Rivotril tapasztalatok (beszélgetés)
LEA? Nem ismerem őket, utána nézek. Tündérhegy is ingyenes, csak hát a hazajárás 2 hetente (kb. 3 hónapig), oda vissza 5-6 ezer forint.
Nem tudsz elmenni a LEA alapítványhoz? Az úgy tudom, olcsó. És jó szakemberek is vannak ott.
Gondolkodtam azon is, hogy vissza megyek Tündérhegyre, csak vissza tart a pénz. Addig kiesek a munkából (bár ha ki fekszem, akkor is), ráadásul 2 hetente haza kell onnan jönni, ami szintén pénz. Semmi megtakarításom nincs már. Pedig ott jó volt, segítettek is. Nem tudom mit csináljak! De ezt csak magam fogom tudni eldönteni.
Szerencsére van egy barátnőm, aki nagyon sokat segít. Már azzal is, hogy elmondhatok neki bármit. De ha beszélek róla, rögtön bepánikolok. De legalább van velem valaki. Kiírni??? Ez jó gondolat. Régen mindent leírtam. Meg kellene újra próbálnom. Köszi!!!
Nekem is voltak súlyos gondjaim, de rajtam pont az segített, hogy volt kinek elmondanom. Azóta tudom kezelni a dolgaimat és még ha kicsit nehezen is, de irányítom az életem. Bár én olyan típus vagyok, hogy szeretem kifejezni magam, szóval nekem az nagyon fontos, hogy legyen kivel beszélnem. Lehet, hogy nálad más segít. Lehet, hogy az, ha kiírod magadból. Mindenki más. Viszont az biztos, hogy lelki támogatásra mindenkinek szüksége van. Van kivel megbeszélned ezeket a dolgokat? Az nagyon sokat tud segíteni.
Köszi, amit írtál!
Sajnos a pénz miatt maradtam én is ennél az orvosnál, aki nem engedett TB. alapon pszichológushoz. A tüneteim miatt kellett szednem a gyógyszereket, másképp nem tudtam volna dolgozni. De az elmúlt években már ezek mellett is alig tudtam dolgozni. 3 éve voltam Bp.-en Tündérhegyen több mint 3 hónapot, az ottani terápiák nagyon sokat segítettek. De most már teljesen tanácstalan, ráadásul ijedt vagyok az a feszültség miatt, amit nem tudok kezelni gyógyszer nélkül. Úgy érzem bármikor elszakadhat a cérnám :( Félek, és gondolom ez miatt visszatért a pánik, amit most alig tudok kezelni.
Szia!
Nekem is volt már rossz tapasztalatom gyógyszerekkel. Tinikoromban voltam a problémáimmal pszichiáternél és csak arra lett volna szükségem, hogy meghallgassanak, vagy támogassanak lelkileg, de ehelyett felírt különböző gyógyszereket és azokat kombináltuk. Azért mentem hozzá amúgy, mert ő volt ingyen. De a gyógyszereket egy idő után abbahagytam magamtól, mert nem oldja meg a problémát, nem jó semmire, csak függőséget okoz, semmi mást. Itt a lelki támogatás az, ami igazán segít. Ez tapasztalat. Bármelyik gyógyszernél többet segít az, ha meghallgat és figyel rád valaki. Szóval én a helyedben vagy keresnék egy pszichológust, vagy egy barátot, vagy családtagot, bárkit, aki meghallgat. De ha fórumokon írogatsz, az is segíthet...
Sziasztok!
Most találtam az oldalatokra, nagyon szimpatikus, ahogy segítitek egymást!!!
Szeretném, ha megírnátok a véleményeteket a történetecskémről. amit megpróbálok röviden, érthetően leírni.
Diag:kevert szorongásos depresszió, később egy kis pánik betegséggel spékelve.
Pszichiáter: azonnal gyógyszer. Én nem kértem belőle, hanem "lelki" segítséget kértem, azt nem kaptam. Fél évig bírtam, aztán mentem a gyógyszerért. :(
Persze Rivotril 0.5 (4 tabletta/nap). Mellé Xanax, de ez lényegtelen, mert szinte semmilyen gyógyszer nem vált be. A lényeg a Rivó!! Most több mint 12 év után végre új doki, aki segített abbahagyni!!! (Közben én folyamatosan csökkentettem a Rivót, napi 1 tablettára). Lassan 4 hete nem szedem. Eddig nem is volt nagy gond, de egy hete olyan feszültség van rajtam, néha csak a testemben, de sajnos inkább fejben!!! Ez iszonyú és teljesen kikészít. Olyan, mintha a következő pillanatban nem tudnám már uralni magam. Ilyen mondjuk még nem volt az elvonás óta, de ettől függetlenül ijesztő érzés. Ha nem lenne a gyerekem, már feladtam volna... Szerintetek ez 3 hét nem szedés után csak tünet, vagy mi??? Járt valaki hasonlóan??? Tudom nem szedtem hatalmas mennyiséget, de szerintem túl sokáig szedtem. Írjatok! Köszi!!!
Klassz...4mg a kettő helyett,+Frisium.Jövő szerdán megyek kórházba,erről kellene leszoktatni és antidepit beállítani.Így is 4-5órát alszom
Ha a fórum alapján döntesz akkor ha három hét alatt nem szűnt meg a remegés akkor aRIVó-tol nem is igen fog. De cca 3 hónap után talán már elvonási tüneteid is lehetnek ha abbahagyod (és nem átváltanak 1 másik benzó-ra pl. xanax). Ha beleolvastál mások tapasztalataiba akkor láthatod h a legtöbb embernek aki rászokott az a legnagyobb gondja h hogyan tudhatna lemondani róla.
Kézremegés? van v megszűnt.
Kézremegés? van v megszűnt.
Kezdek csúszni a lejtőn,szerencsére pénteken megyek orvoshoz,már este 4mg,ill. időnként 6.Amúgy 2mg lenne előírva.Ideges vagyok,nem alszom,tulajdonképpen okom van rá,de nagyon felfújom
Szia, én a helyedben megkérdezném telefonon a dokit mielőtt bármit is tennék.
Lehet hogy előbbre hozza a soros kontrollt, az is lehet hogy azt javasolja hagyd abba, de inkább Ő mondja meg hogy mit csinálj,és ne mi találgassunk.
Sziasztok!
Én évek óta azzal a tünettel élek, hogy remegnek a kezeim, pontosabban mindkét kezem kézfeje. Inkább mikor nyugalmi állapotban vannak. Pl fogok egy papírt, vagy csak kinyújtom a kezem. Aggódtam hogy esetleg agyi daganatos betegségem, vagy parkinson kórom lehet, így elmentem egy neurológushoz.
A vizsgálat alapján nincs komolyabb bajom. De felírt rivotrilt. Napi 2 szer fél tablettát (0,05 mg os ból). Már 3 hete szedem, de kezdek kételkedni a hatásában.
AMióta csak szedem, kűba vagyok és álmos. Folyton csak aludnék. A mellékhatásoknál olvastam mint tünet, de nem hittem hogy ez nálam ennyire előrétbe kerül.
A dokihoz 3 hét múlva kell vissza mennem kontrolra. Erősen gondolkodom hogy szedjem e tovább, vagy meg se várjam a konzultációt és abba hagyjam.
Amennyiben pszichiáter szakorvos írta fel,a pszichológus nem fog nemet mondani.Segíthet,hogy gyorsabban kilábalj a problémából,de nem bírálja felül az orvost.Szerintem a napi kétszer 0,5 nem sok.Én este 2mg-ot szedek,kicsit túlettem magam,mert nem tudtam aludni,már 6mg-nál jártam,magamtól visszaálltam a 2mg-ra
Sziasztok!Nem meghatatarozott szorongasom van.Az orvos Velaxin 75mg napi 1 es Rivotril 0,5mg napi 2 irt fel tegnap.Hetfon megyek piszichologushoz.Az az igazsag mar attol jobban ereztem magam,hogy a pszichiatrian beszelhettem a problemamrol.A gyogyszereket kivaltottam,de nem merem elkezdeni szedni a hallottak alapjan,nem szeretnek gyogyszereken elni.Most Revalid relaxot kezdtem el szedni,de nem nagyon hat.Tanacsot szeretnek kerni,hogy probaljak meg esetleg gyogyszeres segitseg nelkul kilabalni,vagy a szedjek gyogyszert es feljek attol,hogy mikor es hogy fogok toluk megszabadulni
TÖKÉLETESEN igazat adok neked,és egyet értek,legfőképpen az utolsó mondataiddal!
szia. sajnos minden gyógyszerről lehet rosszakat hallani, de teljesen felesleges mások tapasztalatai alapján megítélni, mivel mindenkire másképp hat. nekem legalább 20féle gyógyszert írtak, mire megtalálták az ideálisat. a rivotril volt az egyetlen, ami segített a pánikbetegségemen. igaz, nagyon nehéz volt leszokni, évekig szedtem, majd legalább egy év volt, mire fokozatosan abba tudtam hagyni, de 4 éve semmit nem szedek és tüneteim sincsenek. a lényeg az, hogy hülyeség szidni a gyógyszereket meg jönni a szokásos "minden fejben dől el" szöveggel, mert ez nem igaz. ha megtalálják a megfelelő bogyót, néha egyedül az segít, semmi más.
szia szerintem nem hablaty,aki at elte azt amit te anak nem kell bogozni erti a momdani valodat.szerintem jol el cs..ek a sok nyugtatoval es agy halat a jo istennek hogy sikerult letened a bogyokat.amirol irsz azok el vonasi tunetek,mert aba hagytad a bogyokat.bird ki meg es meg fogsz gyogyulni ki tartas!
Én csak annyit írnék,valakitől kérjél tanácsot még akkor is ,ha "csak"gyógynövényes cuccot akarsz kipróbálni,bármilyet....
mert én jártam úgy,hogy az általad írt gyógyszert szedem/igaz nem túl nagy adagban/,és jól vagyok vele,a gyógynövényes macskagyökér tartalmú kapszula meg majdnemhogy kivégzett.Úgyhogy önkényesen próbálgatni sztem nem érdemes.....
Sziasztok.Eddig frontint szedtem a pánikbetegségemre, most kaptam rivotril-t, de olyan sok rosszat hallottam róla...nem merem bevenni.Esetleg tudtok valamit mondani ami jobb mint a frontin, és esetleg gyógynövény?És használ is...? Köszönöm szépen előre is annak aki ír.
Szia, ha csak az elalváshoz kell, próbálj inkább altatót szedni, lehetőleg olyant ami nem benzo alapú ( úgy hívják őket hogy Z-szerek,ugyanis zopiklon a hatóanyaguk), hátha ez is segít azon hogy ne legyen túl rövid az alvásod.
Le lehet vele állni, én is szedtem egy időben de abbahagytam.
Sziasztok!
Nekem olyan tapasztalatom van a Rivotril-al elalvás előtt szoktam szedni.2mg-osat néha 2db-ot.Nem orvos irta fel.De ez nem mindennapos.Mit tehetnék?Későn fekszek le és pár ora után elalszok és korán felébredek.Rivotrillal jobb a helyzet.De büntudatom van,családi veszekedések miatt is szoktam rivotrilhoz nyulni.Eltervezem hogy többet nem,de mindig akad rá ok hogy mégis. :(
Valami más módszert ki lehetne próbálni, pl a **t, pszichés betegségek gyógyítására is ki lehetne próbálni. Van ahol ingyen csinálják és jó. Viszont a reikit inkább nem ajánlom, azzal furcsa tapasztalatokat szereztem. Egyébként én nem hiszek a gyógyszerekben, főleg a pszichés betegségeknél, bár egyébként én is szedek gyógyszert, és a tüneteket tompítja de az élet élésére nem nyújt megoldást. Valahogy az életöröm forrását kéne megtalálni a fiadnál, hogy ne szenvedjen. Sok sikert és türelmet kívánok.
** A védjegy jogtulajdonosa nem járult hozzá a szó használatához.
Kedves vagy, a borzalom, hogy néznem kell a szenvedését és nem tudok segiteni.
Én azt mondom, ilyen esetben kénytelen vagy elfogadni amit az orvos gyógyszerel, veszélyes magánemberként "beleavatkotni", komolyabb a baj annál mint hogy próbáljon az ember kísérletezni hogy miből mennyit.
Annyit megtehetsz az annyi, hogy kérsz egy másik orvostól szakvéleményt, hátha Ő máshogy látja,--- bár nem hinném.
Sajnállak amiért egy ilyen komoly beteget kell ápolnod.
További ajánlott fórumok: