Fórumok - Legkedveltebb hozzászólások
A listában a 100 legkedveltebb, a legtöbb piros szívvel jutalmazott hozzászólást láthatod az elmúlt 30 napból.
Így is, úgy is "szívott" volna valamilyen szempontból. Ha lenne gyerekük, akkor most egyedülálló szülővé vált volna, ami szintén nem a legörvendetesebb helyzet. De akkor meg ő lenne, aki magára vessen, hiszen a férje megmondta, hogy nem akar gyereket, ő mégis erőltette, hát így járt.
Vagy van a harmadik eset, hogy miért nem látta előre, hogy a férfi el fogja hagyni, és miért nem keresett már évtizedekkel ezelőtt másik párt magának.
Az életben mindenki hoz rossz döntéseket. Ezért kár a FI-t bántani.
Ezek szerint ha most úgy érzed kicsúsztál az időből akkor csak miatta nem vállaltál gyereket? Én valahogy el tudtam dönteni, hogy szeretnék anya lenni, nem is mentem volna el még az eljegyzésig sem, ha nem egyezünk ilyen fontos kérdésekben.
Csak azért bánni vagy haragudni....te még nem vagy túl rajta, ha az életével foglalkozol. Elváltatok, engedd, hogy élje az életét Te pedig építsd újra a sajátodat, abba fektess energiát.
A Isten áldjon meg Regina!
Muszáj neked állandóan sündisznónak lenni?
Azt fogod elérni, a kutya sem szól hozzád.
Mivel a menüben is angolul van, így írtam le.
Nem akarok többet mutatni, mint amennyit tudok.
Ugye bioszból époen átengedtek?
Már a kérdésed is finoman furcsa.
Csak tudd!!!!...a növények sem csak vizet és napfényt vesznek magukhoz.
Ásványi tápanyagokat szívnak magukba,ami kell a növekedésükhöz,anyagcseréjükhöz és a fotoszintézisükhöz.
Remélem senki sem veszi komolyan az okfejtéseidet, sajnos ennek a butaságnak már gyermek is esett áldozatul. :(
Olyan helyzetben vagy, akit se fiatalabbak, se olyanok akiknek vannak barátaik nem értenek meg igazán. Egyszerűen nem tudják a helyedbe képzelni magukat. Nem véletlenül látod azt, hogy a kéretlen tanácsokat hiába követnéd, vagy nem lehetséges számodra valami okból, vagy hiábavaló.
Én értelek. 51 voltam mikor abba a helyzetbe kerültem amiben vagy. Most 71. Vannak lehetőségek ahol összejöhetnék hasonló korúakkal, de nem akarom sorolni az okokat hogy miért nem. Ezért - de nem csak ezért - magamra koncentrálok hogy mindvégig megőrizzem a lelki békémet, az egészségemet. A kis praktikáim igazán szórakoztatóak, (a buta emberek szemében megmosolyogtatóak) és lekötnek annyira hogy rég eszembe se jut hogy úr isten, de egyedül vagyok. Már túltettem magamat azon és elfogadtam, hogy csak olyan beszélgető partnerek adódnak, akikkel csak felszínes beszélgetéseket lehet folytatni. Azért jól esnének a mélyebb beszélgetések, kinek nem, de nem tragédia már hogy nincs.
Amikor tudatosul bennünk hogy mindent megtettünk és annak ellenére ez van, legjobb ha elfogadjuk. A saját lelki békénk érdekében. Mindig a derű töltse ki a lelkünket, mert ha ez megvan, mindenünk megvan.
Derűt kívánok az életedbe!🌼
Rendben, de ez téged miben érint? A te gyerekedtől veszik el? Egyáltalán miért foglalkoztat a téma annyira, hogy már a hócipellőd is megtelt?
Tudom, hogy tele a padlás jótanáccsal, de azt tudnám javasolni neked, hogy ne bosszankodj olyan dolgokon, amiken úgysem tudsz változtatni. Azt az energiát inkább fordítsd a saját családodra.
Szüljön garzonba, nincs azzal semmi baj.
De teremtse meg a gyerek szükségleteire a pénzt és a normális családi hátteret, hogy egészséges lélekkel tudjon felnőni a kicsi.
Ismétlem, nem a luxust, nem az évi síelést és trópusi nyaralást, hanem az alapokat.
Ha nincs egy forintjuk, ami hó végére marad a fiataloknak amíg ketten vannak és nincs segítségük a családban, aki ad még pénzt, időt, gondoskodást, akkor addig ne vállaljanak gyereket, míg nem találják ki a hogyant.
Igen, ez a véleményem. Várni lehet. Készülni pedig kell.
Semmi baj! Én nem azért kedvellek téged mert mindenben egyetértesz velem. Soha nem kötekedsz, és ez emel fel téged az én szememben.🌼
Nem tudom miből gondolod hogy én hiteltelenné tenném az orvosok munkáját. Azt viszont te is elismerheted hogy ritkán vagy sosem osztanak meg veled olyan praktikákat, amivel gyógyszerek nélkül sok esetben segíthetnél magadon.
Szerintem nagyon is sokat ér a munkájuk, főleg akkor értékelem nagyra őket amikor olyan problémát oldalak meg, amit csak orvosilag lehetséges.
Igazad van, mindig a saját tapasztalomról beszélek, mert én ezt tartom a leghitelesebbnek. És igen, minden esetben csakis a jószándék vezérel. Köszi! 🌼
"...nem szabad hiteltelenné tenni az orvosok munkáját!"
Nem lenne szabad! - ezt gondolom én is!
Soha, sehol, s főleg nem egy cseverésző fórumbeszélgetésben, ahol nem számít se gyakorlat, se szaktudás, hanem csak a megnyilatkozó esetenként kétes tapasztalatai és "mindentudása", megfűszerezve némi kommunikációs készséggel és arroganciával.
Sajnálom, hogy Judittal nem tudok egyetérteni én sem! Még úgy sem, ha érezhetően szívből beszél, jószándékú emberként.
Hogy ne kelljen folyton a linkre kattintani idézem a képen olvasható szöveget:
"Aki öngyilkos akar lenni, nem
meghalni akar, hanem
megszabadulni a
szenvedéstől."
valami pszichomókus
Számomra abból, ha valaki nem szeret élni nem következik egyből az, hogy öngyilkos is akar lenni. Erre a vallomásra biztosan nem adtam volna senkinek megoldásként az öngyilkosság szót a kezébe.
Azt gondolom, hogy ez a vallomás egy jelenlegi állapot. Biztosan volt olyan, hogy szerettél élni és biztosan várnak még örömök rád az életben. Ez csak egy hullámvölgy.