Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
A mi korunkba` ne legyünk bolondok,
minek az a nevetséges, banális
romantika, ha mindjárt abban áll is,
hogy nagybetűvel írjuk: "Szerelem"?
Paul Géraldy
Csak egy percig szeress, míg elmondom imádlak. Csak egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak. Szeress egy napig, míg csókolni tudlak. Szeress egy életen át, és én mindig szeretni foglak.
Ha este lefekszel és kinézel az ablakon, keresd az égen a legszebb csillagot. S ha azokra gondolsz, akik téged szeretnek, gondolj majd rám is, mert én is szeretlek.
Hogyan tudnék élni nélküled? Hisz rólad szól az élet. Nem történhet semmi sem veled, míg létezem, és érzek.”
(Demjén Ferenc)
Szeretnélek úgy, ahogy csak lehet, érted tenném, és mindig csak veled.
Szerelmes szívem érted eped, a világon mindent megadnék neked.
Te vagy szívem kuglófjának egyetlen szem aranymazsolája.
Minden vágyam együtt lenni veled, csókolni a szád, nézni a szemed
Éjjel-nappal azon leszek, hogy egyszer újra veled legyek.
Csak veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod.
Feladok érted mindent. Leszel cserébe te a mindenem?
Fogadj el engem, így ahogy vagyok,
Hisz jobb tanácsot úgysem adhatok,
Hogy léha voltam, rossz és szívtelen;
Bocsásd meg nékem szép szerelmesem!
A szívemben még nem volt szerelem,
Nem mondták nékem azt, hogy kedvesem,
Nem is törődtek még sosem velem,
Hidd el, ez így volt drága Életem!
Most másképp lesz minden mert megtaláltalak,
Hisz oly rég vártalak, álmomban láttalak.
Én elkezdtem újra a józan életet,
Talán remélhetek, boldog is lehetek...?
Fogadj el engem, így ahogy vagyok,
Hisz jobb tanácsot úgysem adhatok,
Hogy léha voltam, rossz és szívtelen;
Bocsásd meg nékem szép szerelmesem! ... (Karády Katalin)
Rohanó életemben,
Bárhová vitt a sorsom,
Nem féltem én a nagyvilágban.
Milyen boldog voltam,
Hogy Te voltál nekem,
Hogy végre rád találtam.
Szótlan együttlétben, szótlanul álmodozva,
Átkarolt némán minket a végtelen.
Elképzelt álmainkat engedd még szabadon szállni,
Segíts így elviselni az életem!
Ne mondj le még a vágyaidról!
Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet,
Mert ha hiteddel reméled,
Feléd hajlik a mennyből, lassan majd eléred.
Rohanó életemben, mikor fárad a lélek,
Érzem, hogy többé már semmi nem zavar,
Te légy a tűz, ami éltet, vigyázz álmainkra,
Ami átölel, és nem zavar.
Ne mondj le még a vágyaidról!
Még ha rossz, még ha fáj és bántja a lelkedet,
Mert ha hiteddel reméled,
Feléd hajlik a mennyből, lassan majd eléred.
Éjfél, csak egy hang sír a szélben,
És a Hold gyűrött arcán ül egy fáradt mosoly.
Itt a járdán egy sárgult levél haldoklik még,
És a szél fölöttünk zúg.
Emlék, ne hagyj magamra, várj még!
Ezt a félelmes holdfényt végre el kell, hogy űzd.
Régi órák, te boldog múlt, te rég volt remény.
Édes emlék kell, hogy élj.
Minden gázláng intő jel,
És titkot rejt minden árnyék.
Az égbolt sötét, de a felhők ködén
A fény most végre áttör.
Felgyúl, s porrá ég minden kétség,
Ezt a megváltó érzést ó de rég vártam én.
És az új nap, ha véget ér egy pillanatként,
Új reményként visszatér.
Füsttől, ködtől szürke éj,
S te hűvös színtelen hajnal.
Egy gázláng néz, utószor sóhajt felém,
És az álomkép mind széthull.
Várj még! Ne légy te is csak emlék!
Ha csak magamban élnék érzem elvesznék én.
Kell, hogy itt légy, hogy megérints, hogy boldoggá tégy.
Kell, hogy érezz, kell, hogy élj.
shalott hölgye, lord alfred tennyson
"Éjre éj és napra nap
Egy bűvös hálót rázogat
Mint titkos hang, súg átkokat
s néki, hogyha ott marad
Hol Camelotra lát.
De súghatnak már őneki,
Hálóját csak lengeti,
s fontolóra sem veszi,
Shalottnak asszonyát."
Folyóvölgyben napsugár,
Rozs és árpa táncot jár,
Mezőt ruház, égbe száll,
S a rétmetsző út végén vár
Soktornyú Camelot.
Népe szeme messze kelt,
Liliomos tavat lelt,
Tó vizének föld felelt:
Sziget az ott: Shalott.
Reszket a fűz, nyárfa ága,
Sötét szelet repít háta,
Örök folyam kék habjára,
Föld-ölelő víz-karjába.
Hömpölyög-lent Camelot.
Nagy a fal, négy torony, szürke,
Virágról a fényt elszűrve,
Csendes sziget mélyén ülve
Szép leány, s a sziget: Shalott.
Parton fűzfa koszorúzza
Díszes bárkát; lassan húzza
Vízhabja-ló, vízen kúszva,
A rézbárka selyemútra
Siklik le; s fent: Camelot.
De intett-e ő neked már?
Ő az, ki a lépcsőn áll?
Tudod-e a nevét már
A hölgynek- hona Shalott-?
Napszámos, ki hajnallal kel,
Kasza suhan – s a széllel
Elbódítja énekével,
Hangja száll a völgy vizével,
Le az árral; s ott: Camelot.
Holdvilági paraszt fáradt,
Megköti a rozsbálákat,
Tündér-hangú leányt hallgat,
S az ő szigete Shalott.
Szép szőttese éje-napja,
Csilla színnel ragyogtatja.
Hangok suttogását hallja,
Haját átok-árny takarja,
Ha szemét vonzza Camelot.
Átok? Talán meseféle...
Szövetjét még szőni kéne,
Semmi mással nem törődne
A leány; börtöne Shalott.
De megfordul, s tükre várja
Felakasztva kék falára,
S benne a túlpart világa,
Ösvény, melynek végén várja
Soktornyú Camelot.
Ezüstfolyó suhan messze,
Falusi nép tán nevetve
Piactérre igyekezve…
S messze, messze: Shalott.
Hajadon, ha nevet fennen,
Vagy egy pap reszketeg nyergen
Lovagol; vagy arra éppen,
Apród skarlát köpenyében
Irányuk: Camelot.
És hol, hol nem, a tükör kékje,
Lovagoknak fénylő vértje,
- Nincsen, ki őt hűn megvédje,
A leányt- mögöttük Shalott.
Szőttesében mindig látja
Tükre fényét; s nem várja
Éjszakának sötét álma
Rémképeit; koporsója
Zenéje, fénye Camelot.
A hold, mikor fölezüstlött,
Egy szerelmespár halottan jött.
„Félre, árnyak!” kiált s szőtt
Tovább a lány; hona Shalott.
Lakja mellől nyíllövésre,
Kalász közt nem gyomnövésre
Száll napsugár; a nap fénye
Lángot lobbant réz mellvértre,
S a lovag: Lancelot.
Hős lovag, ki hűn szeretné
Hölgyét- acél pajzsa védné,
Az most tornyot tükröz képpé,
S a torony: Shalott.
Köves kantár villog messze
Mint száz csillag nyári este,
Arany Tejút fénylik messze.
Szíjharangnak jó a kedve,
S az úti cél: Camelot.
S bőrből font, címeres öve,
Kürt rajta, gyémántos köve
Csengett, vágtán elrepülve.
Elöl, nézd! - az Shalott.
Kék ég alatt vadul vágtat
Ragyog, fénylik, arany sápad
Napfény a nyeregre támad,
Napfény a sisakra támad,
Benne a kép: Camelot.
Keresztül a bíbor éjen,
Kévék ülnek holdas fényben
Csillag utat húz az égen,
S alatta: Shalott.
Parázslik a lovag szeme,
Csataménje vágtat vele,
Sisak alatt haja selyme,
Hullám-fürtje szénfekete.
A lovag célja Camelot.
Folyó völgyén, folyóparton
Varázstükör a sírhanton,
„Tirra lirra,” száll a tavon,
Így dalolt Lancelot.
Hagyd a szőttest, hagyd a széket!
Át szobáján hármat lépett,
-Vörös tavirózsa égett-
Páncélt látott és mellvértet,
Várja őt már Camelot.
Szép szövete szélben elszállt,
Tükre ezer darabra vált,
„Elért az átok!” kiált,
A lány, engedi Shalott.
Keleti szél esőt fakaszt
Fák lombjáról ágat szakaszt
Zúgó folyam mondott panaszt
A viharnak, égre akaszt
Villámfényben Camelot.
Lány alakja libben partra,
Hajót rejt a fűzfa lombja
S a bárka orrára írva:
„ E hölgy hona Shalott.”
S fenn homály a folyón távol,
Tomboló szél hullámot árkol,
Leány szeme réved távol,
Arca előtt halvány fátyol,
A folyón fenn -, előtte: Camelot.
S ahogy a nap lenyugodott,
Láncát oldja, szeme nyitott,
Égrenéz még - folyón siklott
A hölgy, engedte Shalott.
Fehérbe szőtt teste fekszik
A bárka mélyén- Hold növekszik
Lombok árnya fényét metszik,
S siklik; várja, úgy tetszik,
A kapu, s azon túl: Camelot.
Fűzfa karol a bárkába,
Omlik a folyó álmára,
Álmodik a lány hangjára.
Dalol a lány, s messze már Shalott.
Dala gyász volt, szentelt bánat,
Halkan cseng hangja a lánynak,
Míg arcára halál sápadt,
Szemére mély árnyak szálltak.
Fordul a hajó: elöl Camelot.
Lélek a parton még nem jár,
Messze még a soktornyú vár,
Bárkájában halott ő már,
Nem dalol, s messze Shalott.
Tornyok, kövek árnya alatt
Virág, erkély állít falat
De a bárka továbbhalad,
Vízen úszva, kertek alatt,
S célja: soktornyú Camelot.
Szobáikból mind lejőnek
Pórok, urak, dámák, hölgyek,
S a bárka orrát nézve jönnek:
„E hölgy hona Shalott.”
Kit hozott a folyó erre?
A zöld partra le-lemenve
Csendesül a király terme,
Rándul kezük a keresztre
Cameloti lovagoknak.
Csak Lancelot áll- szeme harmat,
Nézi - de a halott hallgat.
„Isten adjon nyugodalmat
A shalotti szép asszonynak."
Pilinszky János
Köszönöm az életnek, hogy Téged megadott
Köszönöm a sorsnak, hogy hozzám elhozott,
áldom az utat, amelyre most léptünk
vigyázz rá, hogy róla soha le ne térjünk.
Tégy örökké boldoggá engemet,
Néked adom tiszta lelkemet,
Légy hozzám kedves és türelmes,
Mert együtt élni csak így érdemes.
tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé, nem is lenne.
- Végtelen
sűrűsödik a sötétség
mélyen alszik a szél
a néma csöndet faggatom:
- hol a Végtelen? -
emlékek halkan énekelnek
csönd lehunyja szemét
de pilláin át is látom
némán sír a válaszon ...
ma éjjel könnyeznek a felhők
helyettem
csöndben mosnak el mindent
egy emlék marad
lent
kopott pad alatt
elbújva
mint egyetlen szerelem
megadva magát
erőtlen fekszik a rémület
kietlen tájon
apró kezeimmel
az Esőistenhez imádkozom…
vérszínű vágy
menny párkányára száll
hol néma virág nyílik a temetőben
és meztelen lelkek
sírva ölelkeznek
csendesebb szerelmük a sírnál
mélyebb a tengernél
felettük
Isten is lehunyja fáradt szemét…
Az ablakig ér,
a város sóhajt már...
A hajnali szél
sorsunkról beszél...
Mennyit ér egy perc!?Mennyit ér egy szó!?
Mennyit ér egy kéz!?...Simít, ha fáj...
Meddig él a vágy!? Meddig hajt a jó!?
Hol talál majd rád az utolsó szó!?
Valakinek éppen eddig tart,
valakinek nincsen másik part,
valakinek minden mindegy már,valaki egy új menetre vár.
Valakinek minden nap egy harc,
valakinek fáj a pókerarc,
valakinek tényleg mindegy már,
valaki csak most lép át!
Ezt az életet kaptuk,
ne akarjuk,csak a fényeit lássuk!
Csak a holnapot várjuk,
de nem látjuk, hogy az életünk örvény rég!
Sok a kéreg, meg a méreg, de a lényeg:ez a lélek az élet!
És az alagút végén, a szakadék szélén egyedül rajtad múlik majd.
Mennyit ér egy perc!?Mennyit ér egy szó!?
Mennyit ér egy kéz!?...Simít, ha fáj...
Meddig él a vágy!? Meddig hajt a jó!?
Hol talál majd rád az utolsó szó!?
Valakinek éppen eddig tart,
valakinek nincsen másik part,
valakinek minden mindegy már,valaki egy új menetre vár.
Valakinek minden nap egy harc,
valakinek fáj a pókerarc,
valakinek tényleg mindegy már,
valaki csak most lép át!