Házasság, hűtlenség, megbocsátás (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
én eddig nem szóltam hozzá a fórumhoz, csak figyelemmel kísértem, de ez így elég bizarr, amit leírtál.
Hogy miért házasodunk és szülünk gyereket? Ha eljön az ideje te is meg fogod tudni. :-)
Vagy úgy gondolod, hogy éled az életed 40-50 éves korodik hol ezzel, hol azzal együtt léve és majd akkor megérve egy gyerekre szomorúan veszed tudomásul, hogy a lombikon kívül semmi más nem jöhet szóba... ha egyáltalán szóba jöhet.
Senki nem mondja, hogy jó lesz így, senki nem mondja, hogy a gyereknevelés fenékig tejfel és a holtodiglan-holtomiglan tényle az idők végezetéig tart. De ettől szép az élet! Nyilván nem egy agresszív házasságra gondolok, ahol az egyik fél és sajnos a gyerekek is naponta összetörnek, hanem egy élhető-elviselhető együttélésről, ahol a szürke hétköznapoknak is meg van a maga szépsége. És igen, vannak kapcsolatok, amelyeket érdemes megmenteni, de ezt egy kívülálló sosem fogja megérteni. Hogy kinek mi mennyit ér meg azt mindig csak az adott egyén tudja eldönteni.
A gyerekre visszatérve pedig csak annyit, ha mindenki így gondolkozna, akkor már rég kihalt volna az emberiség.
De gyanítom,hogy a gyerekkorodra vezethető vissza ez a életszemlélet, és addig amíg nem tudsz megszabadulni a súlyos terhektől boldog sem lehetsz. A szüleid terhét nem cipelheted. És ha folyton attól rettegsz, hogy ugyanúgy fogsz élni, mint ők, akkor nagy az esélye annak, hogy így is lesz, mert mindig ugyanoda lyukadsz ki.
végig olvastam a történeteiteket és alig 19évesen ezt kérdezem tőletek:Miért házasodik meg mindenki és költözik össze majd alkotnak egy közös gyereket?Már csak azért is,mert az én szüleimtől is ezt láttam.Veszekedések,verekedések,ordítozások,megcsalás(apám részéről),és a gyerek(én)lelkének megsemmisítése.Mai napig is szenvedek amiatt hogy ezt láttam/látom.Ti,akik összeházasodtok,azt hiszitek veletek pont más fog történni?majd ti PONT nem lesztek szeretők vagy megcsaltak????
nem értem miben reménykednek akik házasságra és gyerekre adják a fejüket.
Ennyi bukás után még nem esett le az embereknek hogy az összeköltözés házasság és neadj isten a gyerek tönkreteszi a kapcsolatot és a vágyat?
16éves fejjel én is beleugrottam ilyenbe sajnos mint a szüleim(tanulságért megérte).másfél évig szenvedtem egy olyan fiúval akivel minden nap együtt voltunk,nem szerettük egymást igazán,ő a bulinak és a haverjainak élt én pedig rengeteg átsírt éjszakát köszönhetek neki(és legfőképp a szüleimnek akik rossz család mintát neveltek belém).Azóta egy másik fiúval vagyok több mitn egy éve,akivel csak hétvégén találkozunk és nem lógunk egymáson.Itt sem minden tökéletes,de nicns annyi veszekedés mint azzal akivel egész nap együtt voltam mindig.Lehet hülyeséget mondok,de szerintem jó ötlet lenne ha az emberek nem házasodnának össze(hiszen a tiltott gyümölcs mindig édesebb),és legfőképp nem élnének együtt,hisz már egymás megunása is folytonos vitához vezet,és addig senkinek nem kellene gyereket vállalni míg ő is gyerek vagy gyerekesen gondolkodik(szeretőkhöz jár,vagy a másik fél csalja őt gyerekesen).Bocsi ha megbántottam valakit.
Haladunk és mégse?
Tegnap újra próbáltam másról is beszélni, mint a hétköznapi dolgok. Nehezen, de csak kiderült: igyekszik más munkahelyet találni, mert nagyon erős a kísértés. Pedig az elején azt mondta, nem számít, hogy továbbra is egymás mellett (szó szerint) dolgoznak, ha ő elhatározza magát, menni fog. Már 10 hónapja vége. És azért elkeserít, hogy ő annak ellenére ilyesmivel küzd, hogy mindketten próbáljuk építgetni a házasságunkat. Most megint szürkének és unalmasnak érzem magam. A tiltott gyümölcs a felelősség nyomasztó terhe nélkül édesebben illatozik.
????? :(
Szia Egyszeregy!
Ez természetes, hogy visszajelzést vársz, hogy szerethető, tetszhető vagy! Én is így voltam, és belegondolva még mindíg ilyen vagyok! Mikor elhagyott minket a férjem, az önbizalmam a béka feneke alá süllyedt, és nagyon nehezen tud onnan előjönni, a béka mindíg visszaül rá! Sajnos én még ott is tartok, hogy annyira be beszélem magamnak, hogy nem vagyok szerethető, tetszhető, hogy ha valaki őszintén mondja, és érzem is rajta, akkor sem hiszem el! Lehet idővel majd helyrebillenek, fő az optimizmus! De nehéz!
Újra saját magammal küzdök.
Döbbenten vettem észre, hogy kis túlzással, minden szembe jövő férfin a visszajelzést sóvárgom, hogy nő vagyok, szerethető vagyok... Ismerősökön talán még inkább. És ez megzavar, mert olyan "kapcsolatokat" is összekuszál (bennem), amikkel eddig teljesen elégedett voltam és sajnálnám, ha emiatt az érzés miatt valami megváltozna. (Minden, legalább kicsit barátinak mondható kapcsolatot fontosnak tartok, talán mert nem vagyok az a könnyen ismerkedő típus és sokkal inkább barátaim vannak, mint "haverjaim".)
Lehet ezzel valamit kezdeni??
Igen. Az együtt töltött idő. Sajnos etéren a mai világ nem nekünk kedvez. A családfenntartó (is) minél többet dolgozik, hogy mindent megadjon a családjának, amit lehet. De sokszor ennek az az ára, hogy pont a legfontosabbtól fosztja meg a szeretteit: saját magától. És ez még akkor is igaz lehet, ha nem lép be a képbe a harmadik.
Aztán persze apuci is csak ember. És miközben a lelkiismerete nyugodt, mert mindent megtett, ami a kötelessége, valami mégis hiányzik. Talán pont a családdal való együttlét - a jutalom a sok áldozatért. És akkor feltűnik egy kedves, megértő lélek, egy nő (mint a felesége akkor, amikor még egymásra is volt idejük), aki rámosolyog, nevet a viccein (otthon már nemigen mond viccet, fáradt, amikor hazaér), meghallgatja, vagy épp fordítva, neki sírja el a bánatát (ezt a felesége már nem teszi meg, mert mire apuci este hazaér, már túl fáradt, hogy végighallgassa az asszonyt, ráadásul mindig kényelmesebb olyan panaszáradatot végighallgatni, amiben mi nem vagyunk érintettek, nem kell megoldanunk semmit, elég meghallgatni). És aztán...
Aztán, gondolom, kell, hogy otthon legalábbis valami ne klappoljon teljesen. Ami ugye nem feltétlen jelenti a házasság végét, csupán egy hullámvölgyet - ami minden kapcsolatban eljön előbb-utóbb (még egy titkos kapcsolatban is!).
Egyébként a tartós jelenléten kívül (ami nem elhanyagolható) szerintem talán számíthat még a közös munkálkodás öröme is. Biztosan több házasságban van úgy, hogy bár a házastársak egy célért munkálkodnak, nem dolgoznak együtt semmin. Úgy értem, egyik pl. intézi a számlákat, másik a gyerekeknek a ruhavásárlást, stb., de nincs olyan dolog, amit együtt csinálnak és ami közös sikerélményt ad. A kolleginával lehet közösen örülni egy hiánytalan kasszazárásnak, egy közösen megszerkesztett pályázat sikerének, egy látszólag elveszett fontos irat megtalálásának...
Persze ez sem lenne a tartós együttlét nélkül...
Megoldás?
Szia Egyszeregy!
Erre én is kiváncsi lennék, bár a kérdés első fele egyszerű. Sajnos!
A kolleginák ott vannak mindig, minden nap, ebédszünet, cigiszünet stb...
Több időt töltenek el együtt, mint a saját családjukkal.
Hát most itt úgy látom, uborkaszezon van.
Ha van kedvetek beszélgetni, feldobnék egy - az eredetitől picit eltérő - kérdést. Szóval: a beszámolók jelentős részében kollegina a "harmadik". Talán nem haszontalan, ha megpróbáljuk megfejteni, miért. És hogy esetleg hogyan lehet a dolog ellen "védekezni".
Sziasztok!
Elmondása szerint azért jött vissza, mert szeret minket és szeretné, hogy újra boldogok legyünk együtt, mint egy igazi család. Remélem tényleg akarja is és nem csak üres szavak..
Egyszeregy
Nagyon szívesen. Legalább mi tartsunk össze. Továbbra is maradok a fórumon.
Köszönöm. Én is együtt érzek veled. Remélem, egyszer majd elmondhatod, hogy érdemes volt ezt az emberfeletti erőt kívánó küzdelmet végigharcolnod!
Látjátok, ti, akik talán úgy gondoljátok, nincs szánalmasabb lény a megcsalt feleségnél, hogy micsoda erő lakozik egy-egy ilyen "szánalmas" asszonyban?
Amióta én is átélem ezeket a kínokat, azóta felnézek minden nőre (ahogy látom, a többség nő :( ), aki el tudja engedni a tévelygőt, miközben kitartóan reméli, hogy hazajön, aki le tudja csillapítani a bosszúvágyát, amikor lehetősége lenne elégtételt venni, aki le tudja győzni a büszkeségét, amikor csak úgy remélhet gyógyulást, ha valaki megteszi az első lépést (újra meg újra).
Szia Egyszeregy!
Hát le a kalappal előtted, de sajna ismerős a szitu. Én is pont itt tartok ahol te. Röviden a mi történetünk annyi, hogy 1 évvel ezelőtt összejött a kolleganőjével, akivel úgy alakult a dolog, hogy szerelem lett és egy évig együtt éltek. Amit tudnod kell, hogy tisztán láss, két gyerek, házasok vagyunk és mindvégig tudtam az egészről, mert megbeszéltük. Úgy gondoltam és úgy gondolom,hogy mindenről tudnom kell és tudnom kellett. Így utólag úgy érzem, ha nem értesültem volna a viszonyukról, akkor amikor minden kiderült és visszajött hozzám, akkor tudom meg sokkal rosszabb lett volna, mint úgy, hogy az 1 év alatt gondolkodni, hibáztatni, átértékelni és okulni tudtam a dolgokból. Hasonlóan vágyom rá, hogy engem is szeressen újra a férjem úgy ahogy régen, mint ahogy te is ezt szeretnéd. Nem egyedüli dolog, de én is figyelem a viselkedését és én még támogatom is, hogy gördülékenyen sikerüljön újra a kapcsolatunkat rendbehozni. Amit én csinálok, hogy segítsek neki. Megpróbálom nem emlegetni a múltat (még ha ez néha nehezen is megy) és mellette vagyok lelkileg, testileg.(3 hete amióta itthon van nem bújtunk ágyba, de én elvből. Megvárom míg tényleg vége lesz közöttük mindennnek és tényleg csak engem akar. A testileget úgy értettem, hogy átölelem, megsimítom, ilyen apróságok. És ha tényleg engem fog akarni tiszta szívből, akkor majd az ágyban is be fogja bizonyítani.) Tudomásul vettem, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra lezárni a viszonyukat, de én még ebben is segítem és támogatom. Remélem... A mai nap például "elengedtem" munka után, hogy találkozzanak és beszélgessenek és talán még ott is alszik. De, tudja nagyon jól, ha ezek után, bármi olyan történik velük, amivel újra megbánt és gyerekek lelkébe tapos azt nem fogja zsebretenni. Így próbálom megértetni vele, hogy visszanyerheti a bizalmamat csak akarni kell és nemet kell tudni mondani az esetleges csábításnak.
A szerelemről, ami volt maradt belőle, de hogy újra fellángoljon, ahhoz szerintem mindkét fél hozzáállása, türelme és vágyakozása kell a másik fél iránt. Ha ez már nincs meg, akkor csak szeretetről beszélünk...
Remélem , hogy segíteni tudtam, hogy lelkiekben melletted állok. Bízom benne, hogy jól gondolkodunk és egyszer majd learathatjuk a "gyümölcsét" a más gondolkodásnak. Addig is szép napot és további sok sikert a kapcsolatápoláshoz!!!
:(
Ügyet intézek a városban. Arra járok, ahol a férjem dolgozik. Egyszercsak meglátom a bolt előtt Évikét, aki a héten szabin van. A gyomrom görcsbe rándul. Odanézek: tényleg ő az? Ja. Épp a férjemmel beszélget a bolt előtt...
Délután rákérdezek. "Volt bent, de nem jött be hozzám." Akkor nem is beszéltetek? "De. Én akkor pont kint voltam a boltban. De nyugodt lehetsz, én a pulton belül voltam, ő meg kívül." Aha. Meg kint beszélgettetek a bolt előtt - kettesben. "Gondolom, amikor ment el, kikísértem."
Rosszul gondolom, hogy az ember akkor nem mond igazat, ha takargatni valója van? Nem hiszem, hogy együtt vannak még "úgy" (lehet, hogy rosszul teszem), de ha én valóban azon dolgoznék, hogy elszakadjak valakitől érzelmileg, akkor nem vonulnék vele külön, hogy kettesben beszélgethessünk. (De persze Évikének megint problémái vannak és ezeket a problémákat feltétlenül el kellett sírnia az én férjemnek is.)
Ez most olyan jól esett.
Mint amikor a hártyásodó jégre ráejtenek egy üveggolyót.
Továbbra is várom a történeteiteket a témában. Hogyan élheti túl a házasság a hűtlenséget?
Az én aktuális problémám az, hogy tényleg elmúlik-e egyszer AZ a szerelem (vonzalom, izé) és újra fellángolhat-e EZ. Még az elején azt mondta, hogy engem is szeret, csak most kicsit takarékon...
(Ettől megint felordított bennem a büszkeség: "Hát szeresd AZT, azt a nőt, akit nem takarékon szeretsz, nincs szükségem alamizsnára!" Na ja. A büszkeségem a másik, amivel folyamatosan harcolnom kell. Hiszem, igyekszem hinni, hogy érdemes.)
A "takarék" tuti, mert még mielőtt kiderült a dolog, kezdtem észervenni, hogy nem olyan, mint régen: nem igényli, hogy futólag hozzám érjen, ha elmegy mellettem, nem ölel meg ok nélkül (se), néha mintha idegesíteném, stb. Azóta pedig, hogy megtudtam, beleszeretett Évikébe, minden egyes mozdulatában önkéntelenül is azt nézem, mi a helyzet az irántam való érzelmeivel. És talán most kissé túlérzékeny is vagyok, nem a viszonya (brr!) előtti hétköznapokhoz hasonlítom (nem tudom, hogyan "szeretett" akkor, valahogy nem figyeltem), hanem az együttjárásunk időszakához. Talán mert a telefonrészletezők alapján úgy gondolom, É-t is hasonlóan hevesen szerette. Ez az összehasonlítás viszont nem hoz nekem megnyugvást.
Köszönöm mindenkinek, aki megosztotta velem a saját történetét. Akik még ide is kiírták, azoknak dupla köszönet ("többen privátban meséltek"). Sajnos sokkal többen érintettek a "megcsalás" témában, mint hinnénk. Hátha páran közűlük rátalálnak erre a fórumra és segít nekik.
De jó lenne, ha a csalók, vagy csalni készülők is beleolvasnának. A hozzászólások egyike-másika ugyanis nekik is tanulságos lehet. A férjem állítja - és többen is írtok erről -, hogy fogalma sem volt arról, hogy ilyen óriási bajt okoz. Persze tudta, hogy fájna, ha kiderülne (meg volt róla győződve, hogy sose derül ki és tényleg jól hazudott), de nem gondolta, hogy ennyire. (És nem is tud mindent, a gyomorgörcsöket, a hosszú idő után is előtörő kétségbeesés-hullámokat, az önvádat, a reménytelenség érzését...). És látom, olvasom, hogy nem én vagyok túlérzékeny. Sokan éreztük, érezzük úgy, hogy a párunk hűtlenségével kisiklott az életünk. Hát ebbe próbáljatok egy kicsit belegondolni/beleérezni, kedves "másik felek". Mert nincs titok, ami ki ne tudódna és amikor napvilágot lát a dolog, sokkal többet rombolhat, mint amit el tudtok képzelni.
(A "harmadik feleknek" is szól a dolog, de csak zárójelben, mert beleolvastam a fórumaikba, tudom, hogy sokan azzal altatják el a lelkiismeretüket, hogy "ki mit talál, ővé", vigyázzon rá, aki nem akarja elveszteni.)
Továbbra is várom a történeteket, amelyek erőt adnak: túlélheti a házasság a hűtlenséget - és nem csak papíron.
Persze igazad van ! csak a szám nagy dehogy állok bosszút,és nem azért írtam,hogy tanácsot kapjak hogyan szerezzem vissza...
Ez egy történet ...megtörtént ....okulásként magamnak...másnak....
Mindkettőnk családjában vannak gondok ,nyílván,ha nem lennének nem történt volna meg a dolog.
Okulásnak szántam ,hogy mit szabad és mit nem,hogy hol ilyenkor a bölcs ?az értelem ?hogy bármi megtörténhet mindenkivel......
Ez lecke ,ebből tanulni kell főleg nekem a saját káromon,és másnak az enyémből... ezért osztottam meg.
Kedves depp10!
Sajnálom, hogy szenvedsz, de ez nem az a fórum, ahol arra kapsz bátorítást, hogy szerezd vissza a szeretődet. Ahogy korábban írtam: semmilyen indokkal sem tudom elfogadni házasságban a hűtlenséget.
Néhány gondolatot azért leírok neked, ami a történeted kapcsán eszembe jutott:
-"Megegyeztünk,hogy titokba tartjuk és hogy nem borítjuk fel egymás családját,tehát szeretők maradunk " - biztos vagyok benne, hogy már egy titkos kapcsolat is felboríthatja a családot. Ha át tudom verni a párom, akkor már nincs teljes összhang közöttünk és ezen a viszony csak még ront. És ez előbb-utóbb a családra is hatással van.
-Ha vallásos (bár beleolvasva a hozzászólásaidba, úgy látom, a Hit Gyülekezetébe jár, ők pedig - ha jól tudom - kikérnék maguknak ezt a szót) és ahelyett, hogy lezárná a kapcsolatotokat, még bibliai idézetekkel kéri a türelmedet, akkor az előzőektől függetlenül sincs a dolognak értelme.
-Végül újra csak téged idézlek: "azt tanácsolnám ,hogy fuss amerre látsz és örülj,hogy megszabadulsz". A bosszút meg felejtsd el. Te sem jártál egyenes utakon - ha nem is vele szemben. A bosszú pedig a bosszúállót is megmérgezi.
Sziasztok !
Na ezt olvassátok !,kérlek Titeket segítsen aki tud !!!Nyugodtan lehet ám mindent írni rám,mert ekkora hülyét mint én még nem hordott a hátán a föld !
Az egyik közösségi portálon talált rám az első (25 évvel ezelőtti) szerelmem.Elkezdtünk levelezni,egy csomó problémáját megbeszéltük, elmondtuk kölcsönösen,hogyan alakult az eltelt 25 év.
Mindketten házasok vagyunk ,ráadásul 200 km-re lakik tőlem.
Másfél évvel ezelőtt meglátogatott a munkahelyemen,nagyon jó volt újra látni,rá három hónapra találkoztunk és megtörtént ,szeretők lettünk.
Ritkán találkoztunk,de amikor együtt voltunk jó volt,Közben csak kért,kért,én elintéztem,megcsináltam utánanéztem,hozzásegítettem,éppen mikor milyen probléma volt,ezeket nem akarom részletezni. Megegyeztünk,hogy titokba tartjuk és hogy nem borítjuk fel egymás családját,tehát szeretők maradunk .Még úgy ahogy el is tudtam fogadni,ezt a helyzetet.
Aztán az utóbbi időben egyre kevesebbet válaszolt a leveleimre (egyébként se tette sűrűn) .Nekem elkezdett hiányozni,hogy ne csak akkor találkozzunk,ha szex van,vagy valamit el kell intézni,hanem legalább évszakonként 1-1 napot legyünk együtt másképp is ,kirándulás,közös ebéd egy kávé,szóval értitek.
Na itt kezdődtek a gondok .Eleinte örült neki,de persze semmi nem valósult meg .Vagy nem ért rá,vagy rengeteg a családban a probléma,a levelekre sem tud válaszolni,és én egyszer dühömben azt mondtam,hogy hogyhogy arra van idő ami neked kell és arra nincs amit én szeretnék ?Azt mondta ,hogy igazam van és ne is beszéljünk erről mert fájdalmat okoz nekem és ő ezt nem bírja elviselni,,de ezen nem tud változtatni. Mondtam,hogy akkor én elköszönök,mert egyoldalunak érzem a kapcsolatot,azt mondta Isten veled.
Ráadásul vallásos,és mindig a bibliából idézett nekem,hogy pl ne okozz fájdalmat annak akit szeretsz,vagy ne itélkezz,hogy ne ítéltess stb.
Amikor pedig reklamáltam,hogy ez így nekem nem jó akkor azt mondta,hogy nahát ezen neki gondolkodnia kell,mert hát ezt jól elrontotta,és akkor megint jöttek a bibliai idézetek,és türelmet kér,és nehogy azt higgyem,hogy én csak egy kifacsart citrom vagyok akit csak úgy eldob.
Szerintem összevissza hadovál,meg hárít tudom,hogy rettenetesen hülye vagyok,.„
Utána még egy párszor beszéltünk de nem veszi fel a telefont ,igaz már nem hivogatom,nem olvassa el a leveleimet ,de nem is törli,az iwiw-en látom
Az a baj hogy nagyon szeretem és rendesen átverve érzem magam .Főleg most így átolvasva a levelem azt tanácsolnám ,hogy fuss amerre látsz és örülj,hogy megszabadulsz.
Már kezdem a feleségét sajnálni,mert nem csak én ő is át van verve .látok tisztán mindent,de mégis nagyon nehéz.
Őszintén szólva szeretném ha újra megkeresne,mert van egy két ötletem hogyan állnék bosszút .Belemennék újra a játékba és eljátszanám vele ugyanezt amit ő.
Ezzel csak az a baj,hogy értelmetlen ,tudom,a másik baj,hogy szerintem neki nem fájna,mert nem szeret,azt hiszem. ill,csak a férfi hiuságát sértené.
Természetesen a másfél év alatt én voltam ám a társ,az otthon stb .Persze csak addig amíg nem kértem valami olyat,ami egy kapcsolat(bármilyen) alapja.
Köszönöm,hogy leírhattam,mondhattok bármit,mert őrült nagy barom vagyok .Tisztában vagyok vele.
Sziasztok!
Végigolvastam a hozzászólásokat...
Az én érzéseim is hasonlóak, mint a tiéid, kedves egyszeregy. A férjem nem csalt meg a szó szoros értelmében, tehát testileg, de lelkileg igen, ha ven ilyen kifejezés. Barátkozott egy nővel (munkatárs), sokat beszélgettek, telefonálgattak, sms-eztek. Persze titokban. Kb. jó 1 hónapig tartott ez az "intenzív" barátkozás. Tavaly ősszel (szept. 4-én) voltak először rossz érzéseim, amit jeleztem is a férjem felé. Ő persze tagadott. Aztán a telefonszámlája mindent elárult.
Mindig azt hittem, a mi házasságunk jó. Hogy nem fér bele egy harmadik személy.
Nem értettem, és nem értem most sem. Ő sem tudja megmagyarázni, azt hiszem saját magának sem...
Sírva kért bocsánatot. (Temetéseken kivül még sosem láttam sírni.)
Azt hiszem, ez volna az igazi megoldás: MEGBOCSÁTANI. Teljes szívből, őszintén.
Csak nehezen megy..., mert sértett vagyok..., mert nagyon fáj.
Gondolom, majd az idő megoldja. Kicsit olyan ez, mint a gyász. Gyászolom az elvesztett életemet, az elvesztett bintonságomat.
Néha úgy érzem, nincs megoldás...
ezt az érzelem nem kimutatást a szülők táplálták bele a gyerekbe mikor még nevelhető volt a fiú...egy katona, egy férfi nem sír!!!
dehogynem...muszáj megélni, kimutatni az érzelmeinket!!! minden esetben....
Lehet, hogy ez még annak a régi "aranyszabálynak" a maradványa, ami szerint egy férfi nem mutathatja ki az érzelmeit (pl. férfiember nem sír).
Amúgy a férfiak szerint meg mi vagyunk bonyolultak. Pedig nem is :)
(Érdekes lenne, ha egy férfi-féle :) is bekapcsolódna a fórumba, biztosan sokmindent el tudna magyarázni, de legalábbis megvilágítaná a másik oldal álláspontját...)
Nem hiszem.
Ha csinál valamit, azt mindig teljes gőzzel csinája, akár munkáról van szó, akár szórakozásról. Nem hiszem, hogy erre képes lenne úgy, hogy nincs kibékülve nagyjából a teljesítményével. Azt meg tudja, hogy érdekelnek a dolgai, csak nem érti, hogy ami nem fontos, arról miért kell beszélni. (Mellesleg ő sokmindenről gondolja azt, hogy nem fontos, amiről én nem.) Nem meséli el azt sem, ha dícsérik. Ok, ez lehet szerénység, de én mindig eldicsekszem neki, ha engem ér pozitív kritika, mert büszke vagyok rá és ezt az érzést is szeretném megosztani vele. És szeretek rá is büszke lenni, amikor egy-egy dologban sikeres, de ő nem tartja ezt fontosnak. (Valószínűleg ő sem büszke rám az esetleges sikereim miatt, ezért nem érti :( ) És ha valami miatt bosszús, azt se nagyon mondja el: munkahelyi vagy foci (a szerelem!) - "mit terheljelek vele" vagy "úgyse tudsz segíteni".
Azért persze próbálkozom, gyötröm, erőltetem, hogy beszéljen. Csak az vet vissza, hogy tényleg nem érti, mire jó ez, vagy mit kellene elmondania... Én meg nem igazán tudom máshogy magyarázni, csak azt érzem, hogy nem enged be igazán az életébe. De egyszer majdcsak sikerül feltörnöm a diót...
Lehet, hogy túlzott lelkizésnek hatnak a fentiek. Aki nem küzdött még ilyesmivel, az nem is biztos, hogy érti. De hallottam egy olyan kifejezést, hogy "házas agglegény". Azt hiszem, az én férjem valami ilyesmi lehet.