Anorexia és bulimia (beszélgetés)

Gratulálok az egyetemedhez! :)

köszi, hogy így kiállsz mellettem:) hát a 45 kg talán meglesz...csak nem szeretnék nagyon gyorsan meghízni...mert gyorsan fogytam és emiatt kerültem először kórházba...:S azt én még nem mondanám, hogy már megváltoztam, viszont én is érzem, hogy kezdek jobb útra térni! az orvosom is megjegyezte, hogy mostanában sokkal jobb a kedvem, és ennek nagyon örül! :) A fagyi pedig mindenképpen:D:D !!!

tényleg?:D nem vagyok az a sértődős alkat:D szerencsés lányod van, hogy ilyen kitartó és szerető szülei vannak :)

a könyvvel kapcsolatban annyit,hogy majd megpróbálom:) szeretek olvasni nagyon:) majd hétfőn elugrom a könyvesboltba vagy a könyvtárba és megnézem:)ha szerinted ez tényleg segít, akkor megéri:)

nem adnék a nővéremnek pofont:D addig még nem fajult el a dolog:D hát azt hiszem apukámnak egy kicsit lelkiismeretfurdalása van azért, amit mondott mert ma nagyon rendes volt velem...szóval:) tzalán tényleg helyre jön minden:)

remélem egyszer tényleg eljutok addig, hogy a szüleim azt mondják majd nekem, hogy egy csoda vagyok...:)

nem azon múlik hogy nővér vagy húg:) azon múlik hogy ki mennyire érzékeny, önálló, mennyi az önbizalma stb. :) nálunk is eltelt jó pár év mire felnőttes baráti lett a kapcsolat köztünk:)

lazits csinálj olyan dolgokat amiktől jól érzed magad és aki nem ért meg azokkal ne foglalkozz túl sokat , azoktól nyerj erőt akik melléd állnak szeretnek, de ne függj erősen senkitől érzelmileg is önálósodni kell:)

Megleptél, Dóri! :o) Azt hittem vissza fogsz vágni vagy sértődötten írsz, mert nem álltam melléd. SZépen intelligensen válaszoltál. Rendben vagy Te...! :o)

Amiken átmész, mondhatni természetes ebben a korban. Az én amúgy tökéletes kislányom is megvívta a saját harcát 13-14 évesen... meg mi is vele együtt, de túl vagyunk rajt. :o)

Olvass "pozitív könyveket"! Pl. Andrew Matthews: LEGYÉL BOLDOG TINÉDZSER! De több könyv is megjelent ebben a sorozatban. Megér egy próbát.

Ha pedig nagyképű lesz a nővéred... szíve joga. Fiatal még ő is és valószínűleg nem tudja kezelni a hirtelen jött sikert (?). Egy-két pofon az élettől és helyrrázódik, de a pofont ne te add. :o)) Az emberek és főleg a családtagok nem rosszak, nem akarnak szándékosan rosszat, de nem is tévedhetetlenek...

"Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.

Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában?

Mindegyikünknek azt kellene mondanunk:

- Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod.

Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?

Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük."

(Pablo Casals)

A doktornőm meglepődött amikor meglátott. Vagy legalábbis a hangján nagyon hallatszott. Érthető.

Egy ismert, de ritka probléma ami nekem van, de azért megpróbál mindent. 4 féle infúziót kaptam, sok vitaminnal, cukorral, és ásványi anyagokkal, meg hányinger csillapítóval, és egyéb finomságokkal fűszerezve. Kb 10 napig kapom az infúziókat.

Hétfőn lesz a gyomorbélpasszázs, és utána még fogorvoshoz is mennem kell.

Nem a témához tartozik, ugyan, de senki nem tudna megállítani abban, hogy elmondjam, hogy megjöttek az egyetemi papírok :D

Dóra!

Továbbra is büszke vagyok rád! Nagyon! Ha így folytatod tényleg kapsz meghívót az esküvőmre :) De csak akkor ha legalább 45kg-ra felhízol, és az alá nem mész! És fagyiiiiii :D

NAgyyon örülök, hogy ilyen gyorsan meg tudtam értetni veled, hogy ez így nagyon nem jó, és hogy hajlandó vagy változtatni.

Még azt hiszem nem mondtam, de én anno függtem pár nem túl jó dolgotól, és én is egyik napról a másikra változtattam. A családommal hihetetlenül jó lett a kapcsolatom, és a megszámlálhatatlan öngyilkossági kísérlet után végre élni akarok. Érdekes hogy ezt az után kezdtem érezni, hogy megvakultam, és elkezdtem újraépíteni az életem.

És nem utolsó sorban, 17 nap múlva lesz 2 éve, hogy teljesen tiszta vagyok.

Tudom, hogy neked is sikerül kilábalnod az anorexiából! Túl intelligens, és érett gondolkodású vagy ahoz, hogy ne sikerüljön!

És ismét mondom: Fagyiiiii!!! :D

szia! nem mondtam, hogy gond az hogy énekel. örülök neki, hogy jó hangja van, és hogy talált valamit, amit szeret csinálni. most fog kiadni egy cédét, aminek nagyon örülök. az egyetlen dolog, ami nem tetszik az, hogy nagyképű. és tényleg az. hogy neki ilyen hangja van, meg ő itt meg ott lép fel... és ezt nem szeretem. mi lesz, ha majd TÉNYLEG híres lesz? akkor majd beképzelt lesz?

hát én elég sokat foglalkoztam ezzel a halál kérdéssel. és szerintem neki is kellett volna, mivel nemrég meghalt egy barátnőm nővére, aki neki a barátnője volt. és nem hiszem, hogy nem jutott eszébe - látván hogy a barátnőm mennyire szenved a nővére elvesztése miatt - hogy mi lett volna, ha nem ő hal meg hanem más... jó persze, hülyeség ezzel foglalkozni, de az élet kegyetlen. Nálunk amikor kicsik voltunk, körülbelül úgy volt a felosztás, hogy én voltam a szép, okos és szorgalmas, ő pedig a megbízható, tehetséges és gondoskodó. aztán minél nagyobbak lettünk, én annál tööbet veszítettem a szüleim szemében az erényeimből, míg ő egyre többet kapott. nem állítom, hogy őt jobban szeretik. sőt, azt sem, hogy engem nem szeretnek. én egyszerűen úgy gondolom, hogy soha nem számítottak rá, hogy velem is baj lesz. mindig én voltam a félénk kislány, aki soha nem beszél, akivel semmi gond nincs. hát, pechükre (vagy az enyémre) nem így lett.

Igen, néha nekem is lelkiismeretfurdalásom van az miatt, hogy a szüleim is szenvednek, nem csak én, de olyankor mindig történik valami. például tegnap ebédnél apukám és anyukám veszekedtek, és anyukám megkérdezte apukámat:

"Szerinted akkor van ennek a gyereknek (vagyis nekem) valami jó tulajdonsága?"

mire ő:

" nem, szerintem nincs. csak a gond van vele."

ilyenkor eszembe jut, hogy Ő pontosan megérdemli, hogy szenvedjen és lelkiismeretfurdalása legyen.

a pszichológusról pedig annyit, hogy már több pszichológusnál is voltam, de nem igazán volt eredménye. Ők pedig csak dobálják a pénzt kórházakra, pszichológusokra, trénerekre és étkezési tanácsadókra, remélve, hogy egyszer minden olyan lesz, mint régen...

Dóri! Mi lenne, ha kevesebbet foglalkoznál a nővéreddel.. 18 éves, persze, hogy más dolgok foglalkoztatják, mint egy 14 éves leányt. Elolvastam, amiket írtál... úgy érzem, hogy Te hergeled magad a nővéred miatt folyamatosan... és bemagyarázol magadnak butaságokat. Ez egyébként teljesen együtt jár a koroddal, tehát nincs benn furcsa. És miért gond, hogy a tesód jól énekel... legyél büszke rá. És közben tanulj, olvass, táncolj.. éld az életed, hogy megtalálhasd azt, amiben Te vagy különleges. Mert tuti, hogy Te is az vagy valamiben, de annyira el vagy foglalva az irigységgel a nővéred felé, hogy közben magad elfelejted.

Az meg butaság, hogy a nővérednek azzal kellene foglalkoznia, hogy Te meghalhatsz... és akkor hjajjj, mi lesz...

Nekem két csodás gyerekem van... a kislányom okos és rendkívül intelligens és cééépséges ;), a kisfiam nem annyira okos, de redkívül szorgalmas, nem lehet olyant kérni, amire ne ugorna azonnal.... és elismerik egymás erényeit, imádják egymást és büszkék egymásra. Miért kellene két testvérnek ugyanolyannak lennie? A szüleidnek meg csinálod a lelkiismeretfurdalást...

Szerintem keressetek egy jó pszichológust, aki helyre tesz, mert így sikerül tönkretenned a családodat is.

Az élet pedig megy... semmi nem lesz olyan, mint régen... de rajtunk áll, hogy jobb lesz vagy rosszabb.

Szeeeeeeeeeeeeeeeeeeerintem!

Szia Dóra:) Én is olvastam a hozzászólásaidat és néha kicsit magamra ismertem a testvérdologgal kapcsolatban.

Én és a hugom , mi is sokáig szinte összevoltunk nőve, de mikor ő kamasz lett fontosabbak lettek neki a barátnők majd pedig a barátja mint én. Ez engem elég sokáig megviselt, szinte fájt és elvonási tüneteim lettek, mert nem igazán értettem. én is sirtam hasonloakat gondoltam mint te, nem szeret senki stb. féltékeny is voltam.

De idővel lassan rájöttem hogy ez a természetes, kicsit el kell engednünk egymást szabadon, de azért a szeretet megmarad, ma már mindenki éli a kis külön életét, de ha öröme vagy bánata vanrögtön keresi a másik társaságát.

Hidd el ez nálatok is igy lesz csak egy kis időt adj magatoknak. probáld meg elfogadni hogy ez majd egy két felnőtt nő közötti barátság lesz és nem két kislányé.

remélem nem baj hogy irtam,ha mégis akkor bocs:)

hajrá!:)

Elkezdtem olvasni a topicot az elejéről. Hát... Szánalom... A "kedvenc" bejegyzésemből részlet: "Hogyan lehetek én is anorexiás?"

Az ég világon semmi problémám az étkezési zavarokban szenvedőkkel, hiszen én is benne vagyok, csak nekem más a problémám. De ezeknek a divathisztis kis libáknak, akik poénból tönkrevágják magukat, egy sort a fajtájukból, aztán egy sor földet kívánok. Divatot csinálni egy súlyos, akár halálos betegségből... Undorító...

Szia. Olvastam a történetedet. Azt hiszem elég egyértelmű hogy alakulhatott ki a súlyproblémád. Te is látod. Eléggé kisebbségi érzésed van. Pedig nem kéne, csak fiatalabb vagy. Szerintem nem kéne nagyon sokat törődnöd a testvéreddel. Az élet nem igazságos, és nem ad általában ugyanolyan tehetséget még a testvéreknek sem. De biztos van olyan cél, amit el tudsz érni ( a kilók leadásán kívül is). Látom azért anyukád törődik veled. Talán beszélgethetnétek arról, hogy ő hogy lát téged.

Gondold át milyen életet szeretnél 10 év múlva. És mia z amit ehhez tenned kell. Tudom, hogy 14 évesen elég nehéz az élet, sokkal bonyolultabbnak tűnik, és ilyenkor sokkal jobban el tud keseredni az ember, mint kéne. Ezt tudhatná a nővéred is.

Na nem adok több tanácsot. De együttérzek veled.

Egy immunbetegség miatt vakultam meg. Anorexiás pedig szerencsére nem vagyok, csak hiperérzékeny lett az ízlelésem és a szaglásom. Ezt úgy a legegyszerűbb elmagyarázni, hogy ha megnyalsz az ujjad hegyén egy pici sót, az kellemes, viszont, ha egy maréknyi sót eszel meg az szörnyű. A szaglásra pedig az, hogy ha a testedre fújod a parfümöt annak finom az illata, viszont ha az orrodba töményen, az nem...

Miután megvakultam pár hét múlva a hallásom erősödött ki nagyon. Akkor nem bírtam ha több hangforrás is volt egyszerre. Fizikailag rosszul lettem a hangoktól. Egy idő után elmúlt, de amíg tartott nagyon rossz volt.

Éhes vagyok, kívánom az ételt, enni akarok, de ha a szagát megérzem már attól hányingerem van.

86kg voltam, most pedig 68kg vagyok. Mint kiderült, a vakság miatt hiperérzékeny lett a szaglásom és az ízlelésem, ezért hányok már az étel szagától is. Állítólag valamikor el fog múlni, csak azt nem tudják hogy mikor. Kb másfél, 2 hete a vizen, a tejen, és a felvizezett üdítőkön kívül semmi táplálékot nem tudok magamhoz venni. :(

Borzasztó érzés, ha az ember enne, de nem tud. Szóval tessék rendesen enni.

Önmaga imádása és imádtatása elhomályosítja előtte a valódi értékeket. Ne gondold, hogy jobban fog értékelni, ha eszébe jut, hogy mi lenne ha te nem lennél. Az én nővérem testközleből élte ezt át nem is egyszer és, mégsem változott a viselkedése. Azóta érzi a helyzetem komolyságát amióta megvakultam. Most jó testvérek vagyunk, de ha olyat kérdezek tőle ami neki nem tetszik, akkor megsértődik, és hisztizik.

Nem hiszem, hogy te elrontottál volna valamit. Inkább a szüleitek, hogy túlsztárolták, és ettől elszállt.

Az egyetlen ami észhez térítené az egy büdös nagy pofon az élettől...

Még mindig nem tudok enni. Már eszembe jutott, hogy elkezdek nagyon enni, és ha kijön, akkor kijön. Ízeket akarok. Ételt a számban és a gyomromban. Enni akarok.

A magasságomhoz a 72.9kg lenne a legjobb. Ezt már cseszhetem...