Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Meggyesi Eva : Szeretnék egyszer még

Szeretnék egyszer még boldogan élni

messze hol csönd és béke van,

temetni mindent mi nem hagyott élni

s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.

Szeretnék olyan messzire futni

hogy utol ne érhessen senki sem,

új álmokat és új reményt keresni

s ne zavarjon meg semmi sem.

Szeretnék végre megnyugodni

hogy ne sírjam többé át az éjszakát,

feltörő könnyemből szivárványt fakasztva

újra megtalálni százezer csodát.

Szeretnék hinni a kimondott szóban

hol nemes léleknek nyílik a virág,

zúgó viharként söpörve a rosszat,

hogy megtisztuljon e megromlott világ.

Andrássy Rėka: A puszi

Hogy a puszi miből van, azt nem tudom,

de hogyha anya adja, akkor nem unom.

Ha apa adja, akkor menekülök előle,

mert szúrja arcomat a szakálla szőre.

Ha a szomszéd néni adja, letörlöm nyomban,

még a nyoma is tűnjön el azonnal onnan!

Ha nagymama adja, akkor kibírom, üsse kő,

nagymamától egy- két puszi elvégre tűrhető.

Nagypapa szerint a puszi lányos holmi,

a férfiak férfiasan kezet szoktak fogni.

Ha a tesóm puszil meg, akkor már gyanítom,

el szeretné kérni a legújabb játékom.

Egy jó puszitól, tapasztaltam, meggyógyul a bibim is,

de csak hogyha anya adja vagy adhatja a Lili is.

Mert mikor a szomszéd Lili puszilgat meg ritkán,

azt érzem, hogy olyankor még jó sokáig bírnám.

Nem tudom, hogy miből lehet, mindig ezen agyalok,

anya szerint, mikor alszom, puszilnak az angyalok.

Szóval ez a puszi dolog érthetetlen énnekem!

Ha megnővök, tudós leszek és részeire szétszedem!

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, –

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Dóró Sándor - Ma

Sírj amikor a sírás fojtogat,

nevess ha ettől vagy boldogabb,

lehetsz szomorú, ha bánat ér,

ne add oda a mát a holnapért.

Örülj amikor csak teheted,

mikor átjár belül a szeretet.

Élj meg mindent amit érzel,

ember vagy akkor is ha vérzel.

Minden nap a te saját jelened,

nem tér vissza ugyanaz a jelenet.

Nem kell mást tenni, csak élni,

bízni, szeretni, hinni és remélni.

Kerner Mariann: Csend

Néha jól esik a csend,

Magammal lenni idebent.

Hogy meghalljam én ki vagyok,

Nem bántják fülem földi szólamok.

Ilyenkor a nyugalom szívemre terül,

Nem fáj a nincs, az egyedül.

A mindenség apró porszemét képezem,

A világgal együtt fel-fellélegzem.

Megáll a föld, óra nem forog,

A semmi, a minden-egyben vagyok.

Kihunyó lámpafény, ragyogó csillag,

Apró ember: ki megannyi érzéssel bírhat.

Néha jól esik a csend,

Rendet, tisztaságot megteremt.

Meghallom végre, azt, hogy ki vagyok,

S lépek tovább az úton, mit az Úr adott…

Aranyosi Ervin: A szeretetről

Szeretni annyi: – elfogadni,

kitárt szívedből többet adni!

Másokban meglátni a szépet,

s örökre hinni: szép az élet!

Megértőn nézni a világra,

ápolni, kinek lelke árva.

Tudni a rossz is emberi,

másképpen lát, ki felismeri.

Keresd a jót, kívánd a szépet!

Lásd meg másban az emberséget!

Bocsásd meg azt, amiben gyarló!

Szeress ha fáj is, legyél kitartó!

Azért születtél erre a földre,

hogy szeretni tanulj mindörökre.

Szívedben szóljon szeretet ének,

szeretném, hogyha szeretnének💞

Simon István:

A NAPOK JÖNNEK

A napok jönnek megszokottan,

én is csak maradok a régi;

felettem suhannak az évek,

s nem tudok többé visszanézni.

Lelkemből elszálltak a vágyak,

éltem egyhangú, szürke lett;

a tavaszba nézek merengőn,

remélve, hogy jön kikelet.

Egy porszem vagyok a végtelenben,

titkon várom, hogy mi lesz még;

az élet száll, múlnak az álmok

és mindjobban fáj az emlék...

Pilinszky János: Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd-közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.

Aranyosi Ervin:

Ölelés

Mit szólnál egy öleléshez,

jól esne az teneked?

Bele lenne csomagolva

barátság és szeretet.

Az ölelés azért csodás:

Szívünk lelkünk benne van.

Nem is értem, miért félnek kipróbálni annyian.

Móricz Zsigmond:

Légy jó mindhalálig

Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik.

Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.

De ahogy az évek gyorsan tova szállnak,

Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak.

Rövid ez az élet, mégis sok a könnye,

Mikor Te sírsz, mások könnyét törlöd le!

Mert ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások.

Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.

És ha minden álmod valóssággá válik,

Akkor se feledd : Légy jó mindhalálig!

Nagy László - Kinek fáj, emberek

Csontkráterekkel a hold,

hófuvatokkal a föld

fény-förtelemben ragyog,

mindennél nagyobb

a csönd.

.

Ki old meg téged, dráma,

te fehér-fekete?

Megoldhatatlan a lét,

mint a jegenyék csupa-jég,

csupa-lánc lakzis menete.

.

Mozdulatlanná remekít

mindent a hideg,

betábláz a fagy üvege.

E leltárból nem menekül

se anyag, se alak.

Ordas csillagok virrasztanak.

.

Ki hozta ezt az időt,

hogy átfagy a pille bábja,

benne a nyár,

s hogy az ólban szörnyed lerágva

az egyetlen kecske gerince,

s feltűzve a tél szuronyára

a krumpli,

mit a föld ős-melegében

őrzött a pince!

.

Ki hozta ezt az időt,

hogy fenn függ a csontkráteres

holdon az utolsó bölcső,

benne a szerelem

csupa-könny, csupa-gyöngy kincse!

.

Ó, míg a lelkek és elmék

tanakodtak,

míg zsugorodtak,

a két pólus közé kiterpedt

szárnya e martalóc frontnak.

.

Kinek fáj, emberek,

ha az élet ér-fala átfagy

s dörrenve megreped?

Emberek, ki örül annak,

ha a végzet önnemző szavai

hirtelen megtorpannak,

s nem fut ki a végső mondat? –

A hó-mezőre, hol ír a halál,

ki teszi ki a szívét

nagy tüzes pontnak!

H.Gábor Erzsébet -

Ez van!

🫣🫣 :)

El sem hiszem mivé lettem;

mellem, lóg a hasamon,

már egy hete alig ettem,

mégis nagy a pocakom.

Hej, pedig a szép időkben

megbámultak annyian,

a bókokat alig győztem

hallgatni a buliban.

Keblem dús volt, léptem kecses -

vékony derék, szőke haj,

minden eltűnt, ami becses,

köszvény kínoz, s epebaj.

Pedig akkor, én voltam a

falu legszebb leánya,

Kovács Sanyi kísért haza,

minden léptem vigyázta.

Mellettem van ma is, Sanyi,

de már rám unt - nem csoda!

Bezzeg kéne néki, Manyi!

reá fáj a fogsora!

Manyika, a szomszéd lánya,

épp olyan, mint régen én;

formás, csinos, nincsen hája,

és a melle kőkemény.

Sanyim nyála, ki ki, csordul,

ha a szemét ráveti,

mint egy vadász, lesi orvul -

hogy ne lássam, úgy teszi!

De én tudom, engem szeret

ez a drága, vénember,

ölelkezve alszik el, egy

régi, szexi képemmel!😅😅

Kovács Sándor - Az erdő hangjai

Hívogat az erdő

Árnyas, hűs lombjával.

Zenének beillő

Gyönyörű hangjával.

Milliónyi madár

Kórusban énekel.

Ha egyik rázendít,

A többi ráfelel.

Értik egymás szavát,

Társalognak végig,

Ékes madárhangjuk

Visszhangzik az égig.

Bólogat a tölgyfa,

Minden ága rezeg

Dús lombjában fészkel

Egy kis madársereg.

Egyik fészeklakó

Próbálgatja szárnyát,

A másik meg éppen

Keresi a párját.

Fák közt átsuhanó

Langyos nyári szellő,

Zizegő hangot ad

Muzsikál az erdő.

Hangos csobogással

Zenél a kis patak,

Miközben sietve

A völgy felé szalad.

Alkonyodik lassan,

Mind pihenni mennek.

Bagoly huhogása

Töri meg a csendet.

Alszik már az erdő,

Kipiheni magát.

A fényes Hold kíván

Neki jó éjszakát.

Kun Magdolna - Ha megtehetném...

Ha megtehetném, Én mindig gyermek lennék.

Mikor felkel, a Nap, elindulnék, este hazamennék.

Aztán elmesélném szüleimnek hol és merre jártam,

és utam során mi volt az, amit megcsodáltam.

Elmesélném nekik, hogy akkor még voltak emberek,

akik utam során megkérdezték merre is megyek,

és megkérdezték, nem fázom-e, nem vagyok-e, éhes,

mert Ők szívesen adnak nekem segítséget.

Elmesélném azt is, hogy nekem sosem kellett félnem,

akárhol is jártam, bármerre vitt léptem,

mert az emberek mind ismerték, tisztelték egymást,

és egymás családját is nagyon vigyázták.

Ma már felnőttként álmodom gyermekkoromról,

és arról, hogy az a régi élet, akkor milyen volt,

hogy mennyivel másabb volt a világ, és az emberek,

és hogy mily sokat ért a tisztelet és szeretet.

Hiányzik a régi világ, az otthonom, a házunk,

a gyermekkori pajtások, kikkel, erre-arra jártunk,

és hiányzik az egész utca, és minden egyes szomszéd,

aki széppé varázsolta gyermekkorom létét.

ADY ENDRE: ELFOGYNI AZ ÖLELÉSBEN

Szájon, mellen, karban, kézben,

Csókban, tapadva, átkosan

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,

Halálosan, tudatosan

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben

Legyek majd csontváz, vig halott

Elfogyni az ölelésben:

Ezt akarom.

Reményik Sándor: Amit az élettől akarok

Remélni jót , és alkotni szépet

Boldognak látni minden népet

Megetetni az összes éhezőt

Virággal ültetni be tar mezőt

És meglocsolni a sivatagot

Ez - mit az élettől akarok

Békében nevelni sok gyermeket

S ne legyen rémisztő a rengeteg

Fény gyúljon fel az agyakban

S az ember ne éljen akaratlan

Csak az örömök legyenek nagyok

Ez – mit az élettől akarok

Emlékezni arra mi régen volt

Becsülve tisztelni az öregkort

Mert tapasztalás tanít jövőt

És erős oltalmazhat serdülőt

Hogy városokat ne fedjen el homok

Ez – mit az élettől akarok

A vérnek legyen végre értéke

S nem kérdezve, hogy kérték-e

Csak adni, magadból őszintén

Hogy kísérjen a tudás, a fény

S a gyermekek legyenek boldogok

Ez – mit az élettől akarok

Kérem, legyen mindennap ünnep

Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek

Legyen hit, megértés, szeretet, béke

Hisz az életnek van valódi értéke

Így büszke lehetek, hogy ember vagyok

Ez – mit az élettől akarok.

Lipták Mariann

Az Isten tenyerén

Azt kérdezed tőlem, miért vagyok hálás?

Mert az életem egy gyönyörű áldás!

Körülvesz mindig a családi szeretet.

Istenem, én mennyi mindent szeretek!

Szeretem a csodás, nyári virágokat.

A be nem teljesült homályos álmokat.

Szeretem az ölelő, meleg napsütést,

és a hűvös, didergős téli hóesést.

Szeretem a nappalt és az éjszakát.

Szeretem az emberek csendes szép szavát.

Gazdag vagyok, és nem pénzben mérem.

Nem a vagyonomban, a lelkemben érzem.

Este, mikor összeteszem kezemet,

a szívemet betölti a hála és a szeretet.

Szeretek szeretni, hálát adni, élni!

És az Isten tenyerén semmitől se félni.

Meggyesi Éva:

TUDNÁL E SZERETNI

Tudnál e szeretni engem

amikor senki sem szeret?

Tudnál e őrizni engem

akár egy apró gyöngyszemet?

Tudnál e szeretni engem,

ha már az arcom megfakult,

tudnál e szeretni úgy is

ha hajamra hó és dér lapul?

Tudnál e szeretni engem

ha neked adnám a szívemet?

Borongós, hűvös téli estén

melengetve a lelkemet?

Ha csönd kell, én leszek a csönded!

Ha magány, én magányod leszek,

csak messziről szeretlek némán,

de ha kell, melletted leszek!

Aranyosi Ervin - Legyen a lét a jutalom

Állj meg egy percre és figyelj!

Kell az erőd, hogy élni merj!

Kell, hogy megtaláld önmagad,

az idő száll, a perc szalad.

Állj meg és befelé figyelj,

kell, hogy egy boldog útra lelj!

Ne rohanj hát, hisz futni kár,

mert élned kéne tudni már.

Ne vesztegesd el perceid,

az eltelt idő nem segít,

nem lehet fontos holmi cél,

ahhoz, hogy boldoggá legyél!

Az út a fontos, úgy hiszem,

ahol az álmaim viszem.

Csak lassítanom kellene,

s nem harcot vívni ellene!

Hiszen az út a nagy csoda,

mert rajta jutsz el máshova,

s ha minden percét élvezed,

akkor az út, az életed…

Mert csodák várnak mindenütt,

élvezd a végtelen derűt,

mely megszépíti az utat,

míg lelked jó után kutat.

Töltsd hát meg hátizsákodat,

csipegesd fel a titkokat,

s az élet lassan összeáll,

mert vár a perc, hogy jössz-e már?

De élvezd ki a lépteket,

minden lépés felé vezet,

hogy bölcsebb emberré legyél,

s másokat is azzá tegyél.

Szeretettel kövezd utad,

s a lelked mindent megmutat,

hogy merre menj, hogy mit tegyél,

azért, hogy jó ember legyél!

Csak mosolyogj, szeress, nevess,

azért, hogy jó ember lehess,

és támogass is másokat,

figyelj és gondolj rá sokat.

Tanulj, hogy aztán több legyél,

a tudós lélek szebben él,

s mit megtanulsz, add is tovább,

építs egy élet iskolát!

Állj meg, lassíts le és figyelj,

kell, hogy a helyes útra lelj,

s másoknak is mutass utat,

s ne bántson téged bűntudat!

Tanuld, s tanítsd az életet!

Mit is adhatnék még neked?

Szerzett tudásom átadom,

vidd tovább te a válladon.

S ha bárkivel találkozol,

mutasd meg azt, hogy mit hozol,

tárd ki szerető szívedet,

örüljön majd, hogy itt lehet.

Az út az élet, s meglehet,

boldoggá tesz, ha engeded.

Szedegesd fel a kincseket,

s rázd le a bús bilincseket.

Legyél vidám, legyél szabad,

másokat emeljen szavad,

öröm kísérjen utadon,

legyen a lét a jutalom!

Johann Wolfgang von Goethe: Életszabály

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,

a múlttal nem szabad törődnöd

s mindig úgy tégy, ha veszteség ér,

minthogyha újjászülten élnél,

Mit akar? - kérdd meg minden naptól.

és minden nap felel majd akkor:

Tetteidnek tudjál örülni,

más tetteit tudd megbecsülni,

főként ne gyűlölj egy embert se,

s a többit hagyd az Úristenre.

Reményik Sándor

Tükrök törvénye

Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,

Egymást szépítjük meg:

Az meglehet.

Nem baj.

Így tükrözi a Szent Anna-tava

Sokszor még mélyebben a mély eget.

Mi nem tükrözünk mást, mint lényeget.

És azért ez a látás így igaz,

Ha egy-egy vonástól el is tekint.

Mi látjuk egymást, nem ahogy vagyunk,

De látjuk örök mivoltunk szerint.

"Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.

Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell. A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.

De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről. . . Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed.

Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretet és a békességet.

Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem. ,,

Wass Albert

Dsida Jenő:

Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben

Immár tudom, hogy nem maradnak itt

Minden, ami szép, gyorsan tovalebben

Az élet erre lassan megtanít

Mert mi az élet? Percek rohanása

Fagyos viharként száguld mindenik

Mögöttük sír a kertek pusztulása

S a rózsabokrot földig letörik

Illatos szirmok, zöldellő levélkék

A vihar szárnyán mindez elrepül

Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég

Ott áll a kert siváran, egyedül

Én sem számítok semmi kegyelemre

Én felettem is végigzúg a szél

Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje

Jobban megvédve nincs a többinél

Én készen állok minden fájdalomra

Nem hall ajkamról senki sem panaszt

De most szívemnek még egy vágya volna

S ha jó az Isten, meghallgatja azt

Ne vágtassanak szegény rózsakerten

Az összes szelek, mind, egyszerre át

Ne várjon rájok elfásulva lelkem

Ne törjenek le minden rózsafát

Tépjék szirmait egyenként le, lassan

Mind külön fájjon, sajogjon nekem

És mindegyiket nagyon megsirassam

És minden könnyem egy-egy dal legyen.

Kosztolányi Dezső: GYŐZELEM

Csak hagyjatok csatázni engem!

Győzelmemet rajongva zengem.

Mind győz, aki csatára száll.

Nem gyűri le bukás, halál.

Légváramat tündéri kedvvel

tűnő homokra építem fel,

ti hordjatok szívós sarat -

az én honom áll s megmarad.

Sziklátok ing a harci zajban,

de az enyém megváltozatlan.

Hiába lőttök rá nyilat,

nem reszketek kudarc miatt.

Nem látta senki égi kincsem,

s sok azt hiszi, valóba nincsen

és gyűjti a kincset hamar -

a díj azé, aki akar!

Nincsen veszély, mely összerontson

a vérnyomon, a hullaroncson,

hol a remény, hit, kedv ledől -

én álmodom új lét felől.

S amíg a harcporondra gyász nyom

és sárba hajlik büszke zászlóm

és porba omlik mindenem

én felkiáltok: - Győzelem!

Meggyesi Éva: Ha bántanak...

Ha bántanak is, te ne szólj egy szót sem,

ne is figyelj rá, mit is mondanak,

ne hagyd, hogy téged gyűlölet vakítson,

s ne hassanak rád mérgező szavak.

Sok rosszat látok, s hogy miért?

Nem értem,

hiszen az élet csak egy pillanat!

Nem gyűlölködni, szeretni kéne,

Egymáshoz bújva egy öreg hárs alatt.

Barátnak lenni egymást segítve,

s kinyújtott kézzel megragadni azt,

ki téged lát csak a könnyeken túl is,

s nem ragadja el gyilkos indulat.

Keresni mindig a jót és a szépet,

s a zizegő lombot, a lankás dombokat,

megcsodálni a reggeli fényben,

Ahogy a napfény közöttük halad.

Szeretni kéne, s ha hideg szél fújna,

kitárt karokkal átölelni azt,

ki tehozzád bújik, amikor fázik,

s nem kérdezni, hogy eddig hol maradt.

Feledni mindent, ami csak rossz volt,

elhinni azt, hogy lesz még új tavasz,

s bármit mondanak, ne hallgass rájuk!

Csak tedd a dolgod, s jó ember maradj.

Szőcs Lajos

Temetik a békát

Gúnyosan vihognak tücskök és bogarak,

Temetik a békát a kertek alatt.

Gödörbe vetik a zöld tetemet,

Egy bűne volt: igazat brekegett.

Dagad a fővarangy, duzzad a tokája,

Marad a jólét, hízhat a mája.

Reszkető combját nem mártják sóba,

Kihívóját anyja búcsúztatja sírva.

Buja volt a ficsúr, hangos a pofája,

Lázongott a kurutty-nép, bánta varangy hája.

Ebihalat ígért gólyának és gémnek.

Csak zsíros családját e vésztől mentsék meg.

Elnémult sok brekegő a szürke tollak láttán,

A kétéltű csürhének hideg futott hátán.

Szónokuk a porondon juszt nem tágított,

Agitált, kiabált, míg bele ki nem lógott.

Temetik a békát, varangyék vihognak,

Kis híján vége lett a népnyomornak.

Varangykölkök, ripacsok úsznak a zsírban,

Kishitű kurutty-nép fullad a kínban.

Anyám

Sosem volt boldog, még sem sírt soha,

mert mindent, ami fájt neki, mélyen titkolta.

Titkolta, hogy ne érezzük, hogy sose tudjuk meg,

éjszakákat virrasztván mennyit szenvedett.

Sok volt a gondja, és súlyos volt a terhe,

de, anyám, semmit sem szólt csak vitte, vitte, vitte,

mint kinek küldetése volt, hogy ne adja meg magát,

mert nélküle biztos elveszik a család.

Sokat dolgozott és túl keveset pihent,

de mindent megtett értünk, ami jóvoltából kitelt,

mert csak egyetlen dolog volt, ami éltette,

hogy ne jusson sorsára egy gyermeke se.

Ma már nem nyomja vállát az élet nehéz súlya,

és fájdalom sincs, mely szívét marcangolja,

csak mélységes csend van, halálos nagy csend,

mely életekért sír, fent és idelent.

Kun Magdolna

Aranyosi Ervin: De csodás is lenne

De csodás is lenne csak a mában élni,

múltat elengedni, jövőtől nem félni!

Megtalálni benne minden boldog percet,

szeretni, nevetni, mint egy apró gyermek.

Csak a szép dolgokra ügyelni, figyelni,

s minden kedvességért igen hálás lenni.

Álmodni a valót, játszani a szépet,

a szívünkbe zárni örök békességet.

Mosollyal szívekbe melegséget vinni,

a jó emberekben tiszta szívből hinni,

kitárt szívvel élni ezt a szép világot,

felgyújtani másban a szeretet lángot.

De csodás is lenne, ha mernénk is adni,

irigység mentesen, embernek maradni,

nem félteni vagyont, semmi földi kincset,

nem tenne az önzés lelkünkre bilincset.

De csodás is lenne mától vígan élni,

a bút és bánatot mosolyra cserélni,

a fáradt arcokról letörölni könnyet,

s mutatni, hogy élni szépen sokkal könnyebb!

Én mától változom, mert elhatároztam!

Életem szépítem, s megélem a MOST-ban!

Igyekszem mutatni, hogy mindenki lássa,

a boldog perceknek lehet folytatása…

Szeretnék egyszer boldog lenni

Meggyesi Éva

Szeretnék egyszer

még boldogan élni

messze, hol csönd

és béke van,

temetni mindent,

mi nem hagyott élni

s hinni hogy lesz még

virágzó tavasz.

Szeretnék olyan

messzire futni,

hogy utol ne érhessen

senki sem,

új álmokat és új

reményt keresni

s ne zavarjon meg

semmi sem.

Szeretnék végre

megnyugodni,

hogy ne sírjam

többé át az éjszakát,

feltörő könnyemből

szivárványt fakasztva,

újra megtalálni

százezer csodát.

Szeretnék hinni a

kimondott szóban,

hol nemes léleknek

nyílik a virág,

zúgó viharként

söpörve a rosszat,

hogy megtisztuljon

e megromlott világ.

Kezdjetek el élni...

"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni

Majd az unokáknak, mikor körbeállnak

Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak

Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,

Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam

Neked udvaroltam, az öledbe borultam

Többé el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni!

Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma

Senki bele nem halt még komédiába

Ripacsok, színészek, az élet a tiétek

Minek ölre menni, kezdjetek nevetni!

Jó néha a sötétben holdat nézni

Hosszan egy távoli csillagot idézni

Jó néha fázni, a semmin elmélázni

Tavaszi esőben olykor bőrig ázni

Tele szájjal enni, hangosan szeretni

Jó néha magamat csak úgy elnevetni.

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni

Az utolsó órában, mikor már megbántam

Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam

Hogy elmúlt az élet...

...kezdjetek el élni!

Dal szöveg.

Pásztor Anna és Kiss Tibor