Önmegvalósítás vagy szülés? (beszélgetős fórum)

Ez érdekes gondolat. Most erősen elgondolkodtam, hogy én hova tartozom. Sokszor éreztem az életben, hogy nem ismernek el úgy, mint egy férfit, és általában ez nem is volt alaptalan. A bizonyítási kényszer könnyen beindul bennem ilyenkor, és harcolni nem jó.

Másrészt eredendően nagyon férfias a gondolkodásom, szellemem, így néha, ha megfelelni akartam volna, magamra kellettt volna erőltetni a nőiességet.

Látom, te is önként, dalolva mész a máglyára :)).

A minap azon elmélkedtem, hogy valamelyik szutyok csatornán volt egy műsor egy állatmenhelyről. Örökbefogadó gazdikat kerestek kutyáknak. Az alapítvány vezetője nyilatkozta, hogy csak személyiségteszt kitöltése után adják oda a kuttyokat és volt eset, hogy megtagadták.

Elgondolkodtam, kutyához személyiségvizsgálat, a gyerek alanyi jogon jár :))

Azt gondolom, aki karrierista, általában jobban megküzd maga babérjaiért, mind elismerés, mind anyagi téren. Ennek tudatában kevésbé fogja lejjebb adni, főleg olyan okkal, hogy most már nagyon ketyeg az óra.

Ezzel szemben, aki kislány kora óra csak azt látja maga előtt, hogy ő anya akar lenni, az kevésbé válogatós, mivel kevésbé funkcionalista. Pl. gyereket szül egy olyan férfinak, aki képtelen még egy rendes párkapcsolatra is, a báránykához az isten majd az legelőt...

Le is fagyott a gépem :DD

Persze, vannak kivételek, de arányaiban nagyjából én ezt látom/gondolom.

Szerintem az a nő, aki a harcban elfelejti, hogy valójában nő és el is nyomja a nőiességét, az életben nem jut magasra, legalábbis hosszú távon biztosan nem. Az egész élete folyamatos harc lesz, hogy bizonyítsa, ér annyit mint a férfiak, sőt jobb és alkalmasabb.

Aki tudja, hogy alkalmas a feladatra, az nem bizonygatja, hanem teszi a dolgát.

Bátor lány vagy, hogy ilyet le mersz írni ;)

Saját észleléseim szerint nem feltétlenül van így, de az biztos, hogy az, aki valóban befut egy karriert, nem csak vívja a szélmalom harcait, igen magas empátia és tolerancia szinttel rendelkezik, lényegesen diplomatikusabb.

Érdekelne, hogy mennyire vagy toleráns a szabad szerelemmel, mert ugye az ösztönök azt diktálják...

Elvileg gondoskodási ösztön is van mindenkiben. A sok elhagyott, elhanyagolt gyerek talán mást nyilatkozna.

Az ösztön meghatározó, de a tudattal egy egyveleget alkozva adja ki az embert.

Próbálom figyelembe venni azokat a csoportokat is, akikkel nem érintekezem. Nekem az a tapasztalatom, hogy aki választ és a karriert választja, az ritkábban rendelkezik a "női gonosz tulajdonságokkal", a kizárólag gyereket választókra jellemzőbbnek tartom ezeket (nem tudom máshogy nevezni a csoportot) - ide besorolom azokat, akiket csak messziről látok, én ebből látok kevesebbet egyébként, de (próbálok pontosítani úgy, hogy közben senkit ne sértsek meg, nehogy magára vegye olyan, akire nem vonatkozik) ide azért sokkal többen tartoznak több társadalmi rétegből és szerintem jellemzően alacsonyabb iskolázottságúak (nem mindenki, hangsúlyozom, hanem a csoport összességében). Mivel pedig azért az iskolázottság összefügg a széleslátókörrel (ez sem minden esetben igaz mondjuk), az széleslátókör pedig a toleranciával, így jutottam oda, amit írtam.

Én egyébként inkább olyanokat látok, akik összeegyeztetik a gyermekvállalást és az önmegvalósítást.

Érdekes meglátás...

A karrierista nők akkor inkább férfi személyiségjegyeket hordoznak. :-)))

Nem merném így kijelenteni, hogy körükben magasabb az intelligencia szint, illetve toleránsabbak lennének. Történetesen olyan helyen dolgozom, ahol van belőlük épp elég, és hidd el, nem ez a tapasztalat. :-)

Egyébként itt vannak gyerekes karrierista nők is. :-)

lehet, hogy ez butaság, de szerintem lehet köze ahhoz, hogy aki karrierista az pl kevesebb eséllyel hordozza a klasszikusan női negatív személyiségjegyeket, nem? Tehát pl azt, hogy aki nem ért velem egyet, az nyilván hülye vagy fogalma sincs a dolgokról és én úgyis jobban tudom stb. Persze nyilván van ott is ilyen, csak talán nem akkora koncentrációban. Ráadásul vizsgálat nélkül is egyértelmű, hogyha mondjuk különválasztanánk a két csoportot, egyértelműen magasabb intelligenciaszintet találnánk ott általánosságban, ami nagyobb eséllyel jelent magasabb toleranciaszintet is.

Plusz, nekik van más dolguk, mint mások véleményét fikázni. :)

A férfiak másra vannak "programozva", mint a nők. Az ő biológiai programjuk, hogy minél több utódot nemzenek (ez nem jelenti feltétlenül a nősülést és apaságot :-)), a nők pedig hogy gyereket szüljenek, és gondoskodjanak annak felneveléséről. De az ember manapság annyira felsőbbrendűnek tartja magát, hogy nem akar tudomást venni az ösztöneiről, amelyek pedig irányítják - gyakran úgy, hogy észre sem veszi - bármennyire is kapálódzik ellene. Jöhet az ember észérvekkel, de ezek az ösztönök nagyon mélyen gyökerező dolgok, ezek biztosítják a faj fennmaradását.

Ezért egy fiatal nő mondhatja, hogy neki aztán nem kell gyerek, de nem tudhatja, mit hoz a jövő, mikor veszi át a biológiai program az irányítást. Nem szükségszerű, de benne van a pakliban.

Anyaság és önmegvalósítás, ezt a két dolgot nem kellene szembe állítani, mert ha nem is könnyen, de összeegyeztethetők. Az anyaság nem önfeladást jelent, illetve nem szabad azt jelentenie.

Ilyen szempontból michelle.r hozzáállása teljesen szimpatikus nekem. Az élet normális részeként éli meg a szülői szerepet, nem a gyerekei életét éli, hanem a sajátját - gyerekekkel.

Akiket taszít a szülői szerep, épp abba a hibába esnek, hogy azonosítják az önfeladással, csak a negatívumait látják (amiket magam is kifiguráztam korábban), csak a lemondást, a kompromisszumokat, amelyeket meg kell kötni.

Amint már írtam, én elég későn szültem. Akkor alakult úgy az életem, hogy vágyni kezdtem gyerekre, és megvoltak az alapfeltételei is. Addig nekem se kellett volna a hátam közepére se egy gyerek, éltem önmagamért, az életért (?). Nem volt rossz úgy sem. Tehát megtapasztaltam a gyerek nélküli életet, és most a gyerekeset. Akik viszont úgy döntenek, hogy nem kérnek az utóbbiból, valójában nem tudják, miről mondanak le. Más gyereke nem olyan, mint a sajátunk. Egész más látni más családokat, mások gyerekeit, és egész más a sajátunkkal élni az első perctől. Mert beindulnak ott a megfelelő folyamatok a testben, az agyban egyrészt, másrészt (jó esetben)megtanul szülővé válni az ember. Pl. a gyerek megtanítja egy csomó dologra, amelyekről nem is volt fogalma, hogy képes rá.

Nem akarok "kampányolni" a szülés mellett, még ha úgy is tűni, egyszerűen csak a véleményemet, gondolataimat írom le a témáról. Hiszen mindenki a saját életét éli, alakítja úgy, ahogy neki jó.

Igen, nekem is pont ez szúrt szemet. Az ú.n. karrierista táborból viszonylag kevesebb a minősítés, onnan nem igen hallom azt, hogy fityiszt sem ér az életed, ha nincs két-három diplomád, nincs jó autód, nem vagy befolyásos bizniszmenedzser.

A másik oldal szerint viszont mindez csak hiánypótlás, mert nincs gyereked.

Szerintem ez több mint vicces.

:) Nem tudom, szerintem egyértelmű volt

:)

Igen doktornő :))

De azért gondolom, hallottál már arról, hogy tudatosan is lehet élni, nem csak ösztönszerűen. És ő eléggé tudatosnak tűnik, felettébb kidolgozott életstratégiája van. Valószínűleg jobban tudja, hogy mire vágyik, mint bármelyikünk.

:) Így is lesz nálunk is, hiszek benne. :) Mert ez a tervem, károgókkal nem szabad foglalkoznom.

Egyébként jó ilyen emberekről hallani, mint amit írsz magadról.