Rövid történetek (beszélgetős fórum)

Látogatóban Istennél

/ismeretlen/

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:

- Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?

- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

Nagyon tanúlságos, életre nevelő történetet hoztál, talán ha ilyen történetek filmek lennének a tv_ben, más generáció nőhetne fel.

Mindenesetre Én a diákjaimnak elmondom ezt is.

Köszönöm Neked Gyula

Megható, szép, mindenkinek kellene egy ilyen csomag, de azt hiszem aki ilyen szép történetet ismer, annak biztosan van .

Köszönöm, és üdvözöllek baráti szeretettel, amiért ilyen aranyos, kedves történetet hoztál.

Gyula

A fiú és a szögek.

Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt.

Az apja adott neki egy zacskó szöget,hogy

mindannyiszor,amikor elveszti türelmét, vagy verekszik valakivel,üssön be egy szöget az udvar végében lévő keritésbe.

Az első napon 37 szöget ütött a fiú a keritésbe.Az

elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a keritésbe ütött szögek száma napról-napra csökkent.Felfedezte,hogy sokkal könnyebb uralkodni magán,mint szögeket beütni a keritésbe.Végül elérkezett az a nap,amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerités

fájába. Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki,hogy ma egyetlen szöget sem kellett a keritésbe ütnie.

Ekkor az apja azt mondta neki,hogy minden nap,amikor megőrzi a nyugalmát,és nem kerül veszekedésbe senkivel sem,húzzon ki

egy szöget a keritésből.A napok teltek,amikor egy nap a fiú közölte az apjával,hogy egy szög sincs a keritésben.

Az apa elkisérte a fiát a keritéshez, és igy szólt:

"Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél,de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a keritésen. Ez már sosem lesz

olyan,mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket

hagysz benne,mint ezek itt a keritésen.

Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt,de a seb örökre ott marad. Mindegy hányszor is kérsz bocsánatot,

a sérülés akkor is ott marad.

A történet régen esett meg.Egy férfi megbüntette az ötéves lányát,mert elveszített egy értékes tárgyat.Akkor kevés pénzük volt.

Karácsony volt,és másnap a kislány egy ajándékot adott át az apjának ezekkel a szavakkal: "Ez a tiéd." Az apa először nagyon zavarba jött,aztán mérgelődött,mikor meglátta hogy semmi nics a csomagban.Kemény hangon megkérdezte:"Nem tudod,hogy ha ajándékot készítesz,akkor valaminek lennie kell a csomagban?"

A kislány könnyes szemmel nézett rá és ezt mondta:"Nem üres!Tele van a puszijaimmal!"

Az apa nagyon elszégyellte magát,térdre ereszkedett,átölelte gyermekét és elnézést kért tőle.Attól fogva az apa az ágya alatt őrízte a csomagot,és ha valami rosszúl ment,vagy bátorságra volt szüksége,kinyitotta a csomagot,és kivett belőle egy puszit.

Mindegyikünknek van egy ilyen szeretettel teli csomagja a gyerekeitől,a barátaitól,rokonaitól..

Semmi sem fontosabb amit az ember birtokolhat.Mindenkinek ezen a földön....

Akik szeretik egymást...

Kívánom,hogy legyen ilyen csomagja tele puszival!

Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: Vak vagyok. Kérem, segítsenek.

Arra ment egy újságíró és látta a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát és a másik oldalára írt egy mondatot.

Délután visszatért a vak emberhez és látta a kalapban sok pénz van. A vak felismerte lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit.

Az újságíró így válaszolt:

- Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.

Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt: Tavasz van, és én nem láthatom.

Ismeretlen

Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.

Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:

- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...

Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.

Egy erős szívet látott, melynek dobbanásait messzire hallani lehetett. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.

- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.

A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:

- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.

- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.

Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.

Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.

Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.

A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.

A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...

Mese a szeretetről, a tükörről és a szépségről

Mit most hallasz nem mese régi korok poros története, szakállas manók mesélik ha eljönnek az árnyak, csupán száz évben egyszer, mikor megpihennek a lábak. Mit kobold mondott, igaz, pont szó szerint írtam le, hát figyelmesen olvasd, íme:

Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett. Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vôlegényt keresnek.

Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan dühös lett, hogy nyomban megátkozta.

Szebb és szebb legyél napról napra, ki rád néz, a valóságot lássa! Egyedül Te, csak Te légy az, ki minden tükörben csúnyát lát, egy csúf ocsmány banyát!

Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba s egyből tükröt keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén banyát, rettenetes szörnyü pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel megérkezett a jó tündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta feloldani, csak enyhíthetett rajta.

-Minden tükörben mely nem él csak a rútat láthatod, de az élő tükör majd megmutatja az igazságot, az képes lesz feloldani a varázslatot!

Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített ahogy tudott,érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.

Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn. Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták őt. Özönlött a kérők hada de a Hercegnő mindet visszautasította, magába roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.

Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán

járt a hír a Hercegnőről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve eltemetkezett, a legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot melyet olyan távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy megnézze magának a Hercegnőt. Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték, a Hercegnő paranesa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak mászott rendületlenül,tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon de ő ezzel nem törődött.

Mászott csak mászott az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de nem érdekelte semmi, csak előre, előre, már nem állíthat meg senki. Nincsenek éles fegyverek marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól kővé dermedt, a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg. Órias ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca mely régóta csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott. Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva, nem tudott betelni a látvánnyal melyet szeme látott. S egyszer csak, ki tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott de a sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta elôször egy szerető szempárban meglátta magát, s amit látott több volt mint egy szép arc, a mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a legény szemében, egy szerető szempárban mely maga volt az élő tükör. Látta a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört és a várba újból boldogság költözött.

Ennyi volt mit a kobold mesélt, elmondta a szép Hercegnő történetét. Nem üveg s fém az, melyben az igazat láthatod, csupán az élő tükör képes megmutatni a valóságot.

Ez egy elgondolkodtató kis történet... érdemes elolvasni!

Volt egyszer egy 17 éves srác, aki az anyukájával élt és rákos volt.

Egy napon sétálgatott a városban és az egyik zeneboltban meglátott egy nagyon szép lányt. Bement, de nem tudott megszólalni.

A lány megkérdezte tőle: segíthetek?

Erre ő nem is nézte, hogy milyen CD-t vett ki és mondta, hogy azt kéri. A lány kérdezte, hogy becsomagolja-e? Erre azt felelte a fiú: igen.

A lány bement a raktárba és becsomagolva adta át a CD-t. És a srác onnantól kezdve naponta vett egy CD-t. Egy idő után vett egy szekrényt a sok CD-nek. Meg akarta hívni a

lányt, de nem merte, úgyhogy egyik napon otthagyott egy cetlit a boltban a telefonszámával. Amikor a lány felhívta, a srác anyukája vette fel, és elmondta, hogy a srác épp aznap meghalt.

A lány mesélt a CD-kről, és a nő megtalálta a szekrényben a sok-sok CD-t becsomagolva. Kibontott egyet és talált benne egy üzenetet: nem megyünk valahova szórakozni együtt? És minden CD-ben ugyanaz az üzenet volt.

Csak a srác nem volt elég figyelmes, és így nem jött össze neki.

Szóval, ha szeretsz valakit, mondd meg neki, mielőtt túl késő lenne.

Ne félj kifejezni önmagad. Nyújtsd ki a kezed, és mondd meg a másiknak, hogy mit jelent számodra.

Mert mire eldöntöd, hogy melyik a megfelelő időpont, már túl késő lehet.

Ragadd meg a napot, soha ne sajnálkozz.

A PARASZT ÉS A CSACSI

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon

át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.

Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis

ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár nem értette mi történik és először rémisztően üvöltött.

Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál: lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik!

Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az mindig lerázta magáról és egyre feljebb mászott.

Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta "szemetet és földet" fog rád lapátolni. A "kútból" kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!

(ismeretlen szerző)

Köszönjük ,érdekes, és tanúlságos volt.

Biztosan van több is.

A látogatás

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.

Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.

- Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.

- Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?

- Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.

Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.

Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.

A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.

- Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?

- Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.

Az ápolónő félbeszakította: - De hisz délben soha nem jön senki!

- Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: - Józsi, Jézus vagyok -, és elmegy.

(Bruno Ferrero)

A mérleg

A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.

Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!

Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.

A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:

- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.

Jártányi

Andrassew Iván

Az öregasszony olyan lassan megy, hogy szinte nem látom a mozgását. Nekem fáj, annyira görbe. Nem lehet, hogy ne fájjon, ha valaki mélyebbre hajol járás közben, mint a dereka. És a lábai is annyira görbék, hogy folyamatosan azt képzelem: egyszer csak úgy, maguktól eltörnek, mert még azt a pille, semmi súlyt se bírják, ami maradt abból az asszonyból. A botja nem nagyobb egy fakanálnál. Ha rátámaszkodik - mindig támaszkodik - szinte a kezéig süpped a hóban. Fekete parasztasszony-ruhája annyira megszürkült, hogy ott, ahol már piszkos a hó, talán valaki széltől mocorgó rongydarabnak nézné, ha elesne.

Bozsa azt mondja, hogy valaha az egyik legszebb nő volt a faluban. Magas, egyenes járású, büszke asszony. Amikor férjhez ment, ingyen fotózta Maskara fényképész, hogy aztán a képét a kirakatába tehesse. "Örökre ott állhat." - ez volt a szerződésben. S úgy is volt, amíg a háború után Maskara fényképészetét el nem szövetkezetiesítették, ott volt a kép, majdnem méteres nagyításban.

Amikor a férje hazajött a háborúból, rajtakapta egy Márkus nevű falubelivel, akit azonnal meg is ölt, tizennégy késszúrással. Az asszonyt csak megverte, de annyira, hogy attól kezdve meggörbülten járt, és egyre tovább görbült és fonnyadt, míg aztán hatvan éves korára az orra már a dereka alá lógott.

A férje ötvenhatban tört ki a börtönből, hazajött, és a feleségét egy bizonyos Bogár nevű ember társaságában találta. De nem úgy, hanem csak beszélgettek. Bogár a konyhában ült, és éppen valami lábas fülét próbálta megjavítani. A féltékeny férfi meg akarta ölni, de Bogár gyorsabb volt, egyetlen szerencsétlen ütéssel a földre küldte. Valahogy beverhette a fejét is, mert soha nem ébredt föl, egy éves halálos kómába esett. Bogár - aki amúgy a görbe asszony gyerekkori szerelme volt - öt évet kapott. Amikor kijött, a családja szépen visszafogadta, és nem csak a gyerekei, a felesége is megbocsátott neki. Ahogy a falu se találta bűnösnek.

A börtönben - ami inkább kényszermunka volt - megfázott, minden izülete megkeményedett, végül húsz év múlva már alig tudta fölemelni a lábait. Előbb bottal, aztán botokkal, később mankókkal járt. Többen állítják, hogy hallották a templomban, amikor Istenhez könyörgött fájdalmában: vegye már el végre az életét.

Isten nem vette el. Hanem inkább megölte a fiát, akit egy autó ütött el, aztán a feleségét, aki szívbajt kapott, aztán a cukorbaj a szemére, a magas vérnyomás az agyára ment. Öt évig szenvedett, mire elpusztult.

A temetés után Bogár már mankóval se tudott járni, járókeretet kapott. Az egyetlen, szép lassan alkoholistává vedlő vénlányával élt együtt.

Minden nap átjárt a görbe asszonyhoz, akármennyire fájt is. Az enni adott neki, és talán beszélgetek is. De az is lehet, hogy csak hallgattak. Bozsa azt mondja, hogy ez az a két ember, akire rosszat senki nem mondott még a faluban. Talán babonából: nehogy úgy járjanak, mint ők.

A görbe vénasszony annyira lassan megy, hogy ha esne a hó, nem maradnának lábnyomok utána. Megáll a sarkon, kicsit oldalra fordul, hogy ne kelljen fölemelni a fejét, amikor benéz a Petőfi utcába. Áll és szemmel láthatóan vár. Olyan sokáig, hogy arra gondolok, oda kellene menni, hátha valami baja lett. Görcs állt abba a görcsbe, ami ő.

Egyszercsak a harmadik ház kapuja kinyílik. Először a járókeret jelenik meg, aztán bólogatva, inogva kitotyog Bogár bácsi is, és elindul az asszony felé. Ő észreveszi, a falnak támaszkodik és fölemeli a botját. Nem lengeti, nem mozgatja, csak fölemeli. Nyilván üdvözlés gyanánt. Ámulom a szétfolyó időt, ámulom, hogy lehetséges a lelassulás: több mint tíz perc kell, hogy Bogár bácsi megtegye a harminc métert a görbe vénasszonyig.

Amikor már majdnem eléri, a kerítésem takarásában közelebb megyek hozzájuk, mert tudnom kell, mit mondanak, mit beszélhetnek egymáshoz.

- Már megint késtél, drágaságom. - Ezt mondta az az asszony.

Kedves történet

Két súlyosan beteg ember feküdt egy kórteremben.

Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára,hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.

Az ágya a kórterem egyetlen ablaka mellett volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról,feleségről,gyerekekről,a nyaralásaikról,ahogy az szokás ilyen helyzetben.

Az ember, aki az ablaknál feküdt,minden délután,amikor felült,azzal töltötte az időt,hogy a másiknak elkezdte közvetíteni hogy mit lát az ablakon át a kinti világból.A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben.Már alig várta őket,hisz ez volt minden változatosság az életében.Az ablak egy kellemes tavacskával díszített parkra nézett.Vadkacsák úszkáltak a tavon,gyerekek játszottak távirányítós játékhajókkal rajta.Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,egymásba felejtkezve.Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot,a másik folyton behunyta a szemét,és maga elé képzelte a látványt.Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,maga elé képzelte őket az érzékletes leírás alapján.

Napok,hetek teltek el.Egy reggel a beteget fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában.Azéjjel csöndesen elaludt örökre.Elszomorodva hívta a személyzetet,hogy kivigyék az elhunytat.Amint alkalom kínálkozott rá,a korábban belső ágyon fekvő beteg kérte,hogy a másik ágyban fekhessen.A nővér szívesen segített,elhelyezte őt azon az ágyon,majd magára hagyta.Lassan,fájdalomtól gyötörten az ablak felé fordúlt,és megdöbbenve látta,hogy egy tüzfal néz rá.Később megkérdezte a nővért,hogy mi történhetett, az "eltávozott" szobatárssal,hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot?A nővér elárulta,hogy az ember vak volt.Nem láthatta a falat sem.- Valószínü hogy csak bátorítani akarta önt.- Mondta a férfinak.

TANULSáG:

Igazi boldogság,boldogabbá tenni másokat,nem törődve saját helyzetünkkel.Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket,de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold össze azokat a dolgokat az életedben,amelyeket nem vehetsz meg pénzért.Minden nap ajándék az élettől,így becsüld meg napjaidat,melyek száma bármilyen sok is jusson - véges!

Ismeretlen író.

Szia kedves

Csak egy feltétellel, ha hozol helyette egy rövid, érdekes történetet, lehet veled, vagy a családdal történtek is.

Biztosan van valami jó sztorid

üdv Gyula

Hogyan rontsd el gyermeked jövőjét?

1. Kezdd el idejében gyermeked minden igényét teljesíteni! Így egyre inkább elhiszi, hogy a világ köteles őt kiszolgálni.

2. Ha trágár szavakat mond, mosolyogj rajta! Hadd gondolja, hogy így közkedveltségnek örvendhet.

3. Ha a tanáraival vagy az előljáróival összetűzésbe kerül, mindenképpen állj az ő oldalára! Azok ugyanis előítélettel vannak gyermekeddel szemben. Így legalább rájön, hogy nincs egységes norma, erkölcs, tekintély. Ezeket magunk szabjuk meg.

4. Kíméld meg az erőlködéstől! Majd felnőttkorában törjön össze, amikor már kivédhetetlen problémákkal találkozik szembe.

5. Kerüld a ?rossz? szót vele szemben! Ez komplexusokat ébreszt benne. Ha majd aztán disznóságai miatt szembekerül környezetével, meg lesz arról győződve, hogy a társadalom üldözi őt.

6. Szépen rakj rendbe, boronálj el mindent a gyermeked után: szétszórt szobát, konfliktust a tanárral, rossz jegyet, beírást, hiszen neki nyugalomra, megértésre van szüksége ahhoz, hogy felkészüljön az életre vagy az általad elképzelt egyetemre! Így majd megszokja, hogy a felelősséget mindig valaki más cipeli.

7. Hadd olvasson el mindent, ami a keze ügyébe kerül! Csak hadd gyönyörködjék lelke és szeme a ponyvában, pornóban. De ügyelj arra, hogy steril legyen az evőeszköz, és ragyogó a kristálypohár! Hisz annyiféle fertőzés van manapság.

8. Veszekedj feleségeddel/férjeddel minél többet a gyermeked előtt! Így nem éri váratlanul a család felbomlása. Sőt, rájön arra, hogy egy feleség/férj csak 10-20 évig használható.

9. Adj annyi zsebpénzt a gyermekednek, amennyit kíván! Hadd szokjon hozzá, hogy boldog életet csak megfelelő mennyiségű pénzzel lehet élni.

10. Taníts neki, mutass neki más példát, mint amit ott mutatnak, ahová magad küldted! Tökéletes erkölcsi skizofrén lesz belőle.

11. Próbáld meg minden kívánságát kielégíteni! Egy idő múlva ezt már maga intézi el, ha kell, bármi áron.

12. Ne vele töltsd az idődet, hanem keress minél többet, hogy boldogabb életet élhessen, mint amilyet te éltél! Talál majd ő jobb társaságot a családodnál.

13. Tanítsd meg helyezkedni! Az életben erre nagy szüksége lesz.

14. Ha majd valóságos konfliktusba kerül, mentegesd magad: "Sohasem bírtam vele!"

15. Készülj föl a gondokkal teli életre, mert ez biztosan bekövetkezik.

(Larry Christensen

ismeretlen szerző:

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel

tengerparton jártam, s az életem

nyomai rajzolódtak ki mögöttünk: két pár lábnyom a parti homokon,

ahogy Ő mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem, itt-amott csak egy pár láb nyoma

látszott, éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordúltam az Úrhoz:

"Amikor életem kezedbe tettem,

s követődnek szegődtem Mesterem, azt ígérted soha nem hagysz el engem, minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb úton, a legkínosabb napokon át mégsem látom szent lábad nyomát!

Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen.

Elhagytál a legnagyobb ínségben?" Az Úr kézenfogott és szemembe nézett: "Gyermekem, sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át

azért látod csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak!"

Az ablak

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához a közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy ez szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, így nem láthatta a falat sem.

- Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Törött cserépedény

Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. A két cserepet a nyakába keresztbe tett bot két végére lógatva vitte. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.

Két teljes évig ez így ment, minden nap- a vízhordozó csak másfél edény vízzel ért vissza a házba.Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta, de a szegény törött cserép szégyelte a tökéletenségét, és nyomorultaknak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.

A kétévi keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordót a

pataknál:

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordó így válaszolt a cserépnek:

- Észrevetted, hogy virágok vannak az ösvényen, amerre hazafelé járunk? Ám azok csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán. Én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve szedem ezeket a gyönyörű virágokat és az asztalt díszítem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Ez nem tudom megtörtént _e de nekem nagyon tetszik, megosztom veletek

Egy pohár tej

2008 - 20:49 - Tike

Egy nap egy fiatal Béres legény, házról házra járt, mivel nagyon éhes volt. Nem volt már egy fillérje sem, mivel minden pénzét tankönyvekre költötte. A szomszéd házból jött.

Már alig élt az éhségtől, mikor egy fiatal lány nyitot neki ajtót. Először egy pohár vízzel kinálta, de mikor látta, hogy nagyon éhes, egy pohár tejet adott neki.

A legény lassan itta, majd megszólalt: "Mennyivel tartozom én ezért?"

Ugyan már, egyáltalán semmivel. - válaszolt a nő

Anyám arra tanított, hogy mindenkit szeretettel fogadjak.

Akkor szívből köszönöm! - válaszolta a legény.

Amikor elhagyta a házat, sokkal erősebbnek, felszabadultabbnak érezte magát, és bízott az Úr megtartó erejében.

Néhány év mulva a nő nagyon beteg lett.

A városba kellett mennie , hogy felkeressen egy szakorvost.

Amikor az orvos Béres doktor meg tudta a lány nevét és cimét, rögtön emlékek jutottak eszébe a régmútről.

Rögtön a nőhöz ment és azon törte a fejét , hogy tudná megmenteni , mert a nő nagyon beteg volt.

Nagy figyelmet szentelt Neki.

A kezelés végén ki kell fizetni a kórházi számlát.

Az orvos gondolkodott , majd üzenetet írt a csekk aljára.

A nő arra gondolt , hogyha megkapja a csekket , élete végéig fizetnie kell.

Végül mégis kinyitotta a botitékot.

Meglepődve olvasta a szöveget: KIFIZETVE EGY POHÁR TEJJEL!- aláírás: Béres doktor.

Örömkönny futott a szemébe és a szive szeretettel töltődött.

Ezt mondta: Uram köszönöm a gondviselő szeretetet , a segítő kezet és a jó szivet!

Ne akarj a kereszteden könnyíteni. . . ! /ismeretlen szerző/

Vándor roskad le az útszél kövére. Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne! De nem megy tovább! Hogyan érje el, ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog. Azóta annyi minden összeomlott. Magára maradt. Szép napoknak vége. Keserves, árva lesz az öregsége. Szívében ott a kérdés szüntelen: Mért lett ilyen az út, én Istenem?! Ahogy így töpreng, kicsordul könnye, és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke? Magasba emeli tekintetét.

Ott majd megérti, amit nem ért. Fogja botját, és indul vánszorogva. Mintha a domboldalon kunyhó volna! Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik. Elég volt már a vándorlásból estig.

Soká töpreng még bajon, hiányon, míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja, útban a távol mennyei hazában. A mennyei város ragyog feléje. Oda igyekszik, siet, hogy elérje. Kezében vándorbot, vállán keresztje. Vállára azt maga Isten helyezte.

Siet örömmel. Föl! Előre! Föl! A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher. Útközben néha pihennie kell. Kedves ház kínál pihenést neki. Súlyos keresztjét ott leteheti. S ahogy tovább indulna, mit vesz észre? Tekintete ráesik egy fűrészre.

�Olyan súlyos keresztet cipelek. Jobb, ha belőle lefűrészelek� -mondja magában. �De jó hogy megtettem! Sokkal könnyebb!�- sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út, s eléri a ragyogó kaput. Ó, már csak egy patak választja el! Jön-megy a partján, hídra mégse lel. De hírtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne. Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja: hiányzik a lefűrészelt darabja. �Mit tettem�- kiált kétségbeesetten. �Most a cél közelében kell elvesznem, mert keresztemet nehéznek találtam!� S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni, s mert keresztjéből nem hiányzik semmi, mint hídon, boldogan indulhat rajta, hogy átjusson békén a túlsó partra.

�rálépek én is!� Reménykedni kezd: az ismeretlen, idegen kereszt hátha átsegíti. Rálép, de reccsen lába alatt. �Jaj, Istenem, elvesztem! Uram, segíts� Így sikolt, és felébred. Még a földön van. Előtte az élet. Csak álom volt a kín, a döbbenet.

�Megváltó Uram, köszönöm Neked! Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd, hogy egy darabot is lefűrészeljek! Amilyennek adtad, olyan legyen! Te vezetsz át a szenvedéseken. A Te kereszted szerzett üdvösséget, de mivel az enyémet is kimérted, Te adj erőt és kegyelmet nekem, hordozni mindhalálig csendesen!

"Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe. Nem bírom már! -sóhajtod csüggedve.

De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted, hogy a keresztre miért volt szükséged

Adjuk át egymásnak számunkra kedves történeteinket, vagy azt ami megfogott bennünket.

ismeretlen/

Egy gondolat arról, hogy milyen nagy érték egy gyermek:

Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:

Azt beszélik, holnap leküldesz a földre.

De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?

Az Isten azt válaszolta:

A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked.

Várni fog Ő téged és vigyáz majd rád. Boldog leszel meglásd .

De - mondta a gyermek - itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek

és mosolygok . Erre van szükségem, hogy boldog lehessek.

Az Isten így szólt:

Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az angyalod

szeretetét, és boldog leszel higgyj nekem!

- És - mondta a gyermek - hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?

Könnyű - mondta az Isten. - Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és

legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz és az angyalod türelemel és

gondossággal meg fog tanítani beszélni.

A gyermek felnézett Istenre és így szólt:

És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?

Isten rámosolygott a gyermekre és azt mondta:

Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.

A gyermek azt mondta:

Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?

Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:

Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!

A gyermek szomorúan nézett és így szólt:

De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!

Isten megölelte a gyermeket.

Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan

juthatsz vissza hozzám. Habár én mindig melletted leszek.

Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.

A gyermek sietve megkérdezte:

Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!

Isten így válaszolt:

Az angyalod neve nem fontos. . . Egyszerűen csak így fogod hívni:

A N Y U K Á M !!!