Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Táncos Katalin: AZ ÉN MIATYÁNKOM

Mikor a szíved már csordultig tele,

Mikor nem csönget rád soha senkise,

Mikor sötét felhő borul életedre,

Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba – reményteljesen,

S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,

Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,

Mikor körülvesz a durva szók özöne,

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!

Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:

Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”

Mikor elnyomásban szenved az „igazság”

Mikor elszabadul a „Pokol” a Földre

Népek homlokára a „Káin” bélyege van sütve.

Óh „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!

Nézz fel a magasba: hol örök fény ragyog,

S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,

Mikor életednek nem látod a hasznát,

Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…

Hisz a bajban nincs barát, ki veled törődne,

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!

Nézz fel a magasba – hajtsd meg a homlokod…

S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Mikor a kisember fillérekben számol,

Mikor a drágaság az idegekben táncol,

Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,

És millió szegény a „nincstől” hal éhen,

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!

Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,

S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,

Mikor hited gyöngül, sőt ellene támadsz,

Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,

Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!

Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:

Uram! Segíts, – S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,

Munkád elismerik, lakást is szereznek,

Mikor verítékig hajszoltad magadat,

S később rádöbbentél, hogy kihasználtak!

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!

Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:

Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!

Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,

Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!

Mikor a népeket vesztükbe hajtják

S kérded: Miért tűröd ezt?! MIATYÁNK!

Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:

Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!

Uram! Ments meg a kísértéstől!

MENTS MEG A GONOSZTÓL!

UTÓHANG:

S akkor szólt az Úr Jézus, kemény – szelíden:

Távozz Sátán! Szűnj vihar! BÉKE, SZERETET,

És csend legyen!

Miért féltek – ti kicsinyhitűek?

Bízzatok! Hiszen Én megígértem Nektek:

Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!

Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,

És a végsőkig VELETEK MARADOK!

Dr.Szádeczky-Kardos György: Nincs időd

Szoktál-e néha meg-megállni,

És néhány percre megcsodálni,

A zöld mezőt, a sok virágot,

A dús erdőt, a zúgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket letörülni

Más boldogságán is örülni,

Meghallgatni,akinek ajka

Bánatra nyílik és panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt?

Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted

Tettél – e jót, láttál – e szépet,

És nincs más vágyad csupán ennyi:

nem rohanni, csak emberré lenni,

Hiszen már látod a temetőt!

De most már késő!…Nincs időd!

Pilinszky János: Örökkön-örökkéVárok,

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,

maradék szemérmem némasága ez,

úgyse hallanád meg, hangot ha adok,

sűrű panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:

mint Izsák az atyját, én se kérdezem,

mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,

szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgysincs felelet:

minek adtál ennem, ha nem eleget?

miért vakitottál annyi nappalon,

ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,

fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,

karjaid közt végre kisírom magam,

csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,

ennem is ha adtál, soha magadat,

örökkön-örökké sírok amiért

annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,

ahogy szoritásod egyre hevesebb,

ahogy ölelésem egyre szorosabb,

egyre boldogabb és boldogtalanabb.

Móra Ferenc: Egy régi, régi irkalap...

Egy régi, régi irkalap

Került kezembe a minap.

Én irtam éltem reggelén

A második pad szegletén.

.

Dülöngő, potrohos betűk,

Póklábúk és verébfejűk,

A t-nek gyomrán a kalap,

Az r a k hajába kap.

.

Én irtam, én. Emlékezem.

Lassú volt kis fehér kezem

S mint a kopókölyök szokott,

Elmém el-elfutkározott.

.

Kikandikált az ablakon,

Ringott a ringó gallyakon,

Hol a torony hegyére ült,

Hol szálló fellegen repült.

.

A kő-Krisztus komor fején

Soká pihent a cinegén,

Csőrén gubancos cérnaszál

Csüngött le, mint borzas szakáll.

.

S a paplak füves udvarán

Vadrózsa arcu szolgalány

Nyikorgatá az ó-kutat,

Míg írtam az ir ri ur-at.

.

Én írtam, én... Én írtam-e?

Szívem könyűvel fut tele:

Ki e sorok fölé hajolt,

Sötéthajú fiúcska volt.

.

Sötéthajú, fényes szemű,

Pirosképű hajnalderű -

S ma alkonyul már, alkonyul,

Szemembe hamvas haj konyul.

.

S talán az éj is útba már,

Amelyet ajtóm nyitva vár

S ha néma csónakába vész,

A perc nekem nem lesz nehéz.

.

Mért lenne az? Kis irkalap,

Mélán végig simítalak:

Énnékem életprogramot

Rajtad az ir ri ur adott.

.

S ma már tudom: az úr nem ír -

Ebben hazudtál, kis papír,

De az életnek erre: ir,

Nincsen más ríme, mint a: sír.

1918.

Árvai Attila : Támaszom...

Légy majd a támaszom, ha egyszer megöregszem

Ha nehéz lesz a járás, s ráncos lesz két kezem

légy akkor is támasz, ha egyszer nem emlékszem

Hogy reggel, vagy épp este, néked mit meséltem

Légy majd a támaszom, ha egy nap öreg leszek

Légy akkor is velem, mert nélküled elveszek

Légy az igaz barát, még ha vén is leszek

Kérlek, fogd a kezem, hisz akkor is szeretlek

Légy majd a támaszom, ha hajam őszre fordul

Akkor is légy majd az, ha könnyem is kicsordul

Az idő lassan eljár, sajnos felettem is

De támaszom, csak Te légy, e borús időben is

Légy kérlek támaszom, minden körülményben

Akkor is légy velem, ha majd megéhezem

Légy akkor is velem, ha egyszer majd haldoklom

E kivált nehéz napon, ne kelljen csalódnom

Légy az én támaszom, mikor szólítalak

Ha az idő tépázta, barázdált arcomat

Megsimítod néha, mikor megihlettél

Súgd fülembe olykor, csak engem szerettél...

Légy az én támaszom, a Teremtőre kérlek

És ha majd betartod, csak is úgy ígérd meg

Majd egy nap meghalok, és felcsendül a zsoltár

Istennek azt vallom, hogy támaszom Te voltál...

Juhász Gyula - Béke

És minden dolgok mélyén béke él

És minden tájak éjén csend lakik

S a végtelenség összhangot zenél

S örök valók csupán mély álmaink.

És minden bánat lassan béke lesz

És mindenik gyötrődés győzelem

S a kínok kínja, mely vérig sebez,

Segít túllátni a szűk életen.

Testvéreim: a boldogság örök

S e tájon mind elmúló, ami jó

S az élet, a szép, nagy processzió,

Mely indul örvény és sírok fölött,

Az égi táj felé tart csendesen

S egy stációja van: a végtelen.

Kristina Calu - Boldogság

Ha felteszed a kérdést, ki mitől boldog

Százan mondanak majd százféle dolgot

Nem mindenkinek egyforma a mérce

Te ujjadon gyémántra mosolyogsz

Neked elég otthon a családi béke

Te örülsz, hogy a kedves gondol rád

Hogy este melegen vár a vacsorád

Hogy régi ruhád rajtad még mindig csinos

Hogy öledben lágyan dorombol a cirmos

Hogy kutyád boldogan vár az ajtóban

Barátod valóban ott van rosszban, jóban

Hogy a gyerek újra jó jegyet hozott

Hogy lecseréltél valamit, mi régóta kopott

Virágot kaptál csak úgy ok nélkül

Látod az életed, ahogy szépen épül

Feljebb léphettél egyet a ranglétrán

Végre elismerte tudásod a dékán

Úgy lett vége a könyvnek, mint vártad

Sikerült gond nélkül felállítani a sátrat

Hosszú idő után újra moziba mentél

A közeli erdőben nagy sétát tettél

Csekk helyett képeslap várt a postaládában

Az asszony végre nem beszélt álmában

Jól esett a kádban csendben elnyújtózni

Nyári napsütésben hosszan motorozni

Ezer és egy arca van a boldogságnak

Nem kell hozzá, hogy kívánhass hármat

Kristina Calu

"Hagyd a lelkemnek meg

ezt a pillanatnyi csendet,

amire vágyik,

mert a fa sem terem szüntelenül,

és a virág sem állandóan virágzik.

Szüksége van mindennek

és mindenkinek a csendre,

megnyugvásra...

Hogy csak önmagába figyeljen...

belülre...

és semmi, semmi másra."

(Lénárth Mária: Kell a csend)

Kun Magdolna: Csak a lelkem értsd meg

Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,

csak a lelkem értsd meg némely napokon,

mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,

mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.

Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,

s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,

csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,

ha sötét felhők árnya lebben minden útirányon.

Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,

s azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,

csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,

te legyél a legigazabb szív bátorító.

Benedek Elek: Január

Száll az idő, száll fölöttünk,

Sebesebben, mint a madár,

Gyűlnek az évek mögöttünk.

S vajon, hol a véghatár:

Nem tudja ezt a halandó,

Csak annyit tud, hogy mulandó

Minden itt az ég alatt -

Életünk egy pillanat.

Somogyi Zsolt: Mindenkinek megvan a maga keresztje...

Hogyha úgy érzed, hogy rossz hozzád az élet,

Mert a boldogságról nem mond szép meséket.

Van, hogy másnak nyílnak néhanap a rózsák.

Nem kerülheti el senki sem a sorsát.

Bárhogy hull a könnyed, ne vedd a szívedre!

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Minden nagy bánatnál van egy nagyobb bánat,

Hiszen az embernek annyi minden fájhat.

El nem ért nagy álmok, elveszített társak,

Sebek, amelyek egy életen át fájnak.

Annyi minden csalhat könnyet a szemekbe,

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Túl leszel majd egyszer minden csalódáson.

Nem azért van a szív,hogy örökké fájjon.

Akármilyen hosszú, nem örök a tél se,

És a legszebb rózsák neked nyílnak végre.

Hogyha fáj a szíved, jusson az eszedbe:

Mindenkinek megvan a maga keresztje.

Meggyesi Éva: A boldogság

A boldogság az egyetlen a földön,

amit irigyel még a gazdag is,

hiába van neki kincse,palotája,

ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.

A boldogság az egyetlen a földön,

amely mindennél fontosabb talán,

s mégis oly kevés ezen a földön,

kinek a boldogság örökké kijár.

Lehet kincsed és hatalmad,

megvehetsz mindent mit kívánsz,

s bár a pénzedért szeretni fognak.

boldog attól még nem leszel talán.

Sokszor a szegény a gazdag,

hisz mindenkinél gazdagabb talán,

kit kedves szavakkal,forró öleléssel

szerető párja karjaiba zár.

A kedves szót nem pótolja semmi!

Kinek kell az,ki dölyfös és puhány,

csak aki szívből tud szeretni,

az lehet boldog igazán.

Deverdics Éva : Mit várok.....

Mit várok a jövő évtől?

- hogy a maszkok mögül előkerüljenek a mosolyok,

- hogy érezhessük az ölelés feltöltő erejét,

- hogy immunrendszerünk a szeretettől erősödjön

- hogy tegyük szebbé a világot azzal, hogy nem egymás rossz tulajdonságait figyeljük,

- hogy a kommentháborúkat lecserélje az egyetértés,

- hogy az ítélkezést váltsa fel az együttérzés,

- hogy a bizalom cserélje le a hitetlenséget,

- hogy a háborgó lelkekbe ismét béke költözhessen,

- hogy utazzunk, a világ szépségeit szabadon csodáljuk,

- hogy a médiából csöpögő negativitás elcsendesedjen,

- hogy a kultúra által többletet vigyünk a hétköznapokba,

- hogy kézfogáskor megérezhessük az érintés varázsát,

- hogy a humor felszabadíthassa lelkünk keménységét,

- hogy együtt legyenek a családok,

- hogy szeretetben ne számítson, kinek van igaza,

- hogy az életben benne tudjunk lenni tiszta szívvel.

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,

repülőgép, amin jár,

szél röpíti, az a gépe,

így ül a ház tetejére.

Ház tetején sok a drót,

megnézi a rádiót,

belebúj a telefonba,

lisztet rendel a malomban.

Lisztjét szórja égre-földre,

fehér lesz a világ tőle,

lisztet prüszköl hegyre-völgyre,

fehér már a város tőle:

fehér már az utca

fehér már a muszka,

pepita a néger,

nincs Fekete Péter,

sehol

de sehol

nincs más

fekete,

csak a Bodri

kutyának

az orra

hegye-

és reggel az utca, a muszka, a néger,

a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter

és ráadásul a rádió

mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Juhász Gyula : Az élet szonettje

És minden alkony opálosan éled

És minden hajnal szőkén rámkacag

És mindig forrnak vágyak és nyarak,

Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

És mindig küldesz új bánatokat

És új reményt is, ami dalra méltó

És szemeket, amelyek, mint a mély tó,

Balzsamot adnak nékem s titkokat.

És nem fáradok el téged szeretni

S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,

Naponta vággyal járulok elébed

S bár mindig közelebb a szürke semmi,

Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,

Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

Fortune Brana: Mesélj....

Mesélj, amíg a Hold kerek

mesélj, amíg a könny pereg

ráncok árkában

szú a fában szendereg

míg odakinn az út porában

botladoznak az emberek

mesélj, amíg a hó szitál

hajnali köd a szélre vár

csönd üveglapján

összekoccan két pohár

ablakok tükrén pillantásod

két mosoly közt megtalál

mesélj, amíg a gyertya ég

felhők udvarán összeér

a messzeség

fűzfa ágán csillan a dér

árnyék sötétje elkísér

dombok ezüstjén búcsút int

ősznek a tél

mesélj, amíg a Hold kerek

hasáb a tűzben sistereg

kémények füstjén

szürke fényű szellemek

suhannak át

s álmaink filmjén

üzennek az istenek

gyerek voltam, s gyerek vagyok még

most is – az idő meglapul

prédára les, mint éhes tigris

hangtalan, s mozdulatlanul

minden perc, mit az éber elme

zsákjába tesz, élő marad

benned, bennem, s kihez mesédet

elsodorja e pillanat

mesélj, amíg a Hold ragyog

s körötte apró csillagok

fényes szemekben ott figyel

a szépség, majd útjára kel

fészket rak bennünk – szent madár –

párjára lel, otthont talál

mesélj, én meg csak hallgatok

nekem mesélj, míg itt vagyok…

Néha (Az élet komédiája)

Néha jól vagyok,

néha annyira mégsem,

mert úgy érzem

megfájdítja az élet a szívem.

Nincs ezzel baj,

lesznek még jobb napok,

s aztán majd csak lazán

odavetem, hogy: - Jó napot!

Néha minden egyszerű, édes,

néha olyan bonyolult,

mint amikor nem tudom,

hogy mit akar bennem az út.

Inkább ráhagyom,

nem gabalyodok bele.

Nem hagyom kuszaságát magamon,

csak megyek csendben vele.

Néha jól vagyok,

néha annyira mégsem,

néha úgy érzem már meghalhatok,

néha azt, hogy keveset éltem.

Jön, ami jön, vagy éppen

megy, ami megy, akár por a szélben.

Csak dúdolok, tudod, csak játszom,

Nem veszem komolyan, aztán mégis,

mert komédia az egész világ

én pedig vagy jónak, vagy rossznak látszom.

Papp Ádám

Vajda János: Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül

Múlt ifjúság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,

Mint hosszú téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen...

Adamis Anna: Ha a csend beszélni tudna

Ha a csend beszélni tudna

Négymilliárd hangon szólna

Mindarról, mi bennünk rejtve él

Vágydal szólna száz szólamra.

Minden gondolat dobolna

Millió szó összefolyna

Ezer nyelven kavarogna

S a világnak nem lenne titka.

Ha zene nélkül volna dallam

Egy soha meg nem szólalt dalban

Megtudnád, hogy mit is akartam.

A csend minden nyelven hallgat

Szóra még sosem bírták

Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád

De több van, mit szemed láthat

De több van, mit füled hall.

S van akinek a csend szavak nélkül

Van akinek a csend szavak nélkül is vall

Ha a csend beszélni tudna

Hol nevetne hol meg sírna.

Fekete is fehér volna talán

Vallomások, látomások

Víziók és hazugságok

Érzések és kívánságok

Megtörnének, széttörnének

Tükörfalán a beszédnek.

JÓZSEF ATTILA : NAGY AJÁNDÉKOK TORA

Ökölnyi nagy rubinkövet adok,

Akaszd nyakadba s nézd hogyan ragyog

Szived fölött, a melled közepén,

Csudáld, hogy ízzik, mint parázs, a fény.

Szememből fődre koszorút szövök,

Mint istennőhöz, hozzád úgy jövök,

Utad selyemmel, rímekkel verem,

De rajt' ne járj, mert ott sohaj terem.

Ha szomjazol, hát asszubort adok,

De pár sötétlő könnyet benn hagyok

S ha érzed, hogy az íze keserű -,

Azért csak idd, nincs édesebb nedű.

Ha tested fázik, lelkem Rád adom,

Két vállad bársonnyal betakarom.

És reszkető agyam, ha éhezel -,

Szükségbe nálam soha nem leszel.

S ha fáradt tested megpihenni vágy,

Nyugodj karomba, - nincs puhább faágy

S mert kell majd egyszer mégis oltalom:

Fogadd, fogadd el, kérlek, a karom.

Fogadd el, vélük bármit is tehetsz,

Azért hozzám kegyetlen nem lehetsz.

Ha nem jönnél is, mind Tiéd marad,

Nem kéri vissza gyönge pillanat.

Kristina Calu - Majd holnap

Majd holnap

Kidobok minden elhervadt virágot

Majd holnap

Elfogadom, hogy nem válthatom meg a világot

Majd holnap

Elsírom még megmaradt könnyeim

Majd holnap

Bánkódom a sors gonosz viccein

Majd holnap

Elengedem az összes dédelgetett álmot

Majd holnap

Már nem keresem a boldogságot

Majd holnap

Elhiszem, hogy nincsenek csodák

Majd holnap

Félelem nélkül nézem meg, mi van odaát

De most még ma van…

Aranyosi Ervin: Haldoklik a nyelvünk

Haldoklik a nyelvünk,

nem ápoljuk szépen,

elolvad, mint a hó,

az emberek kezében.

Egyre több az angol,

ami beszivárog,

angol szó mos agyat,

amerre csak járok.

Pedig a mi nyelvünk

a világ ősnyelve,

gazdagodik az,

kit rávezet figyelme!

Teremtő gondolat,

értő, magyarázó,

hatalmas nagy szókincs,

nemcsak élő pár szó!

Árnyalni is képes,

szépen kifejezni,

a hasonlók között,

különbséget tenni.

Nem ápolni vétek,

nemhogy lecserélni,

csak, mert az idegen

nem tud vele élni!

Ez az élet nyelve,

a képzelet gazdag,

s ez értékes kincse

az igaz magyarnak.

Használjuk, beszéljük,

a széltől is óvjuk,

az is baj, csak írjuk,

és már rég nem rójuk!

Ha kihal a nyelvünk,

kipusztul a nemzet,

idegen nép reá

ne vessen keresztet!

Őrízzük e kincset,

úgy, mint ezt a hazát,

ez rejti a magyar,

ősi, szent igazát!

( Aranyosi Ervin © 2024-01-06.

Aranyosi Ervin: Küldöm dalom

Küldöm dalom vidítson fel,

ha benned is életre kel,

majd szárnyalunk, míg szól a dal,

az én szívem csak jót akar!

Küldöm dalom, dalolj velem,

örömöm majd ebben lelem!

Mert megszépül a nagyvilág,

ha szívem is számíthat rád!

Küldöm dalom és neked szól,

teneked, s rólad, magadról,

és rólam is, szól egy kicsit,

ahogyan mások most hiszik!

Küldöm dalom, öleljen át,

legyen vidám a nagyvilág!

Dalolj velem, csak kedvesen,

hogy ez a dal közös legyen!

Dalolj velem, ezt akarom,

Legyen közös az én dalom,

küldöm neked, csak küldd tovább,

daloljon most a nagyvilág!

( Aranyosi Ervin © 2024-01-05.)

Juhász Gyula:Vízkeresztre

Jövének távol, boldog Napkeletről

Három királyok, híres mágusok,

Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,

Kiről legenda és jóslat susog.

Ki született szegényen Betlehemben,

Kit megöletne Heródes király

S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve

Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja

A Kisdedet, ki a jövő királya

S a csillagot, mely homlokán ragyog.

Ô édes, kedves. Bájolón gagyog

S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden

A Szűz Mária vállán megpihen…

Kun Magdolna: Amíg fiatal vagy...

Amíg fiatal vagy, nem tudhatod azt,

milyenné válsz majd a hervadás alatt,

s milyen leszel akkor, ha kezed reszketőn

érinti a villát, és a kanalat.

Amíg fiatal vagy nem is veszed észre,

hogy az idő elmúlik mindenki felett,

s az élet rozsdás szege rajtad is üt majd

begyógyulatlan vérző sebeket.

Így hát, ha látsz egy olyan embert,

akit önnön sorsa már tűzzel bélyegzett,

simogasd meg arcát, töröld le könnyeit,

hadd érezze újra mi a szeretet.

Tudd, bármily könnyű is most az életed,

egykoron majd te is megtapasztalod,

a sors nehéz súlyát csak úgy bírjuk el,

ha lesz mellettünk olyan ki segíteni fog... -"Az élet ajándéka"...

Ki párjával megöregszik, hálás lehet mind,

mert egy emberöltőt együtt élni hatalmas nagy kincs,

hiszen nem minden embernek adattatik meg,

hogy egymásban egy életen át gyönyörködjenek.

Kinek megadatik az-az öröm, hogy idősekké válva,

még egymás kezét fogván sétálhatnak párba,

azok köszönjék meg Istennek, hogy kegyessége által,

még nem kerültek szembe a magány fájdalmával.

Az idő elszáll fejünk felett. Egyszer véget ér az élet,

s akkor minden megélt szépet elveszítünk végleg,

de lelkünkben kincsként marad az a sok együtt töltött év,

mit odafentről adhat nékünk a magasságos ég.

Kun Magdolna

Ez dalszöveg, de gondolom belefér.

Vágtázó Halottkémek: Halló mindenség!

halló mindenség!

legyünk egy test és vér!

hallom szíved él

hallom hogy zenél!

furcsa égzengés

fölvillan a fény

ôsvilág mélyén

meglátod ki él!

hol az álmod hé?

hol virágzik még?

ôsvilág csendjén

ôrzöm emlékét.

Dante: Olyan furcsák vagyunk....

Olyan furcsák vagyunk mi emberek,

A szemünk sír, az ajkunk nevet.

Azt hisszük másról, hogy boldog talán

S irigykedünk egy-egy szaván.

Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,

Gondolatai tiszták és szabadok,

S nem vesszük, dehogy vesszük észre,

Hogy könnyek égnek csillogó szemében.

Oly furcsák vagyunk mi emberek,

A szemünk sír, az ajkunk nevet.

Hazugság az egész életünk,

Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk...

Nagy László: Hiány

Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,

Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.

Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,

Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.

Ha itt vagy velem, hívnak, várnak a csillagok,

Ragyog a nap is, dalolnak az angyalok.

De nélküled kietlen tájon találom magam,

Kiáltásom nem hallja senki, nem értik szavam.

Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,

Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.

Aztán eső áztatja, ellepi a sár, a város mocska,

Ha jön a fagy, nem lesz más, mint apró jégkocka.

Ha megtalálod, emeld magadhoz és felolvad,

Fényesen világít, lesz saját holdad.

Üstökösként repül át az égen,

Ha velem vagy, az maga az éden.

Akkor ezer virág nyílik a réten,

Fény gyúlik a mély sötétben.

Nincs fagy, hideg, fájdalom,

Valóra válik, miről álmodom.

Arra kérlek, maradj még soká,

Repítelek, elviszlek bárhová,

Csak hiányodat nem bírja szívem,

Megszakad, és elveszítem hitem.

Jókai Mór: Csak egy délután

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,

hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.

Nem kérdezek, és most te se beszélj,

hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,

legyen szép ünnep ez a délután.

Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,

csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,

milyen gyorsan múlt az én ünnepem.

Valóság volt? Lehet, álom csupán,

hogy a miénk volt egy egész délután.