A vetélésről - néhány kérdés és válasz (beszélgetés)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Az nem árt, ha mindenre felkészülsz, de ez nem olyan vészes vizsgálat.
Nekem voltak sokkal nagyobb műtéteim, de szinte mindig hazaengedtek este. Ez után a vizsgálat után kb 2 órával jöttem el a kórházból. Az is csak azért volt, mert várni kellett a papírokra.
Úgy emlékszem, mintha azt is mondták volna, hogy csak egy könnyű reggelit egyek.
Gondolok Rád holnap!
Szia!
Nem akarlak megijeszteni. Tényleg nem kellemes. Elmondták, hogyan csinálják? A jó hír, hogy a kellemetlen rész, pár percig tart csak. Ki lehet bírni.
Van-e értelme? Ki tudja. Nekem sem volt elzáródva a petevezetékem (ezt tulajdonképpen tudtuk is), de csak megcsináltattam ezt a vizsgálatot is. A kivizsgálás része volt, így ezt a problémát is kizárhattuk. Ráadásul, mint már írtam is ez után jött össze Dórika. Előtte fél évig nem sikerült még teherbe esnem sem, pedig duphastont és clostylbegitet szedtem hónapokon át. Jól meg is híztam, de baba nem lett.
Szia Timi!
Képzeld, a barátnőm barátnője lesz ott holnap a vizsgálatnál és ő mondta, hogy szerinte teljesen felesleges ez a vizsgálat, mert az ilyen esetek többségénél nem ez a probléma. Azért szerintem nem árt, legalább ezt kizárhatjuk, ha nem találnak semmit. Azt is mondta, hogy eléggé fáj is a vizsgálat. Össze- vissza rémisztget mindenki. Tényleg fáj?
Ráadásul amióta elmúlt a menstruációm, egyfolytában szúr a petefészkem, a hőm le- fel járkál, olyan mintha folyamatosan peteérésem lenne. Lehet, hogy az Utrogestan besegített a petesejt megérésébe. Kicsit szomorú lennék, ha most volt, mert akkor már csak a következő hónapban lehet próbálkozni.
Erre elfelejtettem válaszolni...
Mielőtt elkezdtünk próbálkozni, voltam gyógyszer átállításon, most olyan gyógyszert szedek, amit terhesség alatt is szedhetek, kivéve, az utolsó hónapokat, akkor majd Dopegyt- et kellene szednem.
Te jól vagy már teljesen? Persze nem lelkileg gondolom. A szövettan eredménye mikor lesz meg?
Egyébként nekem most is azt mondta az orvos, hogy ha spontán elmegy a baba, utána rögtön lehet próbálkozni korlátlanul.
Neked elmúlt teljesen?
Azt mondják, hogy a rendszeres mozgás nem gyógyítja meg a magas vérnyomást, de segít levezetni a feszültséget, ezáltal csökken a vérnyomás is. Jó sokat kellene mozogni, de kicsit lusta vagyok. Most kitaláltuk, hogy tollaslabdázni járunk, pont ma megyünk este. Van nálunk egy iskola és ott vannak tollas pályák. Nagyon szuper, irdatlanul megmozgat. Eddig nem mertem menni, mert féltem, hogy elmegy a baba, az össze- vissza ugrálástól.
Tök jó, hogy így beindultatok. Gondolj arra, hogy csak valami apróságot fognak találni!
Már korábban is mondtam, hogy nekünk Dórika a pedevezeték átjárhatóság vizsgálat után maradt meg. Nem tudom, összefügg-e, de többektől hallottam, hogy ez után a vizsgálat után maradtak terhesek.
Olyan igazad van Timi!
Tényleg nagyon rossz volt, a különlét.Az itthoni együttlét már sokkal jobb!
Én is csodálkoztam a páromon,még este nyolc után is belógott, egy jóéjt pusziért,pedig már kétszer volt bennt nálam.
Ez annyira jó volt (persze,életem legrosszabb napjai voltak), de jó volt, hogy tudtam számíthatok rá, meg jó társam van.
úgyhogy felváltva bőgtem a babám miatt, meg hogy mennyire szeretem a Drágát,hogy így mellettem van!
Elzi,én is drukkolok ám!puszi Nektek!
Képzeljétek voltam ma orvosnál.
Csütörtökön megyek be a kórházba valami HSG vizsgálatra. Megnézik a méhemet belülrol, hogy nincs- e valami elváltozás és ha már ott vannak, átfújják a petevezetoket is, bár azokkal állítólag nincs baj. A párom jövo héten megy vizsgálatra. Az orvos szerint nem hormon probléma okozhatta a vetéléseket.
Most megint izgulok, hogy nehogy valami nagy bajra bukkanjanak, reménykedtem, hogy csak az Utrogestan volt kevés.
Még azt is mondta, hogy az is lehet, hogy a spermák nagyon megsínylik az utat a petesejtig és ezért nem marad meg. Ha ez a gond, akkor állítólag inseminációt lehet csinálni.
Persze, ezek csak találgatások egyenlore, majd meglátjuk.
Néha (sajnos kórházi tartózkodás miatt) mi is távol voltunk pár napig egymástól. Akkor érzi igazán az ember a párja hiányát. Utána nagyon jó az együttlét. : ))))
Kiványcsi vagyok, mik a fejlemények. Tényleg fura dolgokat produkálsz. Nagyon drukkolok!!!!
Szia!
Nagyon együttérzek Veled! Nekem most a gerincérzéstelenítés után lett magas a vérnyomásom és igencsak rosszul voltam tőle. Szerencsére nekem már elmúlt, de szörnyű volt.
Mit jelent, hogy foglalkoztok? Nyitott vagyok mindenre, ami esetleg gyógyszer nélkül is segít a magas vérnyomásomon. Egyébként én nagyon gyógyszer ellenes vagyok, még a lázra is csak akkor szedek be valamit, ha már a végét járom. Amikor megtudtam, hogy magas a vérnyomásom és gyógyszert kell szednem, egy darabig azzal szórakoztam, hogy nem vettem be a gyógyszert vagy csak néha. Aztán rájöttek, mert nem voltam jól és mindenki jól lehordott. Az a baj, hogy a második érték a nagyon magas nekem, az a rosszabb.
Igazad van az orvossal kapcsolatban, tényleg nem lehet csak úgy dobálni a pénzt az ablakon. Én most legutóbb jó sok pénzt költöttem tesztre, pedig az olcsóbbakat vettem. KövetkezQnél már figyelni fogok, hogy ne kapjon el ez az orült tesztelési láz.
Köszi a meghívót, nemsokára megnézem. Akkor, ha van kedved, majd jelezd, hogy mikor vagytok Pesten.
Akkor újra drukkolok!:)
Szia Drága!Küldtem a meghívót,ahogy ígértem...
Hát igen...vérnyomás,fránya egy betegség,mi ezzel is foglalkozunk többek között.Vigyázni kell sajna,mert ha már ilyen fiatalon gyógyszert szedsz,később nagyon nehéz lesz,ez nem ilyesztgetés akar lenni,ne érts félre.Viszont azt tudni kell,hogy bizonyos vérnyomáscsökkentők mellékhatásként terméketlenséget(vetélést) okoznak.A nőgyógyászod mit mondd?
Az Elevit és a Lenkei együtt nem sok,a felesleges vitamint az ember kipisili,tehát sok nem lesz,max.drága.Én anyit vettem észre,hogy mikor Elevitet szedtem nőtt a popóm,ha Lenkeit szedek nem nő.De ezt egyén válogatja.
Nekem sem tetszik,hogy kevés volt a vérzésem,A mensim nekem átlag 4 nap,de ez akkor is kevés volt,szerintem is.A pisilésre meg nincs magyarázat,akkor pisiltem eddig ennyit,amikor terhes voltam.A dokit Uh-val együtt lemondtam,most kellett volna 16-ra mennem.A párommal megbeszéltük,ha a tünetek továbbra is fenn maradnak,akkor csinálok péntek környékén egy tesztet,de Gabriel-t,vagy Medilab-ot.Bevallom őszintén,hogy azért anyagilag nem állunk olyan jól,hogy arra a kikiáltásra, LEHET hogy terhes vagyok,8 ezer forintot kidobjak az ablakon.Az nagyon sok pénz,egy teszt "csak" egy ezres,és azért ha van valami,akkor nagyon ritka,hogy ne mutatna a 7.hét környékén semmit.Amikor eddig terhes voltam előbb-utóbb kimutatta.Ha minden marad a régiben,péntek környékén meglátjuk.Pusy
Szia Elzi!
Igen, sajnos 4 éve vagyok vérnyomásbeteg. Megpróbáltam abbahagyni a gyógyszert 2x, de sajnos nagyon rosszul leszek, 1 napon belül az egekbe szökik a vérnyomásom. Nagyon sokat szenvedtem már vele, a gyógyszert is csak a 4. próbálkozásra sikerült eltalálni, a többitől rosszul voltam. Az a baj, hogy volt egy nagyon komoly stresszforrásunk több mint 1 évig, gondolom ez sem tett jót, de igazából nem hiszem, hogy csak a stressz, mert az mindenkinek van. A családomban mindenki szív és érrendszer beteg.:(
Lenkeit mi is vettünk, de nem mertem szedni az Elevit mellett, azt hittem sok lesz együtt.
A vérzésed nekem gyanúsan kevés...Nekem normál ideig volt meg, 6 nap. De ez a pisilés dolog fura, mert nekem is van, sőt még a petefészkeim is fájnak 2 napja.
Nem mész el mégis az orvoshoz?
Sziasztok lányok!Visszatértem én is,csak ugye hazaért a férjem.....:)és hát a hétvégét egymásnak szenteltük.:)Nem is gondoltam volna,hogy pár nap külön ennyi rég elrejtett érzelmet ki tud csikarni az emberből,tiszta döbbenet,de nagyon jó.Remélem mindenki jól van,bár talán azt látom.....
Szilvisz!Vérnyomás beteg vagy?Nem próbáltál még leszokni róla(le lehet ám!!!)?Novemberben volt egy dupla bulis hétvégénk,5 éve még taknyos sem voltam,akkor nagyon csúnyán elkapott.Annyi hangom nem maradt a 2.napra,a zenekarunk első bemutatkozó pécsi Retro-party-jára,hogy konferálni tudjak.Azóta Lenkei-vitaminok ezerrel,páromba is tömöm,hogy ne legyen gáz.
Képzeljétek!A tüneteim ugyanúgy megvannak,a hétvégén volt hogy 10 órát alukáltunk egy huzamban reggelig,aztán megfőztem az ebédet,megkajáltunk,aztán megint fekhettem le.A vérzésem 2 napig tartott össz-vissz,egy nagyobb darab vérrög(nyúlós,bocs a horror-ért) távozott és ennyi.A vérzés nem volt különösebben erős.Viszont mára virradóra 6 x voltam kint pisilni,és ma is vízierőműt játszom.Na ezt mondja meg valaki,hogy mitől lehet.Tök kivagyok,pedig már teljesen elkönyveltem,hogy nincs baba.Ti mit mondtok?Pusy mkinek
Szia!
Nekem mindig a ciklus második felében van a peteérésem, nem sokkal azelőtt, hogy megjön.
Szerencsére elkerültek a vírusok. Kicsit félek, mert holnap kell menni a védőnőhöz és ott mindig rengeteg gyerek van, a betegeket is behozzák (nem értem miért engedik).
Sziasztotk!
Itt sincs semmi baj, csak nem voltam internet közelben.
Nekem elmúlt rendesen a menstruációm szerencsére és holnap megyek orvoshoz. Mindenképpen írok Nektek, hogy mi volt.
Képzeljétek, olyan mintha most lenne peteérésem, szerintetek lehetséges, hogy a kitolódás miatt nem a 14. napon lesz?
Ti is jól vagytok Timi? Ti nem kaptatok el ezekböl a "hülye" vírusokból?
Sziasztok lányok!
Nagyon csendben vagytok, remélem nincsen semmi baj!
Kösy,már túl vok rajta:)
Attól függetlenül,hogy az előbb mit írtam,még egész héten a papírkámat nézegettem minden pisi után,hogy nincs semmi???Tényleg???Ma már nem foglalkoztam annyira vele,és rögtön megjött.:-(Vagy véletlen volt,vagy tényleg pszichés volt a dolog.Ki tudja?!Már csak vki odafent.De mind1 lesz másik.Egyébként az az érdekes,hogy lehet hogy hülyének néztek,de az előző két terhességemnél éreztem hogy baba van,csak nem hittem el,pedig a méhen kívülinél még tünetem sem volt.MOst nem éreztem ilyet,ezért nem is értettem,miért nem jön meg.Na mind1!Timi!Kislányod végigalussza már az éjjelt?pusy
További ajánlott fórumok:
- Első babájukat váró kismamák kérdései, válaszai, tanácsai
- Milyen kérdésre keresel választ keresztény témában?
- Lakberendező vagyok. Szívesen válaszolok bármilyen, a témával kapcsolatos kérdésre
- Van itt olyan eü-s, akinek tudnék írni és válaszolna néhány kérdésemre? (Vérnyomás, szív-érrendszer)
- Egy vállalati vezető/középvezető, válaszolna nekem néhány kérdésre a vállalat vezetésével, működésével kapcsolatban?
- Olyan családjogászt keresek aki online tudna néhány kérdésemre válaszolni.Tudsz ilyet?