Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
Szeretném szívemet kitépni s virág helyett az ablakodba tenni. Hogyha látnád hervadó szívemet, akkor elhinnéd, hogy igazán szeretlek.
szív
Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak.
Csak egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak.
Szeress egy napig, míg csókolni tudlak.
Szeress egy életen át, és én is mindig szeretni foglak.
“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.”
(Babits Mihály: Második ének)
Illyés Gyula: Jó érezni
Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.
Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.
Jó volna érezni, ahogy csókol a szád,
Jó volna érezni a bőröd illatát.
De csak fekszem az ágyamon,
Hallgatom a csöndet,
S arcomon folynak a szomorú könnyek.
Óh,mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szővő,fondor magányt
s a mindenséget.
Csodás a versed kicsiny kis rózsa;
szívemből beszéltél te gyönyörű múzsa.
Virág voltál kinek nem volt rúzsa,
embernek lettél vére és húsa.
Halandó lényed könnyezik újra és újra,
sohasem felejti mi volt a múltja,
a múlt, mely a csodák kútja,
mosolyod szívemet lángokra gyújtja.
Lelkedben ismét virággá leszel,
látványod messzi távolságba vesz el,
de végül is bármit is teszel,
számomra mindig is te leszel:
A kicsiny kis rózsa.
Ha te vagy
Ha te vagy hűs patak,
Nálad oltom szomjamat.
Ha te vagy hegyek sörénye,
Kis domb vagyok öledbe.
Ha te vagy tenger végtelenje,
Vízcseppként hullok kebledre.
Ha te vagy a földön a fény,
Szemeimet rád nyitom én.
Ha te vagy a zúgó, vad vihar,
Szellővé változom, takarj!
Ha te vagy egy nagy barlang,
Félelem nélkül belépek rajtad.
Ha te vagy a sziporkázó égbolt,
Kis felhővé változom, sodorj!
Ha te vagy, akinek örülök én;
Köszönöm a szép újjászületést!
Szemeddel szememet megigézed, elveszek.
Szívemmel szívedet átszövöm, fogadom,
Szíveddel szívemet átkötöd, s foglalod.
Lelkemmel lelkednek tiszta érzelmet adok,
Lelkeddel lelkemnek fénysugarat ontasz, ragyogsz.
Számmal szádat keresem mohón, esztelen,
Száddal számat becézed gyengéden, érzelmesen.
Testemmel testedet érintem, habzsolom - falom,
Testeddel testemet befeded, hagyom - akarom.
Két karomba zárlak, miénk a végtelen,
Két karodba zársz, ez a szerelem.
Két karomba zárlak, megszűnik a külvilág,
Két karodba zársz, nem hallom más hangját.
Szememmel szemedet némán követe
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.”
Ha eldobod egykor az özvegyi fátylat
fejfámra sötét lobogóul akaszd.
Én feljövök érte a síri világból,
az éj közepén s oda leviszem azt.
Letörölni véle könnyűimet érted,
ki oly könnyedén feledéd hívedet,
s a szív sebeit bekötözni mely téged,
akkor is,ott is örökre szeret.
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?”
„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.”
Balázs Fecó - Idegen
Ugyanúgy kel fel a nap
És ugyanúgy megy el
Csak mi nem látjuk egyformán sosem
Hogy ugyanúgy hoz ugyanazt
Vagy szebb, mint amilyen
Te is így, én is máshogy képzelem
És ugyanúgy jön fel a Hold
Ugyanúgy fogy el
Neked mégis másképp, mint nekem
Sose járunk ugyanott
Csak azonos helyen
Két világ ami nincs is túl közel
Így szeretem, és bármi lesz velünk
Soha úgy ne legyen, hogy egyformák legyünk
Amíg egymáshoz változunk
Tükörképben tükörkép vagyunk
Idegen akit lépésenként engedsz közelebb
Akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett
Mosolyog ahogy átölel, mert tudja kit ölel
Egy idegent, akit lépésenként engedett közel
Tanulunk és tanulunk
Szépen haladunk
Egyre több, amit végképp nem tudunk
Szerelem és türelem
Forrón, hidegen
Két világ, ami együtt van jelen
Idegen akit lépésenként engedsz közelebb
Akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett
Mosolyog ahogy átölel, mert tudja kit ölel
Egy idegent, akit lépésenként enged csak közel
Idegen akit lépésenként engedsz közelebb
Akiről lassan elhiszed, hogy téged keresett
Mosolyog ahogy átölel, mert tudja kit ölel
Egy idegent, akit lépésenként engedett közel