Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Kovács Mária Magdolna: A szeretet halkan...
A szeretet halkan,csendben osztogatja magát,
Nem halljuk,csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által,érkezik baráttal,
Szerelemmé változik egy igaz,tiszta vággyal.
Adhatja mindenki,megkaphatja bárki,
Nem is kell érte nagy dolgot csinálni.
Elég az,ha hűségesen magunkba fogadjuk,
S amikor úgy érezzük,máris továbbadjuk.
Nem féltékeny,nem kérkedik,csendes, alázatos,
Ez ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot,hisz a békességben,
Nincs is nála fontosabb társ.
Egy nagy betegségben,nem pirula,
Nem orvosság gyógyít meg sebeket,
Többet ér mindennél a tiszta,hű szeretet.
Pedig "ő" csak halkan,csendben osztogatja magát.
Fényes György: Nincs már hová hazamenni......
Nincs már hová hazamenni kis falumban nem vár senki énrám.
Édesanyám kedves háza üresen áll egymagában némán.
Mint hiába vágyom vissza oda ahol csak jóban volt részem.
Mert aki a sok jót adta, kint nyugszik a temetőben régen.
Nincs már hová hazamenni, nincs a vigaszt hol keresni nékem.
Csalódások országútján, gyötrelmek és bánat között éltem.
Könnyekkel a két szememben temetek sok eltékozolt évet.
Eltemették minden álmot hűtlen asszonyt, s rossz barátot végleg
Nincs már hová hazamenni, egy éjszaka mégis haza térek.
Életemért szépen, csendben mindenkitől bocsánatot kérek.
Édesanyám sírja mellett könnyeimből ágyat vetek szépen.
Ott fognak majd rám találni, de már semmi nem fog fájni nékem.
Szabó Lőrinc
Nyitnikék
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Mikor legutóbb
Jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s hallotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mègis
rezzen a táj:
hármat fütyül egy
kismadár.
Háromszor hármat
lüktet a dala
vígan,szaporán,
mint édes fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikèk!
Már kezdi is újra
az énekét:
két füttyre mindíg
kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli,
,nyitni kék,
a szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni. de- nyitni,
de- nyitni kék!
Fütyülöm én is4
énekét.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszàll
a Nyitnikék.
Nyitni kék!-
fütyülök utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm,,-
nyitni kék,
hinni és bízni kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja , de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém
és aki mègis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az é n szívem is
nyitni még.
Nyitni kék!Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol a
néma föld.
Ő volt a szàja,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetèt:
a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szívét:
fütty-ffütty-,fütty,. nyitni kék,
nyitni kék-
Nyitsd ki, te versem,
az emberekét!
Egyszer véget ér........
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg,
sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!
Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg,
sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
(S. Nagy István)
Somlyó Zoltán
Hóvirág
Második hó: február van,
hócsillagok a határban;
fényes puska csöve: durr!
Szedd a lábad, róka úr.
Tiszta kék az égi pálya,
füstölg a házak pipája,
talpas szán a hóba vág,
csörg a fán a száraz ág.
Odalenn a rőt berekben
jég páncélja rengve rebben;
prímet furulyál a szél,
peng a korcsolya-acél.
Havas bundán hosszú öltés:
szürke sávba fut a töltés;
hej, de messzire szalad,
most robog rajt a vonat.
Bakterháznak ablakába
hóvirág van egy nyalábba,
hóvirág… hóvirág…
Hej, de hideg a világ.
Heinrich Heine: BÁNAT
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szív dobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!
Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák
"Jó reggelt, Nap, ég, hegyek,
aludtunk egy éven át.."
Így köszönnek a kibújó
hóvirágok, ibolyák.
.
"Jó reggelt, szél, fellegek,
jó reggelt, te szép világ!"
Bólogat a kék ibolya,
nevetgél a hóvirág.
.
"Jó reggelt, fa, kis bogár,
mikor hajt rügyet az ág?
Mikor lesz az ágon levél,
levelek közt száz virág?"
.
"Jó reggelt, virágszedők,
Örül, aki minket lát..."
Jő a tavasz, hirdetik a
Hóvirágok, ibolyák.
Sík Sándor : Tavasz csengettyűje
Most a csúf tél bosszúsan
Zsörtölődve jár még,
És az égen elsuhan
Sok nagy álmos árnyék.
Én dalolva hangosan,
Szökdelőn és pajkosan
Messze-messze szállnék.
Szól a szél a hegyeken,
Szít repülni vágyat,
Már a hó a réteken
Olvadóra bágyad.
Siheder nap hívogat,
Áprilist és álmokat
Bizsereg a vágyad.
Hát, szeszélyes csacska szív,
Hol a téli bánat?
Dudorászó dala hív
Mese-muzsikának.
Erdő-mező csalogat,
Csalogató dalokat,
Küld a tó utánad.
Csintalan szél dalt fakaszt,
Táncütemre léptet.
Te hívod-e a tavaszt?
Vagy a tavasz téged?
Hó felett és tó felett
Már a fűzfaág hegyett
Barka pelyhe éled.
Most rügyedző ág alatt
Énekelni ülj le.
Fesse frissre arcodat
Víg dalok derűje.
Mert a dal ma rózsaszín,
S lásd, e sok bohóka rím:
Tavasz csengettyűje.
Pintér Zoltán - Oviszerelem
Van egy lány az oviban,
úgy hívják, hogy Janka.
Úgy érzem, hogy szeretem
legalább öt napja.
.
Nekem ő a legszebb
minden lány közül.
Rossz amikor hazamegy
négy óra körül.
.
Ebédnél is mellé ülök,
s együtt öltözünk,
azt hiszem, hogy nemsokára
összeköltözünk.
.
Idebent az oviban
már reggel keresem,
azt hiszem, hogy ez már
egy igaz szerelem.
Várnai Zseni : Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
Kökény Éva:Karnevál
Velencei karneválon
elveszett a kedvesem!
Elragadta arany-herceg
és azóta ál-arcok közt
keresem de nem lelem.
Velencei maszkabálon
elveszett a kedvesem!
Lagúnák vizén ringó
gondolák mélyén
keresem, de nem lelem.
Karneváli kavalkádban
nem lelem a kedvesem!
Festett bohócarcok
mosoly-maszkok közt
keresem, de nem lelem.
Karnevál Hercege, kérlek!
add vissza szelíd szemű
szép mosolyú kedvesem!
nevető álarca mögött
titkok bánata bujkál –
Herceg! Add vissza őt nekem!
Somogyi Zsolt: Valamikor.....
Valamikor én is boldogságra vágytam,
Boldog emberek közt álmodozva jártam.
Mégis elrohantak mellettem az évek,
Bánaton kívül mást nem adott az élet.
Valakinek ezt is vállára kell venni,
Veszteseknek is kell az életben lenni.
Örök vesztes voltam, tévutakon jártam,
Mindig csak egy bezárt ablak előtt álltam,
A Te szíved vágytól értem sose égett,
Nem lett volna szabad így szeretnem Téged.
Te nélküled nékem nem sikerült semmi,
Veszteseknek is kell az életben lenni.
Hiába kezdeném életemet újra,
Nékem akkor is csak szomorúság jutna.
Boldog emberek közt magányosan járok,
De én azért mégsem haragszom reátok.
Az én bánatomról úgyse tehet senki,
Veszteseknek is kell az életben lenni!
Dánielis Éva: Öregedő kéz.....
Öregedő kéz, ráncos és eres,
tétován keres egy fiatal kezet,
s az félrelöki, nem durván, csupán
mert oda sem figyelt egyáltalán.
S az öreg kéz visszahúzódik lassan,
egy élet kínja van e mozdulatban.
Kicsit reszket még, szégyenlős, zavart,
pedig nem kérni, csak adni akart.
JOHANN WOLFGANG GOETHE
A kis virág
Árnyékos erdőn
Bolyongtam én,
Sötétzöld sátor
Borult felém.
Egy kis virágot
Találtam ott,
Amely csillagként
Világított.
Utánanyúltam,
De kérve kért:
"Ne ölj meg! Nagy kár
Egy életért!"
Gyökérrel együtt
Kivettem őt,
Elültetém a
Házunk előtt.
Kertünk csendjében
Lel most hazát,
S virulni fog még.
Sok éven át. ford Dsida J.d
Ha elfáradtál......
Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek,
ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet.
Ami mellett fiatalon elmentél rohanva,
most ráérsz megnézni, botra támaszkodva.
Nevess, nevess, a bajt soha ne keresd,
örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet.
Keress barátokat, bánatodat oszd meg.
Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz.
Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb,
mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak.
Légy vidám - mert teljesen mindegy -
az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb.
Ne sajnáltasd magad, légy arra büszke,
sok mindent átéltél, és mégsem törtél össze.
És mert visszahozni semmit sem lehet,
fogadd el így, és élj emberhez méltó, derűs életet.
(Ismeretlen eredet...)
Deli Enikő : Kezek
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.
Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.
Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!
Nagy Ferenc: Van egy szó....
Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
Amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám !!
Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi
Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele…
Azért ne hagyd magad!
Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne szád hirdesse ezt,
Minden Demosthenesnél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtevé
Munkáját, elenyész.
Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.
Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
“Koldusbot és függetlenség!”
Ez légyen jelszavad.
Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.
Ott leszek
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
A csend karjában ringatom magam.
Ott élek majd boldogan.
.
Ott leszek, ott legbelül.
Hol a szeretet, olykor elszenderül.
Bánatomban, a csendhez fordulok.
S a szeretet hangján megszólalok.
.
Én leszek a Nap, mely rátok nevet!
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet!
Én leszek, a vidám könnyetek!
A csend karjában, mindig ott leszek veletek!
.
Ott leszek, a madarak dalában.
Ott leszek, a mezők illatában.
Ott leszek, a zúgó patakokban.
Ott leszek, minden pillanatban.
.
Ott leszek, az alvó fákban.
Ott leszek, a világ minden zugában.
Ott leszek, az ünnepek hangulatában.
Ott leszek, a csend karjában.
.
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet.
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet!
Jolie Taylor
Petőfi Sándor: Távolból
Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.
Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.
Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll;
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.
Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.
Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szíve szegénynek!
Róna Katalin: Öreg szívem.....
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, nem cserélhetem újra!
Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!
Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr..
Tavaszra várva
Képzeljétek azt, hogy már tavasz van,
kirügyezett a fákon minden új hajtás,
s a gyertyános tölgyben nyíló téltemető virág,
nyárillatba cserkészte a havas út nyomát.
Képzeljétek azt, hogy a zöld pázsitú réten,
százszorszépek ébresztik a napsugarakat,
melyeknek aranylón csillogó fénynyalábjai,
jázminokra lehelik tavaszcsókjukat.
Képzeljétek azt, hogy a fehér hóvirágok,
bölcsőágyon ringatják a kristályteleket,
és álomba ölelik azokat a kettétört gallyakat,
melyek avarba temették a faleveleket.
Képzeljétek el, hogy a fázós szív is áraszt,
égig érő lánggal égő fényes tüzeket,
melyeknek lobogásában, mint egy ékes kincs,
gyönggyé selymesedik az emberszeretet.
Kun Magdolna
Ady Endre: Akarok!
Egy kemény rövidke szó
ebben benne van az egész életem!
E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
e szó miatt még sokat könnyezem.
De történjék bármi,
ha az egész világ fog ellenállni,
vagy ha egyedül is maradok
mindent legyőzve mégis AKAROK!
Dsida Jenő : Én hívlak élni
Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.
Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!
Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.
Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.
Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni.
Világvége/Esti Kornél
Madarak szállnak az égen
Az erkélyemről nézem
Vörös festék a szárnyuk
Bár repülhetnék utánuk
Semmi nem maradt hátra
Az Északi-sark egy tábla
Rá van írva, hogy “vége”
Hogy "nem ússzátok meg élve"
Nincs baj, tetszik a káosz
Otthonosabb lett bárminél
A világvégét az ágyba kérem
Nem kelek fel a semmiér’
Szabadulhatna a lelkem
Kidobott szelvényen nyertem
Ha megfagy, legalább fájjon
Én is átsöpörnék a tájon
Nincs baj, tetszik a káosz
Otthonosabb lett bárminél
A világvégét az ágyba kérem
Nem kelek fel a semmiér’
A világvégét az ágyba
Nem kelek fel hiába
A világvégét az ágyba
Nem kelek fel hiába
Nincs baj, tetszik a káosz
Otthonosabb lett bárminél
A világvégét az ágyba kérem
Nem kelek fel a semmiér’.
Kányádi Sándor :A jámbormedve
/részlet/
Februárban föl szokott
ébredni a medve,
s elindul a barlangból,
lassan lépegetve.
Úgy lépeget, mint aki
nincs mezítláb szokva,
s karjaival kalimpál,
folyton kapaszkodva.
Nem is csoda, szegénynek
érzékeny a talpa,
kivékonyult, télen át
álmában is nyalta.
Álmos is meg gyönge is
ilyenkor a medve.
Lézeng, cselleng egy kicsit,
ha volna mit, enne.
De csak azért jön elő,
lássa, mi a dolga.
Ha süt a nap, visszamegy,
mert a nap csalóka,
hátra még az igazi
zimankós hadd-el-hadd,
hátra még a tél java:
kíméljük a talpat.
(Nem annyira vers meg nem is szép, de szeretek dalszövegekből idézni.)
Balaton last minute/Esti Kornél
A német turisták a Balatonon
Mindig levetkőznek egy szál gatyába
És felhívják a Hotel Európát, hogy
Keressenek egy sofőrt délutánra
Lehetőleg egy pici postás múlttal
De ha videotékás is volt egyúttal
Nekik az se baj, sőt ha szeret kijárni
Berlinbe seftelni, nőzni vagy bármi
Az előny, mert a rokonszenvet
Fontos megtalálni
A vizünk nem sós, de nem is oly édes
Mikor a német egy hét után még fizetni képes
És ha egy magyar lány esetleg randira kéri
Előtte kinn a mólón a farkát megméri
Veszély annyi volt
Beleránthat a vízbe és nem kapok észbe
De én azért sem félek tényleg
Ha német turistákat látok a Balaton közelébe’
A német turisták a Balatonon
Annyira szeretnek élni, hogy meghal, aki nézi
Én is fetrengtem az irígységben
Mikor Delhusa Johnny-ra táncoltak éppen
Egy nyugati stílusú grillparti közepén
Hol a szemed előtt csak úgy szarják a pénzt
És mindenki tegez éppen mindenkit
Cowboy-kalap, sült hús meg ilyesmi
A német turistáktól ugyan nem félek
Hogyha kell, még a lángosért is verekszem vélek
De egy vízipisztoly mindig akad a zsebben
Hogy támadás esetén az irhámat mentsem
A vizünk nem sós, de nem is oly édes
Mikor a német egy hét után még fizetni képes
És ha egy magyar lány esetleg randira kéri
Előtte kinn a mólón a farkát megméri
Én félek tőletek
Veszély annyi volt
Ahogy néztetek rám, ó istenem
Veszély annyi volt.
Dsida Jenő : Én hívlak élni
Hallgasd meg, mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.
Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!
Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.
Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.
Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni..
Kálnay Adél: Lehet-e jónak lenni....
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Heinrich Heine: Bánat
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szív dobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!