Önmegvalósítás vagy szülés? (beszélgetés)

Tulajdonképpen meg tudom érteni azt, aki nem akar gyereket.

A gyereket ki kell hordani a hasunkban (bár én jól éreztem magam, de nem mindenki szerencsés), meg kell szülni, mindez esetleg elrontja az ember alakját, és még csak aztán jön a java. Éjjel-nappal nyivákol, folyton akar valamit, gyakorlatilag onnantól a wc-re se akkor mehet egy anya, ha akar, a párjával se akkor bújik össze, amikor akar, mert tuti, hogy akkor ébred fel a kölök. :-) Egy folytonos aggódás az egész élete onnantól. Amíg nem tud beszélni, azért, mert ki kell találni, mikor, mi baja, amikor meg tud beszélni, akkor meg öt percre se fogja be, szétpakol, felmászik, leesik, elesik, stb. Aztán munka után rohangálni a bölcsibe, oviba, suliba szülői értekezletre, égni, ha rossz fát tett a tűzre, stb. Mindezek mellett még "jó nőnek" is kéne maradni...

Ha van munka. Mert manapság "fekete pont" a gyerek a munkaerőpiacon, ritka szerencse, ha kisgyerekkel felvesznek egy nőt valahova. Anyagilag is húzós, mert sokba kerül még akkor is, ha semmi "extrát" nem vesz neki az ember, a gyerekholmik a legdrágábbak, és ahogy cseperedik az a pulya, egyre többe kerül - taníttatás, miegymás. Miért is ne költené inkább magára az ember azt a (nem kevés) pénzt? Nem megtérülő (legalábbis nem a hagyományos értelemben), hosszú távú befektetés ez pénzben, időben, energiában, és még csak nem is tudja az ember, hogy sikeresen nevelte-e azt a gyereket, mert a hibákra csak akkor derül fény, amikor már késő.

Szóval tiszta szívás...

Nekem nem azért vannak gyerekeim, hogy legyen aki öreg koromban gondoskodik rólam. Ha megteszi, az klassz, akkor jól csináltam addig a dolgomat. De ki nem tudnám ejteni a számom, hogy édes fiam, az a dolgod, hogy gondoskodj rólam. Ezt a terhet senkire nem lehet rátenni, azt önként lehet csak vállalni.

A második élet pedig szerintem akkor tud kezdődni a gyerekek kirepülése után, ha előtte is, közben is volt azért igény a saját életre. Mert ha addig csak arról szólt, hogy ki megy szülőire, ki hozza haza az oviból, ott aligha lesz beszédtéma, amikor újra ketten maradnak.

" Újabban azt olvasom, hogy valósítsd meg önmagad, szeresd önmagad, . . . önmagad. Egyszerűen egoisták lettek az emberek"

Miért önzőség, egoizmus az, hogy szeresd magad? Hogy a manóba tudnám szeretni a páromat, a gyerekemet, akárkimet, ha még magam sem tudom?

A magam részéről: önmegvalósítás és család.

Mindennek megvan a maga ideje és helye az életben, nyilván nem 18 évesen kell szülni, mint ahogy nem 40 évesen kell diplomát/szakmát szerezni.

Édesanyámnak sikerült mindkettőt megvalósítania,és tudom, hogy nekem is fog.Mindig azt mondta, hogy a prioritás a legfontosabb: amíg nincs család, addig nyilván a karrier az első, és keményen kell dolgozni, de amint megszületik az gyermek, már minden csak utána következik.

Tévedsz, akkor amikor kirepülnek a gyerekek, akkor kezdődik a második életünk. Ezért kellene minél fiatalabb korban gyermeket vállalni, hogy még fiatalon tudd élni az életed, másképpen.

A nővéremnek nincs gyermeke, nem lett, nem is tett érte semmit. Most már nyugdíjas, úgymond meg van mindene/meg lehetne mindene, de 2 éve hirtelen meghalt a férje, ott maradt egy hatalmas házban, kertben egyes egyedül. Ha bármit szeretne, mások segítségére szorul. És mi lesz vele akkor, ha lerobban?

Teljesen egyetértek veled. A sogornőmön látom, hogy milyen önző lett. A 20 évei elején nem kellett a gyermek. Elvetette. Most már 36 éves, egy pasi sem felel meg neki, gyerek helyett előbb görényt babusgatott, amikor elpusztult vett magának törpe nyulat, és azt hívja gyerekének.

Amikor megvette azzal mutatta be apóséknak, hogy itt a legújabb unokájuk.

Ő nem is akar gyereket. Mi ezt elfogadtuk, de azt már kevésbé tudtuk elfogadni, hogy amikor megtudta, hogy gyereket várunk, teljesen kiakadt, hogy jön egy igazi unoka, és kiturja az ő szeme fényét a családból.

Én pont abban látom az önmegvalósítást, hogy gyermekeim vannak és anya lehetek.

Sokáig nem így gondoltam. Kb. 26 éves koromig nem akartam gyereket. Valahogy engem sem mozgatott meg. Aztán már mindent untam, a bulikat, a munkám, mindent... Rájöttem, hogy gyerek nélkül üres az életem. Egyszerűen már nem vagyok annyira érdekes magamnak. És lett egy, majd egy testvér és majd két éve egy harmadik lányom is!

Nem könnyű, de annál szebb. És azért önmegvalósítok továbbra is és közben is. Főiskolát majd egyetemet végeztem, kicsit dolgoztam is, pályát változtattam és még sorolhatnám. Sokszor irigylem, akik ki tudnak olvasni egy könyvet, el tudnak menni egy hosszú hétvégére wellnesbe. Azért én is wellnesezek, két hetente szaunázok, de tudjátok mit, rohanok 3 óra múlva haza, mert elég...ennyi pont elég is magamra.

Direkt nem olvastam el az eddigi hozzászólásokat, mert így a saját véleményemet szeretném, befolyásolás nélkül leírni.

Nem vagyok már "mai csirke", így amikor én fiatal voltam, az önmegvalósításon nem gondolkodtunk, nem is volt téma, legalábbis nem olyan értelemben, mint manapság. Célunk az volt, hogy elhagyjuk a családi otthont, saját családot alapítsunk. A gyermek vállalása egyértelmű volt, és csak sajnáltuk azokat, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak gyermeket összehozni. És akár hiszitek, akár nem, boldogok voltunk. Manapság teljesen megfordult az életcél, vagy legalábbis igencsak eltolódott. Jó, az életkörülmények is nagyban megváltoztak, ez tény. Újabban azt olvasom, hogy valósítsd meg önmagad, szeresd önmagad, ...önmagad. Egyszerűen egoisták lettek az emberek, és a gyermek csak másodlagos cél (akinek nem inge....). Anno, fiatalon, 20 évesen szültük első gyermekünket, ez volt a természetes. Ma már igencsak 30 éves korra csúszott át ez a kérdés, és bizony ilyenkor már az ember másképpen gondolkodik. Érettebb, megfontoltabb lesz, és bizony már nem is olyan fontos az a gyermek, mert megszokta az életritmusát, és egy baba pedig ebből kizökkentené. Én igenis úgy látom, hogy sokan, mindegy milyen nemről van szó, inkább az önös érdekét teszi előtérbe.

Minden esetre ha meggondolnád magad, szólj, adok kettőt :DDD

(csak hogy legyen, amiért engem vetnek máglyára :DDD

Nem akarom elárulni, mert a "van kalap azért, nincs kalap azért" tipikus esete lenne :)

Mondjuk úgy, hogy elég érett és stabil gondolkodású ahhoz, hogy tudjam a döntésem, vagyis inkább az életszemléletem kiforrott és végleges.

Az ilyen hsz-ekre tudok majd válaszolni, csak nehogy máglyára vessenek majd az ősanyák :)

Ha nem titok, elárulod mennyi idős vagy?

Én tökéletesen egyetértek veled és el tudom fogadni, de tuti, hogy jönnek majd olyan hozzászólások, hogy majd eljön az idő, amikor elkezd ketyegni az óra, amikor majd rájössz, hogy mit ér az élet, ha nincs akinek tovább add, stb.stb :)