Rövid történetek (beszélgetős fórum)

A mérleg

A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.

Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!

Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.

A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:

- Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.

A gyorshajtó

gyorshajtó

András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 120 km/h a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek?

Amikor a kocsi lelassított, András lehúzott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt. Megállt. A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előre jött.

József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett!

András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztyén rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről. Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.

- Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!

- Szervusz, András - semmi mosoly. - Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez. - Igen, úgy tűnik: elkapta.

- József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.

Jó jel! - Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem kissé túlléptem a limitet - de csak most az egyszer, he-he! András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton. - Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?

- Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.

Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.

- Mennyit mértél?

- 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?

- Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at. A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és "magától" jött.

- Légy szíves, András, ülj be a kocsiba.

András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra. Miért nem kérte ez a jogsimat? Bármi történjék is, az tuti, hogy 1-2 hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap. Eltelt még 2-3 hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra, József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.

- Köszi! - András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.

József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz, András csak nézte a visszapillantóban. Felemelte a papírt: Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos. András olvasni kezdett.

"Kedves András! Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó. Kitalálhatod: egy gyorshajtó. Pénzbírság, 3 hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom. Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem. Most is. Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt.

József "

András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult, és lassan, az ÚRhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyerekeit.

Ne ölj! Ne kockáztass! Esélyt se adj rá!

Az idős ács

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.

- Valahogy majd csak elleszek; mondta.

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.

Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.

A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.

- Ez a Te házad - mondta. - Ezt én adom ajándékba.

Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár... Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egészen másképp dolgozott volna.

Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hidegzuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk. De hát nincs visszaút.

Te is építőmester vagy. Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.

Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: "az élet egy csináld magad vállalkozás". Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.

Építkezz okosan.

Ne feledd:

- Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!

- Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!

- Úgy táncolj, mintha senki sem figyelne!

Mit jelent őszintén szeretni?

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.

Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.

Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.

Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.

Időközben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó.

A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.

Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: 'És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?' Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: 'Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő'.

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget...

Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam:

Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!...

Hiszen alapjában véve, milyen az igazi szerelem?!... Nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.

Szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben.

Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.

Ann Landers: Mennyország és pokol

Egy ember mennyről és pokolról beszélgetett az Úrral.

Jer,lásd a poklot!Mondá az Úr.

Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel telt,hatalmas üstöt. Csonttá-bőrré soványodtak, az arcuk kétségbeesett.Mindegyikük kanalt tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott,de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint a saját karjuk,így nem tudták a szájukba tenni az ételt.Leírhatatlanul szenvedtek.

Most jer velem a mennyországba!Hívta a férfit egy idő múlva az Úr.

Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba,mint az első: ugyanaz a húsos üst,ugyanolyan sok ember,ugyanolyan hosszú nyelű kanalak.Csakhogy itt mindenkin látszott,hogy boldog és jóltáplált.

Nem értem csodálkozott a férfi.Miért boldogok ezek és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz.

Ó, ez igazán egyszerű mosolyodott el az Úr.Az itteniek megtanulták etetni egymást.

A kisfiú meg az üres virágcserép

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:

"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihírdette:

- Aki ezekbõl a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!

A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindanyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni.

"Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért.

- Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte.

- Talán másik földbe kellene átültedned õket - tanácsolta anyja.

Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlõdésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt elõttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.

Az egyik ház elõtt azonban megpillantotta a pityergõ Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút:

- Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tõle.

Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlõdésnek.

A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta:

- Ez az én becsületes kisfiam!

Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett:

- Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcsréppel?

A király ekkor így szólt:

- Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, fõtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.

Az emberek erre helyeslõen bólogattak, a gyemekek pedik, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyelték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.

Érdemes elolvasni...

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.

– Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?

– Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, – válaszolta a tenyésztő.

Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:

– Őt kérem!

–Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod,– reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.

-Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! – fakadt ki magából a kisfiú. Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.

– Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.

– Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ő volt a tökéletes szülő.

Aztán megszületett a saját gyereke.

Vége.

Angyal ​

Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok

valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg.

Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta:

"Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, ... de nem történt semmi."

"Én neked nem ígértem ezt - válaszolt az angyal.

- Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel."

Az ember megdöbbent.

"El sem tudom képzelni, miről beszélsz!" - mondta.

"Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit?" - kérdezte az angyal.

Az ember bólintott.

"Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken."

"És arra emlékszel-e, - folytatta az angyal - volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól.

Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál."

Az ember szégyenkezve bólintott.

"Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged." - mondta az angyal.

"És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez, mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette."

Az ember újra bólintott, de már sírt.

"Igen barátom, - mondta az angyal - ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben....."

A végrehajtó.

Fél kettőkor csengettek a tízemeletes panelépület nyolcadik emeleti lakásának ajtaján. Az ajtónyílásban a végrehajtó és a rakodó álltak. A csengetésre tízévesforma kislány nyitott ajtót.

–Csókolom! Anya mindjárt jön, a Karcsikát eteti éppen. Addig tessenek bejönni a szobába, körbenézni, hogy mit lehet elvinni! – mondta és bevezette őket az egyszerű, de ízlésesen berendezett otthonba. Bentről, a kisszobából az asszonyka kiszólt.

–Jöjjön, végrehajtó úr, nézzen körül, rögtön jövök én is. Nélkülem is felmérheti az elvinni való értéktárgyakat!

A végrehajtó és sofőrje beóvakodtak a nagyszobába. Megálltak a szoba közepén és tekintetük végigsiklott a szoba berendezési tárgyain, mozdítható, nem létfontosságú értéktárgyak után kutatva. Tekintete a színes TV-én, egy újnak tűnő szekrénysoron és két, a falon lógó olajfestményen állapodott meg. Közelebb lépett a képekhez. Mindkettő elég réginek látszott. Tájképet ábrázoltak. Számára ismeretlen festő képei voltak. Közelebb lépett. Leemelte az egyiket és megnézte a hátuljára ragasztott tanúsítványt. 1953-ban készült. Huszadik századi hazai festő műve. Dunát lehet belőlük rekeszteni. A hetvenes években a Kultúrcikk Ipari Vállalat kisteherautóival a Képcsarnok raktáraiból felpakolt kortárs művészek elfekvő képeivel megrakodva az újonnan átadott panellakásokat járó ügynökök éves részletre árusították őket. Jó, ha megérnek egyenként 8-10 ezer Ft-ot.

Miután végzett a terepszemlével kiballagott a konyhába. Kihúzta a viaszosvászonnal letakart konyhaasztal alól a hokedlit. Kézhátával lesöpörte az asztallapról a morzsákat és elővette a dossziét. Kivett egy foglalási jegyzőkönyvet. Elkezdte felírni sorban: l db használt szekrénysor 45. 000 Ft, egy db használt színes Tv 32. 000 Ft, két olajkép 16. 000 Ft. Itt tartott, amikor előjött a kisszobából a fiatalasszony. A vízcsapnál lemosta kezét, megtörölte a radiátorra terített konyharuhában és kezet nyújtott a végrehajtónak.

–Jó napot kívánok! Elnézést, hogy megvárakoztattam Önöket, azt hiszen nélkülem is el tudják végezni a munkájukat az urak! Főzhetek egy kávét?

–Köszönjük, elfogadjuk. Asszonyom, tisztában van azzal, hogy a lakáson négyszázezer Ft. Jelzálogkölcsön van bejegyezve, melyért, mivel nem fizették ki a Banknak, a férj elhalálozása miatt, önöknek kell jótállni. Mivel többszöri felszólításra sem törlesztettek, így foglalásra, majd később a kiegyenlítetlen, még fennmaradó összeg ellenértékeként árverezésre kell bocsátanom az ingatlant.

–Tudomásul veszem-, sóhajtotta a fiatalasszony és kitöltötte az időközben lefőtt kávét. A végrehajtó, miközben a kávéját kavargatta, megkérdezte.

–Hogy történhetett meg, hogy itt maradtak ennyi adóssággal?

–a férjem kényszervállalkozóvá vált a saját vállalatánál. Biztosítása nem volt. Minimálbér után fizetett adót, Tb járulékot. Amíg tudott dolgozni jól ment. Megvolt mindenünk. Hanem tavasszal rosszul lett. Kiderült gyomorrákja van. Erre vettük fel a két kölcsönt. Próbáltuk az orvosokat megfizetni. Kellett a gyógyszerekre, a csodadoktorokra. Szerettük volna kijátszani a halált, de a halál ügyesebb volt nálunk… sajnos szegény Alfrédem pokoli kínok közt meghalt. Én fizetés nélküli szabadságot vettem ki és itthon ápoltam. Mire visszamentem volna tanítani, megszüntették a státuszomat.

Mit kezdjen magával egy kirúgott matematika tanárnő? A lakásrezsit fizetni kell, a gyerekeknek enni kell, tudni, adni, néha egy –két ruhadarabra, cipőre is kell költeni. Felvettem hát lakásfelújításra a másik 200 ezret. Az is elment a gyógyításra. A kezeim között lehelte ki a lelkét. De legalább a családja, a gyerekei vették körül utolsó óráiban. Nem bántam meg, hogy felvettem a kölcsönöket. Őérte tettem. Mondogatta pedig szegény, hogy Ancikám, hagyjatok meghalni! Gondoljatok a jövőtökre, ne költsünk az orvosokra, csodaszerekre, nekem a nélkül is végem van! Nem hallgattam rá.

–a szülőktől, rokonoktól nem tudna kölcsönkérni, hogy legalább elkezdje törleszteni? Meg tudnánk úgy oldani, hogy halasztást kérek, mondjuk két évre. Nem kellene a lakást elárverezni! Legalább 100. 000 Ft-ot kellene befizetnie. Most ahogy összeszámoltam, ha nagy jóakarattal becsülöm is fel, nyolcvanezer körüli összeget tudunk elvinni. Az ágyakat nem rekvirálhatom el a gyerekek alól, a gyerekbútor semmit nem ér, a mosógépet nincs szívem elvinni, a többi kacattal nem tudok mit kezdeni. Ékszerei nincsenek?

–Voltak, de mindent eladtam, zálogba tettem, nem tudtam kiváltogatni őket. Minden, ami értékünk volt elment a gyógyításra. Az orvosok a végsőkig hitegettek, biztattak bennünket, pedig tudták, hogy nincs remény! És a főorvos az utolsó pillanatban is zsebre gyűrte a hálapénzt! De, legalább a lelkiismeretem tiszta. Én mindent megtettem.

–Hol dolgozik? A munkahelyén nem tudnak segíteni?

–Óvodában vagyok dadus. Ők sokat segítenek. A kisfiú ott van velem, míg dolgozom. Ingyen étkezünk. A maradékot hazahozom éthordóban. Mindig marad, mert naponta van egy-két lemondás. Este, amikor lefektetem őket, a lépcsőházat takarítom, az is hoz valamit a konyhára. Komolyan mondom magának, sokszor kétségbeesésemben, már azon gondolkodom, hogy árúba bocsátom a testemet. Még fiatal vagyok, kívánatos… Mindent megtennék, csak utcára ne kerüljünk. Nem bánom, vigyen el mindent, ami mozdítható! Vigye a mosógépet is, a hűtőt is! Talán összejön az a 100. 000 Ft.

–Jól van, asszonyom. Hozzáírom a hűtőgépet, a gyerekbútort, az annyi, mint 105. 000 Ft. Megkérem magának a halasztást és a részletfizetést a helyzetére való tekintettel. Láthatja, nem vagyok én olyan szemét, szőrösszívű végrehajtó, mint sokan hiszik! Ürítsék ki a szekrényeket, majd Cicvarek kolléga segít, aztán lehordja a rakodóval a teherautóra sorban.– mondta és arra az időre amíg a kipakolás, folyik bement a nagyszobába és leült a Tv-vel szembeni fotelba. Bekapcsolta a készüléket és keresett egy adót találomra. Mindegy mivel üti el a kínos perceket, csak terelje el a figyelmét erről a kellemetlen dologról. Legszívesebben leitta volna magát, mint annyiszor máskor, ha besokallt a sok szomorú rekvirálástól.

Amint üldögélt, betotyogott a három év körüli aranyszőke hajú kisfiú, Karcsika. Odasompolygott elébe, megérintette a térdét. A végrehajtó összerezzent az érintésre. Kérdő tekintetet vetett a csöppségre. A kisfiú, félénken megszólalt.

–Bácsi, nézzünk mesét!

–Ahogy gondolod– mondta Pemete és átkapcsolt a mesecsatornára. A kisfiú az ölébe fészkelődött. Érezte a friss, üde gyerektest illatát. Ült és mereven bámult maga elé. Gondolatai messze jártak. Látta amint az ötvenes években apját bekényszeríttették a TSZ-be. Amint az utolsó tehenet, a lovat is a kiscsikóval, elhajtották a közösbe. Teherautóra pakolták az ekét, boronát, mindent. Ott maradtak a gazdasági épületek kifosztva, üresen. Mikor elmentek az apja nem szólt semmit. Csak ült a gyújtóst aprító tőkén és mereven maga elé bámult. Aztán elindult a padlásfeljáró felé. Felment. Felakasztotta magát a mestergerendára. Ottmaradtak a semmire. Anya, ők hárman, gyerekek és a nagymama. Élni kellett, tanulni, iskola mellett a háztájiban dolgozni, hogy megéljenek valahogy…

Múltba révedéséből Cicvarek hangja riasztotta fel.

–Végeztünk, főnök, vinnénk a TV-ét.– a végrehajtó, beleegyezően bólintott. Cicvarek kihúzta a konnektorból a TV-dugóját. Elsötétedett a készülék. Ekkor szokatlan dolog történt. A kisfiú leugrott az öléből és a TV-t cipelő Cicvarek lábaiba csimpaszkodva sírt, kis öklével ütötte, ahol érte.

–Ne vidd el e mesedobozomat! Nem engedem, ne, ne! –sikoltotta. Majd mikor belátta, hogy erőlködése semmit sem ér és vele együtt kifelé lépked az ember a szobából, mint egy tolvaj, hirtelen elengedte a lábát és visszaszaladt a végrehajtóhoz. Felkuporodott az ölébe, átkarolta a nyakát és sírva, hüppögve sikoltotta bele az arcába.

–Bácsi, te, hagyod, hogy ellopják a mesémet? Hát Te sem tudsz segíteni? – csak szorította a nyakát, könnyeivel összemaszatolva a végrehajtó arcát. Ekkor végleg betelt a pohár. Pemete ölébe kapva a gyereket, hirtelen felpattant, kilépett a folyosóra. Még elérte a liftre várakozó Cicvareket.

Ennyit mondott csak neki:– vidd vissza a TV-t!

–De, főnök…– aggályoskodott Cicvarek. Pemete ellentmondást nem tűrően nézett rá. A sofőr tudta, ha a főnök szemei villámokat szórnak, akkor nem szabad ellenkezni. Elindult hát vissza a készülékkel a szobába. Pemete a gyerekkel a karjaiban, arcukat egymás arcához szorítva bement a szobába és leült a fotelba. Megvárta, míg Cicvarek bekapcsolja a TV-ét. A kisgyerek átölelve a nyakát, csókolta, ahol érte és sírva-kacagva hüppögött.

–Tudtam, hogy nem engeded, tudtam, szeretlek bácsi, te jó ember vagy!

Pemete megrázkódott. Az értetlen arccal előtte ácsorgó Cicvarek zökkentette vissza a valóságba.

–Mi a téma főnök? – kérdezte aggódó arccal, arra gondolván, főnöke kiakadt, mint a kakukkos óra. – Pemete ránézett és csak ennyit mondott neki.

–Hozzatok vissza mindent! A szentségit ennek a rohadt világnak!

Miután mindent visszahordtak, akkor így fordult a sírva hálálkodó fiatalasszonyhoz.

–Idefigyeljen Müllerné! Én kifizetem az adósságát! Na, de ne gondolja, hogy csak úgy, eltüntetem a sarát, vegye ezt hitelnek, amit majd apránként ledolgozik nálam!

Én agglegény vagyok. Minden hétvégén eljönnek hozzám a gyerekekkel. Kitakarít, kimossa a szennyest, két napra megfőz. Megebédelnek nálam, és éthordóban elviszi a vasárnapi ebédjüket. Na, megegyeztünk?

Az asszony hűdötten nézett rá, aztán a plafonra pillantott, hogy ha most nem szakad le, akkor, mégis csak van isten. A könnyeivel küszködve csak bólintani tudott.

Pemete átadta a lakáscímét, telefonszámát és miután mindent visszaraktak a helyére úgy, ahogy jöttek, el is tűntek. Elvitte őket a fagyos őszi szél.

–Az Egyujjasba! – adta ki az utasítást a sofőrnek–be akarok rúgni! A kocsmába érve így szólott a csaposhoz: Irmuskám, bülbülmadaram! Ma mindenki az én vendégem!

–Mi történt végrehajtó úr, csak nemhogy, magára szakadt az OTP?

–Nem, Irmuska, ennél súlyosabb a helyzet: megérintette a lelkemet a Jó Isten!

Egy gyermek kérdései

Egyszer egy gyermek megszületni készült, és így szólt az Istenhez:

-Azt beszélik holnap leküldesz a Földre, de hogyan fogok ott élni, hisz kicsi és védtelen vagyok? Isten azt válaszolta:

-A sok angyal közül kiválasztottam neked egyet, aki várni fog téged és vigyázni fog rád.

-De itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek-mondta a gyermek. Isten így felelt:

-Az angyalod mindennap fog énekelni neked. Érezni fogod a szeretetét, és boldog leszel.

-És hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket? -kérdezte a gyermek.

-Az könnyű! Az angyalod meg fogja tanítani a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni. -válaszolta az Isten.

A gyermek felnézett Istenre és így szólt.

-És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?

Isten rámosolygott a kisdedre és azt mondta.

-Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet, és megtanít imádkozni.

A gyermek kissé szomorúan folytatta:

-Úgy hallottam, hogy a Földön rossz emberek is vannak. Ki fog engem megvédeni tőlük?

Az Isten megölelte a gyermeket és azt válaszolta:

-Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha az élete

kockáztatásával jár.

A gyermek elszontyolodva nézett maga elé és így szólt:

-De mindig bánatos leszek, mert nem láthatlak téged.

Isten megint megölelte a gyermeket:

-Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam és meg fogja

mutatni, hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek.

Ekkor, bár nagy békesség volt a Mennyben, már hallani lehetett a földi hangokat. A gyermek sietve kérdezte :

-Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el az angyalom nevét!

És akkor Isten így válaszolt:

-Az angyalod neve nem fontos. Egyszerűen így fogod

hívni: ÉDESANYA!

Őszi mese

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.

-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!

A falevél erre sírva fakadt.

-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!

A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.

Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.

De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:

-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?

De a falevél bizony nem tudta.

Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.

-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!

Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.

-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.

A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.

-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.

Minden a fejben dől el.

Béla haverom megrendelte élete első autóját. Hasitottunk,amikor hirtelen ködben találtuk magunkat. De Béla arcán csak James Bondos vigyor ült, és határozottan rábökött a ködlámpa gombra.

Ugye milyen jól látni?

Kérdezte.

De öcsém, a verdádon nincs ködlámpa csak hátul.

Neeem,Neeem!!

Nem! Nem!

Nézd!!!

Most ki!!!

Nem látok!!!

Most be!!!

Látok!!!

Nem látok!

Látok!

Nem látok!

Látok!

Esélyem sem volt a ködlámpa ügyben, ezért meg kellett állnunk, hogy szembesüljön a ténnyel.

Ködlámpa?

Az nincs!

:)

3 rövid történet az élet fontos dolgairól…

Egyszer a falusiak elhatároztak,hogy esőért imádkoznak.Az ima napján mindenki kivonult a mezőre,de csak egy kisfiú volt,aki hozott esernyőt is.

EZ A HIT

Amikor egy egyéves gyermeket a levegőbe dobsz, nevet mert tudja,hogy apa el fogja kapni őt.

EZ A BIZALOM

Amikor éjjel aludni térünk,nincs rá biztosíték, hogy reggel felébredünk.Mégis beállítjuk az ébresztő órát.

EZ A REMÉNY

Tanulság...

Egyszer egy jól keresö apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?

- Nagyon jó volt, apa!

- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?

- Igen.

- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

- Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

Morcos férfi..... 2008-12-04 11:56:33

csütörtök

Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.

Magányos volt, s hideg szíve,

Senkit sem szeretett, senki sem szerette.

Kigyúltak már azt utcai fények,

S erősebben fújtak a fagyos szelek.

Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,

Lépteit jobban megszaporázta.

Kopott vaskapujához érve,

Zsebében kulcsát keresgélte.

Megtalálta, elővette, ám leejtette,

Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.

S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észre vette.

- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.

A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,

- bácsi kérem, azt a virágot neked én ültettem.

A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyent nem kértem.

Azzal bement a fűtetlen, hideg házába.

Kopott kabátját hanyagul ledobva,

Kályhájába tüzet rakva

Kavargott benne a kislány mondata.

- minek nekem virág? - mormogta.

Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,

Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,

virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.

Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette,

Kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette,

A házba bevitte és gondosan elültette.

Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,

Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.

- látom bácsi, bevitted a virágot.

Be - válaszolta, majd elballagott.

Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,

Várja a kis virág, mely az ablakában ül.

A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott,

A férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott.

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette.

Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette.

Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,

Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába.

A kútba esett szamár története

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek.

Mindegyik kézbe kapott egy lapátot és elkezdtek a földet a kútba hányni. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán,mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később mikor már elhallgatott a paraszt kíváncsian hajolt a kút fölé.

Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami furcsát csinál. Lerázza magáról a ráeső földet, letapossa és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az ismét lerázta magáról és egyre feljebb és magasabbra került.. Hamarosan mindenki azon ámuldozott, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet válogatás nélkül minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, az életben maradásért az, hogy lerázd magadról! Ne hagyd magad betemetni! Tegyél egy lépést a szabadságod felé!

Minden probléma egy lehetőséget ad a továbblépésre. Bármilyen nehézségből van kiút, és ha nem adod fel, nem állsz meg akkor megnyílik a szabadulás útja.

Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!

A békák példázata

(Egy életre szóló lecke)

Volt egyszer egy csoport béka...

... akik versenyezni akartak .

Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni.

Sok néző gyűlt össze,hogy figyeljék a versenyt és bíztassák a békákat.

Elkezdődött a verseny...

De...

A nézők közül senki nem hitt abban,

hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.

Ilyeneket mondogattak :

"Oh,de fárasztó!

Sosem fognak feljutni!"

Vagy:

"Semmiképp nem sikerülhet,a torony túl magas!"

A békák kezdtek lemaradozni...

...egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfele...

A nézők kiabáltak :

"Ez túl fárasztó!Senki sem fog feljutni!"

Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza...

...Csak az az egy haladt tovább kitartóan...

Egyáltalán nem akarta feladni!

Végül mindegyikük feladta,azt az egy békát kivéve,aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára.

Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni,

hogyan sikerült neki az,amit mindannyian lehetetlennek hittek .

Egy néző odament a békához és megkérdezte,

hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra.

Ekkor derült ki, hogy...

A győztes béka süket volt.

A tanulság?

Sose hallgass azokra

az emberekre akik mindig negatívok és pesszimisták ...

…mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet,

amiket a lelkedben hordozol.

Gondolj mindig a szavak erejére,

mert bármit hallasz vagy olvasol befolyásolja tetteiddel.

Tehát légy mindig optimista.

És leginkább:

Légy egyszerűen süket ha valaki azt mondja,hogy nem tudod megvalósítani álmaidat.

Gondold ezt:

Bármi sikerülhet neked ha igazán akarod.

"- Mi az, hogy IGAZI? - kérdezte egy napon a Nyuszi, mikor egymás közelében feküdtek a gyerekágynál, mielőtt a Dadus bejött rendet rakni.

- Azt jelenti, hogy mindenféle zizegő dolgok vannak benned és kiáll belőled egy kallantyú?

- Nem igazinak készítenek, - mondta a Bőr Lovacska - akkor történik meg veled, amikor egy kisgyerek nagyon-nagyon sokáig szeret, nem csak játszani veled, hanem IGAZÁN szeret, akkor válsz IGAZIvá.

- Nem fáj? - kérdezte a Nyuszi.

- Néha, - válaszolta a Bőr Lovacska, mivel mindig őszinte volt - de ha Igazi vagy, nem érdekel ha fáj.

- Hirtelen történik, mintha felhúznának, - kérdezte - vagy apránként?

- Nem egyszerre történik. - mondta a Bőr Lovacska - Sokáig tart.

Ezért nem történik meg gyakran olyanokkal, akik könnyen elromlanak, vagy éles sarkaik vannak, vagy nagyon kell rájuk vigyázni.

Általában, mire Igazi leszel, a legtöbb szőröd kihullik, kipottyan a szemed, az ízületeid elgyengülnek és eléggé összeesel.

De mindez nem számít, mert ha már Valódi vagy, nem lehetsz csúnya, csak azoknak, akik ezt nem értik."

Mese a szeretetről...

Volt egyszer nagyon régen egy sziget,ahol emberi érzések

éltek :a Vidámság,a Bánat,a Tudás és még sok más,így a Szeretet is.Egy napon az érzések tudomására jutott,hogy a sziget süllyed.

Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.

Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.Mielőtt a sziget elsüllyedt,a Szeretet segítségért imádkozott.A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.

Ő megkérdezte:

Gazdagság,el tudnál vinni magaddal?

Nem,nem tudlak!A hajómon sok aranyat,ezüstöt viszek ,itt nincs már

hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget,aki egy csodaszép hajóval

közeledett:

Büszkeség,kérlek!El tudnál engem is vinni?Nem Szeretet, nem tudlak elvinni!Válaszolt a Büszkeség,itt minden tökéletes,és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát,a Szeretet megkérdezte a Bánatot is,aki éppen előtte hajózott

el: Bánat,kérlek ,vigyél el magaddal!Oh Szeretet!mondta a Bánat:Én olyan szomorú vagyok ,de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett,de olyan elégedett és boldog

volt,hogy meg se hallotta szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:Gyere Szeretet,én elviszlek téged!

Aki megszólalt,egy öregember volt.Szeretet olyan hálás volt és olyan

boldog,hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.

Amikor földet értek,az öreg elment.

A Szeretet úgy érezte,sokkal tartozik neki,ezért megkérdezte a Tudást:Tudás,meg tudod mondani,ki segített nekem?

Az IDŐ volt mondta a Tudás.

Az IDŐ?kérdezte a Szeretet.Miért segített rajtam az IDŐ?

A Tudás válaszolt:Mert csak az IDŐ érti meg,hogy milyen fontos

az életben a SZERETET.

Sajnos, nem tudom, mert elköltöztek városunkból. Sok volt tanítványom évekig látogatott. A fiúk pl. Húsvétkor eljöttek locsolkodni. A lányokról többet tudok, mert a locsolkodás kiment a divatból, a lányok zöme helyben ment férjhez. Sokat gondolok rájuk, mert valamennyi halmozottan hátrányos helyzetű és veszélyeztetett életű volt. Sokan meghaltak, ami feldolgozatlan számomra, mert nagyon fiatalok voltak. Életem részeivé váltak örökre, pedig deviáns magatartású volt valamennyi. Attila volt a legszelídebb, félek ő sincs már meg. Mindegyikről van történetem: nemcsak szomorú, vidám is.

Rengeteg humor kellett ahhoz, hogy közöttük kibírjam 34 évig.l