Skizofrénia (beszélgetés)

Abban igazad van, hogy egy érzelmileg instabil emberhez nagyon nehéz alkalmazkodni, s az is kérdés, hogy milyen szintig kell alkalmazkodni?

Nehéz kérdések ezek...

Nem tudom, teljesen az egyéntől függ.

Csak azt nem értem, miért fontos neked, hogy beavasson? Azt látod, hogy valami gond van. Ha egy addig nem beteg kollégának megváltozik a viselkedése, akkor az is reagálhat úgy, hogy semmi közöd, de reagálhat úgy is, hogy azt mondja köszönöm, hogy megkérdeztél ez és ez a bajom.

Itt is nem az a kérdés, hogy neki milyen betegsége van, hanem az, hogy hogyan lehet segíteni neki - ha kér a segítségből, mert aki nem kér, annak inkább teher egy alkalmatlankodó kolléga.

Köszi! Na ez is jó ötlet. Csak nagyon nehéz ilyen higgadtan válaszolni amikor üvöltöznek veled. :(

Semmiképpen sem optimális helyzetben vagyunk. A takargatás nem jó se neki, se nekem (nekünk), ezen szembeállítósdi elkerülésén dolgozom már jó pár napja-hete, ehhez keresek itt is valamit.

De ez amit most írtál, ez egy nagyon jó eszköz. Az az érdekes, hogy érzem azt is, hogy előbb-utóbb magától is beavatna, csak még nem mer. Létezhet?

Igen, de te egy optimális? helyzetet írsz le, de a betegnek is vannak jogai, sok esetben ha kiderül a betegsége elbocsájtják így maga az egzisztenciája i sérül.

Ha nem támad rá a családtagra, akkor még a családtag sem tehet semmit a beteg tudta és beleegyezése nélkül, nemhogy egy kolléga.

Próbáld meg beleképzelni magad a helyébe, hogy éreznéd magad, ha valamelyik kollégád szembeállna veled, s azt mondaná, hogy szerintem skizofrén vagy, akarsz róla beszélni?

Ezért mondom, hogy a problémák megoldási kísérlete lehet a kulcs: Pl."Ha nem adod időben át nekem a dokumentumokat, nem tudom rendesen végezni a munkám, s ettől kellemetlenül érzem magam". Egy nagyon dühös embert is le lehet nyugtatni, ha elmagyarázod neki, hogy számodra milyen érzés, amikor ő üvöltözik. Na de, mi van akkor ha ő, alapból kötözködő?

Szerintem hagyd békén, nem hinném hogy bárkinek is tájékoztatni kellene a kollégáit, hogy milyen betegségben szenved.

Próbálj meg alkalmazkodni, elvileg te vagy új munkahelyen.

Értem én, de mindenki emberből van. Nekem az a tapasztalatom, hogy akkor nincs gond, vagy minimalizálható, (ezt szolgálják a különféle érzékenyítések is) ha tudunk a másikról, ha fel van világosítva, ha nem előítéletes, ha nem gondol mást mint ami a konkrét eset. Akkor lehet figyelembe venni, és nem a hajat tépni, meg olyannak nyugtatót bevenni akinek semmi szüksége nincs rá. A másiknak pont ezzel a "bújkálással" tud kárt okozni, nincs meg a kölcsönösség.

Hülye helyzet annyi szent. Külső ember menekülne ebből a helyzetből, távol tartaná magát. Kintről könnyű is ezt mondani. Valameddig kibírható, de sokáig nem. Családban sem.

Én ott látom a megoldás lehetőségének elindulását, ha tiszta lappal lennénk egymás előtt. A feljebbvalói tudhatják, a mellette levők, akikkel közvetlen érintkezik ők nem??? Nagyon nem fair. Ez olyan dolog ami pont a személyközi kapcsolatot befolyásolja. Ehhez nem kell jogszabályi tiltás-kötelezettség sem.

Aki skizofrén (ne diagnosztizáljuk a kollégádat, mert nem vagyunk pszichiáterek), annak egyrészt nagyon nehéz elfogadni - a legtöbben nem is tudják, hogy azok, mert egy bizonyos fokon nekik a számunkra elfogadott világ a rendellenes. Tehát ha ő nem is tudja, teszem fel, akkor nagyon érdekes helyzet alakulhat ki.

Szerintem ebben a helyzetben nem az ő betegségét kellene firtatni, hanem konkrétan azokat a problémákat megoldani, amelyek ellehetetlenítik a közös munkátokat. Nincs olyan jogszabály sincs, amely kötelezővé tenné, hogy a munkatársaknak tudniuk kell az egyén betegségeiről.

Nem látod jól. Gondold végig.

Közvetlen munkatársként az én dolgom is "lett". Nekem is van egészségem, nem csak körülötte forog a világ. Ha nem tudok róla semmit, akkor mégis hogy a picsába ne ártsak neki? Ha nem mond semmit, akkor honnan tudja meg a többi szerencsétlen, hogy miért olyan amilyen? Ez az ő felelőssége, nem a másiké. Neki kell tudnia erről beszélni. A másik emberre nem is gondolnál? Annak nem lehet soha semmi baja? De amíg nem tudok meg tőle semmit, addig csak tapogatózok, és mégis hogyan alkalmazkodjak? És urambocsá, ne felejtsük el azt sem, hogy nem csak nekem kell alkalmazkodnom, hanem kőkeményen neki is.

Nem, nem lett a te dolgod, neki kell megküzdenie vele.

Ha pszichés eredetű problémája van, nem szervi, többet ártasz, mint használsz neki vele. Ne csak magadra gondolj, nekik is dolgozni kell valahol, őket sem fogja senki eltartani.

Biztos vagyok benne, hogy nem kell félni tőle, különben nem dolgozhatna ott.

Hát pont ez az amiért ennyire óvatos vagyok...

Ok, majd jelentkezem.

Igen, közös asztal, felváltva dolgozunk többen, váltásban is és nem óvodás rajzokat színezgetünk. Nagyon kell figyelni, számokkal, bizalmas anyaggol foglalkozunk, sokan járnak be. Megtörtént, hogy dolgoztam valamin, átvette a folyamatot, elfordultam 2 percre és vittem a következő adagot pontosan ugyanoda ugyanúgy rátéve ahol a korábbi feldolgozandó is volt. Totálisan kiakadt, sose beszélt velem korábban ilyen hangnemben, abszolút nem indokolta a "vétkem" súlyossága ezt. Pont olyan volt mint egy hisztis kisgyerek, rámkiabált, hogy miért pakolom rá az újat a készre???

Nem értettem a szitut, tudom, hogy pontosan ugyanoda raktam ahol a korábbiak voltak és a kupac pontosan úgy nézett ki mintha ugyan az lenne, csak levettek belőle 2-3 dossziét az alatt az idő alatt. Ez volt az egyik olyan pont, ahol bevillant, ezt tuti a betegség okozhatja ez most olyan megnyilvánulás volt, de hozzáteszem, remegő kézzel folytattam a munkám, és azon agyaltam nem én vagyok-e a "hülye" hogy nem emlékszem, és őszintén szólva, már nem is voltam biztos benne... vagy amíg nem figyeltem megcserélte volna a kupacokat, mert nála máshogy jönnének "helyes sorrendben" a lapok? Logikátlan sorrend lenne, és nem fordítja le ami kész, nem jelöli meg ceruzával, nem rakosgatja zacskóba stb de így hogyan lehet majd egymás után dolgozni? Nyilván sehogy. Neki is kell alkalmazkodnia, nem csak nekünk.

Szóval ilyesmiből volt rengeteg, nem is jegyeztem meg egy idő után, és a legtöbb nem is mind velem történt, csak láttam, de nem avatkoztam közbe, pont azért, mert folyamatosan az az érzés volt bennem, hogy valami itt nagyon nem stimmel. Ez az én védőfalam.

Igazan nincs mit.

Azert keszulj fel ra, hogy reagalhat ellensegesen is amiert beleutod az orrod az o dolgaiba.

Majd ird meg mire jutottatok.

Köszönöm!

Most sokat segítettél. Tehát az "én" üzenetekkel. A jeleket visszafejtve esett le nekem, akkor könnyebbültem meg, addig csak sötétben tapogatóztam pislogva. Ezután a Csodálatos elmét is megnéztem és a Lélekszakadvá-t is ami az egyik kedvenc filmem volt, érdekes, hogy most értettem meg. Tehát csak jól csinálhatom a magam részéről eddig, mert így gondoltam ahogy írtad. Alapvetően, ha valaki még csak nem is sejt semmit, de odacsöppen, vagy valami elterelő magyarázattal tévútra vezetik, hogy ne legyen előítéletes, akkor van igazán gond, csodálkozás, meg nem értettség és elindul a pletykálás, kiközösítés.

A gyógyszerekről fogalmam sincs, totálisan nem ismerem a nyugtatókat, nekem csak hansaplast van raktáron és c vitamin, de jóformán az is csak kenyérsütéshez.

Először mindenképpen vele szeretnék beszélni, semmiképpen sem akarok fölötte, vagy a háta mögött. Így is elég necces egy kicsit, mert egy egy másik kollégánk már kiborult miatta, tőle tudtam meg hogy tényleg nem velem van a gond, ő meg tőlem, hogy nem vele, mert egymástól függetlenül pontosan ugyanazt tapasztaltuk, de ugye az alapvetően nem az én meccsem hanem az ővéké. Érthető, hogy körbe kellett járnom a dolgot, a kolléga is megkönnyebbült, hogy végre van kivel beszélnie erről. Ezt nem is nevezném se kibeszélésnek, se pletykálásnak. Kölcsönös probléma-megoldás keresés. A főnökhöz pedig addig nem fordulhatok amíg nem próbáltam meg az illetővel előbb, és igazából mit is mondhatnék a főnöknek addig? Őt se akarom fölöslegesen zaklatni, de jól írod, teljesen kihat a munkára és mivel kikészíti a körülötte lévőket, a magánéletre is. Tuti, hogy neki se lehet könnyű! Elkerülni, elmenekülni a probléma elől mi nem tudunk, míg más kollégák igen. (szerintem sem szükséges nekik erről tudniuk) Aki valamilyen fogyatékossággal él, annak nagyon nagyon fontos, hogy tudjon erről beszélni olyannak aki viszont semmit se tud, vagy láthatóan rosszul, félreinformált, és önhibáján kívül összemos dolgokat.

Azt viszont eléggé nagy problémának tartom, hogy senki, de tényleg senki nem tájékoztatott minket efelől. Felelőtlenség. Hangsúlyozom, nem magával az állapottal van itt a baj. Nagyon sok tanulsággal szolgál az eset.

Nagyon köszönöm a segítséged!!!

Nem értem pontosan: azokkal a papírokkal, amelyek az ő asztalán vannak neked mi dolgod? Azokkal kell neked is dolgoznod?

Ha jól értem, akkor a hangulatváltozásai zavarnak, befolyásolnak téged. Így van? Mi más még?

Alapvetően tudsz már türelmes lenni, ha minden egyes alkalommal azt mondogatod magadban, hogy a betegsége (legyen az bármi) csinálja, nem ő szándékosan.

Mindenki másképp reagálja le a saját pszichés betegségét is, de általában tabunak számít, ezért nem javasolt elé állni és rákérdezni. Végül is nem is fontos, hogy mi az. Ha alapvetően nem agresszív, akkor indokolatlan félni tőle. A fura viselkedésére írtad, hogy félnek tőle?

Írtad a win-win módszert, ha tehát a munkádra, a saját életedre kihat a viselkedése, akkor elmondhatod neki, konkrétan én üzenetekkel, hogy amikor ő úgy viselkedik ahogyan, akkor te hogy érzed magad. Igazából lehet, hogy a gyógyszerei nem megfelelőek... Vagy ami még járható út, beszélni a főnökkel, hogy a betegsége kihat a munkátokra, ő tudja értesíteni a családját, lehet, hogy csak egy egyszerű gyógyszercsere megoldaná a problémát, de ezzel nem lehet odaállni a kollégád elé.

Mindenképpen jobb minél előbb megoldani a helyzetet, még mielőtt túlságosan elmérgesedne a helyzet. Az ismerősöm esetében - privátban írtam, hogy kiről van szó - a főnöke és a kollégái is azonnal értesítik a családot, ha baj van.

Pont az a probléma, hogy ez tényleg a magánélet része, és másra ez elvileg nem is tartozik. De tényleg nem tartozik rá semmi?

Ha valaki össze van zárva akár családban, akár 1 szobában a munkahelyen, annak az életét megkeserítheti, és utána csak pattog a labda, öntik a tűzre az olajat, mert nem tudják mivel állnak szemben, amaz meg félhet attól mi lesz ha kiderül, vagy ha nem, és csodálkozik, hogy mindenki menekül előle, utálják mindenhol, nem beszélnek vele, félnek tőle, ami így nem is meglepő okozat.

Nekem is vannak problémáim, több is, de ezek tuti megfogható érzékszervi dolgok, és pont azért, hogy ne legyen félreértés, vagy csak minimális, elmondtam róla mindent. Ő viszont nem volt kölcsönös, (ezen már nagyon meglepődtem) csak annyit tudok, hogy valamiért szintén le van százalékolva. Tehát tudom biztosan, hogy van valami, de nem tudom hogyan beszélgessek vele erről anélkül, hogy további sérülést okozzak vele, viszont a saját sérülésem megelőzendő, nagyon nagy szükségét érzem ennek. Tovább türelemmel várni már nem nagyon lehet. Folyamatos dilemmában vagyok, hogy most az a jó, ha várok, vagy az, ha nem várok. Nyugis időszak amikor spontán tudtunk volna beszélgetni sajnos nem adódott eddig, pedig az lett volna a legjobb.

Iszonyatosan változó a kedélyállapota, rendkívül szétszórt, semmihez se merünk nyúlni, mert nem tudjuk az asztalokon milyen papír miért van ott ahol van, kié-mié stb, de mintha a szent grál lenne, semmihez se szabad nyúlni. Feliratozva, dobozolva, szortírozva, rendszerezve, más által könnyen beazonosíthatóan jelölve nincsenek. Mivel nem ismerem, nem tudok még tendenciákat, de furcsa reakciói vannak, számomra szokatlanok, olyanok amivel még nem találkoztam ennyire töményen, napi rendszerességgel. El lehetne bagatellizálni, semmisnek mondani, vagy pont engem összeférhetetlennek, kekeckedőnek minősíteni, de pl. az átlagosnál sokkal, de sokkal többet beszél magában (képernyő előtt mindenki, én is szoktam szidni a windowst a rendszergazdát, de a halk motyogását nem érteni) rendkívül türelmetlen, mások előtt képes kiabálni, mást szívfájdalom nélkül megszégyeníteni, vagy épp ellenkezőleg, magáról megfeledkezve nagyon gyerekesen viselkedni. Hiába jelzem, mintha a falnak beszélnék, nem veszi figyelembe azt amire kértem, elfelejti. Logikus sorrendű, felépített betanítást se ad át, csak ezt-azt össze-vissza, rendszertelenül, így meg képtelenség lesz betanulni bármit is, mert lejegyzetelni se tudom. Szétszórt, elfelejt dolgokat, de egyúttal ezer dolgot a fejében is tud tartani, robotként megcsinálja, kitűnő munkatársak lehet(nénk).

Sokat dolgoztam megváltozott munkaképességűekkel, de ezúttal egy tényleg kihívást jelentő esettel találkoztam. Most egy kicsit nem tudom hogyan kezeljem jól a szitut a win-win helyzetre törekedve.

A legeslegfőbb tünet ami zavar, hogy nem beszél róla semmit és így igazából nem tudok vele mit kezdeni én sem. Nem vagyok a felettese sem, megváltoztatni sem szeretném, nem az én dolgom. Se a rokona, se a házastársa nem vagyok, "csak" közvetlenül egymás mellett vagyunk napi x órát. Javasolták már, hogy várjak, türelmes legyek, ami rendben is van, ezt teszem, de nekem is vannak határaim bármily birkatürelmú vagyok, és bármilyen tapasztalataim vannak korábbról, de én sem vagyok 100%-an egészséges. Nekem is el fog fogyni a türelmem, és ezt nem szeretném.

Ezért kértem innen egy kis segítséget, iránymutatást, javaslatot stb. Tudom, hogy mindenki más, az "érzékenyítős" filmekben is csak sztereotip dolgok vannak, de ha valaki nem kommentálja, a néző messze nem biztos, hogy megérti azt amit lát és könnyen félreértheti, összemoshatja, előítéletessé teheti.

Nem vagyok kétségbeesve, nem félek, csak szeretném megtalálni a megoldást erre a hülye helyzetre.

Egyaltalan nem kell semmit kimondatnod vele, ez a maganelet resze.

Mibol gondolod, hogy skizofren? Az orvosok is felve diagnosztizaljak, mert millioegy psziches betegsegnek hasonlok a tunetei.

Tulajdonkeppen mik azok a tunetek, amelyek teged, illetve a tobbi kollegat zavarjak? Ezen az uton lehet elindulni.

Sziasztok.

Szeretnék megoldást találni egy problémára, remélem van itt olyan aki tud nekem segíteni.

Egy új munkahelyre kerültem, ahol az egyik közvetlen kollégám lehet érintett, de ezt nem tudom tutira, csak 95%-an sejtem. Ő nem beszélt még semmit magáról de le van százalékolva és azt már mondta, hogy gyógyszerek miatt nem iszik alkoholt. Fizikai jelét nem látom semminek, (keze-lába megvan, füle-szeme jó, vese, tüdő, stb stb is helyén van, mozgással sincs gond, egyben van) viszont fura dolgai, reakciói vannak amit nem tudok értelmezni és csak pislogok olyankor a fejemből. Sokat olvasgattam most mindenfelé, ebből is érzem, hogy ez lesz az.

Tételezzük fel, hogy tényleg erről van szó, mármint a skizofréniáról. A legtöbben gondolom nem szoktak erről beszélni, mert félnek, megalázónak tartják, megbélyegzettnek érzik magukat stb. El is fogadom, viszont ezt nem tudom minden esetben elfogadni. Ha valaki egy szűk közösségben van, akkor mindenkinek jobb lesz, ha tiszta lappal van mindenki.

A megsértése, megbántása nélkül, hogyan lehetne kimondatni vele? Hogyan tudnék kulcsot adatni a kezembe-kezünkbe általa? Hogyan tudnék erre a hülye helyzetre megoldást találni?

Értem én, hogy erről nem beszél, nem ítélem el, abszolút nem a skizofréniával van a bajom, hanem hogy "kulcs nélkül" képtelenség együtt dolgozni, és kölcsönösen kinyírjuk egymás idegrendszerét. A kulcsot meg csak ő tudná a legjobban ideadni önmagához senki más. Valszeg tovább már nem tudok megfigyelni, kivárni, a kedélyállapotváltozásait megítélni, mert nem lehet tovább várni. Egy szintén új kollégánál már kiborult a bili. Nekünk is van problémánk, de erről a kolléga mindent tud, nem titkoljuk, mi remekül tudunk emiatt is együtt dolgozni.

Ha véletlenül magára ismerne a kolléga mert nézegeti itt a listát, elnézését kérem, keresem a legjobb megoldást, s csak ismételni tudom magam, hogy azt szeretném, ha mindannyian jól járnánk, és ebből ne legyen problémánk. Szeretném a megoldást megtalálni. Én még nem borultam ki, szeretnék ott dolgozni, viszont ha képtelenség nyugodt lelkiállapotban ott lenni, akkor képtelenség. Sajnálnám, mert érzem, hogy kedvel, nem szeretném, ha félreértésből születne olyan aminek nem kéne. Ha valaki tudna saját tapasztalatból segíteni ennek a problémának a megoldásában, annak nagyon örülnék. Mit szabad, mit nem, hogyan, mire számítsak ha leültetem beszélgetni, meg egyáltalán, hogyan kezdjek neki?

Sziasztok!

Ha van, akit szintén hangok vettek körül, és szívesen beszélne róla, az írjon bátran. Mindig jobb olyan emberekkel beszélni, akik átélték.

Kérem a túlbuzgó keresztények kíméljenek.

Gratulálok, hogy elmentél orvoshoz! Nagyon kevesen teszik meg, pedig ha megtennék zavartalan életet élhetnének.

Mióta szeded a gyógyszert? Igen, egyre jobb kell legyen!