Tervezett császárral szülés (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Tervezett császárral szülés
Bababarát kórházban nincs pótlás emiatt.
Bár én még mindig csak a Péterfyről tudok nyilatkozni, de ott nagyon szoptatáspártiak.
Nekem mindkét gyereknél csak a harmadik napon lett tejem, de egyszer sem említették, hogy bármi pótlásra szüksége lenne. Vannak még tartalékok a babában akkor.
Mindkettőt kizárólag szoptattam 6 hónapos koráig. És végül mindekettő magától hagyta abba. Az első 15 hónaposan, a második 11 hónapos volt.
Semmi hátránya nem volt ebből a szempontból az epidurálnak.
Igen azt nem tudtam miben más a modszer de az orvosom mondta hogy ők másmodszerrel mütenek :)
Megint okossabb lettem köszönöm :)
Állítólag ott a császármetszésnek is egy olyan változatát alkamazzák, amikor az izmokat nem vágják, hanem széthúzzák. Ezért is gyógyul gyorsabban.
De ebbe soha nem mélyedtem bele jobban, mert attól kezdve, hogy terhesen elkezdtem gondolkozni a szülésről, természetes úton szerettem volna világra hozni a gyermekemet.
A 37. héttől kezdve a baba tüdeje kifejlődött.
Előtte pedig kaphat szteroidot, hogy gyorsabban fejlődjön. Ezt szokták adni annak is, akinél fenyeget a koraszülés veszélye, de még vissza tudják tartani a babát legalább 24 óráig.
Ettől persze én még nem hiszem, hogy jó megoldás direkt előbb "kivetetni" a babát.
ez az csak pozitív hozzáállás:)
szép szülést neked
A gátmetszés helye is változó, hogy mennyire fáj. Az elsőnél egy hétig éreztem.
A másodiknál egy napig.
Én csak azt szeretném, ha a nők tudnák, hogy a fájdalommentes szülés nem a császármetszést jelenti.
(A császsármetszésnek is több változata létezik.)
Nem kell dierkt egy műtétet választani, ha fél a fájdalomtól valaki.
Egyébként tudom mennyire fáj a természetes szülés, mert a második az volt. De ott az ember tudja, hogy célja van, és hamarosan vége lesz.
Nekem volt már olyan migrénes fejfájásom, ami rosszabb volt a szülésnél.
és akkor tényleg jönnek a sztárok akik kivetetik a babát bocsi de nem tudom másképp írni,hogy ne hízzon el az utolsó hónapokban....
és a baba tüdejével mi lesz?ami akkor fejlődik?vagy nem baj kitalálták már az inkubátort???
Igen, szerencsés vagy. Ezért mondják, hogy ez genetika.
Én mikor olyan 30 hetes terhes voltam, barátnőm megkérdezte, hogy kenegetem-e a hasam. Mondtam, hogy nem, aztán viszakérdeztem, hgy miért, kellene? Mondta, hogy azért, hogy ne legyenek terhességi csíkjaim. Aztán hozzátette, hogy ha eddig nem alakultak ki, akkor már nem is lesznek.
Ő kenegette végig a hasát, mégis tele van csíkkal, és szülés után hónapokig tartott, mire visszahúzódott a hasa.
"amíg az orvos elvégzi"
na ez aztán nem garantálja, hogy ez a legjobb megoldás.... pénz, pénz, pénz... elég indok ám egy császárhoz, főleg magánkórházban
További ajánlott fórumok:
- 2011 tavaszra tervezett babaprojekt
- 2014 nyárra-őszre tervezett babák
- Olvastátok, hogy az új tervezett munkatörvénykönyv szerint akár terhességi tesztet is lehet kérni a nőktől felvételi idején?
- 4.hónapos kismama vagyok, 4.babával:-)Első gyerkőcömet simán szültem a másik kettőt császárral! Lehet még ezután nem császáros szülésem?
- Szülés császárral.
- Első normál terhesség normál szülés után mennyi időre és hogyan született a 2. babád? Simán? Császárral?