Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Nagy László: Tűz

Tűz

te gyönyörű,

dobogó, csillag-erejű

te fűtsd be a mozdonyt halálra,

hajszold, hogy fekete magánya

ne legyen néki teher,

tűz

te gyönyörű,

ihlet, mindenség-gyökerű,

virágozz a vérző madárban,

égesd hogy a sorsot kimondja,

nem a hamuvá izzó csontja,

virrasztó igéje kell,

tűz

te gyönyörű,

jegeken győztes-örömű,

ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra

lélekben szakállasodva,

hűlve latoló józanságban,

ahol áru és árulás van,

öltöztess tündér-pirosba,

röptess az örök tilosba,

jéghegyek fölé piros bálba,

ifjúság királya,

tűz!

Goethe: A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti

a tengerár;

rád gondolok, forrás vizét ha festi

a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol

az utakat;

s éjjel, ha ing a kis palló a vándor

lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám,

és partra döng;

a ligetben, ha néma csend borul rám,

téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva

összetalál.

A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.

Ó, jössz-e már!

József Attila - Nem emel föl

Nem emel föl már senki sem,

belenehezültem a sárba.

Fogadj fiadnak, Istenem,

hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,

s amire kényszerítnek engem,

hogy valljalak, tagadjalak,

segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szívem mily kisgyerek -

ne viszonozd a tagadásom;

ne vakítsd meg a lelkemet,

néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,

hisz gondjaid magamra vettem,

az árnyékvilág árkain

most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,

hogy legyenek jobb szívvel hozzám.

Vizsgáld meg az én ügyemet,

mielőtt magam feláldoznám.

Tandari Éva: A csönd szigete...

A Csönd Szigete vár

A Csönd Szigete az én kis otthonom.

Itt béke van! Jöjj el, ha elfáradtál nagyon.

Itt elkerülheted a rohanó világ zaját,

és elfeledheted az idő vad rohamát.

Itt nem kérdez senki, hát nem kell, hogy felelj,

és nem kell, hogy jó légy, hogy modorra ügyelj.

Az sem kell, hogy köszönj, csak jöjj be, és pihenj!

Hogy erőd legyen küzdeni, ha már muszáj, hogy menj.

Az Élet egy küzdőtér, hol vad harcok dúlnak,

hol döntő szerepe van minden órának és napnak.

S tán még a perced sem lehet egészen a Tiéd!

Föl kell áldoznod azt is; a túlélés tüzén.

Nem érsz rá Szeretni! Virágot nevelni,

s ha gyermeked kérdez, nincs időd felelni.

Mindennapi harcod foggal körömmel vívod,

jöjj hát ide pihenni, ha már végképp nem bírod.

Itt nincs Idő, nincs Harc, s nincs Hatalom,

Itt a Csend lépdel körötted puha lábakon.

Itt szabad sírni, és szabad semmit sem tenni,

Itt szabad csak úgy egyszerűen,

EMBERNEK LENNI!

Legyen másé ...

Néha napján bizony akad olyan alkalom ,

mit szégyen bevallani ,de én mégis vállalom .

És az önsajnálat nem más mint szánalom

de nem tehetek róla , hogy ennyi teher van a vállamon .

És esetenként mikor megnyújtózom az ágyamon

szememben ott van egy óriási Balaton .

Bár nem kellene sírni ,de erősebb a fájdalom ,

és azon kapom magam ,hogy felemészt a bánatom .

Reménykedve alszom el ,hogy jobb lesz majd a holnapom

bár előre tudom ,hogy csak remény ,úgyhogy leszarom .

Mikor lesz már vége ,üssetek már agyon ,

kész , vége itt most már feladom .

Elkap egy dühroham és a falakat szétrúgom

bár értelme nincs ,de a dühömet kiadom .

Véget vet végül mindennek a haragom ,

mert vérfoltok tűnnek fel a falakon .

Nézem a véremet és máris jól tudom

hogy mit kell tennem ,úgyhogy mégsem fontolom

a konyhába rohanok és a kést fölkapom

a kegyelemdöfést magamnak megadom .

Holtan esem össze és a helyemet átadom

legyen végre másé ez a rengeteg fájdalom !!!

Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne hitvány gyönge báb,

Mit kény és kedv szerint lök

A sors idébb-odább.

Félénk eb a sors, csak csahol;

A bátraktól szalad,

Kik szembeszállanak vele...

Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne szád hirdesse ezt,

Minden Demosthenesnél

Szebben beszél a tett.

Építs vagy ronts, mint a vihar,

S hallgass, ha műved kész,

Mint a vihar, ha megtevé

Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Legyen elved, hited,

És ezt kimondd, ha mindjárt

Véreddel fizeted.

Százszorta inkább éltedet

Tagadd meg, mint magad;

Hadd vesszen el az élet, ha

A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Függetlenségedet

A nagyvilág kincséért

Árúba ne ereszd.

Vesd meg, kik egy jobb falatért

Eladják magokat.

"Koldusbot és függetlenség!"

Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Erős, bátor, szilárd.

Akkor, hidd, hogy sem ember

Sem sors könnyen nem árt.

Légy tölgyfa, mit a fergeteg

Ki képes dönteni,

De méltóságos derekát

Meg nem görbítheti.

Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő

Tavaszi éjszakán gondolj reám

és nyári éjszakán gondolj reám.

És őszi éjszakán gondolj reám,

és téli éjszakán gondolj reám.

Ha lennék tőled oly távol talán,

mintha más ország volna a hazám,

ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,

hanyatt feküdve, mintha óceán

habja himbálna, lágyan és puhán,

add át magad ott is nekem csupán.

Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.

Nappal minden fonákjára kerül,

imádjanak, lengjen tömjén körül,

gondolj nappal - búdul vagy élvedül -

mire elméd gondolni kényszerül,

de éjszaka rám gondolj egyedül.

Halld meg mozdonyfüttyökön is át,

a szélben, mely felhőkkel vív csatát,

hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád

megenyhülést, ha miattam reád

oly öröm árad, oly szomorúság,

fájásig nyomod homlokod falát.

A csönd csendjével susogja a szám,

az esővel esengem szaporán,

a hóval, mely szűk szobád ablakán

bedereng s álmomban s álmom után,

tavaszi éjszakán gondolj reám,

és nyári éjszakán gondolj reám,

és őszi éjszakán gondolj reám,

és téli éjszakán gondolj reám.

Illyés Gyula fordítása

Szeretlek, csak szeretlek.

A Mennyben és a Földön is, legyen szent a Te neved.

Mint mindennapi kenyerünket, úgy add magad nekem, most és máskor is.

Jöjjön el az én országom, ahol szerethetlek téged.

Hiába szeretsz mást, s ő is akar téged.

Legyen meg az akaratom itt lenn a Földön, mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért.

Ha már nem kell senki kölcsön.

Ha már tudják, ha már tudhatják mások is, én belehalok, tudom,

de mégis, de még akkor is, mert szeretni kell lemondva,

szeretni kell várva, összekulcsolt testek izzadt nyomorával.

Pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én, jó volna úgy, ahogy szeretnéd még.

Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba,

ne álljuk a gödör szélén, tehetetlen, sírva,

Pedig meg fogok halni, s te nem értettél semmit,

meg fogok halni, mert nem tudtam adni, nem tudtam adni

csak ennyit.

Nem tudtam mondani, amit kellett volna,

csak akartam élni, neked játszani, játszani, nem félni,

játszani neked a reggelt a nap első sugarával,

a reggelivel melyet ágyba hozok annak, ki kedvesem eljátsza.

Ahogy a földön, úgy a mennyben is,

te szeretsz mást, én szeretlek téged,

hogy engem fogsz szeretni, sohasem ígérted,

te nekem vagy, de ugyanúgy másnak,

Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva.

Messze vagy, de legyek bárhol is, szeretlek,

Csak szeretlek akkor is,

még akkor is

Szeress vigyázva, ne szeress bántva,

Szeress, mert a látszatnak, könny lesz egyszer ára.

Borzas szerelmünket ki fésüli újra?

Hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra?

Ámen

Gyurkovics Tibor: Vers a Mikuláshoz

Miki, Miki, Mikulás,

hova bújsz, hova állsz,

mennyi aranyat találsz

a csomagban?

Vár rád a gyerekcsapat,

ide add, oda add

a cukrot, a kosarat,

gyere gyorsan!

Azt hiszed, nem láttalak

a jegenyefák alatt?

Lopództál egy nagy halom

dióval a válladon!

Bármily csendben lépeget

bakancsod a rét felett,

minden gyerek észrevett

az ablakból tégedet!

Olyan ember vagy te, mint mi,

csak az ég ruhádra hinti

a havat, és ezüst,

csillogó hajad a füst.

Felhőből van a szakállad,

szél tömi meg a pipádat,

rókaprémből van a bundád,

szeretettel gondolunk rád!

Kitesszük az ablakunkba

a csizmát, a cipőt,

mi meg addig elbújunk a

sutban, hogy legyen időd

hozni mindenféle jót,

mazsolát, mogyorót,

s mikulások, gyerekek,

cinkostársak legyenek!

Megcsörren a mogyoró

puttonyodban, csuda jó!

Mi már tudjuk, hogy te jössz,

kócnadrágod csupa szösz!

Itt állunk megilletődve,

míg a lábad törlöd le,

jól tudod te, illik ez

a mikulás-emberhez!

A kezedben alma, keksz,

bezörögsz, bejöhetsz,

tapsolunk, ámulunk,

soha el nem árulunk!

Minden este feldíszíti

csillagfény a homlokod,

olyan ember vagy te, mint mi,

csak pirosabb és nagyobb!

Miroslav Válek: Csak úgy

Csak úgy,

mintha véletlenül akadnánk össze

sűrű, vad esőben körözve

a körúton, mint egy hajó fedélzetén,

csak úgy, mellékesen

ennyit mondok: "Szeretlek."

S te ennyit: "Ó, úgy, mint bárki más!"

Micsoda megaláztatás!

Történhetne ez augusztus havában,

nagylombú fák alatt.

Megszégyenülten

himbálnám kulcsaim az ujjamon,

s "menjük haza" - ezt mondanám neked,

csak úgy,

véletlenül.

És szinte csak mellékesen.

Talán pont fél négy lenne, szerda délután,

és egy üzlet előtt állnánk, szivem,

hol emberek sürögnek-forognak,

s bent emléktárgyakat lehetne venni

és fennhéjázó orrú léghajókat.

Azt súgnád halkan és vigyázva:

"Igen? s hová?"

Megkérdenélek, ó, szivem virága:

"Mi lelt, mi lelt, az istenért!"

"Ó, semmi - mondanád

csak az, hogy úgy mondtad, oly hirtelen

és szinte csak mellékesen..."

Ó, merre, hol vagy?

azon rémüldözöm most egyre,

hogy majd találkozunk egy éjszaka,

ha dúl a nyári hőség,

mikor a hold az ablak előtt áll,

sápadt-halottan, mint kit álom delejez meg,

és én megrettenek,

hogy újra, újra

megint csak sírni kezdek.

Mikor teázom,

s mikor kávét darálok,

vagy mikor felöltöm a kabátom,

szavad fejembe fészkeli magát

és gúzsba köt és újra meg újra átfon:

"Hová?" Ki tudja, hová? A nagyvilágon

bárhová, csak hozzád közel lehessek,

miként az ág az ághoz,

hogy hozzád oly közel csevegjek

mint hab a habhoz a derűs-sugáros

alkonyatban, mikor röpítve szálldos

velünk a szél. Csak úgy, mintegy véletlenül.

Ahogy esőcsepp sincs soha egyedül.

Vég György fordítása

Szemed kisírt, arcod könnyektől ázik,

Mert valami fontos dolog hiányzik.

De van, aki pótolja mindezt,

És ez mindörökké így lesz.

Kezed remeg, megtenni nem mered

Átlépni az előtted tornyosuló hegyet.

De van, aki segít, hogy sikerüljön,

S feletted az ég újra kiderüljön.

Harcoltál valamiért, sebet szereztél,

Úgy érezted, csak meghalni szeretnél.

De van, aki újra képes ápolni téged,

Akár a halálig is elmenne, kizárólag érted.

Lelked zavaros, nagyon meggyötört,

Szomorúságban teljesen összetört.

De van, aki ezt is helyrepofozza,

Lelki békédet újra visszahozza.

Szíved fáj, rengeteg csatát kiállt,

Lázasan dobban s szeretetért kiált.

De van, aki meggyógyítja ezt is,

Melletted van, ha tudja jól hogy veszt is.

S hogy mit is jelent ez? Sok különböző lélek,

Amiktől barátok lesznek az egyes személyek,

Tudom te is értem, ahogy én is kiállok érted,

Ez a barátság, amiért szeretem az egészet.

Hans Krebs

Mondd hol van a sok virág

Mely nyílt hegyből réten át

Hol van az a sok virág

Elhullott régen.

Mondd hol van a sok virág

Letarolta sok szép lány

Mondjátok mért van így

Mondjátok mért van így?

Mondd hol van a sok szép lány

Annyi rémült év után

Hol van az a sok szép lány

Elhervadt régen.

Mondd hol van a sok szép lány

Férfi gázolt rajtuk át

Mondjátok mért van így,

Mondjátok mért van így?

Hol vannak a férfiak

Kik lányokon át gázoltak

Hol vannak a férfiak

Elhulltak régen

Hol vannak a férfiak

Kiket háborúba hurcoltak

Mondjátok mért van így

Mondjátok mért van így?

Hol vannak a katonák

Kik harcoltak sok éven át

Hol vannak a katonák

Elhulltak régen.

Hol vannak a katonák

Sírjuk felett szál virág,

Mondjátok mért van így

Mondjátok mért van így.

Hol van a sok sírkereszt

Őszi szél is sírni kezd

Hol van a sok sírkereszt

Elkorhadt régen

Hol van a sok sírkereszt

Az ember meg nem érti ezt

Mondjátok mért van így

Mondjátok mért van így?

Mondd hol van a sok virág

Mely nyílt hegyből réten át

Hol van az a sok virág

Elhervadt régen.

Mondd hol van a sok virág

Lányok és a katonák,

Mondjátok mért van így

Mondjátok mért van így?

Juhászné Bérces Anikó

Adventi fények

Advent első vasárnapján

fellobban egy gyertyaláng,

REMÉNY-t hoz a szürkeségbe,

mikor fénye ránk talál.

Három társa lángra várva

az adventi koszorún,

bennük rejlő fény-üzenet

átsugárzik a borún.

Hét nap múlva párban lobog,

kis fáklyaként világít,

s erőre kap lelkekben az

égiektől táplált HIT.

ÖRÖM-ünnep közelg` hozzánk,

hirdeti a harmadik,

lélek húrján zenét sugall,

óda hangja hallatszik.

Gyertya-kvartett fény tündököl,

küszöbön a karácsony,

legfontosabb, hogy SZERETET

áradjon a világon.

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levehetsz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

henem akkor hagy nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Aranyosi Ervin: Álmomból én mosollyal keltem

Álmomból én mosollyal keltem,

lelkemben várva enyhülést.

A gyógyszert, amit szívemben leltem,

követve minden rezdülést.

Nem kell hozzá sem földi ékszer.

Nem kell semmilyen csillogás.

Napfény kacag, s szemünk tüzével,

s szánk szélén hagy apró varázst.

Magunknak teszünk jót csak ezzel,

Beragyogjuk a holnapot.

Másokra nézve, szórd két kézzel,

a mosolyt és vissza is kapod.

Mitől rég féltünk, ma újra várjuk,

a melengető újabb napot.

Reményt hozón szélesre tárunk,

lelkünkön minden ablakot.

Berzsenyi Dániel

A közelítő tél

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok

Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között

Nem búg gerlice, és a füzes ernyein

A csermely violás völgye nem illatoz,

S tükrét durva csalét fedi.

A hegy boltozatin néma homály borong.

Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.

Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:

S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

S minden míve tünő szárnya körül lebeg!

Minden csak jelenés; minden az ég alatt,

Mint a kis nefelejcs, enyész.

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,

Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli

Nektárját ajakam, még alig illetem

Egy-két zsenge virágait.

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.

Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!

Sem béhunyt szememet fel nem igézheti

Lollim barna szemöldöke!

Áprily Lajos:

IMÁDKOZOM: LEGYEK VIDÁM

Én Istenem, legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.

Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.

Arcom ne lássa senkisem

bánkódni gondon és hiányon.

Legyen szelíd vasárnapom,

ha mosolyog a kisleányom.

Én Istenem, legyek vidám,

ma minden gondot tűzre vessek.

Nyujtsam ki kincstelen kezem

s szegényen is nagyon szeressek.

Tudom, sokat bűvölt a gyász,

a hollós téli bút daloltam.

A bátrakkal hadd mondom el:

panaszkodtam, mert balga voltam.

Én Istenem, legyek vidám,

ujjongjon újra puszta lelkem,

mint rég, mikor falum felett

az első forrásvízre leltem.

Ködökbe csillanó sugár,

víg fecskeszó bolond viharban,

tudatlan gyermekhang legyek

a jajgató világzavarban.

Himnusz a mulandósághoz 

Alázatos szolgád vagyok neked,

Ki nem hajtottam térdet és fejet

A föld hatalmas dúsai előtt,

De ünnepellek téged, bús erőt!

Itt minden változó a nap alatt.

Szalad az év, suhan a pillanat,

Világok vesznek, népek rendje hull,

Te állsz és vársz ránk, örök, büszke úr!

Sarló alá te hajtod a kalászt

És zöld palástból lesz sárgult palást

És piros hősből lesz fehér halott,

Fényből homály, mivel te akarod!

Mulandóság, te dalt teremsz nekem,

Hogy tallózhassak eltűnt éveken,

Halott rózsákon, hervadt vágyakon,

Egy elvesztett édennel gazdagon.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,

Űlj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergő természetet.

ugye?

Gyönyörű!

Várnai Zseni

Nem volt hiába semmi sem

Nem volt hiába semmi sem.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

acélkerék is megkopik,

hogyha szüntelen csak forog.

Kopik, kopik, de fényesül,

nem fogja be a rozsda sem,

csiszolja minden mozdulat,

s forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

nem adnak ingyen semmit ám,

voltak keserves napjaim

és rengeteg dúlt éjszakám.

Amíg egy gyermek nagyra nő,

bizony, egyet-mást tenni kell,

legalább így az életem

nem múlt el csip-csupp semmivel.

Ránézek nagy fiamra és

egyszerre oly üde vagyok,

hogy a szemem harmatgyöngyös

hajnali rét gyanánt ragyog,

s leánykám, mint a Március,

rügyekbe zárt kölyöktavasz...

őt nézem és bimbókorom

újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,

hiszen az idő úgysem áll,

csak aki meddőségben élt,

azé a vénség, rút halál.

Szánom az ínyenc élvezőt,

csömörnél mása nem marad,

koldus, ki mit sem áldozott

s nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

nehéz a toll is néhanap,

de a lehalkult szívverés

fiam szívén erőre kap,

szépségem múlik, - nem sírok,

leánykám arcán tündököl,

szinte sok is, e két gyerek,

mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,

bár néhanap békétlenül

lázongtam, hisz nem tudtam én,

hogy ürmöm mézzé édesül.

Sokat fizettem? Nem tudom,

hiszen mindennek ára van...

ezerszer újra kezdeném

Radnóti Miklós:

LEVÉL A HITVESHEZ

A mélyben néma, hallgató világok,

üvölt a csönd fülemben s felkiálltok,

de nem felelhet senki rá a távol,

a háboruba ájult Szerbiából

s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -

s szivemben nappal ujra megtalálom, -

hát hallgatok, mig zsong körém felállván

sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor látlak ujra, nem tudom már,

ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,

s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,

s kihez vakon, némán is eltalálnék,

most bujdokolsz a tájban és szememre

belülről lebbensz, így vetit az elme;

valóság voltál, álom lettél ujra,

kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?

s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,

a hitvesem leszel, -remélem ujra

s az éber lét utjára visszahulva

tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -

csak messze vagy! Túl három vad határon.

S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?

A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,

bombázórajok húznak el felettem;

szermed kékjét csodáltam épp az égen,

de elborult s a bombák fönt a gépben

zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -

s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek

fölmértem s mégis eltalálok hozzád;

megjártam érted én a lélek hosszát, -

s országok utjait; bíbor parázson,

ha kell zuhanó lángok közt varázslom

majd át magam, de mégis visszatérek;

ha kell szivós leszek, mint fán a kéreg,

s a folytonos veszélyben, bajban élő

vad férfiak fegyvert s hatalmat érő

nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:

a 2x2 józansága hull rám.

Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán

Csodálatosan békés délután.

Benne van teljes életünk.

Ülünk egymással szemben,

beszélgetünk.

Egyszerű és jó vagyok,

mint világ fölött lebegő

madár. Te átlátszó vagy,

tiszta, mint a levegő,

mint üvegkorsónk friss vize,

melyen átcsillan a nap.

Én szomjas vagyok

s te nem tagadod meg tőlem magadat.

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal

Miképen boltíves,

pókhálós vén terem

zugában álmodó

középkori barát,

ki lemosdotta rég

a földi vágy sarát

s már félig fent lebeg

a tiszta étheren, -

ül roppant asztalánál,

mely könyvekkel teli

s a nagybetük közébe

kis képecskéket ékel,

Madonnát fest örökké

arannyal s égi kékkel,

mígnem szelid mosollyal

lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is

lámpásom esteli,

halavány fénye mellett

megörökítni, drága

arany és kék szavakkal

csak Téged festeni,

míg ujjam el nem szárad,

mint romló fának ága

s le nem lankad fejem

a béke isteni

ölébe, én Szerelmem,

világ legszebb Virága.

William Butler Yeats:

Az ég köntösére vágyik

Volna csak enyém az ég köntöse,

arannyal hímzett ezüstszínű fény,

az ég kék, sötét s szürke köntöse,

melyben az éj jár s a hajnal s a fény,

azt teríteném lábaid elé;

de minden kincsem csak az álmaim;

álmaim terültek lábaid elé;

lépj lágyan: amin jársz: az álmaim.

"Gondolkodj el kérlek,

miről szól az élet?

Pénz, vagy a családod

tesz boldoggá téged?

Amit pénzért kaphatsz,

mind kacattá válik!

Ilyen kincset gyűjtesz,

egészen halálig?

Egész nap dolgozol,

Őket ritkán látod.

Beszűkül, odavész,

saját kis világod.

Nem látod, gyermeked

lelke hogyan éled.

Kihagyod a csodát!

Más életét éled.

Persze, könnyű ezért

másokat okolni,

- miattuk dolgozol,

mert kell a sok holmi.

Arra hivatkozol

- mások is így élnek!

Ám ők sem szeretnek,

s parancsszóra félnek!

Te sem tehetsz másképp,

a pénz ma az Isten!

Családra, gyermekre

elég időd nincsen.

Gondolkodj el kérlek,

miről szól az élet,

ha azt mások által,

betáblázva éled?"

/Aranyosi Ervin/

József Attila: Amióta...

Amióta megláttalak,

Szebben süt a nap le rám

És azóta százszor szebben

Dalol a kis csalogány.

Csak a piros ajkad néma

S mosoly rajta nem fakad,

Saját magam árnya vagyok,

Hisz csókolnom nem szabad.

Amióta megláttalak,

Illatosabb a mező

És azóta tövis nélkül

Áll a büszke rózsatő.

Csak a lelked lett fagyosabb,

Csak a szíved lett büszke,

S szerelmemtől lobbant lángra

A kétségb'esés üszke.

Amióta megláttalak,

Örök tavasz ég virul

És azóta kis madarat

Kis leány nem tart rabul.

Csak te tartasz foglyul engem

S csak a szívem csupa seb;

A neveddel ajkaimon

Halok meg! - úgy édesebb.

Török Sophie: Úgy tartasz engem

Úgy tartasz engem testi varázsod édes

hatalmában, mint könnyű fémet tépi és taszítja

szeszélyes mágneserő. Ha csak mgérint könnyű

kezed, elvesztem súlyomat, s akarat nélkül

zuhanok feléd, mint öngyilkos moly

a lámpafénybe.

Vértelen se vagyok, küzdéshez is elgyengült

fájdalom - de ha tested sugárzása elér,

feldobogok, mint méreggel korbácsolt szívverés.

Felgyújtasz és eloltasz, kínzóm vagy és

zsongítóm is, Isten karjában sem pihenhetnék

boldogabb békével, mint fájdalomoldó melleden.

Megkötöztél, se közelre, se távolra

nem eresztesz, kiszabott pályán támolygok

körülötted. Haragszom rád?

- de hiszen dermedt

gyönyörben állok mert ígérretes mosollyal

tündökölsz felém. S míg szédülten várok,

te szavakkal valami mást mondasz, tagadva

tested sugárzó parancsait. Én édességem!

Kigyújtott szomjamat miért takarod be langyos

szavakkal? Játékos barátságból

miért raksz közénk

papírfalat? Míg derűs szavakat okoskodsz felém,

játszott józanságodat meghazudtolja égető

tekinteted. Szelíd szeretet? Köznapot díszítő

apró öröm? Hangod álarcosan úszik felém

én ajkad tébolyító illatát iszom - és nem hiszek

szavadnak! Dallamodra szívem más szöveget ért,

hullámzó vállad s nyugtalanul összezárt

térdeid vonzása édes fájdalommal telít,

bűvölten indulok hívó parancsod felé

hogyan hihetnék langyos szavaknak?

Gyönyörtől gyengén s puhán karodba hívogatsz

aztán nevetsz merész vágyamon s eltaszítasz.

De ha kedvedért, mint szomorú bohóc a kijelölt

távolságba húzódom: te utánam futsz és

átkarolsz, hogy arcomba szálló illatodban

hunyó reményem újra fellobogjon

hogy aztán megint nevethess

és újra eltaszíthass.

Carnegie D. : Mosoly értéke

Semmibe se kerül, de sokat teremt.

Gazdaggá teszi azokat, akik kapják

és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.

Egy pillanatig él csak,

de emléke néha örökké megmarad.

Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle

és senki sem oly szegény,

hogy ne lenne gazdagabb tőle.

Táplálja a jóakaratot az üzleti életben,

boldogságot teremt az otthonban

és mindenütt a barátság biztos jele.

Pihenés az elfáradt embernek,

napfény a csüggedőnek,

világosság a szomorkodónak és a természet

legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.

Nem jelent földi javakat senki számára:

nem lehet megvenni, elkérni, kölcsön adni vagy ellopni

- csak önként lehet odaadni.

Ha valaki már túl fáradt ahhoz,

hogy mosolyogni tudjon,

akkor legalább te nézz rá derülten.

Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra,

mint annak,

aki maga már nem tud mosolyogni!

Mosolyogj