Pánikbeteg vagyok! (beszélgetős fórum)
Szia!
De ki lehet belőle jönni. 🥰
Én is küzdök vele,de egyre ritkábban jön elő.
Amit tudok ajánlani. Lakatos Péter könyvek,leginkább a Légzés ereje és a Szorongás nélkül c. könyvek, légzés technika, dottera balance olaj, magnézium, vas, ujj mantra.
A könyv nagyon jól le írja magát a légzés technikákat is, és pánik helyzetekben mit csinálj.
A többit pedig együtt használva hatásos.
Sok sikert hozzá ❤️
Szia!
Nekem nincs pánikbetegségem, de együtt érzek veled!
Nekem más bajom van, amiből nem lehet kijönni, de én is igyekszem azért élvezni az életet.
Az fontos, hogy az ember elfogadja önmagát.
Sziasztok:)
Nem tudom mennyire aktív még ez a fórum, azért megpróbálkozom vele.
Kb2018-ban volt először ilyen "rohamon". Akkor azt hittem szó szerint meghalok, annyira ment a szívem, mentőt kellett hívni. Megvizsgáltak, semmit nem találtak. Majd rá pár hónapra kiderült refluxom is van. Ez egy kicsit megnyugtatott, merthogy a nehéz levegő vétel és társai a refluxom miatt is lehet.
Majd terhes lettem a lányommal. Szuper terhességem volt, felszedtem 22 kg ami kimondottan jól állt, mert sosem voltam 55 kg-nal több 😅
Majd miután megszületett kezdődött elölről az egész. Hol azt vártam, mikor nem kapok levegőt. Aztán azon aggódtam hogy mikor kapok szívinfarktust. Éreztem a szorító érzést a mellkasomnàl, erős szívdobogás. Majd újra kórház, újabb vizsgálatok. Semmi baj, csak egy kis szívritmuszavar, de annyira minimális hogy gyógyszer sem kell, együtt kell vele erlni, mondták, túl érzékeny vagyok.
Valahogy minden héten hónapban más bajom van,talán már már hipohondria.
Egyik hónapban a latasom romlik majd újra jó aztán a lábaim zsibbadnak két hétig majd megint jó. Aztán a nehéz levegő vétel majd újra elmúlik... És kezdődik minden elölről.
Elfogadtam magam így, valamennyire tudom is kezelni. Kívülről senki nem látja és pláne senki nem tudja.
A lányom semmit nem vesz belőle észre és ez így is maradjon.
Ez az én történetem" röviden".
Ennyi idő után úgy érzem hogy kijönni ebből nem lehet, de vannak nagyon jó időszakok amiket igyekszem mindig 100%ban kiélvezni, és vannak kevésbé jó időszakok! :)
Szép estét mindenkinek és kitartást!
Pszichiáterrel kellene tanácskoznod. Ha mégis valami bogyót ír fel, adj neki időt, kb 3-4 hét, mire kifejti a hatást, vagy nem. Akkor cserélni kell. Nincs erre egzakt gyógyszer. Ez ilyen szemét állapot.
Csak nyugi!
Sziasztok!
2016-ban generalizált szorongást állapítottak meg nálam. Jártam pszichológushoz, egész jól tudtam kezelni. Októberben szédülésem volt 4 napig,nem forgó jellegű, olyan bizonytalan érzés. Sürgősségin megnézték, EKG, neurológiai vizsgálat, vérnyomás, vérkép rendben volt. Novemberben szúró gyomorfajas miatt kerültem be,akkor is volt minden vizsgálat, újra EKG, hasi uh, vérnyomás, vérkép..itt is rendben volt minden. Pár hónapig jól voltam. A mostani problémám 1 hete kezdődött, állandó bizonytalan járás,ha ülök úgy jobb,de amint felàllok elkap a szédülés, gyengeség. Egy hete teljesen étvágytalanság gyötör,enni alig tudok. Álmatlanság, szorongás van éjjel. Ha felàllok a székből nyom a fejem,szapora szívverésem lesz, néha fulladok. Ma háziorvos látott, újabb EKG vizsgálat és vérnyomás mérés. De ez is rendben volt. Teljesen tanácstalan vagyok,mihez kezdjek, merre induljak . Szerintetek a pánikbetegség, szorongás okozzák a tüneteket? Mert amikor elèr az érzés,remeg kezem -labam, állni alig tudok, rögtön összeesek érzés,de még soha nem történt meg. Sem nyugtatót sem másmilyen stresszoldó gyógyszert nem szedtem soha.
Jó fej ez a doktornő. 😀
Most kifejtette, hogy mit ért pontosan a visszaeséseken?
Én úgy gondolom, hogy ők nélkül nincs visszaesés. A gyógyszernek van egy állandó hatása, aki hónapokig erősödik, majd beáll egy szintre. Viszont ezen időszak alatt, majd később is vannak olyan külső tényezők, amik befolyásolják az állapotunkat. Pl. időjárás, egészségi állapot. Az a baj, hogy sokmindenre sokkal érzékenyebbek vagyunk mint egészséges társaink.
Hogy vagytok ezeken a borongós napokon?
Hope Remény fajnak vagytok😉😉
Azt mondta a doki erről szándékosan nem beszélt,a vissza esesekrol
Sziasztok!
Csatlakozom én is. Tibi szerintem ez nem visszaesés, egyszerűen csak sokkal érzékenyebbek vagyunk a frontokra. Na megy persze tényleg nagyon sok idő kell mire elérjük a teljes hatást.
Én csak azzal tudom magam kordában tartani, ha pörgök egész nap. Ennek persze az az eredménye, hogy rendesen elfáradok a nap végére, de így legalább tudok nyugodtan aludni.
Szia!
Annak örülök hogy sokat változott jó irányba!
Én még szedem a 1/4 szem nebiletet is ,ameddig szükséges,szerdán megyek a házi orvoshoz ,mert szeretne látni 😀!Amikor el kezdek agyalni vagy felidegesítem magam érzem a tüneteket,úgy gondolom hosszú idő kell ennek az egésznek!
Itt a nyár itt a jó idő!
Jó reggelt!
Van tapasztalatom ennyi idő távlatából,nekem is vannak jobb időszakok és rosszabbak!Alapvetően klasszisokkal jobb mint előtte!
Nem vagyok zárkózott,befelé forduló,ami számomra nagyon meglepő mert az vagyok most egy ideje aki régen voltam!Egyetlen egy dolgot tudok most negatívumnak írni a nagyon ritkán előforduló sziv plusz ütések amik kicsit vissza dobnak akkor szoktam megijedni,mert érzem de az is csak pár perces agyalással jár!Erre azt mondta a házi doki ,hogy nem én vagyok az egyedüli ember akinek ilyen van!
Nem mondhatom azt hogy teljesen jól vagyok, csak Alapvetően jobban,amikor érzem a rosszul létet hagyom ,hogy jöjjön és érdekes azon kapom magam ,hogy nem volt semmi nem foglalkozom vele!Nekem pszichológus nem kell azt mondta minden a helyén van!
Remény az én tapasztalatom az hogy nem foglalkozom azzal mik a testi tünetek,mert az lebénìt,az elején minden rezzenésre oda figyeltem,és az nem jó,sok idő kellett, hogy ne agyaljak ne figyeljek a testi tünetekre!persze vannak időszakok amiket én is megérzek, de nem olyan intenzìvek mit 4 hónappal ezelőtt, hogy egész napokra kihatott!
Ami még tapasztalat,nem szabad összekötni az állapot romlását semmivel,sajnos az a tapasztalatom, hogy Én is azt csináltam,reggeli kV után lettem rosszul,és utána minden reggel jött az émelygés szédülés rosszullét,csak egy példa!Ilyen esetekben már vártam tudat alatt ,vagy tudatosan ,hogy most szarul leszek és ahogy egyre jobban ezen jártak a gondolataim jött is a rosszullét!!!!
Nem kell rá figyelni erősen, csak meg kell figyelni mikor jött a rosszullét és azon a helyzeten változtatni!Lehet ez csak nálam vált be ,de úgy gondolom te a menseshez kötöd!Tudom nem kellemes,feleségem révén tudom, hogy a havi ciklus nem egy kellemes dolog sok nőnek!
Hope-rol mit tudsz hogy van ?
Sziasztok!
Én pont tegnap írtam Hope-nak, hogy minden szuper, jól vagyok, aztán ma reggel jó szarul keltem. Sajnos közelítenek megint a piros napok, úgyhogy ennek tudom be, de így több nap, hét jólét után ijesztő basszus.
Tibi, rendkívül szerencsés vagy, hogy férfinek születtél!
Te hogy vagy?
Nekem is szokott lenni ez a belső remegés, inkább reggel és minimális. De gyógyszer előtt olyan erős volt,hogy minden reggel hánytam. De már tudom,hogy azért,mert annyira féltem,hogy minden vizsgálat negatív,mégse vagyok jól. Akkor mi bajom mégis?
Mostmár szerencsére régóta visszajött az étvágyam és a normál súlyom is.
Milyen vizsgálatokon voltál eddig?
Szia Tibi, egyenlőre nem "merem" a Frontin-t lerakni,tudom hülyén hangzik. De ha megyek következőre a pszichiáterhez, megbeszélem vele,hogy a csere után ezt is csökkentsük majd. Bár mondom,az utóbbi hetek frontjai után,ki tudja már mitől szédülök:( Amúgy nem viszi le a pulzust,a vérnyomásom mindig is jó volt,a pulzus ugrált,mikor kezdődött ez az egész,de az rendeződött szépen. Pl most is 73 az okosóra szerint:D Nekem is mondták a post Covidot,sokat olvastam erről is,sajnos sokaknál okoz ilyen idegrendszeri tüneteket. Egyébként nekem is utána kezdődött az egész.
Te hogy vagy a Scippától?
Biztos hogy kell a nyugtató Hope??Nekem a scippa mellé nem irt a doki semmit mondván nincs szükségem rá!A pszichológus ugye nem mondta ,hogy nincs szükségem semmilyen terápiára a gyógyszeres kezelés mellé!Nem viszi le nagyon a pulzust és a vérnyomát a nyugtató?Mert Én is szédelegtem mint a vakló amikor 1 szem nebiletet szedtem és mellé a scippát!55 ös nyugalmi pulzus mellé 105/60 as vérnyomás társult.
Nekem azt mondta a pszichológus, hogy a pszichiáterrel való konzultációkor felmerült az is ,hogy a scippa elhagyását minél előbb javasolni fogja a pszichiáter számomra,6-8honap után hát kíváncsi leszek!Ahogy írtam nekem ez biológiai eredetű valószínűleg post covid,szövődmény!A rivó elvonásakor is szédülhetsz elég sokáig szedted!
Remény én is így voltam ahogyan te ,de van amikor spontán jön melóban is enyhe szédülés verejtékezés ez hullámzó,de ne ilyedj meg akkor,várd hogy jöjjön ne ellenkezz vele annál rosszabb pár perc és eltűnt,nekem is vannak kiemelkedő joérzések ami fura és utánna jön egy nagyon enyhe rosszullét!
Jó reggelt!
Én szerintem írtam már, hogy a héten kezdtem újra dolgozni. Nagyon jót tett, hogy újra van életritmusom és feladataim, lefoglalom az agyam. Tegnap volt az első nap, hogy nem voltam rosszul egyáltalán,Nagyon bízom benne, hogy ez így is marad. A frontok engem is megviselnek. Ti hogy vagytok?
Szia Hope hogy vagy ?Mi újság?
Rendeződött már amit írtál vagy vannak még rosszullétek?