Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
Van álom, mely szebb, mint a többi.
Van álom, mely többet tart, mint a többi.
De a legszebb álmom ahhoz kötődik,
aki most e sorokat éppen olvassa.
Messze vagyok tőled messze, nagyon távol,
de, ha szíved szeret, megtalálhat bárhol.
Mindig velem vagy lázas éjszakákon,
benned lesz majd minden boldogságom. SzeretIek!
Eltűnődöm mennyit vártam Rád,
Hosszú hetek több, mint gondolnád.
Eltűnődöm mennyit álmodoztam én,
S mi eddig álom volt most mind az enyém.
Az együtt töltött perceinkből legyenek órák,
majd napok, a napjainkból hosszú hónapok,
s az örökkévalóság tartson addig, amíg Veled vagyok
Ami vágyad van, csak akarni kell.
De a szerelemért sokat tenni, tenni kell!
Tedd a szívedre mindkét kezed,
Érzed azt, hogy van ki igazán szeret!
Ha az estharang imára szól,
gondolj rám s aludj jól!
Bárhova vezet az, élet
Én mindig szeretni foglak téged!
Gyufát gyújtok és látom lobogó, hajad,
az élet én nekem ameddig tart Te vagy.
És Te vagy a jövő, s az öröklét nekem,
Te egyetlen szépség, édes egyetlenem!
Juhász Magda : Ha jönnél felém
Ha jönnél felém, mint enyhe szellő
és simogatnád az arcomat,
megérteném te félve jövő,
a benned dúló harcokat.
S ha jönnél felém mogorva széllel,
és cibálnád bőszen hajamat,
rád nevetnék én mit sem sejtőn,
feléd nyújtva az ajkamat.
És jöhetnél felém vad viharral,
mint őrjöngő, jeges fergeteg,
két kezed szelíden lefognám,
eléd borulva, reszketeg.
Mert nincs oly álca, mi elválaszthat
egymástól, szerető szíveket,
mit belül hordunk, az számít csak,
nem rejtheti el fergeteg.
Johann Wolfgang Goethe - Könnyek vigasza
Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sirtál, biztosan;
mutatja a szemed.
S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.
Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szivét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.
Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.
Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.
Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.
Csillagra nem vágyunk. Ha szép,
hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.
Tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jólesik a könny.
Johann Wolfgang Goethe - Ezer alakban...
Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.
A karcsu ciprus ifju erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.
Ha a szökellő vízsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.
Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:
hol ezerkaru repkényt kúszni látok,
ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.
Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.
Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.
Somlyó Zoltán - Galamb
A fák alatt már hervadott a gyep
és jött az ősz már, egyre közelebb.
Érett gyümölcsök sóhajtoztak ott
s a bágyadt szél bús illatot hozott.
Kék fátyolával elrepült előttem,
mint kék madár, mely ágrul ágra röppen.
Utána néztem... kicsi kék galamb...
És így lett dél, megszólalt a harang:
messziről zengett s nagyon messzire,
mint távol-kedves szerelmes szive.
S a fáradt őszben nagyon csendesen
utána sóhajtottam: kedvesem...
Fehér galamb száll a falu felett - dalszöveg
Fehér galamb száll a falu felett,
Viszi az én bánatos lelkemet.
Nyugtalanul szálldos ide-oda,
Nem leszek én boldog talán soha.
F.:
Csókoltam én szép lányt már eleget,
De igazán egyik se szeretett.
/:Nem hall engem senki sóhajtani,
csak igazán szeressen valaki.:/
N.:
Bánat tépi szívemet, lelkemet,
Mert igazán senki se szeretett.
/:Nem hall engem senki sóhajtani,
Csak igazán szeressen valaki.:
ÖRÖK TÁNC
Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.
Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban szerelem!
ŐRSZEM
AZ
ÉLET
FIGYELŐ ÁLLÁS
VÁRAKOZÁSBAN
RÁD TALÁLÁS.
TEKINTETED = FELFEDEZÉS
TEKINTETEM = LELEPLEZÉS
AZ ÉRINTÉS = TETTENÉRÉS
AZ ÖLELÉS = SZÁMON KÉRÉS;
"MARADJ..." = TITKOLT FÉLTÉS.
MENEKÜLÉS = FÉLRELÉPÉS
HIÁNYOD = BELSŐ LELKI VÉRZÉS.
BEIDÉZÉS
A
VALLOMÁS
BEISMERŐ
VISSZAESŐ!
CSÓKOD = KEGYELEMKÉRÉS
KEGYELEM NINCS!
SZERELMEM = ÖRÖK BILINCS!
JOGERŐS ÍTÉLET,
NINCS BENNE KÍMÉLET
ÉLETFOGYTIGLAN!
NÉMA ESKÜ
HOLTOMIGLAN - HOLTODIGLAN.
BŰNÖD CSUPÁN, HOGY
ENYÉM VAGY!
S A LELKEMNEK RABJA
LÉTEMNEK DARABJA
SZERELMED ÁRA NAGY!
KÖNNYCSEPPBE
ZÁRVA
VAGY.
Ha a kezek megölelik egymást,
s csupán egymásba fonódnak,
már nem kellenek szavak.
Ha a kezek egymásnak mesélnek,
szó nélkül, esélyt adnak a reménynek,
és egymáshoz símulva becéznek.
Ha a kezek ölelik egymást,
megőrizk a múltat, s jelent,
s kapaszkodásuk talán még jövőt is jelent.
A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt.
Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem
"Mit mondanál,
ha most kezedbe tenném két kezem,
tekintetemből sütne az érzelem,
s csókra várón lehunynám a szemem
Mit mondanál,
ha fejem a válladon nyugodna,
vagy ajkam kis pilleként csapongva
csókolna, és szerelmet susogna?
Mit mondanál,
ha éreznéd testemben a vágyat,
ami érintésed nyomán támad,
s tűzként ereimben szerteárad?
Mit mondanál,
ha szám szerelmesen súgná neved,
ha kitárnám feléd a szívemet,
s átadnám legféltettebb kincsemet?
Mondd, mit mondanál????"
Nem volt már fiatal az este.
Lelkünk egymást kereste.
Szemünk a test mélyére látott,
Kitagadtuk magunkból a világot.
Örvénylett, vibrált a levegő,
Vonzott és taszított egy végtelen erő.
Lángolt a lelkünk, a vágyunk égetett,
Magunkban éreztük az izzó fényeket.
Lassan eggyé olvadt a testünk.
Ez volt mit évmilliók óta kerestünk!
Ölelni, csak ölelni akartunk egyre,
Vágytunk a kettőből eggyé vált testre.
Magunkba olvasztottuk a végtelent,
Zártunk szeretetburokba éveket.
Kavargó, izzó gömbbé lettünk hírtelen,
S lebegtünk, forogtunk szivárványszíneken.
Hittük sohasem lesz vége,
De az est átúszott az éjbe.
Majd a reggel is ránk köszönt,
Elhozta az éltető-pusztító fényözönt.
Rajki Miklós: Bíztató
Bíztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek
örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit
öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod!
Heinrich Heine:Szívemben mindig lesz egy hely
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!
Juhász Gyula: Az élet szonettje
...És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rámkacag
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!
És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat.
És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed
S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.
Ferenci Margaretta: Csak egyszer
Csak egyszer mernék én bolondnak lenni,
egyszerre az összes szabályt megszegni,
szétkürtölni,
hogy én kiket szeretek,
és sok napot velük lenni,
veletek,
ugrálnék és repülnék az ég alatt,
megcsókolnám,
akit most még nem szabad,
kinevetném én az egész világot,
elfeledtettném az összes bánatot,
egyszer mernék a karjában kikötni,
egyszer mernék teljesen megőrülni,
áttörölni mind az összes csillagot,
hogy mind úgy ragyogjon,
ahogy te ragyogsz,
Milliószor megköszönni te neked,
hogy a barátom vagy s én az lehetek,
megköszönni a sorsnak,
hogy így történt,
kézenfogva túlélni
az Élet-örvényét.