Önmegvalósítás vagy szülés? (beszélgetés)

igen, ez neveltetéstől függ

ha valaki úgy nő fel, hogy első az önmegvalósítás annak lehet, hogy a saját szülőjének sem lesz természetes segíteni nemhogy a nagybácsinak/nagynéninek

azért szerintem így sem lehet általánosítan :-)

nekem azzal sincs semmi bajom ha valaki önmegvalósít meg azzal sem ha valakinek az az önmegvalósítás, hogy szül. Azzal nem értek egyet, hogy az egyik alapvetően kizárja a másikat.

Azért furcsa, mert családcentrikus családban nőttem fel (a családba nálunk a felmenők meg nagynénik, nagybácsik, akár más rokonok is beletartoznak). Nem egy esetben szorult olyan hozzátartozó segítségre, akinek nem volt gyereke, és nem volt fújás, hogy magadra vess, mert nem csináltál gyereket. Nem mondom, hogy kötelesség lenne, és nem is várta el senki, hogy ugyan, vegyél magadhoz/hozz kaját/küldj pénzt, hanem belülről jött, hogy segíteni kell neki. Ehhez nyilván hozzátartozott, hogy amíg tehette, legalább pár jó szava volt a másikhoz.

Ha a testvérem ellátásra szorulna, akkor ha anyagi és egyéb erőforrásom engedné, akkor segítenék függetenül attól, hogy van-e gyereke vagy nincs.

Alapvetően az a baj, hogy mindkét oldal sarkosítva látja a másikat.

Aki a 20-as évei elején szül és esetleg több gyereket is az csak kényszerszülő, unatkozó, anyaságba menekülő nő lehet.Aki pedig esetleg a 30-as évei közepén még nem tart a családalapítás gondolatánál az csakis, önző, egoista, szingli nő lehet, aki non-stop magával van elfoglalva.Van egy-két ilyen szélsőséges eset is,de

nem kellene ennyire beáltalánosítani a másikat.

Változó, hogy kinek mikor jön el az életében az a pillanat, hogy gyermeket szeretne.Kinek ekkor kinek akkor és van, aki e nélkül érzi teljesnek az életét és én azt mondom, hogy érezheti teljesnek 100%-osan.

És pl nagy önmegvalósításomban most nem a gyerek miatt nem tanulok a jövő heti államvizsgámra (maminál van), hanem mert itt írogatok :))

Megyek is, majd visszaolvasok, sziasztok!

és ez a normális

az a baj, hogy a mai világba az egészséges mérték vagy az egyik vagy a másik oldalról szúrja a két véglet szemét. Vannak akik már 2 hónaposan bölcsibe viszik a gyerek és vannak akik azt vallják, hogy 3 éves koráig egy lépést sem nélküle

A környezete??? Én nem nekik élek. Kit érdekel, miket aggatnak rám? Már miért érdekelne? Ők élik az életemet? Na ne már.

Én konkrétan vallom, hogy a gyereknek két dologra van szüksége: két kiegyensúlyozott szülőre. És ha én attól vagyok kiegyensúlyozott, hogy heti egy napot csak magammal foglalkozom és ezt meg is tudom oldani, akkor az úgy van jól.

:)

Ezek tényleg így vannak, de a mindennapokban ezt nem éled meg áldozatnak vagy szenvedésnek, legalábbis nekem eszembe se jut. Viszont egészen addig annak látod ezeket, amíg nem a saját gyerekedről van szó.

ehhez elég felvenni egy hitelt is :-)

persze, hogy akkor vége a nagy szabadságnak ha gyereket vállal az ember. De azzal akkor sem fogok egyet érteni, hogy akkor onnantól már a szülők feladták saját magukat teljesen

Azért hobbira költeni pl gyerek mellett... Copperfield talán tudja a választ. Aztán ha az ember meg bekeményít és megvesz végre valamit, jön a megint hülységekre költesz szövegrész.

Nem egy kollégánál ment így.

Nehéz persze, de nem lehetetlen.

Persze ez attól is függ, hogy ki mire vágyik. De szerintem ha valaki megelégedik azzal, hogy dolgozik egy munkahelyen (amit tételezzük fel, hogy szeret), a Balatonhoz megy nyaralni, van valami hobbija közben nevelgeti a gyerekeit az nem jelenti azt, hogy saját magát már el is kapálta. Vagy a mai világban a karrierista világutazó és a főállású anya közt már nincs átmenet?