Miért nem mennek a gyerekek 6 évesen suliba? (beszélgetős fórum)

én ettől az otthoni gyakorlástól azért tartok, mert nem biztos, hogy úgy magyarázom, ahogy a suliban tanulják, és csak összezavarom a gyereket.

pl tökre érdekelné már a szorzás, amit tudom, hogy kvázi csak be kell biflázni... na de bizonyos háttér kellene hozzá, hogy mi a szorzás, hogy csinálják, stb... és ugyan el tudom mondani, de mi van, ha bent máshogy magyarázzák?

minap volt matek házija, az alsó sorban le kellett írni a felette lévő táblázat szabályát. nyitott mondatok, négyzetek, körök, háromszögek, melyik mivel egyenlő. és egyszerűen nem tudtam neki megmagyarázni, hogy miért nem jó, ha négyzet=-karika+háromszög (bocs, fogalmam sincs, hogy kell szimbólumokat beszúrni) mert hogy jó, csak elsőben nem elfogadható ebben a sorrendben.

Én pont azt várom. :)

Vannak dolgok, amit nem tudnak megoldani az iskolában.

És ha otthon gyakoroltatod, te is jobban látod, hogy halad.

pedig muszáj. főként az olvasást. mert ugye hangosan olvasni egyszerűen képtelenség mindenkivel gyakorolni a suliban.

matekot is kellene, de az nálunk csak akkor van, ha a gyerek kéri. heti 2-3x megesik, hogy kéri, hogy írjak neki feladatokat. ebben lényegesen előrébb van, mint az osztálytársai, szóval nem gáz, hogy nem csinálja.

az írást viszont kellene, de nem szereti. nem szóltak még érte, mert szépen ír, de nem elég gördülékenyen -szerintem. viszont amíg a tanár nem mondja, addig elegendőnek gondolom azt, amit pénteken hazahoz.

akkor mondjam azt, hogy örüljön, hogy még 12 (16-18) évig iskolás lehet, mer tutána meg már csak a munkából fog állni az élete?

én nem látom, hogy feladat lenne feladat hátán. illetve ha van is, azt is lehet játékosan, hogy a gyerek élvezze... ráadásul a feladatot is lehet szeretni. gondolkodni is lehet jó és élvezetes.

a gyerekem simán leül magától, unalmában szöveges feladatokat megoldani. Oké, az ő olvasási tempójával megcsinál napi 3-4-et, de az már tök jó. és élvezi.

és alig várom már, hogy könyvet vegyen a kezébe és azt olvassa!

Ha megvan a délutáni tanulás ideje, akkor nem tudnak engedékenyebbek lenni (a többi gyerek kárára). Sőt, ha napköziotthonos, akkor el sem tudják engedni a gyereket 4 előtt. Ennek azért nézz utána!

Nálunk kifejezetten kérték, hogy aki teheti ne hordja elsőben sehova a gyereket a napközi ideje alatt. mondjuk a foci, judo, kosár, néptánc az ovisoknak és alsósoknak az egész városban mind f5-5 körül kezdődik.

megmondom őszintén, a nagy átlag nem is tudná máshogy megoldani, hiszen a nagy átlag 3kor még dolgozik, vagy éppencsak letette a munkát.

szerintem nincs is, csak 1 kislány aki vizuális iskolába jár heti 1x.

Az oviban és itthon is kap feladatokat.

De iskolás korától csak feladatokból fog állni az egész élete.

Áronom pont 2 évesen kezdte, de miel decemberi, így 3évesen még bőven bölcsis volt, 20 hónapot járt összesen.

szerintem az viszont egy klassz dolog volt, hogy 3 évesen maradhatott. Na azt a 8 hónapot biztosan nem cserélném el másra :)

Azért elsőben tuto nem viszik túlzásba a tanulást. Nálunk tanulószoba van, délután 1 óra, itt megcsinálják a házit és ennyi. A dsk-hoz igazodnak annyiban, hogy megvárják, amíg visszaérnek a sportról a többiek, és csak utána vágnak bele (ez is tanárfüggő, van aki azt mondja, ha elmegy focizni, majd tanul egyedül, vagy otthon).

lényegében csak pénteken jön haza a házi, mert a mieink pénteken mindig lelécelnek a napköziből, elmennek valamerre csavarogni az osztályfőnökkel.

szerintem egyébként tök jó volt a régi rendszerben a májusi határ. a tavaszi születésűeknél még kellett a nevtan véleménye, hogy maradhasson, a nyári születésűeknél meg azért, hogy mehessen.

én márciusi vagyok, egyáltalán nem gondolom, hogy 6,5 évesen korai lett volna az iskola.

A gyerekem és a nagyobb unokatesói mind téliek, így náluk sem volt kérdés. a kicsik viszont augusztusiak, ott kíváncsi leszek, hogy alakul.

Rengeteget számít.

Ha a párhuzamos osztállyal ennyire nem lehet “mihez kezdeni”, lehet jobban is jártatok.

Mert a fiúk végülis suli után tudnál együtt lenni (Ha úgy nézzük: ott viszont nem vonják el egymás figyelmét órák alatt), a tanító nénitek viszont aranyat érhet, ahogy olvasom.

az a helyzet, hogy más szünetekben sem. Más ütemben jutnak ki az udvarra, mire kimegy az egyik osztály, a másik már játszik... és hát a kisgyerekek olyanok, hogy ha már elkezdenek valamit, nem igazán szeretik, ha valaki beletrollkodik. Szóval most ott tartunk, hogy bár egész nap kb 5 méter és egy fal van közöttük, szóba sem állnak egymással, viszont suli után a játszótéren újra összejön a banda és csakis együtt hajlandóak bmit is csinálni. itt azért egész komoly brigádról van szó, 4-6 fiú szokott összecsapódni.

Pedig ahogy én láttam, a mi tanítónénik próbálkozott sokat, próbált közös játszóterezést, sétát, kirándulást szervezni a párhuzamos osztállyal, de ott olyan tanítók vannak, akiknek macerás meginbdulni... vagy nem tudom. mindenesetre nem sikerült a dolog. aztán jött az, hogy inkább kompenzálni próbálta a haverok hiányát... ezzel viszont betalált a gyereknél :)

de azért nagyon jó érzés, hogy ennyire képes ráhangolódni a "gyerekeire".

Ideális hónapban született. :)

Nem kellett sokat gondolkodnotok, hogy maradjon vagy ne.

Pláne így, hogy “igénye” is volt rá.

Ohh, én már előre rettegek...

Saját magam juttatja eszembe, meg a nagy Po.ám.

Lesznek harcaink, az biztos.

És most kezdem igazán értékelni a saját édesanyám, és feltenni magamnak a kérdést, hogy Ő hogy csinálta, hogy nem zakkant bele, a hajam se üvöltötte le a fejemről, és nem is ütött-vert.

(Igaz, egyszer kaptam egy pofont - amit 1000%-ig meg is érdemeltem -, mert le “hülye K..va”-ztam, amiért nem akarta elolvasni este a kétszázadik mesét.)

Nem teljesen gondolom így. egy idő után a gyerek megfelelő fejlődéséhez igenis kell a feladat meg a tanulás, nem elégíti ki az igényeit az örökös játék.

és azért elsőben még rengeteget mozognak, játszanak, vannak a szabadban...

Legalább a szünetekben találkozhat a régi pajtásokkal.

Szerencsétek van tényleg a tanítóval, hogy ennyire figyeli az igényeit, és ezekszerint kellő türelme is van.

Szokták mondani, hogy lassú víz partot mos... előbb - utóbb biztos lesz az osztályban is barátja.

majd ahogy egyre nagyobb lesz, ugyanilyen apróságért még durvábbakat fog a fejedhez vágni... és ez még tényleg csak a kezelhető rész, mert az ember puffog, durrog, kiabál, de amikor nem látja a gyerek, akkor röhög a kis zsarnokon, mert milyencukivoltmárahogykövetelte!

és bele sem merek gondolni, mi lesz, ha kamaszodni kezd :o

Nálunk elszaladtak az évek eddig is.

Mondjuk lehet ebben benne van az is, hogy csak 1 évet voltam vele otthon. Fél évet az apja, utána Bölcsi...

Igyekszünk a legjobbat kihozni az adott helyzetből.

Az van, hogy a gyerekem (mint leírtam nagyon ragaszkodó, és kell az állandóság az ő kis világába) pont a másik osztályba került, mint az ovis pajtásai. és bár elmondták, hogy a gyerek a fontos, meg figyelembe veszik a szülő kérését, már magamból is hülyét csinálva többször beszélve róla, végén már sírtam az igazgatónak, hogy tegyék át a másik osztályba... de mindenféle hülye indokkal kötötték az ebet a karóhoz.

Na itt felment a pumpa, és nagyon kevés hiányzott, hogy azonnal másik iskolába vigyem (igazából augusztus utolsó hetében még ezen gondolkodtam), ott tárt karokkal fogadtak volna.

Aztán mégsem, talán nem akartam nagyobb konfliktust, vagy mittudomén, de hagytam annyiban az egészet, és reméltem, hogy megbirkózik vele a gyerek. Háromnegyed évünk ráment arra, hogy már ne akarjon a pajtásokkal egy osztályba járni. Barátja ugyan továbbra sincs, de legalább már nem kívánkozik folyton a régiek után. huhh, leírva azt hiszem, ez sem éppen a megfelelő út :/

viszont ezzel az osztállyal egy olyan tanítónénit kaptunk, akiről minden túlzás nélkül állíthatom, hogy egy kincs :D és lassan, nagyon lassan már a gyerek szívébe vezető kaput is sikerült kinyitnia, előbb-utóbb be is kerül oda is :)

ezért írtam azt korábban, hogy a TANÍTÓ a legfontosabb. ha az rendben van, akkor bármit képes kompenzálni, még a barátokat is igyekszik...