Tervezett császárral szülés (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Tervezett császárral szülés
engem nem kell sajnálni:))))
Én nem bánom egyátalán.
Vannak szerencsések akiknek 1-2 óra a fájdalom ahogy irod,de hosszú órákat,napokat vajúdni eredmény nélkül nem szép.
én se kértem semmi érzéstelenítőt pedig szünet nélkül voltak a fájások,de mikor jött a tolófájás tudtam,hogy mindjárt vége
amint kicsúszott a kis teste 1 perc múlva megkönnyebbülve tudtam mosolyogni!
és talán még 1 hétig fájt a seb és semmi bajom nem volt,de a császárosok a kórházban még szinte felülni is nehezen tudtak én meg már ott törökülésben ültem az ágyon!
Azért a tornát mindenki beszélje meg az orvosával. A terhesség alattit és a szülés utánit is.
Te szerencsés alkat is vagy szerintem, és nem is voltak komplikációk a terhességed alatt ami miatt feküdnöd kellett volna. Nem mindenki van ilyen helyzetben.
Egyébként pedig a hüvelyi szülés szempontjából a túl kötött, túl sok izom sem hasznos, mert az sokkal nehezebb tágul, és nagyon meghosszítja vajúdást.
Tehát mindent csak ésszel és az orvossal egyeztetve!
Szerencsés helyzet.
Itt a főo. aki már azóta nyugdijba ment azt vallotta h régen minden érzéstelenités nélkül szültek akkor érjük be gázzal,már ha olyan orvosod volt aki adott.
(én is csak akkor kaptam mikor bejött a fogadott dokim,addig le se szartak,semmit nem kaptam és fel sem állhattam mert rajtam volt a gép)
Szóval ha az érzéstelenités ilyen kavar gondolhatod a császár kérdése milyen nagy cécó.
3 orvos (abból 2 főo.)egybehangzódöntése kell hozzá...na puff
én is egy babát szültem,de úgy mentem,hogy meg fogom szülni
a babának sokkal jobban fáj,de ez a természetes útja
más meg el van keseredve,hogy nem rakják a mellkasára csak egy pillanatra megmutatják neki!
beöntés:én se kaptam,nem is csináltam oda de tényleg kisebb gondom is nagyobb volt annál akkor már hogy ki jön e valami vagy sem!
sőt ..a szülésznő azt mondta,hogy ne foglalkozzak vele!
Nincs gyönyörűbb dolog egy normál szülésnél. Ha valaki lelkiekben felkészül, és várja a kis jövevényét, szerintem teljesen másképp fogja fel a fájdalmat.
Én amikor megéreztem az első fájást, a világ legboldogabb embere voltam. És amikor az első tolófájást, hát még mindig összeszorul a szívem, pedig két éve szültem. Gyönyörű volt a szülés, pedig este 9 től vajúdtam másnap 11-ig, és mindenféle érzéstelenítés nélkül. De a tudat, hogy nemsokára láthatom az én babámat, gyönyörűvé tette az egésszet.
No meg meddig fájhat, nehogy már ezt ne bírja ki valaki. Ez csak egy pár óra az ember életében, és amikor kifordul, annál gyönyörűbb érzés nincs.
És ezt még az egyetemen is tanítják, hogy a gyermeknek is szüksége van a "születésre".
És nagyon sajnálom azokat az anyukákat, akiknek sajnos császárral kell világra hozniuk a kicsijüket, és nem élhetik át ezt az élményt. De persze amint kéhez kapják ők is a babájukat, szerintem kárpótolja őket minden perc.
De hogy valaki megvonja magát e csodás élménytől, egyszerűen nem is értem ....
Én arra értettem, aki saját maga választja a császárt, annak gondolnia kéne arra, hogy nem feleslegesen fáj neki, hanem ezzel a babájának jót tesz, mert őt segíti.
Ja, én is császárral születtem és a hozzászólásom nem a muszáj császárosoknak szólt, hanem a kérdésedre feleltem, hogy miért is jobb a sima szülés a babának, mint a császár. Persze ha veszélyben van az anya vagy a baba, akkor tényleg szükség van a császárra.
Aki epidurállal szül, miért lenne rossz anya? Én is azzal akartam, csak a Szent Imrében nem volt rá lehetőség. Most meg már úgy vagyok vele, ha az elsőért meg tudtam szenvedni, a másodikért is menni fog és lehet idő sem lenne rá, hogy beadják, ha tényleg gyorsabb a többedik szülés, mint az első.
Én a VII. kerületben szültem, a Péterfyben. Mindkétszer. A nőgyógyászok többsége beadhatta az epidurált. Ott ugyanis az volt az akkori osztályvezető főorvos álláspontja, hogy mindenkinek, minden esetben joga van a fájdalommentes szüléshez.
Pedig a kórház épülete nem túl bizalomgerjesztő, mint ahogy a környék sem. Szerintem ez az orvosokon múlik.
Sajnos Magyarországon ez még nem elterjedt.
Senki nem mondta, hogy csak az az anya, aki szenvedve szült.
Nekem olyan alacsony a fájdalomküszöböm, hogy az már nem is küszöb, hanem árok, mégis újra hüvelyi úton szülnék.
Én se konditerembe jártam, hanem kifejezetten terhestornát végeztem.
Mivel korábban is aktív életet éltem, nekem lételemem a mozgás.
A szülés és a fájdalom sokáig összetartozó fogalmak voltak.
De már több mint 30 éve nem ez a helyzet.
Az a lényeg, hogy a szülés az anya és baba egészségét megóvja. És ezek mellett kellemes élmény is legyen.
Ha valaki csak úgy érzi valósnak a szülést hogy az fáj, ám legyen.
De aki fél a fájdalomtól, az válassza az epidurális érzéstelenítést! Ezzel nem csak a fájdalmat lehet elkerülni, de gyorsítani is lehet a szülés folyamatát, mivel ellazítja az izmokat és ezáltal gyorsul a tágulás. Az anyát nem fárasztja ki a vajúdás, így marad ereje a kitolásra is. Utána pedig sokkal több energiája marad az újszülöttre.
De ha valakinek orvosi indokkal lesz császármetszés az előre eltervezett természetes szüléséből... Szerintem ne keseredjen el, és ne érezze úgy, hogy lemaradt valamiről. Hiszen a legfontosabb, hogy a baba és a mama is egészséges. Ez mindennél többet ér.
Én bizti nem kockáztattam volna meg,szegény szülésznők még "azt" is takaritsák.
Aki kapott az biztos tudja h még a tüdejét is képes "kiadni" az ember akkor...nem is gondolná
érdekes én előtte az urológián kaptam beöntést(attól ezért nem féltem) de ott nem voltak ám olyan óvatosak,ott simán "rákötik" az embert a csapra:S
Ellenben kismamaként finoman egy infúziós zacsiból oldották meg,sokkal kiméletesebb.
Aki azt mondja fáj az túloz,inkább kellemetlen..
Súlyzózást meg felülést nem is lehet, és a 14. hét előtt semmit!
Én egy terheseknek szóló könyvből szedtem a gyakorlatokat, amiket minden este elvégeztem, valamint nagyon sokat sétáltam, gyalogoltam mellette.
Azt mondják, így a szülés, vajúdás is könnyebb, mint ha valaki elhagyja magát és hónapokig csak fekszik, meg nem mozog semmit.
Terhességi csíkjaim se lettek; olyan a hasam mintha még nem is szültem volna. ÉS bár első szülés volt, nem kellett se gátmetszés, se méhösszehúzó injekció; minden természetesen ment a maga útján. Az orvosok is lepődtek, mert állítólag nagyon ritka ez első szülésnél, de a sok mozgás közrejátszott, hogy ilyen "simán" ment minden.
Mondták az orvosok is, hogy sajnos a legtöbb terhes nő szülés előtt több hónapra elmegy táppénzre és nem csinál semmit, ez pedig közre játszik abban, hogy sok a császár, meg a nehéz szülés. A terhesség nem betegség, hogy végig kell feküdni. Persze sokfajta mozgást kerülni kell, különösen az első 12-14 hétben, de nem szabad csak heverészni, mert nem lesz felkészülve a tested, nem lesz erőnléted, pedig nagy szükség lesz rá.
Szülés után 5 nappal pedig szintén elkezdtem különböző gyakorlatokat végezni, ugyancsak könyv alapján, amik kifejezetten a gyermekágyi időszakra vonatkoztak.
További ajánlott fórumok:
- 2011 tavaszra tervezett babaprojekt
- 2014 nyárra-őszre tervezett babák
- Olvastátok, hogy az új tervezett munkatörvénykönyv szerint akár terhességi tesztet is lehet kérni a nőktől felvételi idején?
- 4.hónapos kismama vagyok, 4.babával:-)Első gyerkőcömet simán szültem a másik kettőt császárral! Lehet még ezután nem császáros szülésem?
- Szülés császárral.
- Első normál terhesség normál szülés után mennyi időre és hogyan született a 2. babád? Simán? Császárral?