Önmegvalósítás vagy szülés? (beszélgetés)
Én is ilyenekre gondoltam.
:)
Ó, dehogynem. Pl. egy hete is, amikor elindultunk fagyizni és azt hittem, több pénz van nálam. És mind a kettő kis kelyhet kapott, és még nekem is volt képem két gombócot enni, ahelyett, hogy inkább rájuk költöttem volna. Három embertől is megkaptam, ő inkább nem evett volna semmit, hogy nekik több jusson.
Én viszont azt gondolom, mindenük megvan, de tanulják meg, hogy ha valamiből kevés van, nem azt jelenti, hogy nekik mindent, másnak semmit, hanem azon kell megosztozni.
Ne is mondd. A múltkor beszélgettem egy kedves idős nénivel, a gyerekei szerte az országban, ő tök egyedül, alig jön ki a nyugdíjából. De nem költözik be egy ilyen otthonba, mert az unokáknak kell a lakás, amiből elindulhatnak.
Komolyan ilyenkor forr a vérem, egyedül gründolta össze azt a lakást, ezért spórolt egész életében és még most is nyomorog, hogy valaki másnak legyen jó.
Persze nyilván én vagyok önző és egoista :/
Ez olyan "nagy" szó, hogy önmegvalósítás....
Kinek mit takar?
Az egyik mindjárt kizárja a másikat?
bocsi, lehet, hogy lemaradtam és már kiveséztétek
Jaj, hát nem mérlegeli ezeket az ember. Csak érzi, hogy szeretne gyereket, aztán meg csinálja automatikusan, amit kell. Ezért tényleg ne szüljön, aki nem érzi a késztetést magában, mert akkor nem bírja majd a "gyűrődést".
A pozitív oldalai? Miért, vannak? :-) (Csak tréfálok.)
Azok csak olyan mindennapi apróságok. Leginkább azt a példát szoktam megemlíteni, hogy megölel a gyerekem, és azt mondja: "szeretlek, anya"! Ugye, hogy "lila"?
Ja igen, a másik oldal az, hogy látod ahogy felnő, átadod neki a gondolataidat, kimondja, hogy "anya".. megölel a kis kezecskéjével... rád hasonlít, ilyesmik....
Nem tudom, hogy a mérleg vajon merre billen...
Kedves Bonti74, nem érzékelted az iróniát - vagy nem jól érzékeltettem. :-)
Már elkéstél a figyelmeztetéssel, két gyerekem is van, és rám jönnek a lánykori ruháim is (csak már nem veszem fel).
Épp az az érdekes, hogy az ember bevállal dolgokat mindezek ellenére is. S csak "lilaságokkal" tudnám kifejezni, hogy miért.
Néha jó lenne szabadnak lenni, igen. Néha azt gondolom, gyermek nélkül könnyebb lenne. De hogy ne legyenek, azt már nem tudnám elképzelni.
Nekem ugyan nincs még gyerekem, de kötve hinném, hogy ezt a kérdést feltétlen csak ilyen sarkosan, és mérlegelve lehetne megközelíteni.
Persze nem is kell ezeket a szőnyeg alá söpörni, aki nem áll készen a gyermekvállalás eme "árnyoldalaira" az még ne vállaljon gyereket.
Viszont ha már feltétlen mérlegelünk, akkor le lehetne írni a gyermekvállalás pozitív oldalait, a környezetemet elnézve van neki az is.
:)
Dehogy áll távol. Ez az az írás, amit egy realista anya be mer vallani, kb. egy millióból egy...
Ugyanis minden anya megpróbálja elhitetni mindenkivel, hogy ez szuper dolog, tökéltesség, stb.....a mindennapokban meg szenved azoktól a dolgoktól amiket a csajszi leírt... telesírja a hoxát, hogy lóg a melle, félremegy a férje, falhoz csapná a gyereket olyan kimerült idegileg...
Ne legyünk már álszentek azért...
Jujj te tényleg ne akarj gyereket!
Ez rossz volt olvasni és elég távol áll a valóságtól...Mert van egy másik oldala is a témának, mint mindennek. Én imádtam terhes lenni! Még most is tök jó az alakom, pedig hármat szültem. Az az érzés mikor életet adsz egy babának, az semmihez nem fogható! És még sorolhatnám, de nem szeretek ömlengeni. Nem tudnám az életem a gyermekeim nélkül elképzelni, elég ennyi.
Persze, hogy lehet, de nyilván nem az a dolgok ideális sorrendje:) így értettem.
Anyukám is később szerzett végzettséget/nyelvvizsgát, amikor már mindhárom gyereke megvolt, és nagyon büszke vagyok rá, hogy végigcsinálta.
Ugyanakkor mindig is hiányzott neki az, hogy nem huszonévesen tanulhatott, hogy a klasszikus "egyetemi évek" kimaradtak az életéből.
Én úgy akarok szülni, hogy nincs bennem az érzés,hogy bármit is kihagytam volna...
Ezt hol olvastad?
Hogyan kell "önmagamért" élni? Ez olyan, mint a l'art pour l'art?
Mi sok egyedülállóval voltunk, vagyunk körülvéve. Nagyon sok közöttük az idős. Anyósomék 9-n voltak testvérek, és ezek közül csak négy alapított családot, a többi nem.
Mindegyik nagyon jól elvolt, amíg nyugdíjba nem került. Élték az életüket.(Hozzáteszem, hogy mind férfiak, egy nő sem volt közöttük). Nyugdíjas korukban, pedig egyik sem tudott mit kezdeni magával. Sajnos mindegyik kivétel nélkül az alkohol rabja lett.
A
További ajánlott fórumok:
- Szülés otthon vagy a klinikán?
- Ha Gyesen/Gyeden lévő kismama terhes lesz, és a Gyes vagy Gyed ideje alatt szül, milyen járulékokban részesül az utolsó szülést követően?
- A császármetszés vagy a sima szülés az előnyösebb és miért?
- Szülés fogadott orvossal vagy anélkül?
- Nőgyógyász Pakson és szülés Szekszárdon vagy Pécsen
- Depresszió, anorexia, majd az önmegvalósítás útjára lépés