Szeretem mikor hozzád bújhatok,

Szeretem mikor ajkadra csókot adhatok,

Szeretem ha melletted fekhetek,

Szeretem ha kezemet kezedbe tehetem,

Szeretem mikor édesen nézel rám,

Szeretem mikor azt mondod: "Szeretlek cicám!"

VÁROK

Égig érnek hajnalok

éjszakák, és nappalok.

Szép szeretőm elhagyott,

az árnyékom tántorog.

Jöttem volna egyedül,

így a baj majd elkerül.

A kettő itt megfeszül,

míg a világ hegedül.

Hiányzik, ki nem vagyok

örök hiány megfagyott.

Fázok fázok testestül,

belehalok lelkestül.

Drága szellem,merre jársz?

Ablakomon nincsen rács.

Hívtalak, hogy gyere be,

Egy légy velem reggelre.

Égi Párom merre jársz?

Másik Felem nem találsz?

Veled lennem volna jó.

Velem lenned volna jó.

Álmos, fásult életem,

Rút hideg van idelenn.

Cudar, súlyos sötétség,

Ha Te jönnél, fény lennék.

Sóhajtok, hogy megtalálj.

Nyári estén ideszállj.

Sajgó, fájó részeim

behegednek sebeim.

Drága Párom, várlak, jöjj!

Mi kettő volt, egy lesz holnap

Égi kapuk, ha megnyílnak

ami összetartozik, az újra találkozik.

Itt, e testbe bezárva

várlak sok-sok órája.

Percek, napok mind szalad,

egy esztendő elhalad.

Sokadalom követi,

Illúziók leválnak.

Engedem csak, menjen mind.

Üres kézzel megvárlak.

Szívem máglya, tüze ég,

bevilágít messzire.

Nászágyam ez Tenéked,

Lakodalom végire.

Volt itt jó nagy riadalom:

ha mind elmegy, mi marad?

Semmivé vált akaratom

temeti a hamvakat.

Szórja szerte a pusztába,

nyomában forrás fakad.

Mi fentről veszi kezdetét

az idelenn nem sötét.

Szent égi tűz, áradj ki Rám.

E sötétben elhervadok.

Kezem kinyújtom Hozzád, halld

Szívemből felfakadnak ősdalok.

Magányom csendjében kémlelek,

kereslek kívül, és belül.

Ahogy az idő majd lepereg,

érzem, a távolság is rövidül.

Csillagom hulló fénye,

takard be meztelen testemet.

Mi anyaggá vált e végtelenbe,

az Neked készült, csak Neked.

Én a földön egy porszem vagyok.

Mindent leírok, mindent itt hagyok.

Légvárat nem építek magamnak,

Csak versben leírom, azok itt maradnak.

Ezzel a verssel próbálom elérni.

Az emberek figyelmét szeretném felhívni,

Akinek szíve és lelke van,

Ebben a pár sorban benne van.

Igaz, hogy fontos a munka a kereset.

De mit ér a pénz, ha nincs szeretet?

Ha szívünkben kihal az érzelem,

Mit érünk vele? Kérdezem?

A világot megváltani nem lehet!

Jézus az életét áldozta értünk, Emberek!

Ha csak a gyűlöletet szeretetre váltjuk,

Akkor a világot is másképp látjuk!

Álmodj! Álmodj!

A legszebb dolgok álmodban történnek meg!

Én ezt tapasztalatból is mondhatom neked!

De ha te nem, akkor mondd meg!

Amikor álmodsz este,

Csak amikor alszol persze,

Nem mindig emlékszel,

Csodálatos vagy éppen borzasztó emlékre.

Amit álmodsz attól félsz,

Amit álmodsz, azt szeretnéd!

Amit szeretnél, azt álmodod,

Amitől félsz attól tántorogsz!

Ébredj reggel,

Amikor a Nap kel fel.

Mert onnantól kezdődik a varázslat,

Az álmod valóra válhat!

Mondd el, mit látsz, mondd el, ki vagyok,

Csak a szemembe nézz, s mindent látnod kell.

Mi az, amire vágysz? Csak ennyit adhatok

Magamból én, te döntsd el mennyit ér!♥

Voltam már lenn és hagytak egyedül,

Üres falak között, távol mindentõl.

Keserû a magány, de tudtam, sikerül

Ide elérni fel, csak mindig hinni kell!

Szállj végre szabadon, ahogy fenn a sok madár!

Így élni jutalom, te is hallgass rám!

Minden percben elvarázsolsz teljesen,

Minden titkos érintésed kell nekem.

De bármi fáj nagyon, sírni nem látsz - nem hagyom.

Játszom, mint egy bohóc a színpadon.

Színház a sors: játszd a szereped!

Ez a darab talán végre mást hoz majd.

Mi az, amire vágysz? Tiéd a fõszerep:

Becsüld meg még! Ne dobd el semmiért!

Szállj végre szabadon, ahogy fenn a sok madár!

Így élni jutalom, te is hallgass rám!♥

/Hooligans/

Ohh...

Én is szeretlek! ♥

:)

Harmadik éjszakánk is úgy múlt el, a hajnal még, ébren talált.

Alszol a vállamon, s én úgy foglak át, ahogy gyermek őrzi féltett játékát.

Mert akarom, hogy érezd, hogy te vagy az...

akitől ma végre az égbe repít a vágy.

Százezer hosszú évet vártam rád, s már nem engedlek el, akkor sem ha fáj.

Nincs ősz, nincs tél, csak nyár van, mióta megjöttél, szívem szigetén.

Nincs ősz, nincs tél, mert nyár lett, mióta megjöttél, nincs más, csak te meg én.

Szememet kár lehunynom úgyis rég, én már ébren is álmodom.

De két karom úgy ölel át még, hogy bennem él, akár az igazgyöngyöt őrző kagylóhéj.

Mert akarom, hogy érezd, hogy te vagy az...

akitől ma végre az égbe röpít a vágy.

Százezer hosszú évet vártam rád, s már nem engedlek el, akkor sem ha fáj.

Mint egy árnyék állsz az ágy előtt

Borzongás fut át egész testemen

Itt vagy csókolsz és a tűz elönt

De nem vagy már enyém érzem

Ha egy más élet vár

Ahol fönt jársz a fényben

Ott hol minden a tiéd

Hogyha nem számít már

Amit mellettem érzel

Mondd ki bátran: nem elég

Álmok űznek tested lázban ég

Úgy simulsz hozzám riadt gyermekként

S engem nem kínzott így a vágy

És a féltés senki másért soha még

Mondd mit tegyek hogy érezd

Hogy rég több vagy mint az élet?

Mondd mit tegyek hogy érezd

Ha kell meghalnék te érted?

Mért kínzol mért nem hagysz el?

Szemed mért kérlel még

Hogyha búcsúznod kell?

Hűvös hajnal jön az éj után

Végtelenbe vész minden ölelés

Vár egy józan világ

Ahol nem kell az érzés

Ahol minden célt elérsz

Mért kínzol mért nem hagysz el?

Szemed mért kérlel még

Hogyha búcsúznod kell?

Mondd mit tegyek hogy érezd

Hogy rég több vagy mint az élet?

Mondd mit tegyek hogy érezd

Ha kell meghalnék te érted?

Mindig és mindenben ott látlak én

A szívemhez nőttél hogy a lelkemben élj

Mondd mit tegyek ha félek

Hogy így elveszítlek téged?

Nézd így fut el az élet

És én nélküled mit érek?

Mindig és mindenben ott látlak én

A szívemhez nőttél hogy a lelkemben élj

Mondd mit tegyek hogy érezd

Hogy rég több vagy mint az élet?

Mondd mit tegyek hogy érezd

Ha kell meghalnék te érted?

Mondd mit tegyek ha félek

Hogy így elveszítlek téged?

Nézd így fut el az élet

És én nélküled mit érek?

Úgy vártam Én minden szavad,

De ajkad néma maradt.

És láttam Te is úgy fájlalod,

Hogy nincs mit mondanod.

A búcsú könnyű volt neked,

A bánat nekem maradt,

Mert úgy ahogy Én szerettelek,

Szeretni nem szabad!!!

Vérkönnyek

Egy édesen sós könnycsepp hullt kezemre,

mely mint egy égő,

lángoló vércsík marta bele szemembe neved

s vele utolsó emléked.

A könnycsepp nehéz kőként gördült könyökömre,

S onnan sziklaként ütött sebet a földbe...

megrendült a vidék, sóhajtottak a fák is,

és a madarak mind rettenve rebbentek messzire...

Magam maradtam...

Tudom Kedves vagy nekem,

de a távolságod fáj...s míg velem játszik az élet,

lassan hulló könnycseppekben

elvérzek...

Elviselném, ha velem lennél...

Már csak az emlék s a remény éltet,

mely életben tart, de csakis érted.

S itt a kínnal teli bántó napok, izzó vasként szurkálják lelkem,

mely minden nappal csak jobban és jobban fájnak nekem...

nem gondolni, nem figyelni a megalázást elviselni,

nem bírom tovább nélküled...

Istenem hát nem kegyelmezel meg nekem?

Adj halált, vagy adj végzetet,

Adj bármit, csak ennek, ennek legyen vége...kérlek Istenem!

Ha átölelnél...ha két kezed, kezembe tennéd,

Ha csókkal halmoznál el újra s újra... élnék megint.

Hogy vágyok rád...tudod jól,

s mikor este feljön a Hold, sóhajtva nézek rá itt egyedül,

Talán te is nézed valahol, s legbelül

még vágysz arra, hogy enyém légy....hogy ne fájjon úgy az egyedül lét.

A könnycseppek csak záporoznak,

Soha de soha meg nem állnak.

A jó ég tudja, meddig kínozzák még szívem,

mikor lesz, hogy megmented lelkem.

Imádlak Kedves, ne kínozz tovább!

Az ember nem repül, hisz nem madár...

Szárnyalni is csak veled tudok,

Mert aranytollú madár csak veled vagyok

Várnai Zseni

Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken

él egy madár, a neve szerelem.

Topáz a csőre, és a két szemén

rubintos tűzben szikrázik a fény?

A szárnya zöld, a begyén kék pihe,

alatta ver forró piciny szíve

és mint a villám lecsap hirtelen,

fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat

szívemre ült és hittem, itt marad,

utána kaptam gyorsan és kezem

átfogta csöppnyi testét melegen,

vergődött, karmolt és az átkozott

tenyeremben verébbé változott,

szebbik valója eltűnt, messze szállt

s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,

akár a fényt, vagy nyargaló szelet,

csupán a vágy oly szárnyaló szabad,

hogy utolérje azt a madarat.

A színe, hangja mindig újra más,

meseszerű, különös és csodás

Ott fönt lakik a kék üveghegyen

az a madár a neve szerelem

Rád Gondolok

Rád gondolok, ha alkony tüze vérzik

a tengeren,

Rád gondolok, ha hold ezüstje fénylik

a csermelyen.

Arcod látom, ha szél kavarja messze

Az út porát,

vagy késő vándor ballag mélán este

fahídon át.

Hangod hallom, ha hullám mossa lágyan

a szirteket,

s léptem neszét hallgatja hűs magányban

a kis berek.

Veled vagyok. Még akkor is, ha lépted

távolba vitt.

Lement a nap. Gyúlnak a csillagfények.

Mért nem vagy itt?

Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Szeretni jó érzés téged

Szemem még nem lát téged

De bőröm érzi, hogy jössz felém.

A levegőn áthatol perzselő lényed

Ellenállni nem lehet, nincs remény.

Szívem megdobban, feszülten vár,

Körülöttem minden felizzott már.

Csönd van, csak a levegő remeg,

Mindenhol halkan az érzelem lebeg.

Körülvesz engem egy óriás hatalom,

Mit legyőzni nem tudok már,

Csak azt érzem mindig akarom,

S szívemre bársonyos börtönöd vár.

Ezután én már leláncolva élek,

De a jövőtől egy kicsit sem félek,

Mert veled nincs egyedül a lélek,

És jó érzés nagyon szeretni téged

Szerelem

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

mint napsugár, ha villan a tetőn,

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen

Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Szerelem egyre erösebb..

Között a szív és az enyém

A szerelem egyre erősebb

És csak az idő fogja megmondani

Ha ez sokkal tovább tart

Között a szív és az enyém

Vajon szeret arany menet

Tart minket kötött az örökkévalóságnak

Nem számít, milyen lehet mondani

Között a szív és az enyém

Van olyan szeretet, amely nem lehet vásárolt vagy értékesített

Mert minden tartozik köztünk

És imádkozom, hogy soha nem kihűl

Között a szív és az enyém

Sokkal több, mint a vér és a vénák

Ragasztás minket sokkal közelebb egymáshoz

Mint a marhavagonok kötelesek a vonat

Között a szív és az enyém

Vajon ez a szerelem marad így igaz

Mert azt állították, ott az Isten

Tart minket össze, te és én.

Te könnyezel a költők bánatán

És eltünödsz a szónok mondatán

Te érzelmekben élsz mindent elhiszel

Csak azt nem ami egyszerűen szól

Én szeretlek

Te elmerengsz a végtelen zaján

És képzelődsz az álmok jóslatán

De mindig arra vágysz mi fényévekre áll

De nem hiszed ha egyszerűen szól

Én szeretlek...

Bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám

Mindig valamit várunk,

A holnap jobb lesz majd.

Az élet közben lassan rajtunk,

Keresztülhajt.

Fakulnak az álmok,

Távol kerül a cél.

Futunk körbe-körbe

És tudod az egész mit sem ér.

Ha nincsen egy Angyal,

Kinek Te vagy az első,

Ki Rád vigyáz

Veled van mindig,

Kivel a mennybe szállsz,

Gyere és bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám és miénk a végtelen!

Gyere és bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám, ez örökké így legyen!

A szerencsénk a múlté,

A jövő harcot ígér.

Az erőnk lassan elhagy minket,

S az egész mit sem ér.

Ha nincsen egy Angyal,

Kinek Te vagy az első,

Ki Rád vigyáz

Veled van mindig,

Kivel a mennybe szállsz,

Gyere és bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám és miénk a végtelen!

Gyere és bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám, ez örökké így legyen!

Érints meg engem!

Bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám

Gyere és bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám és miénk a végtelen!

Gyere és bújj hozzám

Érints meg engem,

Bújj hozzám, ez örökké így legyen!

Örökké így legyen!

Tasnádi Györgyi: Mondd, akarsz-e?

Mondd, akarsz-e játszótársam lenni

gyöngyvirágillatú tavasz hajnalán?

Színezüst vágyaink egy csokorba szedve

egót áldozni az egység ritmusán?

Akarsz-e pilleszárnyakon szállni

kéz a kézben együtt nyári délután?

Lellei lombos fák alatt megpihenve

némán elmerengni szemünk mosolyán?

Akarsz-e új világunkban bízni,

szívünk hűségében ősznek alkonyán?

Igaz értékeink soha nem feledve

álomba merülni lelkünk halk szaván?

Mondd, akarsz-e szivárványban élni,

szenvedélyben égni téli éjszakán?

Zord magányosságtól többé sose félni,

egymásba olvadni létünk színpadán?

Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem

Szeretlek, s úgy tűnt néhanap, hogy nem

Szeretlek másban is

Szeretlek végleg s ártatlanul

Szeretlek annyi szerelmen túl

Szeretlek akkor is, ha mást hiszek

Szeretlek akkor is, ha más szeret

Szeretlek szótlanul

Ahogy a béke hozzám simul

S mikor a reggel a szívembe szúr

Szeretlek, bárhogy nem lehet

Szeretlek önmagam helyett

Örökös változásban is

Örökös halkulásban is

Örökös távolságban is

Szeretlek, már csak ezt adom, kevés

Szeretlek, s várok rád nagyon, ne késs

Ha másképp nem lehet

Az álmok festenek új mosolyt

Ami néha nekem szólt

Szeretlek, bárhogy nem lehet

Szeretlek önmagam helyett

Szeretlek változóban is

Szeretlek halkulóban is

Szeretlek búcsúzóban is

" Hangja átölelte testemet

Tekintete lebilincselte lelkemet

És szerelme megérintette szívemet...... "

Catullus: Éljünk, Lesbia

Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást,

és a mord öregek fecsegjenek csak,

hisz nem ér locsogásuk egy garast sem.

Eltűnvén a nap, újra felragyoghat:

egyszer tűnik a kurta fény szemünkből,

s álmunkból sosem ébredünk utána.

Adj hát csókot ezerszer, és ha adtál,

adj még százszor, utána ezret adj és

százat s újra csak ezret, újra százat.

Aztán majd, ha sok ezreket cseréltünk,

akkor összezavarjuk, elfelejtjük

számukat; ne akadjon egy gonosz se,

sok csókunk aki tudja és irigyli.

" Szeretlek ,kedvesem,

Szeretlek Tégedet,

Szeretem azt a kis

Könnyű termetedet,

Fekete hajadat,

Fehér homlokodat,

Sötét szemeidet,

Piros orcáidat."

Petőfi Sándor

Andrew Marvell: Vonakodó kedvesemhez

Ha sok időnk lenne e földtekén:

vonakodásod nem rühellném.

Töprengenék, hol töltsem el veled

a végtelen szerelmi éveket.

A Gangesz-parton, hol rubin terem,

járnál te: én a ködös Humberen

szenvelgenék. Ha száz év elszaladt,

felkérnélek: add végre meg magad,

mire te addig húznád az időt,

míg megkeresztelkednek a zsidók.

Szerelmem folyton nőne, oly nagyon

lassan, mint egy világbirodalom.

Tíz évig lesném homlokod; tizet

adnék, hogy feldicsérjem szép szemed,

mindegyik fehér mellednek huszat,

százezret annak, ami fennmaradt;

minden testrészednek egy korszakot

s az Újkort, ha szívedet megadod.

Ezt érdemelné, hölgyem, glóriád,

s hidd meg, szerelmem nem adná alább.

De folyton hallom, hogy hátam mögött

az Idő szárnyas fogata zörög,

s tekints előre: lábaink alatt

jön a jövő, az üres sivatag.

Márványkriptád mélyében elveszik

szépséged, s szépségeddel verseim

visszhangja is. És szűziességedet,

mit úgy féltettél, féreg fúrja meg;

s a por elfekszik - ugyanaz a por -

erényeden meg bujaságomon.

A sír privát szállás, ahol kevés

alkalmat kínál a szeretkezés.

Ezért, míg az ifjúság s az öröm

harmat módjára csillog a bőrödön,

s készséges, vágyó lelked, mint a láng

bukkan fel tested minden pórusán:

tekintsük egymást prédának, akár

két felgerjedt ragadozó madár,

hadd használjuk a percet, ahelyett,

hogy elkenődve lötyögjek veled;

hemperegjünk, míg édességed s vad

erőm egyetlen, görgő gombolyag,

aztán nyergeljünk és a kéj lován

vágtázzunk be az élet kapuján,

s mivel megállítani az Időt

lehetetlen, kergessük mi meg őt.