Versek (beszélgetés)

Pilinszky János: Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad: jó vagyok.

Csúf, de te gyönyörűnek találtál.

Végighallgattad mindig, amit mondtam.

Halandóból így lettem halhatatlan.

Garai Gábor - Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást Uram!

A többivel megbirkózom magam.

Akkor a többi nem is érdekel,

szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,

nem kell más, csak ez az egy oltalom,

még magányom kiváltsága se kell,

sorsot cserélek bárhol, bárkivel,

ha jókedvemből, önként tehetem;

s fölszabadít újra a fegyelem,

ha értelmét tudom és vállalom,

s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,

de kezdődő s folytatódó bolond

kaland, mi egyszer véget ér ugyan -

ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram.

Czóbel Minka:

Ultima ratio

Hogy miért hervadnak a virágok?-

Ne kívánj többet, mint egy álmot,

Az álom élet édessége:

A boldogság, a csend, a béke.

Hogy miért magányos minden lélek?-

Szíved álmát kiérthetné meg!...

Mit láthatnál az izzó napban??

Örök, szent, a változhatatlan.

Szellőre megmozdul a lég is.-

Te élsz, s boldog vagy mégis, mégis,

Hisz' elkísér fanyar magányba

Lelked átlátszó fehér álma.

Gyóni Géza: Nem bánat az

Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,

Ha már Tiéd volt, s akkor elveszíted.

Nem bánat az, ha csókolt már az ajka,

S most más csüng édes szédülésben rajta.

Ha boldog órák, pásztorórák képe

Kísér a puszta, magányos sötétbe,

Mint téli kertbe a színes tavasz -

Nem bánat az!

De az a bánat, ha kezét se fogtad,

Álmodba jött csak csodának, titoknak.

Ha úgy szóltál csak hozzá imádságban,

Dalos fohászban, kérve, sírva, vágyva.

Tiéd se volt s már életedhez kötve,

És akkor, érzed, elveszett örökre,

És nem lesz fénye többet éjszakádnak:

Az a bánat!

Váci Mihály :Százezer út

Én mindig másként gondolom,

amit elém kínál a lét.

Ha rádnézek is - álmodom

egy velünk történő mesét.

Ha azt mondanám: - Jó, igen.

Ne vedd komolyan, el ne hidd:

- másodpercenként a szívem

igen biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen

más vagyok, mint aki vagyok,

- sem az, akinek képzelem

sem az, ami én akarok

maradni, lenni: egyre más,

és mire elfognám, megint

új arc, szédület, kusza láz,

arcom rám soha nem tekint.

Bármely tükörben nézzem is:

- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,

de már is más, ahogy a víz

ragyogtat minden új eget.

Míg alszóm tán ébren vagyok,

s ébren meg mélyen álmodom.

Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,

s szíved tán épp elárulom,

és ha ellened vétkezem,

akkor hű sírásom keres,

s míg téged simít két kezem,

talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,

talán máshol feltámadok,

s ha hívnak csavargásaim,

mindig feléd vándorolok.

Rádnézek: - s hol vagy, nem tudom.

S bármit nézzek, az mind te vagy.

Elhagylak százezer uton,

hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,

mint amit szívből akarok.

Szomorún érzem fájón,

azt, ha boldog vagyok,

mikor a legforróbban élek,

legjobban gyilkolom magam,

s a legéltetőbb szenvedélyek

átölelnek halálosan.

Mert nincs határa semminek,

a van, nincs fojtva ölelik

egymást; ha dobban a szíved,

mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,

és lengő hinta minden itt:

- ez mélybe dönt, szállni tanítva,

az zuhantat, míg felröpít.

Ha öröm hív - már vár a kín,

- a hinta egyre fel le száll,

ha égben vagy, lenn pokol int,

s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.

Az igazságból is csak azt

tudom csupán, hogy elhiszem,

de nem azt tudom, hogy igaz.

Már másképp hiszem a világot

s régóta másképpen tudom.

De nem igaz, jó egy se - látod,

hát hagyd - majd újra álmodom.

Tóth Árpád

ŐSZI BESZÉLGETÉS

Nézem a pöffedt

Holdat, mily sárga

Bánattal töpped

Az őszi fákra:

Hamuszín tarló,

Üres berek

Fölé lehajló

Vaksi öreg.

Hej, égi testvér,

Didergő bolygó,

Tüzet keresnél,

Vén, őszi golyhó?

Lenyomva orcád

Földhöz közel,

Bámulod holtát,

S nem hiszed el?

Vagy csöndes őszbe

Halkan leszállván,

Megbújni jössz-e

A bús Föld vállán:

Két hűlő csillag,

Két régi bú,

Egymáshoz ballag,

S meghalni bú?

Ősz van

Beérett a termés

Gyönyörű ősz van!

Fénylik az október délután.

Beérett a termés,

nincs már gyümölcs a fán.

Ökörnyálból ezüst fonódik,

zizegnek a sárga levelek.

Gyönyörű ősz van!

Minden csendes, megelégedett.

A fák, a föld, a virágok

megadták, amit csak lehetett,

de mi megadjuk-e egymásnak?

Erre feleljünk, emberek!

Petrőcz Mária

Csak egy élet...

Csak egy élet semmi több

És én újra eljövök

Csak az élet múlik el

És Te mellettem leszel

Ha az állomáson állsz

Ott rám hiába vársz

Azért nézz csak jól körül

Nehogy végül elkerülj

Kicsit én is késhetek

De ha mondom ott leszek

Út porától piszkosan

Szeretetre szomjasan.

Fáy Ferenc: Őszi áhitat.

Ülj le a márványhűvös ég alá,

honnan a nyár még visszanyúl utánad.

Madarak jaját kergeti a szél

s térdedre hajtja hű fejét a bánat.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,

ezt az utolsó tél-elötti órát.

Dió koppan már, hamvas szilva hull

s himnuszt dobál egy megkésett rigó rád.

Levél repül: nyárcifra üzenet

a száraz zöld, de hátán, mint a láva,

kénsárga lánggal ég az ősz... lebeg,

aztán leszáll a kert aranyporába.

Hány hosszú éve játszod ezt az őszt?

Úgy játszod itt, hogy mégis mindig ott vagy,

hol vérző fák tartják a karjukon

a mustos őszbe szédült sok halottad.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,

mielött minden elmerül a sárba.

Alma pirul... s a dombon a halál

mézes szőlőt szed nagy füleskosárba.

Fodor Emese

Amikor a kezed nyújtod felém

Amikor a kezed nyújtod felém,

Én ölelő karomat tárom eléd.

Amikor Te szíved adod nekem,

Én életemet adom kincsem.

Mikor Te megpihensz mellettem,

Én kitárom Neked lelkem,

S én Neked adom a holdat,

Mely beragyogja az eget,

S a csillagokat hozom le Tenéked,

Hogy szíved ezzel teljen meg.

Mikor Te mellettem vagy,

A szívem mindig megpihen.

S mikor távol vagy,

Figyelő szemem Rád tekint,

S hosszú utadon kísér aggódva,

S ölelő karom örökké Téged segít.

Sejtelmes fényével elvarázsolt a Hold,

s felemelt az égig magához,

ott leültem a csillagok ágyára,

a Hold melege szívemet átjárta,

s néztem, az elém táruló világra.

Egyszer, csak arra jött egy álom hajó,

kérlelt, üljek fel rá, majd nem bánom,

rengeteg ragyogó csillag vontatta,

melyek nekem utat mutattak,

így a hajó kérését elfogadtam.

Siklottunk az ég tengerén,

lelkek sóhaja volt a szelünk,

vitorlánk kifeszítve állt,

átvirrasztva az éjszakát,

átlépve az álom határát.

Lehunytam magányomban szemem,

melyet tekintetével nem őrzött senki sem,

egy felhővel betakaróztam,

ott fenn, a mindenség karjaiban,

az álomország világában.

Jött a hajnal, s rájöttem:

nem a lelkek sóhaja volt a szelünk,

...csak a szívem vágya,

s nem a csillagok vontatták a hajót,

...hanem a lelkem ábrándozása.

Nem ölelt már a mindenség karja,

arcomat a hajnal simogatta,

hideg kezével ébresztgetett,

...de én szemeimet megint lecsukom,

mert tudom, hogy éjszakánként,

újra és újra álmodom.

Eljössz velem az álom hajóra?

ne legyek ott magányomban,

rengeteg felhő van takarónak,

s a mindenség karjaiba,

sok-sok álmodozó belebújhat.

Én ott fogok ma éjszaka is ülni,

a csillagok puha ágyán,

tudom a hajó egyszer arra jár,

...és siklunk majd az ég tengerén át,

visz minket tova az ábránd.

Remélem, nem siet a reggel,

ez az éj csak a miénk lesz,

lelkünk és testünk egybeolvad,

majd ott fenn, a mindenség karjaiban,

az álomvilág országában.

Légy az álmom, arra kérlek,

töltsd el velem ezt az éjjelt,

az álmok kapuját együtt lépjük át,

s vágyaink álma legyen valóság,

tekintetem őrizd egész éjen át.

Leszel ma éjszaka az álmom?...igen?

...akkor ne feledd!

ma éjszaka, álmaidban, én is ott leszek,

s amit látni fogsz, csak a Te titkod,

azt senkinek el nem árulhatod.

Érzed a Hold sejtelmes varázsát,

lelked a lelkemmel útra áll?

...ne félj, megvéd minket a holdsugár,

s a mindenség karja védelmezőn ölel át,

látod?...ránk nevetnek a csillagok,

...ezen az éjjelen újra veled vagyok.

Leszáll az éjj,sötét lett minden,

csak arcom tükröződik a szemedben.

Csillog a szemed,s mutatja hogy mosolyogsz,

látom boldog vagy,ölembe kuporodsz.

Lehunyod a szemed,csendesen álmodsz szépet,

biztosan tudom hogy érzed,simogatlak téged.

Egyik kezemben fogom a kezed,

másikkal pedig cirógatom tested.

Homlokodra boldog csókot adok,

vigyázok álmodra,inkább én nem alszok,

nem is vagyok álmos,hisz téged vigyázlak,

felkel a nap, én örökké imádlak

Radnóti Miklós

OKTÓBER

Hűvös arany szél lobog,

leülnek a vándorok.

Kamra mélyén egér rág,

aranylik fenn a faág.

Minden aranysárga itt,

csapzott sárga zászlait

eldobni még nem meri,

hát lengeti a tengeri.

Egy másik őszi vers:

Stignor István

Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,

mely ontotta kincsét egész Nyáron át

nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik

az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,

társuk a lomb alig takarja őket

várják a sorsuk, s egy szeles nappalon

lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen

hajtva a széltől egy árva falevél,

táplálta anyját rövid kis életében,

most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel

érkezik egy hűvös hajnalon,

s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,

a Föld készül. Mereng új Tavaszon....

Egy lassan aktuáéissá váéó vers:

Fáy Ferenc

Őszi vers

Őszi kutakban ősz vize árad,

Mustos egekben dünnyög a szél,

Hajtja a csendet, tépi a fákat…

Itt van az ágyad: sárga levél.

Ősz-puha tested íze a számban;

Ágas-öledben száraz a Hold.

S halk suhogással száll fel a bánat

ujjaid őszi lombja alól.

Néznek a rétek…lenge lidércfény:

Szép hajad száll az éjbe, puhán.

Vágyaim dérvert, kék legelőjén

Vágyom a tested akolja után.

Hívlak…s csak váza szürkül a szónak…

Füstös egekben ballag a szél;

Köd szövi pelyhes, lágy takarónkat;

Vetve az ágyunk: sárga levél.

Nemrég találtam a következő verset:

Moór Márton

Afterparty

Heversz a részeg est után

A földön boldogan-bután

A szmog fölött a csillagok

Hideg szikrája rád ragyog

Valami épp most járja át

A tested minden járatát

Úgy mozdulsz, mint az óceán

Lágy partok sima oldalán

Bőröd zsibbadva érzi még

Hogy szűk a test és tág az ég

Bárgyú pofákat vág a hold

Eszedbe jut, de drága volt

Egy pillantása, melyet ott

Az asztalnál feléd dobott...

Egy félhaver italt kever

És téged kínál félszegen

Az éj a melleden hever

Csodásan, sűrűn, részegen.

Kisge a fiusitott lany.

Es mellette verseket ir, ez talany.

:-)))))))

:))))

Ezentúl írok majd hangulati jelentést versben, jó?:))))

Férfiak tapasztalata topikban tag vagyok én,

Nő létemre férfiként

De mióta Cooper nadrágomat látni akarta,

A77 is csak ezt szavalja

Brizzy erősen a hímek oldalán áll,

Nem hiába, hisz nálam kilóg a lóláb

:)))

Nagyon szép.

Mostmár én is írhatok verset, de most nincs ihletem sajna.

Írtam én, régen. :)

Mit is írjak...

Mit írjak most csendes estén,

Mely szót mondhatnám,

Mint Nap Földnek testén,

Bár kezedet foghatnám.

Mint hajnali gyenge harmat,

Kezemet nyújtom feléd,

Lelkem mást nem is akarhat,

Most teszem szívem eléd.

Tartsd magadnál és őrizd testem,

Hisz Tied ez is és tied a lelkem.

Szerintem ilyen lelkiállapotokban lehet a legtöbb jó verset megírni. Kamaszkoromtól az egyetemi évekig írtam verseket, csupa szenvedő, szomorú verset, aztán jött a nagy szerelem, a kiegyensúlyozott boldogság, azóta képtelen vagyok egy apró kis verset is összehozni. Hiányzik már hozzá a tépett lélek és a megtört szív...

Nem mintha hiányozna :))