Mindennapi macerák (beszélgetős fórum)
Bella szívesen segítek a levél fordításba, de szerintem Szeklicének ez jobban megy. Ő azért most sokkal jobban benne van a németbe, mint én. Örülők, hogy ha nem is sok, de némi pénz állt a házhoz és kaptatok segélyt is. Remélem a férjed is nagyon hamar jobban lesz! Jól rátok jár a rúd, hogy mit ne mondjak. De van egy mondás valahogy így hangzik. A cigány is a rossznak örül mert tudja ezután már csak jobb jöhet.
Itt is esik a hó, de nem marad meg szinte semmi.
Nem tudom mi van velem, de nagyon fáj a jobb térdem, alig tudok menni. Fogalmam sincs, hogy mitől. Mindenesetre holnapra meg kell gyógyulnia mert el vagyok maradva a takarítással! Így, hogy a mai nap nem tudok szinte semmit csinálni holnaptól igencsak bele kell húznom!
Jó reggelt nektek. Eljött az utolsó karácsonyi előtti hét. Olyan fura hogy már mióta készülök, várom, aztán meg 3 nap alatt vége lesz az egésznek és oda a nagy fölhajtás. Ebben az egészben tényleg a várakozás a legjobb.
Bella szurkolok hogy sikerüljön amit terveztél! A telefonszámot szerintem a tudakozótól meg lehet tudni, egy próbát mindenképp megér.
Szeklice nálatok is aztán összejönnek most a dolgok, de hát tudod a baj nem jár egyedül. Azért most már véget érhetne ez a rossz széria, legalább karácsonyra lábaljatok ki belőle.
Nekem ma nem kell főznöm maradt tegnapról stefánia szelet és burgonyasaláta. Ha lesz kedvem össze ütök valami levest még hozzá. Délután sütök pogácsát. Vasalnom és takarítanom kell, de semmi kedvem.
Én már annyit híztam, de most már tuti nem állok neki fogyizni majd januártól, de akkor gőz erővel!
Sziasztok!
Bella nagyon sajnálom, hogy így jártatok! Sajnos a mai világban nem szabad csak úgy ingyen mindent oda adni, mert látod ez a hála. Az anyósod meg nem tudom mit képzel magáról. Jól tetted, hogy nem adod oda a gyereket, mert az is csak támadási felület lenne. Menne a gyámügyre, hogy már enni se tudtok adni a gyereknek és akkor ő látta el. Szégyellje magát az ilyen nagyszülő. A férjed helyében jól kiosztanám, hogy tudja merről hány méter. Megáll az eszem! Nem csodálom, hogy sírsz, de hidd el hamarosan minden rendbe jön!
Javaslom a naplómat érdekes tanulmány a mai emberekről!!!!!
hova jut ez a világ?
Szép napot és Kellemes aranyvasárnapot mindenkinek!
Vaczila akkor egy cipőben járunk, múlt héten végig futkoztam és 5 napig szenvedtem a szörnyű fejfájástól. egy szóval mára szakadt a nyakamba minden. Nagytakarítás, varrás (ez most már sürgős cipzár csere a férjem télikabátjában stb.)főzés, sütés, mosás (nem is keveset) ablakpúculás, butor tisztítás, szőnyeg tisztítás stb... sok és egyedül vagyok ma. Ráadásul németből rengeteget kell tanulnom mert le vagyok maradva nagyon. De legalább elterelem a gondolataimat tegnap amúgyis kiakadtam másfél órát sírtam részletek tudjátok hol.
Bella szorítok értetek, hogy valahogyan jóra forduljanak a dolgaitok. Nagyon nehéz a mai világban, de sose szabad feladni!!!
Gyerekek terén van némi kis javulás, de ez még mindig nem az igazi. Jó persze nem várhatom, hogy egyik napról a másikra minden rendbe jöjjön, de elindultak a jó irányba!
Sziasztok,sajnos csak későn jutok ide...most írom a bevásárlólistát hétvégére,jönnek anyósék,úgyhogy vasárnap már reggel meg kell főznöm.Szombatra meg pizzát gondoltam,csak az a baj hogy nem hoztam ki a Stahl-féle zöld könyvet,abban van a tuti pizzatészta receptje.Nem tudnátok esetleg nekem egy bevált receptet adni? Hálás lennék:)
Bella!Sokat jársz a fejembe,napközben is,nagyon bízom benne hogy jól zárul az évetek azért a körülményekhez képest!
Vaczila!Olvastam a naplódat,nagyon bírom ezt benned hogy neked mindig annyi teendőd van és ezerrel égsz:-)))
Mosi! Mi a helyzet a csemetéiddel? Megtanulták a "leckét"?Majd írj a fejleményekről!!!
Jó éjt!
Sziasztok, Vaczila örülök neki, hogy te is ilyen raktározó típus vagy. Remélem most már valóban békén hagynak!
Lányok köszönök mindent és a soraitokat is. Sajnos nem tudom felkutatni és ha tudnám sem tudnék kimenni hozzá. Illetve az új férjéhez pár hónapja házasok. Ott neki semmije sincs!!!!!!!
Megpróbálunk máshogy intézkedni de a többit inkább a naplómban.Még egyszer köszönök mindent!!!!!!!!!
Nálam ilyen kaliberül dolgok nem történtek, szerencsére és ne is történjen semmi hasonló!
Csak a gyerekekkel vannak gondok!:( Azt hiszem még jobban be kell keményítenem amíg még nem késő!
Megáll az eszem, hogy mik vannak!
Vaczila van egypár rendőr ismerősöm. holnap utána érdeklődők, hogy mit lehet ilyen esetbe tenni aztán majd privátba megírom.
Bella tudom min mész át. Mi ezt a poklot már régebben megjártuk hasonló ügyben. Akkor én is azt hittem itt a világvége, de hidd el minden rendben lesz! A helyetekben elmennék a sógorékhoz aztán amit tudnék összepakolnék és elvinném.
Bella! Én odamennék és egyszerűen agyonütném a sógornődet!Addig nem tágítanék,amíg nem fizet!!! Ne hagyjátok már magatokat!!!!Ez kétségbeejtő,komolyan mondom...hogy a mai világban ilyen megtörténhet,nem hiszem el!!!Valamit csak ki lehet találni,nem?Majd írj a fejleményekről!!!
Vaczila! Eszedbe ne jusson nyugtatót szedni!!! Teljesen eltorzítja az arcot (és a agyad),az nem megoldás.Hihetetlen ez az egész.Reggel 8 óra,bekapcsolom a számítógépet és ennyi történés van...Nem is tudom mit mondjak!
Mosi.remélem veled nem történt semmi rossz!
Mi ma megyünk a közeli városba,megvesszük a gyerek ajándékát,meg sétálgatunk kicsit....Jaj,még mindig a történtek hatása alatt vagyok...
Sajnos holnap délelőtt nem leszek, de ilyen állapotban suliba sem megyek meg egyáltalán miből is???????????
Íme a példa a saját véredben sem bízhatsz meg!!!!