Házasság, hűtlenség, megbocsátás (beszélgetés)

Köszönöm.

Én is szinte a legelején (már amikor kiderült) olvastam a könyvet (Egymásra hangolva - csak még a korábbi kiadás, más címmel; kölcsön kaptam), de a férjem nem bírta elolvasni, már az első fejezeten elaludt. Amúgy se hiszi, hogy "könyvekkel meg lehet ezt oldani". Én próbáltam alkalmazni, de fogalmam sincs, mi az ő szeretetnyelve (azt hiszem, írtam korábban: egyszer egy munkahelyi pszichológus dióhoz hasonlította). Még az enyémben se vagyok biztos. És amúgy is el-elvesztem a "lendületemet"...

Ha nem titok, elárulod, hogy a te férjed érzelmileg is belekeveredett-e a kolléganőbe?

Szia Egyszeregy!

Most találtam a fórumot, vissza is olvastam és nagyon hasonló dolgon mentünk keresztűl mi is. Nálunk munkahelyet váltott, és mostmár egy éve hogy semmilyen kapcsolata sincs vele. Megállapítottuk hogy mióta együttvagyunk (leszámítva az eleje lángolást) még nem voltunk ilyen harmóniában és jól szeretve egymást, és ehhez kellett a tavalyi év és a harmadik feltünése. Mégis keserédes ez az állapot mert számomra eltűnt az amitől különlegesnek és másnak éltem meg a kapcsolatunkat, és őt. Időnként egy kedvesnek szánt mondatán is bekattanok és elgondolkozom újra és újra hogy jól döntöttem-e hogy vele maradtam. Persze tudom hogy igen, már csak a gyerekek miatt is, de nagyon rossz gondolatok tudnak időnként a hatalmukba keríteni. Nálunk egyszerre jött a munkahelyválltás, és hogy olvastam az öt szeretetnyelv könyvet, és alkalmaztam. Millió köszönet innen is a barátnőmnek, akivel már 30 éve barátok vagyunk. Ő is kellett, tisztán látott amikor én már dühöngtem, de feltétel nélkül tudtam hinni a meglátásainak. Enélkül válás lett volna tuti, és nagyban segített megérteni hogy miért jött az a harmadik, amikor odáig mindenkinek ellen tudott állni. Mindenesetre szinte teljesen más ember lettem és sokat tanultam belőle. Kár hogy sokszor csak a rossz események hatására tudunk tanulni, ehhez a felhőtlen boldogság nem elég. Szurkolok nektek! Légy erős!

Sziasztok kedves lányok! Mint szerintem sokunk én is kisebb "lelki válsággal" küzdök. Próbálom szavakba önteni a problámát. Ha valakinek van hozzá fűzni valója, legyen az pozitív vagy negatív szívesen fogadom. Én úgy vélem, hogy mindenből lehet tanulni. :) Szóval lassan két éve és 5 hónapja járunk együtt a párommal. Elég furcsa kapcsolat a miénk. Hogy miért??? Táv kapcsolatban élünk. 60 km választ el minket. Mostanában sajnos a munka miatt nem nagyon tudunk találkozni. Eddig minden 7végét együtt töltöttünk, sokszor hétköznap is együtt hajtottunk álomra a fejünk. De mindkettőnk életében nagy változások álltak be a válságnak köszönhetően. :( így a sok munka miatt maradtak a 7végék. Szeretem őt, és eddig úgy tünik ő is szeret. A sok problémák ellenére. Sokszor van vitánk, részben azért mert neki nincs ideje, (sokszor sajnos én maradok háttérben), részben pedig azért mert én eléggé gyenge lelkű vagyok, ragaszkodok hozzá, és ez a nagy távolság kihozta belőlem a zöld szemű szörnyet. Zavar az hogy sokszor teljesen elérhetetlen:hívom nem veszi fel, csak később, egy két hívás után hív vissza, ha írok nem válaszol. Általában én töltöm náluk a 7végéimet, mert neki még akkoris dolgoznia kell. Van alkalom amikor elkísérhetem, de van amikor hajnali 5től este 5-6 ig náluk ülök, és várom, hogy haza érjen. Kikészít ez a szét szortság. Részben azért mert hát nincs miért titkolnom lelkileg teljen kivagyok készülve. 3 éve vesztettem el édesapám tragikus körülmények között, édesanyám rokkant nyugdíjas lett 50 éves fejjel, nevelő apukám pedig munka nélküli lett, kora miatt nem igen kap már munkát. Eddig nem okozott gondott a pénz, mert jól kerestem, de mára ez kissé aláb hagyott, meg lassan oda jutottam, hogy kikészülök a munkahelyem miatt is, és tudom, hogy váltani kell, mert az idegeim rá mennek teljesen. Tegyük hozzá, hogy 24 éves vagyok. :( Nekem kellene erősnek lennem, de nem megy. Mindig arra vágyom, hogy vele lehetek, olyankor elmúlik minden búm, bánatom. Szeretem nagyon. De közben pedig szerintem betegesen ragaszkodom hozzá, tökre kitudok akadni, ha valami nem oké... És rájöttem, h saját magam készítem ki. mert igaz néha jogos a felháborodoás, de néha felfújom azt is ami nem kéne.

A másik ami fáj... Előttem volt egy lány az életében, aki igazán nem is volt a barátnője, de a mai napig úgy érzem, hogy az emléke(legalább is remélem, hogy csak az) köztünk áll. Állítja, h már nem jelent neki semmit, de így a távlatból nem tudom, hogy mi igaz és mi nem. Főleg hogy már két jósnő is mondta hogy két nő van az életében. Az egyik rám jellemző a másik pedig, gondolom nem kell firtatnom. Kiborít a tudat, hogy még mindig fel fel bukkan, és felkavar mindent. Ő tagad mindent, és váltig állítja, hogy nincs köztük semmi, de nem tudok benne bízni...

Hát most hírtelen ennyi lenne ami eszembe jut...

kérlek írjátok meg a véleményeteket, mert megőrít a tudat, h már képtelen vagyok objektíven látni bármit is. A jósnő szertin tőlem kapná meg a boldogságot amire vágyik, és azt mondja ha mellettem marad boldog életünk lesz, lát 3 gyereket. az első az egy kisfiú, a köv. egy kislány ikerpár. a legjobb h a dokim megmondta h hajlamos vok az iker terhességre. :) ja és mindezeket a "sógornőmnek valómnak" jósolta a nő...

hát szerintem 18 és 28 éves kor között viszonylag normális, hogy az ember kapcsolatokba kezd, aztán ezek esetleg ellaposodnak, akkor megtetszik egy másik, akkor aziránt megdobog a szíve, kipróbálja azzal is.. viszont házasan és gyerekkel más tárgyalási pozícióba kerül az ember, mit csinálsz, ha most egy fellángolás miatt elválsz, az új emberrel se klappolnak a dolgok, esetleg még rosszabb tulajdonságai derülnek ki, vagy még hamarabb ráunsz.. akkor kezdődik az egész kör elölről, a szerencsétlen gyereknek meg párévente új apukája lesz?

persze maradhatsz és megpróbálhatod megmenteni a házasságod, akkor meg egész életedben az új pasi lesz a te hufnágel pistid (mi lett volna ha.. típusú szánombánom, hogy nem léptem akkor), szóval most melyik a jobb? tekintve, hogy te léptél először sms-esezésügyileg, a férjed joggal hozhatná fel, hogy ez minden, amit meg bírtál tenni a kapcsolatotok feljavítása érdekében? titokban kezdeményezni valaki mással?

szóval aki korán vállal gyereket, abban kéne legyen valamiféle eltökéltség, hogy mit akar az élettől.. mert így már nem lehet virágról virágra szállni.. vagyis lehet, de lehet, hogy mindketten megsínylitek. vagy mind a négyen akár.

Ma este dögfáradtan, miután sorra vettük a holnapi teendőket, azt mondtam neki (nem teljesen véletlenül): "De szeretnék egy kicsit gyönge nő lenni..." Valami olyasmi is volt a válaszában, hogy "Küzdesz, mint egy oroszlán." És mintha büszke lett volna rám érte.

Fene érti a pasikat!

(Ezeket a jobb pillanatokat kellene jó erősen megjegyeznem, hogy erőt adjanak a nehezebb időkben.)

Lehet, hogy az is baj, ha erősek vagyunk... (Talán te nem vagy erős? Egyedül, a gyerekekkel...)

Évike folyton ott sírdogált a férjem mellett a rossz házasságáról, a családi viszályairól. Én közben tanultam ezerrel, fogat összeszorítva, jártam a dokihoz rendesen, intéztem a mindennapi életünket és, igen, kezdtem felnézni magamra, hogy mindezt bírom. Aztán ki lett a nyerő?

(Ki kéne találnom valami gyengeséget, hogy érezhesse a férjem, hogy rászorulok. De mit? Három kicsi gyerekkel ugyan hogyan játszhatná el egy anya, hogy gyenge, oltalomra szoruló nő? Most is rám hárul minden ügyintézés, szervezés (és van most bőven dolgom), mert a párom ( :( ) dolgozik éjjel-nappal. Persze az alapproblémánk miatt néha elsírom magam, de az meg ugye olyan terület, ahol nehezen tündökölhetne megmentő szerepben, hisz ő okozta a bajt.)

Hát Egyszeregy le a kalappal nagyon erős nő vagy! Örülhetne az az ember neki, hogy egy ilyen felesége van, aki elnézi neki a kilengését, helyre akarja hozni a kapcsolatotokat, és szereti! Nem sokan tennék ezt meg, vagy nem tudnák, mint ahogy én sem! Viszont az is tény a pasik nemigazán tudják kimutatni az érzelmeiket, és beazélni sem szeretnek! Én mikor visszafogadtam a férjemet, azt hittem azért jön vissza, mert rájött, hogy mi vagyunk a családja és szeret minket! De tévedtem, egyszersem mondta, hogy szeret, ha rákérdeztem, csak annyit mondott, hogy "jó hogy"! Semmit nem beszélt meg velem! Véletlen tudtam meg azt is, hogy megint elköltözni készült, ha nem jövök rá, megint a hidegzuhanyt kapom, mint annó!

Önértékelési zavaraid ne legyenek, csodálatos nő vagy, és nagyszerű anya! Puszillak!

Ha el akarnék válni, biztosan meg lehetne valahogy oldani, hogy azután is éljünk, megéljünk.

Igen, a férjem valóban egy egoista. A disznó kissé erős, de néha az is stimt ;)

Azért vagyok vele, mert nem akarok válni. És ő se. Helyre akarjuk hozni a dolgokat. Csak rohadt nehéz. (Ezt figyelmébe ajánlom mindenkinek, akinek megfordult már a fejében, hogy félrelép!) Hogy valójában ő miért akar maradni, azt csak ő tudja (vagy ő se). Én azért nem akarok válni, mert szeretem és mert a gyerekeimet is szeretem, akik meg imádják az apjukat. Tehát nincs más megoldás: helyre kell hozni a házasságunkat. (Csak, mint már említettem...)

Miért vagy még vele?Nem tudtok elválni?Nem élnél meg,vagy a gyerekeket nem tudnád eltartani,nem lenne otthonotok...stb?Én más okot nem tudnék elképzelni,hogy egy ilyen emberrel együtt éljek.

Ja,és nem szeret,szerintem ezzel ne ámítsd magad!Aki szeret,az nem így viselkedik!A férjed egy egoista disznó!Sajnálom,hogy nem tudsz megszabadulni tőle.

efike!Az első hsz-od alapján én azt tanácsoltam volna,hogy várj ki,várd meg amíg lezárja ezt a rövidre sikeredett elkapkodott házasságot,kitisztul a feje és visszamegy hozzád.De ez után a hsz-od után,hogy úgy érzed a szeretője-felesége lelke fontos még most is neki,hogy mégiscsak őt vette el...stb.bla,bla duma,szerintem zárd ki teljesen az életedből,bármennyire is szereted.Miért kínzod magad még miatta?Az ő döntése volt,hogy elhagyott,hogy mást vett el,az is,hogy válik,az is,hogy mégis még mindig ő érdekli,de közben hülyít téged is...stb.Ne hagyd magaddal ezt tenni!

Mondd meg neki határozottan,hogy köztetek már semmi nem lehet,ezt már nem teheti meg veled.Aztán ha mégis fontos vagy neki,mégis Te jelented az életet a boldogságot számára,akkor meglátod hip-hop elválik,és megkeres,nem kifogásokat gyárt bizonytalankodik,hanem határozottan Téged akar.Addig meg próbáld úgy tekinteni,hogy semmi közötök egymáshoz.Így később semmiért nem hibáztathat,nem befolyásolod a döntésében,de nem is hagysz lábtörlőt lelki szemetest csinálni magadból.

A nőt meg nem is kell sajnálnod,egye amit főzött,megérdemli.

Pedig szeret! Azt nem tudom, hogy szerelmes-e, de szeret. Abból, hogy megvárakoztatott, nem kell (és nem is lehet) messzemenő következtetéseket levonni.

Szerintem ami történt, nem lehet meg nem történté tenni. Ne várd, hogy minden úgy lesz, mint azelőtt. Én azt kérdezném meg időnként a férjemtől, hogy akarja-e velem a kapcsolatot (az ugye fix, hogy Te akarod), érdemes-e küzdeni. Ha a válasz igen, akkor csinálni kell a küzdelmet tovább, de hogy mikor érzed magad újra biztonságban, azt nem lehet tudni.

Szerintem a saját jellemfejlődésed szempontjából is fontos lenne, hogy az önértékelésedet próbáld meg függetleníteni a férjedtől, sőt tulajdonképpen mindenkitől. Klassz nő vagy, és értékes. Tudd! Aki ezt nem "látja", az vak, aki meg másként gondolja, azzal nem kell foglalkozni.

(És most amit az önértékelésről Neked írtam, elmondom magamnak is... :-) Azért nekem már egyre jobban megy.

Hát most éppen padlón vagyok - a változatosság kedvéért. :(

Mellbe vágott, amikor azt mondta, hogy most megint erősebb a kísértés és az érzelmeivel is küzd. Abszolút kudarcnak élem meg, hogy majdnem egy év után itt tartunk. És nem igazán tudok arra koncentrálva örülni, hogy most saját maga mondja, hogy el kell onnan (a munkahelyéről) jönnie.

(Azt hiszem, amikor kiderült a hűtlensége és úgy döntött, lezárja a viszonyt, akkor kellett volna eljönnie és talán már sokkal jobban állnánk. De azt mondta, felnőtt emberek, tehát ha akarják, úgy is menni fog, hogy karnyújtásnyira vannak egymástól. Hiába mondtam, hogy bár a cigiről egy erős elhatározással simán leszokott, azt se úgy csinálta, hogy közben folyamatosan ott volt egy teli doboz cigaretta az asztalon...)

És persze a jelenlegi hullámvölgyéről se magától beszélt, mindent cipőkanállal kell kihúznom belőle. Félek, hogy egyszer nem leszek elég szemfüles vagy kitartó és akkor hallgat majd valami olyasmiről is, ami kimondva talán megoldható lenne. És mivel nincs máskor időnk, tk. mert minden más fontosabb, rengeteget éjszakázunk (olyankor próbálom erőltetni a beszélgetést), de ezt se lehet tartósan csinálni, mert ő korán kel, dolgozik és nekem is helyt kellene állnom itthon egész nap...

És bár igyekszik kedvesebb lenni, mint máskor, a viselkedése nem arra utal, hogy szeret. Pontosabban valahogy mintha nem számítanék. Úgy látom, nem érdekli, amit mesélek, néha már félbe szakítom saját magam, mert látom, hogy nem figyel. Múltkor kértem, hogy mosson fogat, hogy utána intézhessem a dolgokat a fürdőben. Azt mondta, ok, mindjárt és megnézett még kb. 5 hülye email-t (ezeket a jó hosszú körbeküldözgetősöket), míg én várakoztam a szobában ücsörögve. Én ezt még egy idegennel se tettem volna meg: ha látom, hogy valaki rám vár, de még csinálgatnék ezt-azt a gép előtt, gyorsan elmegyek fogat mosni, aztán folytatom a dolgomat vagy azt mondom, menj te előbb, én még eltöltök itt egy negyed órát. Aztán amikor másnap ezt is felsoroltam, mint jelet arra, hogy nem szeret, azt mondta :"Csak mert megnéztem pár email-t?!" Mintha nem értené. Úgy érzem, mintha nem lennék. Az ő szerelmétől lettem azzá, aki vagyok. És most megsemmisültem. Csinálom a dolgokat, szervezek, jövök-megyek... De már komolyan ott tartok, hogy ha egy ismerős nem vesz észre az utcán vagy nem köszön, elbizonytalanodom, hogy talán nem is vagyok itt...

féj :-)

fáj...

Az én anyám fejében meg nem fordulna,hogy tényleg elválik apámtól. Ugyanis mélyen vallásosak és szerinte csak az a normális család ahol a 2 szülő együtt neveli a gyereket bármi is legyen. Sokszor töltöttem már az éjszakát anyámmal amiatt mert anyám szavaival élve "majdnem tragédia lett" köszönöm ebből nem kérek! Nyilván vannak veszekedések mindenhol a jelenlegi barátommal is. Úgy hogy inkább megelőzöm a bajt és összesem költözünk soha. Ezt a jelenlegi barátom is így látja.

efike 19 éves fejemmel mondhatni már elég sok mindent megéltem persze nem eleget ahhoz , hogy tapasztalt legyek. Én a helyedben nem mennék vissza hozzá, mivel tapasztalataim szerint mondjuk úgy hogy kutyából nem lesz szalonna. Szóval h a vissza fogadod is nincs rá garancia hogy nem hagy el ujjra.persze én beszélek nekem is sok bántót mondott és tett a párom mégsem hagytam még el....

Sziasztok!

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, hiszen vagytok itt egy páran különböző tapasztalatokkal, élethelyzetekkel. Tavaly nyáron, 10 év után hagyott el a párom egy nő miatt. Otthagytam a közös otthonunkat, a csodás életemet... nem részletezem. Nem voltunk házasok, őt 2 hónap után elvette. Nagy szerelemnek indult, én azt hittem, belehalok. Hónapok alatt talpra álltam, új társat találtam (pedig nem is kerestem...), nemrég hozzám költözött, minden jól alakult. Néha beszéltem az exemmel, időnként sírva jött hozzám panaszkodni, hogy mennyire nem azt kapta, amit várt, mekkorát csalódott, stb. Én pedig meséltem neki az én életemről, hogy minden milyen jól alakul, minden oké. Teltek a hónapok és az exem beadta a válópert, már megvolt az első tárgyalás. Elküldte a nőt, már egy ideje egyedül van. És megtalált. Vissza akar kapni. Rájött, hogy én vagyok az élete értelme, hogy mennyire elszúrta. Engem akar és senki mást, most döbbent rá arra, mi az igazi boldogság, amikor velem együtt azt is eldobta magától. Egy hónapja őrlődöm, nem tudom, mit tegyek. Az új párom nagyon szeret engem, de az én szívem még mindig visszahúz. Ha visszamegyek, szembe kell néznem a feleségével is, mert persze ő nem akar válni és küzd a férjéért, aki engem akar. Ezt a nő is tudja, de érzem, nem fogja feladni. Kérdezem én, hogy végig lehet egy ilyen válási procedúrát csinálni? Lehetséges az, hogy újra boldogok legyünk együtt az ex-szel? Van-e bármilyen garancia arra, hogy akár 1-2 hónap múlva nem győz mégis a feleség? Ti mit tennétek? Tényleg kíváncsi vagyok az őszinte véleményekre! Előre is köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta az írásomat.

Efi

Ismerem Csernus "műveit" és sokminden tényleg elgondolkodtató... bár valamit magáévá tud tenni az ember, valamit nem.

Nézd, én se mintacsaládban nőttem fel. Látom a hibákat és azt is látom, hogy mi mennyire más életet élünk. Ehhez két ember kell! Anyukádnak pedig nem kötelező egy ilyen férfi mellett leélnie az életét. Én se tettem. Bár az exem közel se volt - a leírásod alapján- az apádhoz, de úgy gondoltam jobb egyedül gyereket nevelni, mint egy rossz kapcsolatban. Persze ehhez elég nagy lelki erő és kitartás kell. De szerencsém volt. Azóta férjhez mentem és köszönöm jól élünk a 120 kilós párommal! :-)

Rengeteget dolgozik, nem iszik, nem szereti a focit és megbecsüli a munkámat. Még egy vasalt ingnek is örülni tud… bár ehhez az kellett, hogy sokmindenen átmenjen ő is, mielőtt összeismerkedtünk. Tehát nem törvényszerű, hogy egy házasságban 1-2 gyerekkel elhidegülnek, megunják egymást az emberek. Mondom ezt úgy, hogy lassan szülök és a szexel sincs semmi gondunk.

Hogy mi lesz 10-20 év múlva???? A fene se tudja! De őszintén szólva nem is érdekel! Valószínűleg olyan életünk lesz, amilyenné tesszük, de most az a fontos, hogy jól érezzük magunkat együtt és az átmeneti nehézségeket megoldjuk. Közösen!

Hát, nem túl rózsás a helyzeted. Nem baj, ha a földön jársz, de ez a nagyon negatív hozzáállás semmi jóra nem vezet. Így is legalább annyira kiszolgáltatott vagy, mintha rózsaszín ködben élnél. Szerintem próbálj meg "profitálni" abból, amid van. Mondjuk: te legalább tudod, hogy a szüleid példája rossz. Tudod, hogy olyan sose szeretnél lenni. Más viszont lehet, hogy szintén nem kapott mintát arra, hogy kell egy kapcsolatot jól élni, de abban a meggyőződésben él, hogy a szülei házassága a tökéletes. Aztán amikor megpróbálja ezt utánozni, akkor nem működik a dolog és fogalma sincs, miért, talán a párját okolja miatta, vagy mást, de nem veszi észre - vagy nem meri észervenni -, hogy az imádott szülei házasságából indult a hiba.

Viszont az is fontos lehet, hogy ne mondj automatikusan rossznak mindent, ami a szüleidtől jön, próbáld átgondolni józanul. Kevés dolog van ebben a világban, ami csak fehér vagy csak fekete.

Bocs a bölcselkedésért, korodnál fogva valószínűleg úgysem fogadod meg a tanácsokat, de hátha eszedbe jutnak egyszer majd, amikor épp jól fognak jönni. Sok sikert!