17 éves lány ott aludhat a barátjánál? Mit tegyek? (beszélgetős fórum)
Amúgy meg ilyen szexelősdi-emlékem egy van még tinikoromból, amikor felvittem az első barátomat magunkhoz és a szüleim annyira zavarba jöttek, hogy hirtelen "be kellett menniük" a városba valami halaszthatatlan dolog miatt.
Oszt mégsem jutott eszembe lehúzni a bugyimat, de még a fiatalembernek sem, mert helyette videójátékoztunk (és közben esetenként csókoloztunk is, brrr...). Pedig a lehetőség megvolt. Én döntöttem el, hogy élek-e vele. Persze, ha anyu ott horgol mellettünk, ez is lehet, hogy másképp alakul.
(12 évesen kezdtem el menstruálni, az első szexuális inger 14 évesen fogott el, pedig Verne Gyula-regényeken nőttem fel és ha kirúgtunk a hámból, akkor családilag az Ópusztaszeri Nemzeti Parkba mentünk tombolni a szüleimmel.)
Jaj, annyira uncsi ez a pixelgrafika-karaté, amikor személyeskedve, bántón és méltatlanul odaszúr egyik a másiknak egy megjegyzést, ami alól ki lehet bújni makulátlanul, ha szükséges... persze akinek a fejére nem az alma, hanem Révai lexikon esett otthon a kredencről, tud a sorok közt olvasni és pontosan érzi, hogy ez neki (és minden más ellenvéleményen lévőnek) szól.
Trapiti, én meg nagyon sokat veszítettem volna, ha nem megyek huszonévesen férjhez... 2 évig jártunk a férjemmel, majd a 3. évben összeköltöztünk, ugyanekkor megkérte a kezem, a 4.-ben elvett, az 5.-ben megszültem az első gyerekünket, aki most betöltötte a 6. életévét és mégsem árulja a testét az oviban. Ja, és jövő ilyenkor már nagy valószínűséggel a második kisbabámat fogom hordani a pocakomban. Jah és 27 éves vagyok. Lehet matekozni! Tiszta Szodoma és Gomora, nem igaz?
Persze megtörténhetett volna ez a történet másként is, ha beadom a derekam annak a néhány f*sznak, akik még jelentkeztek vagy a családos középiskolai tanáromnak, aki szemet vetett rám azelőtt, hogy a férjemmel találkoztam volna.
Oszt valahogy mégsem történt másként: azért, mert a te életeddel pontosan ellenkező módon alakuló életek is lehetnek boldogok?
Persze, van egy csomó balul elsült tinidiszkó meg vbk és anyu tiltására született bokorban kefélés...ja-ja.
Meg van egy csomó - ha el tudod fogadni, ha nem - boldog házasság, ami tiniszerelemmel indult és még számtalan olyan, amelyek huszonéves korban köttettek. És ezek közül a férjek közül egyik sem panaszkodik neked, mert - vérborzalom, de tény - boldogok.
Lehet, a kelleténél érzékenyebben reagáltam, de épp most jövök egy olyan "vendégségből", ahol jól menő jogász anyuka sem siette el a dolgot, 4 hónap ismeretség után lett terhes, majd szült egy gyereket negyven évesen egy milliomos, negyvenes úrnak, van minden, ami szem-szájnak ingere, élén egy idegroncs gyerekkel, aki valószínűleg menekülni fog majd az első adandó alkalommal, akárkinek az ágyába.
Velem nem fogja elhitetni senki, hogy a korral lesz felelősebb valaki. Ez blama.
Mindenki másképp éli meg a kamaszkort, és óriási különbségek vannak érettség tekintetében mind testi, mind lelki tekintetben. Te ezek szerint a későn érő típus voltál. Nincs ezzel semmi baj, csak más meg másmilyen.
Arra meg kíváncsi leszek, hogy mivel tudod majd visszatartani a lányaidat, ha egyszer beüt a nagy szerelem. Mert be csak nem zárhatod őket.
Még valami? :)
Csak annyi, hogy van olyan ember, akinek több gyereke van, netán fiúk és lányok vegyesen, és lehet, hogy másképp ítéli meg a lánya illetve a fia szexualitását.
Nekem van gyerekem, mégis úgy gondolom, hogy ha védekeznek, akkor már az felelős döntésnek számít.
Nem nagyon akarok veled vitatkozni, mert eleve elég merev személyiség vagy, valószínűleg nem is érthetnéd meg azokat, akik másképp élnek, mint te.
Azért, ha a kislányod majd 10-12 év múlva azzal áll elő, hogy szeretne szexelni a barátjával, remélem, nem leszel hozzá nagyon szigorú :)
Azt gondolom, hogy picit empatikusabban kellene gondolkozni ebben a témában is. Attól, hogy benned nem tombolt a nemi vágy 16 évesen, másban még tombolhatott. Az én példám: 16 évesen kezdtem járni egy nagyon rendes fiúval, Ő azt hiszem, 3 évvel volt nálam idősebb. 17 éves voltam, amikor lefeküdtünk, mert nagyon szerettük egymást. A fiú anyukája szerzett nekünk tablettát,máshoz nem tudtunk fordulni, nekem nem olyan volt a családi hátterem, hogy ezt megbeszélhettem volna otthon. Ja, 16 évesen már javában munkaviszonyban álltam és saját magamat tartottam el.
Nem tudom, ez mitől nem volt felelős döntés... egyetlen percig nem bántam meg, igazi nagy tini szerelem volt a miénk sírásokkal, kibékülésekkel... de sosem hagytuk egymást a sz.rban, bármi történt is. A mai napig barátok vagyunk.
Természetesen azoknak a kislányoknak az életvitelét én sem nézem jó szemmel, akik minden hétvégén jól berúgva csupán heccből szexelnek félig idegen fiúkkal, csak hogy legyen mit mesélni a barinőknek... Persze, hogy ez rémisztő. De nem minden 17 éves ilyen. És nem is egyformán érettek a lányok. Ha azt nézzük, ma már egy 12 éves lány is olyan fejlett, mint mondjuk én voltam 16-17 évesen. Attól, hogy nem fogadod el a világban történt változásokat, attól még azok léteznek.
Én is csókolóztam 5 évesen egy kisfiúval (csókolóztam...???:))) - hát összeérintettük a szánkat és ő volt az apa, én meg az anya, ezt játszottuk. Mi van ebben?
Te úgy érzed, nem maradtál le semmiről, mert nem jártál senkivel, én meg bizony nem cserélném el a tinikoromat senki máséra. Így volt szép.
?
Gondolom akinek nincs gyereke, az könnyebben veszi... Fiús és lányos anyák között egyelőre nincs különbség.
Nem tűnik nagyon ritkának az sem, ha valaki korainak tartja.
Még valami?
Ez épp azt támasztja alá, hogy a 16-17 éves korosztálynak esélye nincsen felelős döntést hozni. Egyszerűen nem fogja tudni felmérni, mikor vezetik meg... És nem gondolom, hogy a 18. szülinap a határ. Nincs egyébként éles határ szerintem a lehet/nem lehet között, de azért az biztos, hogy az átlag 17 éves valóban simán megvezethető.
Az is megér egy misét, hogy mi vezet oda, hogy a tinik "fejlődése" ennyire felgyorsul... gyanítom hogy maguk a szülők azok akik ezt gyorsítják, akik nem engedik a gyerekeiket gyereknek lenni. Amikor az ovis anyucik simán nevetgélnek azon, ha az 5 éves lányuk a 7 éves Pistikével csókolózik, sőt ezt menőnek, bátorítandónak tartják, vagy amikor a 3-4 éves korától akciófilmeken edződött kiskamaszok ingerküszöbe már szinte elérhetetlen magasságban van, akkor bizony hamar felmerül az igény a szexre is. Komolyan lehet, hogy én vagyok a nemnormális, de semmi olyanra nem emlékszem 16 éves koromból, hogy tombolt volna bennem a nemi vágy... igaz egy csomó más tekintetben is éltem a nagy-gyerekkor éveit, és ez így volt jól. Semmiről nem maradtam le azáltal, hogy nem "jártam" senkivel 17 évesen és nem feküdtem le életem első nagy szerelmével 18-19 évesen (aki mellesleg emiatt le is lépett egy másikkal aki első szóra beugrott az ágyába, össze is házasodtak... néha megtalál és nyavalyog az elrontott élete meg a szerencsétlen házassága miatt...) Sőt... azzal sem vesztettem semmit, hogy nem mentem férjhez huszonéves koromban ;)
Egy kis statisztika a szavazás alapján...
- a gyerekesek közül valamivel több mint a fele támogatja (29:20 fiús anyukáknál és 26:16 lányos anyukáknál), de nem elenyésző kisebbség aki nem...
- a gyerektelenek többsége egyetért, 40:12 arányban...
nem célom a megbotránkoztatás, de sokkal aggasztóbbnak tartom az átlagos módon (plusz átlagos védekezéssel) szexelő tiniknél azt, amikor jól szituált, középkorú, családos apukák néznek sutyiban tinipornót... hiszen ezt ők az anyukájukkal már csak nem beszélhetik meg *az_őszinteség_a _legfontosabb* címen, nem igaz?
nem akarom senkinek sem az illúzióit összezúzni, de a tinilányok - nem csak a patacipős, neonra sminkkelt luvnyák, hanem a normál vagy ne adj' Isten, intenzívebben fejlődő átlagtinik - nem csak a velük egykorú tinifiúknak jelentenek vágyálmot, hanem úgy nagyjából minden férfinak (ha kimondjuk, ha nem.) Annyi a különbség, hogy míg egy tinifiú jól elbaltázza az első néhány randit, hebeg-habog és teper az első csőrözésért (mert IGENIS ez a jellemzőbb), addig egy "felelős" 35-40 éves férfi már pontosan tudja azt a pár kamu gesztust és frázist, amivel egy fiatal lányt, egy "bébit" meg lehet vezetni és ágyba lehet vinni pikk-pakk, különösebb erőfeszítés nélkül. itt a gerincen múlik minden, nem az életkoron... azon, hogyha a leányzó kéri, hogy védekezzenek, akkor a delikvens felhúzza azt a k*rva gumit és nem legyint, hivatkozva a hatalmas élettapasztalatára... (még szerencsésebb - férjeink védelmében - ha a helyére teszi magában ezt a vágyat, illetve belátja, hogy neki más korosztályban kell vadásznia, legideálisabb esetben meg leredukálja ezt a kört a /saját/ nejére.)
Sokkal több felelőtlen, mocsok felnőtt mászkál odakint, semmint kanos tinifiú... ki bizonyítja be, hogy a tinilányok kaparásainak jelentős százaléka mögött kizárólag 17 éves, nem pedig 30-as (házas) apukák állnak? Messziről jött ember azt mond, amit akar.
Én nem vettem észre, fel se tűntek a számok :))) Végül is a téma felvetés jó, hogy kamu fórum-e vagy sem, különösebben nem érdekel.
Ez a téma mindannyiunkat érint, mert mindenki átélte ilyen-olyan élményekkel ezt a kort, ha meg gyereke van, akkor pláne elgondolkozik a kérdésen.
Hű, ez nagyon érdekes megközelítése a témának.
:)
Forum temajahoz kapcsolodoan, egyebkent (bar egyreinkabb az az erzesem, hogy kamuforum, mindegy) szerintem egy 17 evesen nemi eletet elo lany nem ribi. Egy ilyen lany/fiu egesz egyszeruen fegyelmezetlen.
Nem tartom amugy helyesnek a 18 eves kor alatti szexet, de nem azert, mert lelkileg eretlenek ra a fiatalok (sokan eletuk vegeig azok maradnak, szoval ez nem szempont), hiszen a 18. eletev betoltesevel nagy valtozas nem fog tortenni. A hormonok tomboltak elotte is, tombolni fognak utana is, 18 gyertya elfujasaval meg nem valik felelosegteljesse az, aki korabban nem volt az.
Jo hatarvonalnak (es remek teruletnek) tartom viszont onfegyelem gyakorlasa celjabol. Sajnos igen sok olyan felnottel talalkozom, akikbol nagy mertekben hianyzik a fegyelem. Mielott barki billentyuzetet ragadna, hogy megcafoljon, gondolja kerem at, elofordult-e mar, es hanyszor, hogy akar itt a hoxa fotumain is valaki a torkuknak esett egy egyszeru kulonvelemeny miatt? Hany ismerosukrol tudjak, hogy tobbet koltenek, mint amennyit keresnek, pedig meg akar sporolni is tudnanak? Hany jofeju fiatal felnott hanyagolja el a tanulmanyait, pedig minimalis erobedobassal siman lerakhatna a vizsgait? Es amit felsoroltam, csak egy egeszen kis szelete annak a hatalmas teruletnek, ahol a fegyelem/onfegyelem hianya nem csak hogy megnyilvanul, de hatraltat is bennunket celjaink elereseben.
Nyilvan ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki 17 evesen lefekszik a baratjaval/baratnojevel, az egyertelmuen fegyelmezetlen, felteve, ha egyeb teruleteken az. Azt akarom mondani, hogy a szuzesseg megtartasa egy ertelmes hatarnak tuno 18 eves korig remek modja lehet az onfegyelem gyakorlasanak, melynek a kesobbi eletunk soran meg igen nagy hasznat lathatjuk.
Az igaz. Viszont az indito hozzaszolas:
"
1. Laraanyuci 2013-12-14 20:47
Nemtudom mitévő legyek..aludt már az előző barátjánál de ezt csak kb. 1, 5hete ismeri!"
Nos, ha nem a sajat lanya, akkor majd a szulok rendezik, ahogy jonak latjak, en nem utnem mas csalad privat ugyeibe az orrom.
További ajánlott fórumok:
- Most 6 hónapos a lányom, a nem alvás úgy 1, 5 hónapja kezdődött. Egyszerűen nem hajlandó elaludni, csak, ha ott vagyok, mit tegyek?
- Szembe leült velem egy lány a vonaton, mit tegyek?
- Nem tudom hogy mit tegyek...segítsetek lányok
- Mit tegyek, ha a lányom 15 évesen bejelenti, hogy terhes?
- Tud nekem valaki segiteni? A lányom sírva bújik el, ha jön idegen, mit tegyek?
- Ti már hallotatok olyanról egy kapcsolatban, hogy a lánynak megtetszett egy másik fiú, és megmondta a barátjának, hogy helyesebb az a másik?