Miért nem mennek a gyerekek 6 évesen suliba? (beszélgetés)
Pedig fontos!
Írásnál pl. apró a hely a 3 vonalka közt.
Mateknál kicsi az a kocka.
El sem hiszed micsoda nehézségek vannak.
Sok gyerek nem nagyot tud vonalak közt maradni.
és ez 20 éve volt, ezek már jó idej pályán lévő, gyakorlott pedagógusok. azóta csak hígult az alapanyag.
nagyon kevés olyan ember indul tanítónak, aki valóban tanítani is szeretne, és nem csak a "mertkellegydiplomakülönbenanyámnyakonb@sz" elgondolással kerül oda.
és vajon több gyereknek van "idegrendszeri éretlensége" mit régen? mert nem hiszem. egyszerűen csak roszabb lett az oktatási rendszerünk, ócskább lett a pedagógusképzés, és bizony míg régen kvázi mindegy volt, hogy melyik iskolába, melyik tanítóhoz kerül a gyerek, most nagyon-nagyon meg kell válogatni, hogy az ember kire bízza a gyerekét.
emlékszem, amikor 20 éve érettségiztem, számtalan ismerős ment úgy tanítóképzőbe, hogy "ha máshova úgysem nem vesznek fel" -most ezek tanítják a gyerekeinket!
Rengeteg gyerek megy ma ún. idegrendszeri éretlenséggel iskolába. Meg a 7+ évesek közt is akad ilyen szép számmal.
Nem irigylem az elsős tanítókat, nagyon nehéz dolguk van. ( és akkor még nem volt szó az egyéb gondokkal küzdő gyerekekről)
A nagyobbik unokám júliusban lesz 6 éves. Jövőre fog menni legalábbis ez a terv. Okos, ügyes, kreatív, tele energiával. Én sem értem, de manapság ez az álláspont, hogy inkább maradjanak még egy évet az oviban. Biztos meg van ennek a jó oka. Nyilván egy év alatt még okosodnak, ügyesednek, a figyelmük széles körben és hosszabban kiterjed stb. Szerintem hasznos lehet az a plusz év a tekintetben, hogy nagyobb sikerélményük lesz a suliban.
Egyébként épp ma beszéltem egy barátnőmmel, a fia 7 évesen, a lánya 6 évesen ment és azt mondta, ha újból lehetne és visszatudna menni az időben nem engedné 6 évesen, a fiánál teljesen pozitív volt az a + 1 év.
Már ez is máshogy van mint régen és lehet, hogy ez ebben az esetben jó.
Nyilván a gyerekek sem egyformák.
Hát nálunk tényleg ezer helyre járnak, és nem gond, hgoy vegyes csoport. az óvónők rendszeresen beszámolnak erről, meg nyílván a fiam is, és vannak fényképek.
Múlt héten a Víz világnapja alkalmából a vízműbe jártak, nagyon élvezték, de szoktak soakt kirándulni is,szüreten is voltak, erdei iskolába...Nálunka városba mondjuk csak egy oviba vannak tsizat csoportok, mindegyik másikban vegyesek vannak, mármint állami oviba.Szóval sok egyéb választás nem is volt, mint vegyes.
Én Június végi vagyok, és mentem suliba időben, így nem voltam 14 éves, amikor kijártam a 8-at:D
A fiam viszont március végi és ő nem ment 6 évesen, pedig én akartam, hogy menjen, mert már akkor is nagyon nagy volt, de az óvónénik azt mondták, hogy ne menjen, mert az ovis foglalkozások közben is ledől:DDDD És sok barátja nem ment suliba, így ő sem nagyon akart. Persze nyár végére már azt mondta, hogy de kár, hogy nem mentem suliba! Tehát, nem ment. 1 fejjel volt magasabb az összes gyerektől, de hátránya nem lett az évvesztésből.
Sok oka van annak, ha egy gyerek nem kezdi 6 évesen a sulit, épp ezért nem is kellene úgy gondolni erre, hogy ez a szülő heppje, stb.
egy 3évesnek? sétálni, játszótérre, erdőbe, zöldbe.
mivel tiszta csoportba járt a gyerek, láttam, hogy az első fél év kimozdulásai abból álltak, hogy az ovi/suli körül sétáltak, lényegében tanultak sorban, kézenfogva menni, nem elkóborolni, elbambulni, stb.
aztán csak max a közeli vízpartra mentek ki kiscsoport 2. félévében. igaz, oda rendszeresen.
középsőben már volt színház, de ugye az nem jött be.
bábszínházat, hangversenyeket pedig rendszerint az óvónők szerveztek, csináltak, így a kicsik a megszokott környezetükben lehettek közben, max a suliba kellett átmenni.
óóó, az enyémnek nincs nagy alvásigénye. Nekem annál több lenne mellette, mert pavoros... de kipiheni magát így is, nem jelent gondot a suliban.
de nem a sulitól, hanem konkrétan adott pedagógustól függ, hogy mit hoz ki a gyerekből. a fiam szótagolva, akadozva olvas, de teljesen érti, hogy miről van szó. a tannéni szerint tökéletes és nagyon szépen csinálja. a párhuzamos osztályban pedig fekete pontot ad a másik magyar tannéni azért, ha valaki egyet is hibáz a korábban már olvasott szövegben.
mindkét osztályban vannak olyanok, aki még csak most fogják tölteni a 7-et, és van, aki már az ősszel betöltötte a 8at is. de azt gondolom, hogy itt egyáltalán nem életkor kérdése, hogy a gyereknek menni fog-e majd az olvasás :/
Gondolom gyerekfüggő is, mi már babakorban jártunk könyvtárba, bábszínházba, az én fiamnak ezek nagyon tetszenek,szerintme sokat ki is vesz belőle, mint élmény és információ is, pedig amúgy eléggé sajtkukac típusú.
Hová érdemes járni egy 3 évesnek akkor szerinted, ha a bábszínház, könyvtár sok nekik?
azért tedd hozzá, hogy te nem magyarországi suliról beszélsz ;)
(mondd, hogy jól emlékszem, és nem írok hülyeséget!)
Mondhatnám, hogy addig gyerek. De Angliában 5 évesen mennek "iskolába" iskolaelőkészítő, megtanulnak írni, számolni, olvasni mégsem megterhelő a gyerekeknek. A tanulási módszer hibája. Rokonságban is van három hétéves. az ikrek 2011 októberiek ők máe 2. osztályba járnak. A 2011 májusi, pedig idén kezdi az iskolát. Én úgy tapasztalom, az előbbieknek jobb, de ők nem magyar tantervű iskolába járnak.
Úgy gondolom a szülő és a pedagógusok közös döntésének kellene, hogy legyen, mennyire gondolják érettnek a gyereket.
Mondhatnám, hogy addig gyerek. De Angliában 5 évesen mennek "iskolába" iskolaelőkészítő, megtanulnak írni, számolni, olvasni mégsem megterhelő a gyerekeknek. A tanulási módszer hibája. Rokonságban is van három hétéves. az ikrek 2011 októberiek ők máe 2. osztályba járnak. A 2011 májusi, pedig idén kezdi az iskolát. Én úgy tapasztalom, az előbbieknek jobb, de ők nem magyar tantervű iskolába járnak.
Úgy gondolom a szülő és a pedagógusok közös döntésének kellene, hogy legyen, mennyire gondolják érettnek a gyereket.
nem azon van a hangsúly, hogy tud-e a 3éves viselkedni, hanem azon, hogy oda való-e.
az én gyerekemnek 4évesen egy életre elvették a kedvét a színházba járástól, mert mgijedt a bagolytól ahogy huhogott. onnantól kezdve kínlódás volt, később színházas napokon már nem is vittem oviba, hogy ne legyen gond. Most suliban szerencsére a tanítónéni jól tolerálja a dolgot, és jól kezeli a gyerek ilyenirányú heppjét. a szélén ülnek, ha gond van, lehet összebújni, ölébe ülni, ha baj van, lehet beszélgetni halkan vele.
Az egyik lányom májusi és kérhettem volna, hogy mehessen korábban de úgy gondoltam, inkább hagyom egy évet játszani, így 6 éves+pár hónapos volt iskolakezdéskor. Már első évben megbántam ezt, mert szétunta magát a suliban, de mostanra már megbékélt:)
A kisebbik lányom viszont januári és ő könyörgött nekem, hogy mehessen oda, ahova a nővére jár, nagyon akart korábban isibe menni, a teszt az oviban nem a legjobb lett, de nálunk a teszt csak egy irànyadó, a szülő dönthet úgyis, hogy ennek ellenère küldi. A másik gyerekkel valô tapasztalat után úgy gondoltam, hogy még egyszer nem szeretném végighallgatni, hogy unatkozik, hanem inkább menjen korábban, akár ha külön kell vele foglalkoznom, meg ő nagyon nagyon AKART menni, ez nekem fontos volt, hogy a gyerek mennyire motivált és tudtam, hogy kislétszámú osztály lesz (8-an vannak). Szóval 5 és fél évesen szeptemberben a padban ült:)
Nem bántam meg, voltak az elején dolgok, hogy rosszul tartja a cerkát meg raccsol, de hálistennek, örömmel jár oda és nagyon igyekszik, és mostanra teljesen behozta. Nyilván sok gyerek ennyi idősen is jó matekos meg jòl olvas, ahogy a picúrom is, de nem is ezért nem lett jó az ovis tesztje, ő akkor is jó matekos volt és tudott olvasni, viszont ahogy írták alább, szociális èrettség, illetve koncentráció, kézügyesség (ceruza fogàsa) beszédkészség is sokat nyomnak a latban. Mivel jó tanárai vannak és kicsi az osztâly, ezeket behozta, egy nagy osztáyban nem biztos, hogy így lett volna.
De szerintem ez mindenkinek a saját döntése, hogy mit akar a gyerekének. Mivel nekem rossz tapasztalatom volt, hogy később küldtem a másikat, ezért a kicsit hamarabb küldtem. De akinek a gyereke 7 évesen megy és neki úgy jó, az miért küldené hamarabb?
Mert nem nekik való!
Én se fogom a fiamat engedni csak 7évesen!
Van gyereked amúgy?Nekem kisiskolas a lanyom es rohadtul túl terhelt..
Legyenek csak gyerekek amíg lehet.
További ajánlott fórumok:
- Miért nem értékelik a gyerekek egy része a kaját?
- Ha tényleg lecsökkentik a GYED idejét 1 évre, akkor hová teszik az emberek a gyerekeket és hova mennek dolgozni az anyák?
- Mi legyen a gyerekek tízóraija a suliban?
- Angliában betegen mennek dolgozni, suliba?
- Tud valaki olyan munkahelyeket ami 8.30 vagy 9 től kezdődik, hogy el tudjam vinni a gyerekeket oviba suliba
- Kecskeméten melyik suliba íratjátok a gyerekeket?