Rövid történetek (beszélgetős fórum)

Apa és fia....

Egy arab már 40 éve New York közelében lakik. Szeretne a kertjébe krumplit ültetni, de egyedül van, öreg és gyenge. A fia Párizsban tanul.

Ír neki egy e-mailt a gondjáról:

Kedves Fiam, Ahmed!

Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertemben krumplit ültetni.

Biztos vagyok benne, hogy ha itt lennél, tudnál nekem segíteni a kertet felásni.

Szeretlek. Atyád.

Másnap az öreg arab e-mailt kap a fiától:

Kedves Apám!

Ne nyúlj a kerthez! Ott rejtettem el a "dolgot"!

Én is szeretlek. Ahmed.

Másnap hajnali 4-kor jön az arabhoz a Hadsereg, az FBI, CIA, a Rangerek és Nemzetbiztonsági Hivatal is.

Átkutatják a házat és felássák az egész kertet is, minden millimétert átkutatnak, de semmit sem találnak.

Csalódottan távoznak.

Másnap az öreg arab újra e-mailt kap a fiától:

Kedves Apám!

Remélem mostanra már fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit.

Sajnos csak ennyit tudtam tenni érted.

Szeretlek. Ahmed.

Sajnálom hogy nincs meg az írója. Kedves történet, hűen ábrázolja milyen az igazi szülő.

Köszönöm

A fehér kendő

A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki várta, hogy hazaérhessen.

Feltűnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekingetett ki az ablakon. Miután szóba elegyedtem vele, feltárult előttem szomorú élettörténete.

Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról. Nem bírta a szülői ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitől otthon óvták, intették.

Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta addigi életét.

Éppen ma szabadult. Nem volt hová mennie, ezért írt szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a szülői házba. Azt is írta, hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog érkezni. Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert végén lévő diófára egy fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat, különben tovább utazik. Amikor a vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre nagyobb feszültség lett úrrá.

Arra kért, hogy nézzem meg ott van-e a fán a megbocsátást jelző kendő. A kanyarban feltűnt a vén diófa. Felkiáltottam a látványtól. A fa tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú tovább utazzon.

(Szerzője számomra ismeretlen)

A fiatalember és az angyal

Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül. Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta: - Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, de nem történt semmi. - Én neked nem ígértem ezt - válaszolt az angyal. - Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel. Az ember megdöbbent. - El sem tudom képzelni, miről beszélsz! - mondta. - Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? - kérdezte az angyal. Az ember bólintott. - Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken. - És arra emlékszel-e, - folytatta az angyal - volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál. Az ember szégyenkezve bólintott. - Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged. - mondta az angyal. - És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez,mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette. Az ember újra bólintott, de már sírt. - Igen barátom, - mondta az angyal - ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben. Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan, mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.

"A csaknem száz esztendős, indián apóka tanítgatja kisfiú unokáját. - Az emberek lelkében kétféle farkas lakik gyermekem, egy jó, és egy gonosz.

Ez a kettő örökös harcban áll egymással. - Melyik fog győzni, nagyapó? - kérdezi a fiúcska. -

Amelyiket tápláljuk, gyermekem!"

Az igazán fontos emberek...

Az igazán fontos embereket nem mobiltelefonokról, csillogó autó csodákról, újságok vezércikkeiből ismerhetjük meg.

Az igazán fontos emberekről nem szólnak riportok, neveiket sem ismerjük mindig. Csak mellettünk vannak..., elsuhannak az életünk lapjain át, és otthagynak maguk után néhány gondolatot, néhány mosolyt, néhány pontosan, a legjobb időben érkezett biztatást.

Ők azok, akik mögötted álltak, minkor beteg voltál, betakargattak, szelíden, némán segítettek, amikor megköszönni se tudtad. Nem is vártak érte köszönetet.

Ők azok, akiknek csupán egy-egy mondatára emlékszel, de amikor ezek a mondatok eszedbe jutnak, mindig elönt a meleg hála. Talán az arcukat sem tudod felidézni már, talán a hangjukat sem. Csak a lényüket, amely elkísér, és óvón körbevesz egész életen át. Fogódzol a jó szándékukba, amikor nincs semmi más fogódzó, megkapaszkodsz abba a leheletnyi emlékbe, aminek már csak az ízére emlékszel, de mégis oly erősen él benned, hogy onnan soha, senki ki nem törölheti már...

Az igazán fontos emberek nem is tudják, hogy mennyire fontosak. Soha nem is igyekeztek fontossá válni, csupán emberek maradtak embertelen helyzetekben, vagy csak szimplán nem fordították el a fejüket, amikor mindenki más azt tette. Az is lehet, hogy számukra te voltál a fontos, mert más senki sem volt, akivel jót tehettek volna, hiszen az igazán fontos emberek tudják: az élet egyik legnagyobb értelme, hogy örömet leljünk abban, ha adhatunk...

De jó lenne megölelni őket, de jó lenne még egyszer találkozni velük, és elmondani: Köszönöm!

De ők csak néznének értetlenül, hiszen mindez nekik teljesen természetes volt...

Szép történet.Szokták mondani- Aki ad ,az kap is-

Ebben az esetben szerencsére így volt!

A T. családban nyolc gyerek nevelkedett, akiket az apjuk igencsak kínlódva igyekezett eltartani szerény tanári fizetéséből. Éppen megvolt a szükséges - de annál semmivel sem több. Abban az évben történt, hogy összeomlott a dicső szocializmus Európa-szerte. Azazhogy éppen csak kezdett. Keletnémet menekültek áradata keresett átmeneti szállást Budapesten, hogy majd alkalomadtán innen szökjenek át nyugatnémet területre. Egy budapesti plébániaközösség befogadta őket.

A legnagyobb lány is hazahozott egy házaspárt egy pici gyerekkel. Két táskában volt az egész vagyonuk. Az apa először nyelt egy nagyot ("Csak egy hónapra!" - mondta a lánya), aztán elkészítették a helyet a jövevény családnak és szeretettel bántak velük.

Egy napon a vendégek bejelentették, hogy a többi menekülttel együtt megpróbálnak átjutni a zöldhatáron Ausztriába. Akkor már változás volt a levegőben, tudni lehetett, hogy ezeket a határsértőket nem lövik le.

- Sok szerencsét! Viel Glück! - mondta az apa, aztán kivett a szekrény mélyéből 500 osztrák schillinget. Az abszolút vésztartalékot. - Tessék. Mégse legyenek ezzel a pici gyerekkel teljesen pénz nélkül Ausztriában.

A németek könnyedén megköszönték, aztán útnak indultak. A hírek szerint átjutottak a többiekkel együtt. Később egyszer jött még tőlük egy képeslap, aztán semmi.

Hónapokkal később küldemény érkezett egy osztrák paptól, aki egy ismerőse útján hallott a sokgyerekes családról. Az apa kíváncsian nyitotta fel a borítékot. "X. település plébániája szeretettel küldi a T. családnak a mellékelt 5000 schillinget..." Le kellett ülnie a folytatáshoz.

Perszeeeeee!!! Bármelyiket!

:))) :)))

Teremtés

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:

- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

- Ige. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:

- Hat pár?

- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.

- Olyan sok?

A jó Isten bólintott. - Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik amikor beszól: "Mit csináltok?" és azt a választ hallja, hogy "semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok."

Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját -, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz nap.

- Sajnos nem tehetem - szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált húsból.

Az angyal kiváncsian körberepdesi a minta-anyát és sóhajtva megjegyzi: - Túl gyöngéd.

- De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs mit tud egy édesanya elviselni - szólt az Úr.

- Tud gondolkodni?

- Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes - állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.

- Itt van valami ami fölösleges - szólt az angyal.

- Nem fölösleges ott semmi - szólt az Úr -, az egy könnycsepp.

- Hát az meg mire jó?

- Azzal lehet kifejezni az örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszkeséget.

- Te egy lángész vagy! - kiáltott fel az angyal.

Finom melankóliával válaszólt az Úr - Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!

Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?

Bruno Ferrero

Két barát ment a sivatagban.

Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, és anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:

"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"

Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette.

Magához térvén, kőbe véste:

"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"

Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:

- Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért?

A másik azt válaszolta:

- Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.

TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, A JÓSZERENCSÉDET PEDIG KŐBE VÉSNI!

Azt mondják, egy különleges emberrel találkozni, akit tisztelsz, egy pillanat műve.

Megszeretni egy nap elég, de az illető elfelejtéséhez már lehet, hogy kevés egy élet.

Egy kis humor....

Egy ember fuldoklott a tengerben.

Arra ment egy hajó, és azt mondták neki:

-Nem kell egy kis segítség?

Ő azt válaszolta: -Nem, köszönöm. Isten majd megment.

Aztán arra ment egy másik hajó. Azt mondták:

-Nem kell egy kis segítség?

És azt mondta megint, -Nem, köszönöm. Isten majd megment.

Később aztán megfulladt, és a Mennyországba került.

Azt kérdezte, -Istenem, miért nem mentettél meg?

Isten azt felelte, -Két nagy hajót is küldtem érted, te bolond.

(A boldogság nyomában / The Pursuit of Happyness)

A SZERETET MINDENT MEGOLD...

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú fehér

szakállú öregembert látott üdögélni az udvaron.

Nem ismerte őket.

Így szólt:

"Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesenek

látszotok.

Kérlek, gyertek be és egyetek valamit."

" A ház ura itthon van?" - kérdezték.

"Nem", válaszolta az asszony.

"Akkor nem mehetünk be" - felelték.

Amikor este a férje hazaért, az

asszony elmondta neki mi történt.

"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok,

és hívd be őket!"

Az asszony kiment és újra behívta az öregeket.

"Együtt nem mehetünk be a házba", felelték"

"Miért nem?" kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett:

"Az ő neve Jólét", mutatott egyik

barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta,

"ő a Siker és én vagyok a Szeretet."

Majd így folytatta: "Most menj vissza a házba, és beszéld

meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni."

Az asszony bement a házba és elmondta a férjének, amit az

öreg mondott.

A férj megörült.

"Ez nagyszerű!" mondta. "Ebben az esetben híjuk be a

Jólétet.

Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat Jóléttel!"

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem

hívjuk be inkább a Sikert?"

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt

saját javaslatával.

"Nem lenne jobb a Szeretetet behívni?

Az otthonunk megtelne szeretettel!"

"Hallgassunk a menyünkre", mondta a férj a feleségének.

"Menj, és hívd be a Szeretetet, hogy legyen a vendégünk."

A Szeretet felállt és elindult a ház felé.

A másik kettő szintén felállt és követték társukat.

Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert.

"Én csak a Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?"

Az öregek egyszerre válaszoltak:

" Ha Jóléet vagy Sikert hívtad volna be, a másik

kettőnek kint kellett volna maradnia.

De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is

vele tartunk."

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!

Barátok...

Most nem jöttem verssel,nagy szavakkal.

Ma csöndesen érkeztem:halkan..

Milliónyi gondolat közül,ma úgy döntöttem elmesélek egy szép dolgot...

Számtalanszor voltam Én is úgy,hogy kedvem nem volt még élni sem és az önsajnálat már határtalan méreteket öltött.

De mindig akadt egy barát,vagy idegen akitől kaptam pár kedves szót..

Ezek vittek tovább akkor és most is..

Rengeteg bánattal és szomorúsággal találkoztam,nagy gondokkal tetőzve és volt hogy elszégyelltem magam,mert ezekhez képest az Én problémáim semmik voltak..

Igenis kellenek és fontosak a barátok:bárhol járunk,mert erősít a tudat hogy valakire(valakikre) mindig számíthatunk..

Mindezek most lettek számomra igazán fontosak és ezt azért írtam le,hogy más is elgondolkodjon ezen,mert az igazi értékeket csak akkor vesszük észre,ha már elveszítettük.

Soha nem késő megkeresni(felkeresni)a barátainkat:ezt csak ma értettem meg..

Mert ki tudja,lehet hogy neki meg mi vagyunk az utolsó mentsvára...

Az idő érték és még értékesebbé teszi minden szeretetben eltöltött pillanat.

Nem pazarolhatjuk el haragra és bánatra:meggondolatlanul és hirtelen indulatból.

Én is ezt tettem nagyon sokáig és már nem pótolhatom azt az időt ami ez miatt elveszett..

De most már másképp csinálhatom,jobban:hogy szebb legyen Nekem és minden körülöttem élőnek..

És a monológ végén kívánom mindenkinek,hogy találjon olyan igaz barátokat,mint amilyen kincseim Nekem is vannak.

Mindenkinek szép napot és szebb holnapot...

:)

Szegény gazdagok.

Egyszer egy jól keresö apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves

kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is

vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,

hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerü falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy

éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa

megkérdezte fiát.

-Nos, mit gondolsz erröl az útról?

-Nagyon jó volt apa!

-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

-Igen.

-És mit láttál meg mindebböl?

-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk

van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák

árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi

udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül

láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog

családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig

látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

Az ilyen szép megható történetekért mindig arra gondolok, milyen jó lenne ha sokan elolvasnák,és éreznék azt amit mi, mikor elolvassuk.

Nagyon szép történetet hoztál, köszönjük Neked

"Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.

Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.

Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.

Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.

Időközben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó.

A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem . Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.

Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel...

Akkor csodálkozva megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő".

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget...

Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!...

Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.

Szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben.

Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van".

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben !!

Gary Inrig: Az igazi barátság

Háborús időkben gyakran lehetünk tanúi az igaz, önfeláldozó barátság példájának. Egy ilyen történet két elválaszthatatlan jó barátról szól az első világháborúban.

Együtt jelentkeztek a hadseregbe, együtt vettek részt a kiképzésen, együtt mentek hajón külföldre, és egymás mellett küzdöttek a fronton. Az egyik támadás alkalmával az egyikük a szögesdróttal borított mezőn olyan súlyosan megsebesült, hogy nem tudta visszavonszolni magát a lövészárokba.

Az egész terület súlyos ellenséges tűz alatt állt, és öngyilkosság lett volna megkísérelni a megmentését. Barátja mégis meg akarta kísérelni. Mielőtt azonban a lövészárokból kimászott volna, parancsnoka visszarántotta és megtiltotta, hogy kimenjen: "Már késő, nem tehetsz érte semmit, legfeljebb téged is lelőnek."

Néhány perccel később a tiszt hátat fordított neki.

Erre a férfi azonnal elindult, hogy eljusson barátjához. Nem sokára támolyogva jött vissza, életveszélyesen megsebesítve, de barátjával - aki már holt volt - a karjaiban. A tiszt dühös volt, ugyanakkor mélységesen megindult. "Micsoda tékozlás!" - kiáltotta. "Ő maga halott, és nem sokára te is az leszel. Ez egyszerűen nem érte meg!"

A haldokló férfi utolsó erőfeszítésével ezt felelte: "De igen ezredes! Mikor odamentem hozzá, az egyetlen mondat amit még mondott, ez volt: Tudtam, hogy eljössz értem Jim!"