"Nyámnyilák" a szülőszobán (beszélgetős fórum)

Ajánlom figyelmébe mindenkinek a világ legnagyobb linkjét ilyen téren :))Én betegre röhögtem magam rajta, és az a szomorú,hogy TÉNYLEG vannak ilyen anyák. :))

[link]

Biztos szétdarabolja a hoxa a linket, a lényeg az,hogy a modoros(pont)blog(pont)hu weboldalon kell keresni az "ősanya" leírását, ha-tal-mas. :)))

Jó, hát idióták mindenütt vannak :)))

Én nem bántam volna,ha egy percet sem kell átélnem abból,milyen egy "valódi" szülés, szívesen kitörölném az emlékét is. Ettől még ugyanúgy megszültem a gyereket, mekkora elképesztő, modoros, ősanyás f...ság ilyen baromsággal traktálni valakit, hogy nem igazi anya,ha császározzák :))) Hála a jóistennek,hogy ezek a kreténségek engem minimálisan sem érdekelnek, nem hogy még komplexust gyártsak belőle. :)

Én is itt világosodtam meg, hogy mihez tartsam majd magam a jövőben, de van azért pár csökött elméjű hölgyismerősöm is, aki ugyanígy gondolkodik. Nekik tényleg az az alfa és omega az életükben, hogy szültek. Ha a gólya hozná a babát, akkor is inkább azt választanák, hogy 20 órát vajúdnak, szanaszét repednek, hánynak és üvöltöznek, mert a "gyerekért meg kell szenvedni, és az a jó, minél jobban fáj."

No comment.

Teljesen igazad van, hagytam magam sajnos, és az is biztos, hogy ezt már 2. alkalommal nem fogom hagyni.

Csak halkan megjegyezném, hogy a babakocsi már nem divat, mert a mostani gyerekek nem szeretnek babakocsiban utazni, csak hordozókendőben:)

Én pártolom a hordozókendőt, nekem is van, mi is használtuk sokat, de csak ha a pici hasfájós volt, nyűgös és beteg vagy fogzott, és olyan munkám volt amikor muszáj volt magamra kötni, vagy menni kellett valahova és kellett a kendő. De amikor már azt látom, hogy a 8 hónapos gyerek már teljesen ki van készülve, mert menne mászni és felfedezni, de az anya nem veszi észre, mert de jó, hogy rá van kötve, akkor ki tudok készülni.

Elnézést, nagyon eltértem a témától.

Akkor visel meg, ha hagyod. Kifelejtetted a kinek milyen modern babakocsija van, meg serul a gyerek lelkileg, ha nem veled alszik iskolaskorig, meg a tobbi baromsagot. Sulyos onertekelesi zavarokkal kuzdo nok hulyesege, akik addig tudtak terjedni kreativitas es onmegvalositas teren, hogy szaporodtak.

Aki szerint meg a szules nem faj, az egyszeruen hazudik, nem kell vele foglalkozni. En is mondhattam volna, hogy a csaszar nem fajt egyaltalan. Bizonyitsa be barki az ellenkezojet, erted...

Oooo, de hiszen pont az a lenyeg, hogy fajjon! Minel tobbet szenvedsz, annal jobb anya vagy. A legjobb, ha majdnem beledoglesz te is, meg a gyerek is.

Mazsinka, ha engem kerdezel, szvsz ezekbol a nokbol csak az irigyseg beszel - dogoljon meg a szomszed tehene is alapon...

Mindenkin lehet valami "fogást" találni. Engem az érintett rosszul szülés után, amikor azt olvastam, hogy a szülés nem is fáj, meg nem értik, hogy mit szarakodik egyik másik anyuka, hogy 20 órákat vajúdik.

Én nagyon féltem a szüléstől és 18 óra vajúdás után szültem meg a fiamat, de nekem nagyon fáj maga a vajúdás. Nekem viszont meg volt az a csempét is lekaparnám a falról. Mondjuk nekem az oxitocin őrületes fájásokat csinált. Nem tudom mit rontottam el, de most úgy érzem, hogy ez az új divat, hogy a szülés az vagy nem fáj, vagy annyira fáj,h ogy bele fogsz pusztulni. Ja, és a császár ugye nem szülés.

De ez nem csak a szülésnél van így. Én nem gondoltam volna még a kismamaság alatt sem, hogy ekkora verseny van az anyukák között. Valahogy nem tudatos, de mégis jelen van. Ki szoptat tovább, kinek hízik a gyereke többet 1 hét alatt, kinek a gyereke hord nagyobb ruhát x hónaposan és még sorolhatnám. Engem az első év ilyen szempontból megviselt, ez a folyamatos verseny. Ráadásul még a védőnő és a gyerekorvos is a nyakába liheg az embernek.

Ez igaz. Tudom milyen nehéz olyan anya társaságában lenni, aki évek múltán sem heverte ki ezt az egészet, hogy nem úgy sikerült a szülés, ahogy szerette volna. Látni, hallani a bekattanásokat, a tévképzeteket, elég morbid. Évek múltán is ezen kattogni, amikor újabb és újabb kisember születik, lezuhanni arra a szintre, ahonnan indul, talán soha ki nem heverni... csak remélni tudom, hogy ez velem nem fog megesni. Bár... biztosan, ha már ilyen emberek vesznek körül, még ha én nem is fogom kudarcként megélni, azok, akik úgy élik meg, nem kétlem, hogy biztosítani, emlékeztetni fognak rá, hogy a császár az, igen. Ezt nem hiszem, és őszintén remélem, hogy ki tudom majd zárni ezeket a hatásokat. Nem egy anyukát ismerek, aki nem szült természetes úton, mégis inkább azt mondja, hogy bárcsak szanaszét repedne és húsz órát vajúdna, mert az jobb, mint a császár, hisz a császár kudarc. Ha nem próbálta, honnan tudja, hogy félidőben nem rimánkodott volna azért, hogy lőjjék fejbe minimum, de neki juszt is az kellett volna. Inkább belepusztulnának, de rájuk akkor se mondja senki, hogy "CSAK" császár volt.

Húgom lepuhányozott minden császárost, akik "nem tudják megszülni" a gyereket, még amikor terhes volt. Biztos azért, mert egész nap döglenek a kanapén, ahelyett, hogy aktívkodnának, meg csak rinyálnak, hogy itt fáj, ott feszít. Nyámnyila banda. Bezzeg ő! Csak lessünk rá nyugodtan! Nagyon csúfos szülése lett, és bizony utólag azt mondja, hogy a következő semmi szín alatt sem lesz ilyen, mert valahogy kérni fogja a programozott császárt. Azt mondja, hogy amit átélt, annál bármi jobb lehet.

:D

tipikus :p

Elozoekre reagalva: nem hiszem, hogy a baba merete tul sokat szamitana... A babak olyanok, mint a macskak: ahol atfer a feje, atfer az egesz :) Masreszt meg a csaszaros vagast ugy kell elkepzelni, mint amikor egy felfujt lufit vagsz fel. Ami leeresztett allapotban 10-egynehany centi, az felfujtan azert joval nagyobb. Szoval, ha befernek rajta ket kezzel felnottek, hogy kikaparjak a mehlepenyt meg a tobbi vacakot a mehbol, akkor az mar tokre nem szamit, hogy 48 vagy 52 centis, 2,5 vag y4 kilos babat szulsz, szerintem. De ezeket nem tudom biztosan, csak a jozan paraszti logikamra tamaszkodva vontam le a kovetkeztetest :)

Ertem en, meg orulok is neki, cska azt tartom felhaboritonak, hogy az "osanyak" szereztek neked nehany teljesen feleslegesen szar es depresszios honapot. Mire volt ez jo?

Legkozelebb majd olvass kevesebb hoxat :p

Amúgy abszolút így van, tényleg fura, hogy mire hogy reagál az ember. Én álmaimban nem hittem volna, hogy az én érzékenységemmel pont egy - relatíve súlyos! - hasi műtétre fogom azt mondani,hogy bármikor újra bevállalnám és nem fájt.

Ja, egy jó sztorit elfelejtettem elmesélni. :))

Ott feküdtem kiterítve a műtőasztalon, mint Jézus Krisztus, mellkastól lefelé lebénítva, paravánnal, semmit nem láttam, a két karom pedig két oldalra fektetve, egy-egy infúzióval. Már kint volt a baba, beszélgettem az asszisztens sráccal, miközben a hasamat toldozták-foldozták, varrták, fércelték, csuklóig turkálva bennem. Mondta a srác,hogy most már le lehet venni az infúziót, és azzal a svunggal letépte a ragtapaszt a karomról, ami magával vitt egy kevés szőrt is, én meg jól felordítottam hirtelen. Megállt a munka, kérdezték,hogy mi van??? Én meg mondtam, hogy semmi, csak fájt a ragtapasz letépése. :) ezek után mindannyian ott röhögtük, hogy bakker, kettévágták a hasam, ott fekszem egy nyílt hasi sebbel, és ordítok,mert letéptek egy ragtapaszt a bőrömről. :)) Kicsit komikus helyzet volt.

hát ezt kérdezem én is!!!!!

Amúgy azt elfelejtettem mondani,hogy a kórház legjobb sebésze műtött, épp ő volt bent, és utána többeket is odahívtak,hogy megmutassák nekik, mennyire gyönyörűen sikerült a metszés, még ők is meg voltak lepve, mennyire szépen meg tudták oldani.

Nyilvan fugg attol is, mennyire jo a sebesz. Igaz, hogy rutinmutet, de akkoris meg lehet csinalni trehanyul es rondan (osszeforr az ugyis, ugyebar), vagy meg lehet csinalni szinte muveszien, minimalis karosodassal, szepen osszeillesztve es osszevarrva a szovetretegeket. Ezen kivul allitolag csunyabb es problemasabb a csaszarseb, ha a sebesznek egy plusz zsirretegen is at kell magat verekednie (majd osszevarrni, termeszetesen).

Nekem speciel nagy makom volt, mert arra a napra, amikor mutottek, volt egy csomo tervezett csaszaros, akiket egy kulsos, meghivott, nagyon profi sebeszno mutott. Gyonyoruen megcsinalta, alig volt 1-2 pici veralafutasom, es mint irtam mar, 5. nap az agyon ugraltam... Igaz, 3. napon meg nem lettem volna kepes egyedul buszozni, az biztos... Nem is engedtek volna meg.

Én is úgy gondolom,hogy egyetlen percig sem dicsértem magam semmilyen formában, hanem hálát adtam a géneknek meg a szerencsének,hogy én ezt ennyire jól éltem meg, és bónuszként még le is dobtam két hét alatt a felhalmozódott súlytöbbletet. Most szültem, nagyjából pont lesz...rnám azt is, ha száz kilós lennék, mert most egy-két évig ez minimálisan sem számít, kicsit sem érdekel pillanatnyilag a kinézetem.

Az szokott inkább ezen lovagolni, akinek saját magával és a saját külsejével kapcsolatban vannak komplexusai és azt másra projektálja. Nekem semmiféle öndicsérő szándékom nem volt, fogalmam sincs,miből lehetett leszűrni az ellenkezőjét.

Az első két nap kellemetlen volt nagyon, nehéz volt felkelni egyedül és leülni-felállni.

Megelőző céllal napi háromszor két fájdalomcsillapítót és egy diklofenacot kellett bevennem,hogy ne is kezdjen istenigazából fájni. Ezt a harmadik naptól kezdve már nem szedtem, mert nem éreztem szükségét. Nem lázasodtam be, és első este kifejezetten én kértem,hogy hadd sétáljak egy pár percet a folyosón (természetesen támaszkodva), mert nem esett jól már a fekvés. ) Szép lassan, óvatosan oda-és visszasétáltam a folyosón, jólesett. Nálunk a nővérek nem viszik el éjszakára a babát, ami azt jelenti,hogy első perctől kezdve nekem és a páromnak kellett ellátni őt, éjjel és nappal,pelenkázni és etetni első naptól, max akkor fekhettem volna, ha képtelen vagyok mozogni és az orvos is úgy ítélte volna meg, hogy nem kelhetek fel.

Azért azt a szót használom,hogy kellemetlen volt, mert az volt, nem fájt túlzottan, nem vakartam le a falat, csak nagyon húzódott a seb és az átvágott belső részek. Amikor nem mozogtam, semmit nem éreztem,szóval "magától" nem fájt, csak mozgáskor. Másnap reggel már le tudtam zuhanyozni egyedül, szerencsére nem kellett lehajolnom. Aznap este már el tudtam menni vécére, nem mondom,hogy első alkalommal kellemes volt, mert nem mertem préselni, de sikerült, és onnantól kezdve pedig semmiféle gondom nem volt ilyen téren. Óvatos voltam persze pár napig, de semmi gondom nem volt vele, nem kellett hashajtó (mert mint azt már századjára mondom, életemben nem volt még ilyen problémám, noha kedves fórumtársam szerint nekem nem jó az anyagcserém - de megértem, mert ezt egy kívülálló idegen jobban tudja.)

A harmadik napon elhagytam egyedül a kórházat, hazautaztam busszal,hogy felvegyem anyumat, aki látogatóba jött. Akkor este még bevásároltunk, nyilván nem cipeltem tíz kilókat, de simán tudtam már közlekedni és szatyrot vinni.

Hat napot töltöttem bent a babával, és azután pedig simán el tudtam látni itthon, éreztem a sebet, de már fel tudtam kelni minden gond nélkül, és a hatodik napon, rámpa hiányában felvittem a babakocsit négy lépcsőfokon, és életben maradtam. Ma volt kereken három hete a műtét, és a varratokon kívül semmi más nem emlékeztet már arra,hogy mi történt. Viszket szépen a heg, ahogy kell, gyógyul, de ezen kívül az égadta egy világon semmit nem érzek. (Tegnap kaptam egy embertelenül jó hírt, aminek a hatására sikoltozva végigugráltam a lakást, majd a párom figyelmeztetett,hogy amúgy neked műtéted volt. :)

nem tudom, másnak hogy s mint zajlik ez, nekem k..va szerencsém volt, mert semmiféle problémát nem okozott ez a szervezetemben. A görcsöket nem bírom, a menstruáció idején marékszám szedem a gyógyszert, de ez a fajta fájdalom nekem nem volt durva, bármikor újra bevállalnám egy normál szülés ellenében.

Ez csak a te interpretaciod. En nem erzem dicsekvesnek azt, amit Virag irt. A genetika adottsag, nem pedig erdem. Felvazolta a tenyeket, evvan, hala Istennek. Inkabb erzem dicsekvesnek azt, amit te csinalsz, ecsetelven a terhesseg alatti aktivitasodat.

Nem akartam ezt felhozni, de olyan bunko modon osztod Viragot, hogy nem birtam tovabb szo nelkul.