Melyik a leggyorsabb eredményt hozó mozgás forma? (beszélgetés)
Így is van!
A recepteket nézegettem már a neten, csak arra voltam kíváncsi, hogy neked van e valami jól bevált.
Hát, Nekem pont a zabpehellyel kapcsolatban van a legtöbb ellentmondás a fejemben.... Én alapvetően azt tartom etalonnak amit a Norbi mond, és ha Ő azt állítja update1 akkor elhiszem neki... de ha megpróbálsz utánaolvasni, hát mindent lehet róla találni.... szóval, igen igazad van, annak hiszek majd ezután is aki számomra a leghitelesebb...
amúgy a receptekre keress rá, rengeteg van fenn.....
Jah, hát ez mindíg mindennel így van! Én mindíg próbálok ilyen helyzetben a megérzéseimre hallgatni, vagy ha olyan a téma és találok egy szakembert, aki szimpi számomra, akkor neki. Másképp megőrül az ember!
Például, mikor terhes voltam, a dokim, akit imádtam, azt mondta, szedjek vitamint. Elmondta, hogy miért kell és körbejártuk a témát, mert én is hallottam ellene kampányolókat stb. Aztán hazamentem és anyám rögtön rákezdet, hogy a vitamint csak késöbb kezdjem el. Na akkor mondtam neki azt, amit minden utána következő tanácsosztogatónak, hogy van egy dokim, akinek ez a szakmája és ő azt mondta ezt tegyem és én azt csinálom, amit a dokim mond! Hát így ment ez késöbb is!
De hihetetlen, hogy még a legkissebb dologban is micsoda ellenvélemények lehetnek, mi?
Mondjuk azt nem bánom, ha meghajt, mert nekem amúgyis lassú az emésztésem. Viszont, ha Te szoktál enni, akkor adhatnál tippeket, hogy milyen formákban lehet elkészíteni. Már nézegettem recepteket, de valahogy nem értem az arányokat.
Szóval azt mondod, hogy amit én találtam ki az nem jó és elég ha csak reggelire eszem! Csak mert ma is azzal kezdtem a napot és én bazi éhes leszek ebédidőre!
Hát én de boldog lettem ezektől az információktól!
Mondjuk az én mézem nem menne át a teszteden, mert bekásásodott, de az biztos, hogy a szomszéd méhei csinálták!
Nagyon imádom a méz minden fajtáját! Ezek szerint édesíthetek vele nyugodtan?
Azért a gyümölcscukor is cukor, de ettől függetlenül nem vészes. Anno kiszámoltam, egy teáskanál valami 35 kcal körül jött ki. Hemos tuti nem ez a baj. A mézet én sem iktattam ki.Igaz, a kávémból igen, pedig régen melange-oztam. De a férjem a mai napig azzal issza, és nem kevéssel, mégis tud fogyni. Igaz lassan, és nehezen, de azért már ő is ledobott vagy 22 kg-t. Egyébként, ha nagyon édességre vágyom, akkor eszem egy kiskanál mézet. Szerintem ez a legkisebb bűnözés :-)
Piacokon sokféle méz van. Igaz, nagyon borsos áron. Én a gesztenye mézet szeretem legjobban, de finom az erdei és a selyemfű is. A gyerekeim akác és virágméz rajongók. És a favorit a lépes méz. A sok méznek egyetlen hátránya lehet, szárít.
De isteni pl. bőrradírnak is egy kis himalája sóval, vagy tengeri sóval, darált dióval barnacukorral, vagy bármi dörzsanyaggal. Ma kevertem egy rózsás méhviaszos arckrémet, bár még nem teszteltem :-)
Hú, nagyon off lettem, de talán elnézitek. Ez az új szenvedélyem. A biobigyók :-) és a kukába a műcuccokkal :-)
A hiedelemmel ellentétben a méz nem hízlal, hanem fogyaszt. Ugyanis
gyümölcscukrából nem lesz zsír, mert az a májban glikogénként raktározódik. A
méz szőlőcukra sem rakódik le zsír formájában, hanem elég az izmokban.
Tejcukrából sem lesz zsír, mert azt felhasználják a bél mikroorganizmusai.
Egyes mézek (káposzta-, menta-) vizelethajtók, súlycsökkenést okoznak. A méz
nem okoz fogszuvasodást. Sőt, a fertőtlenítő anyagai gátolják a fogak romlását.
:)
Idő közben rájöttem, hogy én is hibás lehetek ám a dologban. Anyáméktól kaptam frankó házi mézet és én imádom. Ha van itthon a kávémat is azzal iszom. Eddig csak sztíviát tettem bele, ami 0 kalória, de egy ideje már egy kanál mézet is teszek bele!
A méz mennyi kalóriát tartalmaz? Tudja valaki?
Szupper vagy!
Én csak a nyamvadt napi adagomat nyomtam le, semmi extrára nincs se időm se energiám!
én mozogtam a hétvégén:
4 órát dagonyáztam a sárban túra gyanánt
meg lett az eredmény: ott is izomlázam van, ahol úgy gondoltam nincs izom:)
másnap elmentem edzeni, kb 3 órát, ha lúd, legyen kövér
ma mindenhol izomlázzal küszködök
amit imádok...de én fanatikus vagyok:))
Csókolom, most csak beköszönök, mert éjjel jöttünk haza. Reményeim szerint nem lesz nagyon gáz a mérleg :-)
Én ismerem az Insaizét :-). Csináltam is, brutális. CSak akkor kezdjetek neki, ha nagyon jó formában vagytok. 3 hétig csináltam, aztán bejött a bazi meleg, és esélytelen voltam. De előtte ugye linkelés nélkül ment a heti 6 edzés vagy 4 hónapig.
Ha van türelmetek a blogspotos blogomban bogarászni, ott írtam róla elég részletesen.
Ügyes vagy!Biztos van változás,csak az ember szeretné hogy látványosabb legyen,de hidd el az 1-2cm is jó,és jobb a lassabb fogyás,alakulás mint a hirtelen jött sok minusz,mert úgy nagyobb az esély a visszahízásra.
Hidd el lassú víz partot mos.És tudod csak fokozatosan.
Bomba alak?Hol vagyok én attól?Mint Makó Jeruzsálemtől...
Majd jövőhéten rákapcsolok...bár ezt mondtam magamnak egy párszor mostanában,de most már tényleg kell,túl sokat lazítottam!!!!Rossz kislány voltam az utóbbi időben.
További ajánlott fórumok:
- Milyen mozgásforma az, ami nektek bevált?
- Melyik a legmegfelelőbb mozgásforma hízókúra alatt?
- Csípő-Has-Fenék részről milyen mozgásformával lehet leginkább fogyni, formásodni?
- 3, 5 kg leadásához és formálódáshoz szükséges a kardio edzés vagy diéta és napi 20 perc mozgás elegendő lehet? Kinek milyen dvd jött be?
- Érdemes az ugrókötelezést - mint sporttevékenységet - választani mozgásformaként? Formálja az alakot?
- Mi a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy egy DVD filmből AVi vagy MP4 formátumot készítsek lejátszóra?