Bemutatkozó topik (beszélgetős fórum)
Szia!
A Depo Poverától anyukám szürkehályogot szerzett be. Párom gyógyszergyáraknak dolgozik és biztos infóból tudom h valóban az volt a hibás:(
Ajánlom, h felejtsétek L azt a szurit!
A fogyihoz pedig sok-sikert!
Ui: Képzeljétek, sajna nincs mérlegem még, tehát fogalmam sincs, hogy is állok, de ma kaptam az első "úgy le vagy fogyva" megjegyzést. :)))))) Ez talán jelent vmit;ĐĐĐ
Sziasztok! Elnézést szeretnék kérni, hogy eddig még be sem mutatkoztam, de olyan izgatott lettem ettől a honlaptól. Bocsi, bocsi, bocsi.
Én 27 éves vagyok és 3 évvel ezelőtt egy Depo Provera nevű helyes kis fogamzásgátlótól 4 hónap alatt 15 kg-ot híztam, + az eltelt időben még jó párat, szóval most 73 kg vagyok és ugyan már nem akarok 50 kg-os lenni, de olyan 60 kg-gal már beérném. Ez a célom és bízom magamban, hogy elfogom érni!
Sziasztok!
A naplómba már írtam, de itt még nem mutatkoztam be.
21 éves srác vagyok, tanulok. 183 cm, 84 kg. Most biztos sokan felteszik a kérdést, hogy akkor mi a fenének vagyok itt. Nos azért, mert az Atkins-szel életmódot szeretnék váltani. Szeretném, ha ez az étrend könnyebbé tenné az életemet és nem utolsó sorban egészségessé. Már annyi diéta és étrend látott napvilágot, hogy az ember azt se tudja, hogy melyiknek higyjen. A zsírmentes felfogás után most itt az Atkins. Az igazság az, hogy saját étkezésemet elnézve tudom, hogy állandóan a péksütemények rabja voltam (még vagyok is, de nem sokáig)! Szinte minden fehérjedús dolog helyett megettem egy pogácsát, kakós tekercset, ilyeneket. Amikhez ittam a kakaót kakóval. Huhh. Beláttam az Atkins könyvvel, hogy ez nem mehet így tovább. Mivel 8-9 kg-t szeretnék lefogyni és egészségesen étkezni, ezért úgy döntöttem, hogy veletek tartok és belefogok az Atkins-be. Remélem nekem is beválik és egész életemet kitölti majd.
Egyenlőre ennyi. Üdvözlök mindenkit és remélem akár barátságok is kötődhetnek itt a honlapon keresztül.
Mindenkinek szép napot, egyetek finomakat, amikből lehet!
Én 2-3 hét múlva kezdem, addig erőt gyűjtök belőletek!
Sziasztok!
Üdvözlöm az új bemutatkozókat :)
Látom sokaknak napok, hetek kellenek, mire hozzá mernek szólni :) Nem baj, a lényeg, hogy itt vagytok!!!
Sokkal könnyebb együtt!
Mindenkinek kitartást és hajrá!!
Hoxa
sziasztok!
ma epp egy hete, hogy elkezdtem. kicsit ketkedve alltam neki a konyv olvasasanak, mert evek ota testkontroll szerint taplalkozok, meg a makrobiotika is kozel all hozzam. az atkins elvei ill nehany kozuluk, tavol all ezektol) miutan a konyv vegere ertem, ugy dontottem, megis belevagok. igaz, ezelott altalaban havi ketszer ettem hust, most ez kicsit emelkedni fog. voros husit ennek ellenere nem tudnek enni meg igy se.
nehany szo magamrol. 25 eves vagyok es bp-en elek. miota eszemet tudom sportolok. ennek ellenere az egyetemen ramrakodott 7-8 kilo, ami kb ugyanennyivel gyarapodott, ahogy elkezdtem dolgozni. egyre jobban kezdett feszulni minden ruham, kezdtem nagyon rosszul erezni magam a boromben. tobb kudarc ert, tobbszor nekialltam lefogyni. most 60 kg vagyok (egy het atkins utan!!! vagyis mar ket kilo lement). szeretnek 10 kg-ot meg leadni. erot adtok nekem, ahogy olvasgatom a hozzaszolasaitokat. :)
Udv mindenkinek es hajra!!!
Sziasztok!
Én már 5 hete elkezdtem, de csak hiányos információkkal: kenyér,tészta,cukor semmi, főként tojás,hús,sajt. Amikor megtaláltam ezt az oldalt éppen mélyponton voltam, mert 2 hétig stagnált a fogyásom. Előtte 6 kiló, aztán semmi. Most már újra megindult, de a fórum sokat segített abban, hogy ne hagyjam abba!
Köszönöm mindenkinek!
Szép napot mindenkinek.
Fogalmam sincs hogy kellene bemutatkoznom.
Holnap kezdem.
Kívánjatok sok sikert.
Jó ez a honlap ügyesek legyetek és csak semmi rosszalkodás a három nap alatt!!!
Köszönöm a jó tanácsot!
Anett
Sziasztok!
Még hogy néhány napig?! én már egy hete csinálom, majd beleőrülök úgy ennék vmi kis ch-t:)
rájöttem, h hétköznap sokkal jobban bírom..de most itt a hétvégén, teljesen kész vagyok..egyfolytában ehetnékem van:) mi lenne a ha a hétvégéken nem fogyókúráznék?;ĐĐĐ
Légy üdvözölve a csapatban!
Kicsit több olívaolajat használok és nem kell hashajtózni.
Sziasztok!
Anett vagyok, a fogyit már egy hónapja csinálom, de még csak pár napja fedeztem fel ezt az oldalt. Nagyon tetszik, rém jó, hogy ez van. Sajnos nekem az anyagcserémmel vannak gondok, mióta elkeztem.
Hashajtókat szedek. Mindenkinek sok sikert!
Szia Vince!
Ha mérleg nincs az nem baj, majd leméred a fogyást a nadrágodon. ( elöször csak öv kell bele, vagy beljebb kell kapcsolni, később pedig kisebbre cseréled). Neked is kitartást. Szió: Judit
sziasztok.
Gondoltam egy hét után illene bemutatkozni, ha már naponta olvasom nagy lelkesen mások írásait.
Névből itélve pasi vagyok:)) 34 éves 182-84 105 kiloval kezdtem. Gondban is vagyok mert mérleg nincs és nyáron mértem magam utoljára:)
Sziasztok!
Köszi a bíztatásokat!
A mellplasztikát nem mondom le, az már tuti!! naná...ez ad erőt ahhoz h egyáltalán fogyókúrázzak. Tudom jól h enélkül abbahagynám.
A virslinek jópár helyen utánanéztem és nem találtam drasztikusnak a szénhidrát tartalmát...
tegnap viszont egy kis csirkecombikát nyamiztam gombával...nyamm nyamm:) ma persze még csak pár virslit nyomtam magamba, nem is volt többre időm...:(
puszee
Hú de ciki, csak irkálok írkálok aztán semmi bemutatkozás .
Szóval 33 éves vagyok, és 25 kilót kellene ledobnom.Ebből hét és fél már leolvadt nem egészen egy hónap alatt.Szerencsére csak 8 nap volt amig stagnált és most beindult megint.
Szia Krisz!
Ha mondhatok ilyet, érezd otthon magad közöttünk, csak a bánkódás nélkül! Bíztatásban nem lesz hiány, segítük mindenben!
Szia Alky!
Szeretnélek megvígasztalni. 12 évesen hirtelen hatalmas melleim lettek, ráadásul a szüleim nem engedték, h. melltartót hordjak. Amúgy is dundi voltam, de hát ez tényleg sok volt. Aztán 22 évesen, az egyetem vége előtti nyáron csináltam egy drasztikus fogyókúrát, akkor majdnem 20 kg-ot fogytam. Legelőször a melleim "tűntek el", a mellbőségem 13 cm-t fogyott. Két hónapig naponta 3x edzettem csak mellre, mert a bőr nagyon megereszkedett. De aztán helyreállt, egészen a szoptatásokig...
Szia Gittus!
Szertnék tőled tanácsot kérni, az úszógumim csökkentéséhez, bár rendszeres csinálok felüléseket, s hasizom gyakorlatokat, de nem tűnik, a kilók mennek, az úszógumi marad!
Előre is köszi!
Szia Alky!
Én 28 éves vagyok, s ugyan ezeket a pszichés dolgokat éltem meg kamasz koromban mint te, nekem 80B, bár én inkább a popóm miatt örlődtem! Aztán, pont egy fiú győzött meg szerelmével, hogy jobban áll ha nem tolatva közlekedek, s elfogadom, hogy teljesen rendben vagyok! Persze nem ment ez az egyik napról a másikra, de ma már nem csak, hogy elfogadtam magam, de egyenesen büszke is vagyok mindenemre, s baromira nem számít semmi és senki negatív véleménye, hisz nálamnál kritikusabb ember magammal szemben úgy sincs, ezért úgy gondolom,ha nekem jó így, akkor más nem számít! Kérlek ne gondolkozz mellplasztikán, mert ha leadsz pár kilót, úgy is csökkenni fog valószínűleg a mellméreted, viszont azzal egyidőben el kezdene erősíteni a mellizmodat is, van közöttünk fitness edző, kérlek kérj tőle szakmai tanácsot erre vonatkozóan,természetesen ebben ő az illetékes.
A virsli talán nem a legelőnyösebb felvágott, mert sajna nem lehet pontosan tudni, mi van benne. De pl. a pulykasonkák szerencsésebbek, pl egy szeletke sajttal, kis ubival, vagy paradicsommal, hidd el, ha szabadon engeded a fantáziádat, s elolvasod az első fázisban megengedett étkek listáját, majd nem találod olyan egyhangúnak!
Fel a fejjel, HÚZD KI MAGAD, hidd el egyáltalán nem vagy egyedül a gondjaiddal, ma ahogy tudunk segítünk, de a legfontosabb, hogy te is akard! Csak kitartás, a melleddel kapcsolatban, ne menj útépítő munkások közelébe amíg nem tér vissza az önbizalmad, mert ők nem az intelligens beszólásaikról híresek- tisztelet a kevés kivételnek-! Pusza
koszi kata a biztatast!!!
nagyon jol esett....igy biztos menni fog.
Sziasztok!
pár perce találtam rá a honlapra, el sem tudom mondani mennyire boldog lettem. Végre vmi ahol kapok infókat.
Szinte gyerekkorom óta küzdök a kilóimmal. Le-fel, le-fel...ez megy mindig. Majd mikor kamaszodtam jött a még nagyobb bajom. A melleim őrületes ütemben elkezdtek nőni. Depresszió és minden ami kell jött hozzá. Ugye mindenki megnézett az utcán, beszóltak a hapik...egyren nehezebben tudtam kontaktust találni bárkivel is. 21 évesen találtam meg először egy olyan férfit (na azé volt előtte is csak nem komoly;D) aki elhitette velem, hogy érek vmit így is. Most 25 éves vagyok, több mint két éve megismert mostani vőlegényemet. De a gondjaim nem múltak. Korosztályomban még mindig nekem van a legnagyobb mellem, persze csak akit ismerek azok közül (85E).
Eldöntöttem plasztikáztatom, nem megy tovább, egyre rosszabbul érzem magam a bőrömben. Persze e kilóim még itt vannak (165/80). Viszont a mellplasztikát úgy előnyös megcsinálni, ha fogyok is egy kicsit.
Az utóbbi időben egyáltalán nem mertem már fogyizni, mert féltem a melleim csak egyre rosszabbak lesznek, mert az elmúlt néhány évben meg is ereszkedtek azért.
De végre, találtam megoldást, és roppant határott vagyok abban, hogy leadjak a kilókból.
Utálnám szenvedtetni magam, és nem is bírom az olyan diétákat. Biztos vagyok benne, hogy csak ez a módszer segíthet. Viszont még a honlap elolvasása után is bőven van kérdésem...:)
pl. én, akinek alig van némi szabadideje, csak olyan kajákat kell ennem, ami roppant hamar kész van, vagy eleve kész. Az utóbbi három-négy napban nem ettem mást, csak tojást és virslit. Félek ez egy kicsit egyhangú:) De most átnézem végre az összes táblázatot és HAJRÁ!!!!!
Szia Legike!
Örülök neked, és gratulálok az elszántságodhoz, hogy ilyen életvitel mellett is hős tudsz maradni!!! De arra azért megkérlek, hogy ne utáld magad, még akkor se,ha kövérnek is gondolod a tükörképedet!!!!!! Az viszont biztos, hogy támogatunk, segítünk, s csak kitartás!!!!!
sziasztok!
kb 1 hete figyelem a web site-ot,ezert en is bemutatkoznek.
42 eves 172 cm es 79 kilo vagyok.
egy 10-est szeretnek ledobni.januarban mar sikerult harmat de visszaestem.fagyi, eper,hetvegen 2 szelet torta,es akkor talaltam ratok.....ez uj erot adott.
az eletem eleg mozgalmas 3 orszagban elek,igy nehez egy rendszert kialakitanom./ezert bocs az ekezetekert /
talan az atkinssal sikerul,nagyon utalom, hogy kover vagyok!!!!!!de ma hos voltam es az idoeltolodas miatt mar a vacsoran is tul vagyunk!!!!
sok sikert mindenkinek!
Sziasztok!
15 éves vagyok,165cm és mostmár 68kg.Januárban kezdtem el a diétátMájusig szeretnék lemenni 56kg-ra.Az én legnagyobb problémám a mozgás.Egyszerűen nincs időm rá a tanulás mellett!Ezt azzal próbálom ellensúlyozni,hogy bárhová is megyek,gyalog megyek.Így hétköznapokon kb.2 órát,hétvégente kb.4 órát sétálok.A mésik gondom,hogy nem tudom ihatok-e teát?Ez azért fontos számomra,mert jelenleg nagyon fáj a torkom.Tejet lehet inni az első fázisban?Már több,mint három hónapja csinálom az első fázist és aggaszt,hogy az utolsó 2 hétben megállt a fogyás.Szerintetek mit csinálják,hogy minél előbb leadjam azt a 12kg-ot?
Sziasztok! Én is elmulasztottam a bemutatkozást, ezért elnézést kérek mindenkitől. Köszönöm a lehetőséget Hoxának és persze a többieknek, akik mindenkiben tartják a lelket.
3. hete csinálom az Atkins-t, eddig 2,5 kg ment le. 34 éves leszek hamarosan, két kicsi lányom van. A szülésekkel sikerült alaposan meghíznom, igazából nem a kilókkal van bajom, hanem azzal, hogy a hasam-fenekem-combom kegyetlenül hájas lett, de azért a többi helyen is igencsak van mit fogni rajtam. Próbálkoztam sok mindennel, pl. mozgással is, de még az sem volt elég... Csak reménykedem benne, hogy sikerülni fog valami az Atkins-el, mert sajnos az önbizalmam odavan.
További ajánlott fórumok:
- Hogyan kell vonalzót feltölteni az adatlapomra a bemutatkozáshoz?
- Tegnap szépen bemutatkoztam Előtte... :))
- Hölgyek! Ha egy számotokra ismeretlen férfi a bemutatkozás után közli veletek, hogy ivarérett vagyok, mit gondoltok?
- Mennyire kell elegánsnak lenni egy bemutatkozó beszélgetésen?
- Mik az érdeklődést keltő bemutatkozó szöveg kritériumai egy társkeresőn? Ha van ilyen egyáltalán?
- Szerintetek önéletrajz mellé, miért kérnek még bemutatkozó levelet?