Miért ne legyen szemünk fénye ölbegyerek? (beszélgetős fórum)

Egyáltalán nem értek egyet a cikk szerzőjével. Egy babának, főleg egy újszülöttnek, kb 3 hónapos koráig nagyon nagy igénye van a testi közelségre. Ő ott érzi magát biztonságban, ott nyugszik meg. Kikerül az anyaméh biztonságából és nem könnyű neki alkalmazkodni a kinti, tágas világhoz. És az ölelés csak segíti ebben. És avval, hogy felveszem amikor sír, még nem lesz elkapatva.

És, igen, az én fiam ölbegyerek. Lassan 1 éves, rendkívül kiegyensúlyozott és nyugodt, boldog baba. Barátságos és bárhova elmehetünk vele, jól érzi magát mindenhol.

Az első 3 hónapban leginkább karban volt vagy cicin, de amikor megváltoztak a szükségletei, már nem igényelte annyira a dajkálást és a szopik időtartama is lényegesen lecsökkent.

Az én fiam a cumit sem kapott soha, a cumisüveget sem ismeri. Mégsem volt soha sírós baba. Mindig ki voltak elégítve a szükségletei.

A hordozókendőt pedig melegen ajánlom mindenkinek. Hazánkban is nagyon régi múltra tekint vissza.

Szerintem azok a gyerekek a könnyebben kezelhetőek és könnyebben alkalmazkodóak akik ölbegyerekek. Én biztos, hogy a következő gyermekemet is így fogom nevelni.

Mi nem sok napot de voltunk kórházban,egyszerüen nem tudtak kitenni a szobábol pedig megpróbálták:))

Persze a gógykezelést nem akadályoztam,nem hisztiztem,műszakátadáskor hallottam mikor úgy adták át a gereket a nővérek a friss csapatnak hogy anyuka szépen ellátja,szinte be sem kellett jönni hozzánk...és kapott infúziót is,amit az ölemben éltünk túl,kb 5 órahosszáig csepegett le.....:)

A hozzászólást a topik írójának szántam.

A szomszédomnak 2 gyermeke van. Az elsővel nem volt semmi "gondja", a másodikat még a wc re is vinnie kellett.És nem azért mert nem következetes anya. Nem is igen ismerek olyan anyát, aki ilyen precízen beosztaná a gyerekei idejét, és ilyen gondos odafigyeléssel nevelné őket.

A középső fiam, azért szokott be ilyen hamar, és ezt a mondatot szánom az utánad következő hozzászólónak is, mert annak ellenére, hogy az ölemben volt amikor csak lehetett, igyekeztem, hogy minél több időt töltsön közösségbe, vele egykorú gyermekek között, annak ellenére, hogy nem tudtam, majd 1 év múlva bölcsődébe kell adnom.

Én az első gyerekemet próbáltam úgy nevelni, hogy ne szokjon fel, nem vettem fel állandóan, csak ott álltam a kiságy mellett, beszélgettem hozzá simogattam.

A második gyerekemet, aki 10 évvel fiatalabb teljesen másképp neveltem. Elhatároztam,hogy minden pillanatot kihasználok a babázásból, és nem érdekel, ha felszokik, akkor veszem fel, amikor csak jól esik neki is és nekem is. Így is volt, és mégsem lett elkényeztetve, még a bölcsibe is ő szokott be azonnal, az első babám hónapokig sírt utánam.

Úgyhogy nekem az vált be, amikor mindig felvettem a babát, csak azt sajnálom, hogy az elsővel nem ezt tettem, a sok hülye könyv miatt, és mert még kezdő voltam.

Először is, mert nem tudja, hogy mennie kell dolgozni. A mai világban gyakori, hogy szólnak a munkahelyről, hogy következő hónaptól menni kellene, mert van munka, ha nem megy, viszlát! Majd megy más.

Másodszor, nem feltétlenül tudja a szülő (sajnos), hogy változtatnia kellene, hogy a gyereknek könnyebb legyen. Abszolút nem gondolja, hogy amit csinál, az hátrányt is jelenthet bizonyos helyzetekben.

Én a tapasztalatomat írtam le. nagyon nagy szerencséd volt a gyerekeddel, hogy "még aznap beilleszkedett a bölcsibe", nem ez fordul elő legtöbbször. Nem arról beszéltem, hogy soha ne vedd fel a kicsit, mert akkor könnyebb dolga lesz. Egyéni, hogy az ember mit tart túl sok kézben tartásnak, cipelésnek. És mindenki maga dönti el, mit bír, mit szeretne, és a gyerek dönti majd el, milyen lesz, és mennyi konkrét testi közelségre van szüksége.

Az én lányom is volt kézben, nem is keveset, de nem mindig, és nem minden problémát így oldottam meg. Szerinte a cikk írója arról írt, amikor a kicsi folyton kézben van, amikor más könnyebb megoldás is lenne.

Szerintem mindenki maga dontse el, mit bir. Mennyit bir "cipelgetni" es mennyi ideje jut mellette a csaladra. Esetenkent a ketto ossze is egyeztetheto.

Ha korhazba kerul? ...Persze, am nem lehet a napjainkat ugy elni, hogy a gyerek ne szokjon hozza a "johoz", mert mi lesz, ha ez vagy az tortenik? Ennek alapjan ne is szoptassunk, mert mi van, ha a gyerek korhazba kerul? Szerencsere annyira nem hetkoznapi dolog, hogy egy aprosag korhazba keruljon. Mondom en, aki 7ejszakat toltott 6 honapos fiaval a korhazban. Es egy hadsereg sem tudott volna kikergetni a szobajabol.:)

Általános a cikk, és nem is lehet mindenkire egyformán alkalmazni. Nincs két egyforma gyerek.

Minden kornak megvan a maga divatirányzata, és ez nem kerüli el a gyereknevelést sem.

Ha leírnám mennyit hurcoltam a középsőt, és vígan, még aznap beilleszkedett a bölcsibe, a nagy, akit épp a leírtak alapján neveltem, még az ovit sem bírta, és a kicsi, aki szeptemberben kezdi az ovit..

A legjobb megoldás, ha a szülők keresnek egy közösséget, ahol vannak gyerekek is, hogy érezzék mennyire jó a közös program. Ez lehet egy művházban eltöltött délután, vagy óra, heti rendszerességgel, de egy vasárnapi bibliaóra is. Ettől még lehet hogy "ölbegyerek" marad, de sokkal hamarabb beilleszkedik, az oviba, iskolába.

Ahány könyv annyiféle nevelési elv. Csak induljunk ki a Ratkó korszakból, ahol még egy puszi sem volt jó hatással a gyerekre.

Nevetek az ilyen írásokon, és örülök, hogy mindhárom gyerekem karon ülő volt, így minél tovább érezhettem azt a testi közelséget, amit kb. 8 éves korukra kinőttek.

És ha lehet a legkisebbnél ezt minél tovább szeretném érezni. ettől még nem lesz anyám asszony katonája, de lehet ha megvonom tőle, egész életében problémákkal teli ember lesz.

Példaként tessék beleolvasni a fórumba, ki mit csinál a gyerekével altatásnál, ki hogy akarja az akaratát rákényszeríteni erőszakkal a gyerekre, mert azt olvasta, hogy az a jó.

A 3., 5., 6. hozzászólással értek egyet. Annyival még kiegészíteném, hogy az ilyen típusú írások bizonytalanítják el legjobban az anyukákat és erősítik bennük azt az érzést, hogy rosszul csinálják azt amit tesznek. Szerencsések azok az anyukák, akinek "közreműködő" a babájuk, s úgy viselkedik, ahogy a nagykönyv, vagy a nevezett cikk írja. Viszont ne kövezzünk meg egy olyan szülőt sem, aki a nyűgösebb, sírósabb, bújósabb babáját sokat tarja a karjában, hiszen ezzel csak az a célja, hogy elérje a baba elégedettségét.

A most 9 éves nagylányomat egészséges keretek között sokat dajkáltuk, soha nem éreztük tehernek, csodálatos leányzóvá cseperedett. A most majd 4 hónapos picivel is ugyanígy teszünk.

Szerintem az ember lehetőségeitől függ mennyit cipeli a kicsit. De senkisem szereti hallgatni,hogy sír :S

Megpróbálom mindig letenni, mert fontos a mozgásfejlődése miatt is. De sokáig azért nem hagyom sírni.

Még kicsi, nem hisztizik, mint a "nagyfiam" .

Szia!

Egyetértek Veled. Én bölcsődében dolgozom, és sajnos sokszor előfordul olyan, hogy az anyukának viszonylag korán, mondjuk a gyerek 10 hónapos kora körül vissza kell mennie dolgozni, és akkor a kicsi bölcsibe kerül. És az is sokszor van, hogy az anyuka elmondása szerint a gyerek "ölben baba", akinek naphosszat cipelve van a popója. Nekik a beszoktatás még nehezebb, a gondozónő képtelen egy gyereket egész nap hurcolni, arról nem is beszélve, hogy a gyerek el se fogadná egy idegen ember ilyen fokú közeledését.

Amúgy nekem most 14 hónapos lesz a lányom, és szerencsére őt nem kellett soha cipelni egész nap, nem volt olyan fajta. Nehezebb dolga van annak, akinek a gyereke hasfájós, kézben, ölben elalvós.

Teljensen egyet értek..sajnos én is ismerek olyanokat akik mindig cipelik a gyereket mert azt hiszik úgy kell alapból, persze nincs mellette háztartás semmi mert a mama mindent megcsinál...később sajnos ez nem lesz jó...majd rájön!

Én meg nem szólhatok bele mert még nincs gyerekem, azt mondják majd megtudom....persze hogy tudom nem úgy fogom csinálni mint ők!

Szia

Jó,hogy megírtad ezt a cikket.A két nagy gyerekem közt nincs egy év korkülönbség.Mi lett volna ha felveszem őket állandóan.

A babát az is megnyugtatja,hogy az ember megsimogatja a kis hátát.