Emlékezzünk.... (beszélgetős fórum)

Nagyon szép, és köszönöm hogy ide is betetted.

Mindenkiben emlékeket ébreszt .....

Köszönjük

Nagyikám

Látom gyenge kis kezed az ágyon

Fáradt a testedre vár egy hosszú álom

Sok fájdalmon keresztül most itt vagy

Vágysz örök pihenésre, hogy itt hagyj

Én csak nézlek, s eszembe jutnak képek

A gyerekkoromból való szép emlékek…

Finom lekvárod, a sütik, az eperhab

A dolgos kezed, ahogy enni ad

Emlékszem egy kis kötényre, mi enyém

Nekem varrtad… szép volt, igazi költemény

Rózsák, búzavirágok és margaréták

Sok estéd hosszú időre lefoglalták…

És a pici konyhád, a szentély maga

Ahol elkészült az ételek legjava

Hisz’ nem volt nagyobb öröm néked

Ha együtt evett a család s te nézted

És most…

Csak nézlek… elveszítlek… úgy félek

-Maradj még mellettem, kérlek!-

Nevetek rád, de belül csak zokogok

Gyűlölöm ezt… némán tombolok…

Mert nehéz volt az út mit megtettél

Sokat tanultál és szenvedtél

Magadban hordod a ˝nagyiságot˝

Ebben van a te nagyságod

Most már csak akkor láthatlak,

ha a szivárványba nézek

addig örzöm fájó mosolyodat

-Nagyikám-

nagyon szeretlek téged...

Molnár István/1951-1988/

Az én drága apuká 20 éve már hogy elment közüllünk,sajnos búcsú nélkül,hirtelen...

A mai napig nem tudtam feldolgozni a halálát...

rá emlékezem minden nap..

nyugodj békében...

A vágyakért élni

Az ablakon bámulok kifelé és nézem a kopasz fákat,

Nehéz az ember élete szép lassan bele is fárad,

Fiatalon kezdi, öregként folytatja és halottként végzi,

Egyszer úgy is vége lesz, akkor meg miért kell élni,

Hát azért barátom mert az életen kívül nincs más,

Csak azt teszed amit mások és csak boldogságra vágysz,

Minden boldog pillanatért érdemes megszenvedni,

Minden boldog pillanat után muszáj nevetni.

Ha boldog vagy akkor csak nyugodtan nevessél,

Ha nem vagy akkor érd el hogy az lehessél,

"Egy apró görbe vonal az arcodon egyenesbe hoz mindent",

Az őszinte nevetés rendbe hozza a szívedet.

Lehet bármikor bármilyen nagy a gyász,

Mindig arra törekedj amire vágysz,

Ne ad fel soha nem kell félni,

Mindig lesz miért élni.

Ne sírj Anyu!

Ne sírj,Anyu, hisz veled vagyok!

Kacagásomat viszi a szél,

s bár nem ölelhet már két karod

a világ neked rólam mesél.

Hangom zenéje betölti füled,

az égen szemem kékjét látod,

szőke hajam borzolja kezed

mikor ujjad más hajába mártod.

Ne sírj, Anyu! A fény, ahol vagyok

szerető gyöngédséggel vesz körül.

Köröttem minden napfényben ragyog,

és hidd el, sosem vagyok egyedül.

Ne síjr, Anyu, mert fáj, ha könnyezel!

Mosolyogj rám, és szeress nagyon!

Boldog vagyok, mert Te létezel,

s veled maradok, mert ezt akarom.

Mester és Tanítványai : Ne sírj hát

Sírtál minden éjjel,

Könnyeid tengerével,

Visszahozni nem tudod már, ki messze jár...

Próbáld gondolatban,

Lassan láthatatlan leszel,

És követed az ég felé, hív egy új világ

Távolból, hozzád szól,

Amíg a földön élsz oda tartozol!

Várj még, s ha jó leszel

Hidd el Te is ide érkezel!

Ne sírj hát, hiszen hálát ad az ég,

Azokért Ki útra kel a fénnyel,

Ne félj a lelke él,

Csak elbújt egy felhő mögé...

Újból átölelnéd,

Lennél aki megvédenéd,

Mindentől, mindenkitől...

Némán elkísérnéd, felhőkön át,

De az ég kapuját nem lépheted át...

Engedd el, mennie kell,

Hiszen Ő a földnél jobbat érdemel!

Így jó, nem éred el,

De átölel majd ha jó leszel!

Ne sírj hát, hiszen hálát ad az ég,

Azokért Ki útra kel a fénnyel,

Ne félj a lelke él,

Csak elbújt egy felhő mögé...

Hidd el nincs vége még ha meghalunk,

Egy új világba indulunk...

A Földről elszökünk, de az ég kapuját,

Csak lelkünk lépi át...

Anyunak

Már betemettek az évek,

mint vadvirágot futó homok,

csak a simogatások élnek,

s néha még álmodok.

Álmom érett, mint a téli alma

amit sosem szerettél anyám!

s olyan a lelkem havazott nyugalma,

mint a tied volt élted alkonyán.

Már én is tudom, amit te tudtál!

Keserű tudás ez édesanyám!

Tudom, pedig nem is tanítottál,

de ért gyümölccsel megrakott a fám.

Most tudnék már a kezedre hajolni,

s úgy csókolni meg ahogy nem lehet,

szép fehér lábadhoz omolni,

de úgy, hogy ne lásd meg a könnyeket.

Már megtudhatod,jól elvert az élet!

Rossz gyerek volt a te lányod anyám!

Alighogy vége lett a mesédnek,

fehér menyasszony lett a lány!

Tanult sírni, életet adni,

másokért élni értetlen vakon,

tanult kínlódva sírva álmodozni,

s megérni, egy keserű hajnalon.

Mindezt a szépet neked köszönöm,

mert a lét ha szenvedünk is csodás!

Örök érték egy parányi öröm,

s boldogító lesz majd az álmodás!

Aludj nyugodtan!

Rossz gyermeked tudja,

melyik út az amelyik helyes,

s azt is hogy rövid már az útja,

ahol találkozik veled.

/Magyar Gyuláné/

Szép, és számomra ismeretlen volt.

Köszönöm

Szavakat írnék jó anyámnak,

Papírra ezüstöt, s aranyat,

Mit könnyeivel megcsodálna,

Girbe-gurba szavakat.

Rajzolnék írt sebeire, s altatót,

Hogy ne fájjon többé a minden,

Rajzolnék szépet és mosolygót.

Sárgát és pirosat,

Hogy a reggel még könnyezzék,

De örömöt hozzon az alkonyat

Csak szavakat írnék jó anyámnak,

Kéklő tintával, akár az égbolt,

Tengert írnék, s aranyhalat,

S mindent, mi valaha szép volt.

Írnék szénnel, korommal, szép feketével,

Hogy nevetve rajzolhasson homlokomra

Öregvő kezével.

Írnék virágot, s kacagó tulipánt,

Nevető napfényt,

S nyafogó unokát.

Írnék zöldellő nyárfalevelet,

Nem sokat, s nem keveset,

Mosolyt írnék arcára,

S tündöklő szemeket...

Csak szavakat írnék jó anyámnak,

De hogy mit, magam sem tudom,

Talán, hogy szemeit őrzöm még,

S míg élek, őrizni fogom.

/ismeretlen/

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és legigazabban.Amikor szembesültél azzal, hogy nincs. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül- a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettünk. Utólag.

És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt felkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen- a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiálltod:

- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!...Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá! Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

Igazán szeretni a ravatalozóban tudunk.

Hogy mit jelent szeretni valakit, azt akkor tudjuk meg, amikor elveszítjük."

(Müller Péter)

Bocsi de szétesett a válaszom. Ismét neki futok.

Szóval Csak önfinanszirozással lehetne kiadni,mert még nem fedeztek fel:-)Egy ismerkedős lapon volt egy irodalmi klubom 32 ezer embert (amatőr írót) fogtam egy csoportba. Már átadtam a lap kezelését de a nevem még szerepel a címsorban.

Alkotó tevékenységből a mai világban nem lehet profitálni, mert az elismerés a köz ízlés és a divat függvénye.

Sajnos nagyon sokuk méltatlanul az ismeretlenség homályában vész el, vagy csak igen szűk körben válhat ismertté. NINCS ELISMERTSÉGE, a mérhetetlen érték torzulás okán, ami elárasztja az egész világot. Így aztán marad a szürkeség, nem kevesek számára a kilátástalanság, a szélmalom harc, a mellőzöttség, keserűség, bánat. Már nem írok,legalábbis most egy ideje nagy a csend belső világomban. Ez nem jelenti azt, hogy nem is fogok többet publikálni,de most úgy érzem inkább a másokra való odafigyelés került előtérbe az életemben.Azért a házimat megcsinálom:-)

Üdvözlettel: Edit

csak önfinanSajnos szirozásból lehetne. "Szegény az eklézsia,maga harangozik a pap":-)

Már 2 versem megjelent egy antológiában, amit egy versszerető társaság adott ki innen a netről.

Gyönyörűszép a versed neked ezeket ki kellene adatnod verseskötetbe,hogy sokkal több emberhez eljussanak.

Gratulálok, de ne feledd a házifeladatodat sem .

Várom.

Édesapám emlékére:

Elcsitult a szív,mely értünk dobogott,

Pihen a kéz,mely értünk dolgozott.

Számunkra te sosem leszel halott,

Örökké élni fogsz,mint a csillagok.

Ami neked szent és nyugalom,

Az nekünk Örökös Fájdalom!

Álmodtunk egy öregkort,csodásat és szépet,

de a kegyetlen halál mindent összetépett.

Csoda volt,hogy éltél,s bennünket szerettél,

nekünk nem is haltál meg,csak álmodni mentél.

Egy reményünk van,mi éltet és vezet,

hogy egyszer majd találkozunk veled.

Búcsú nélkül hagytad itt hirtelen e világot,

elvitted magaddal a reményt,a boldogságot.

Fájó szívvel kérdezzük,míg élünk:

kegyetlen sors,miért vetted el tőlünk?

Múlhatnak órák,napok,évek,

nincs pillanat amelyben ne fájna szívünk érted.

Nélküled életünk boldogtalan,sivár,

hiába díszíti sírodat virág.

Megállunk a sírod előtt,könnyezünk,

fájó szívvel örökké Rád emlékezünk.

Hirtelen halálod nagy fájdalmat okozott,

De jóságod és szereteted

szívünkben örökké élni fog.

Szívünkben helyedet nem pótolja semmi,

Míg e földön élünk,nem fogunk feledni.

Életed munka volt és szeretet,

elfeledni téged nem lehet.

Fáj a szivünknek csendes távozásod,

de míg élünk,őrizzük az álmod!

Anyu gyere vissza!

Az utcán sétálva láttam egy asszonyt, s gyermekét.

Megpróbálnám megállitani az idö kerekét.

Visszaforgatni, hogy újra velem lehess,

hogy örülj velem,s újra velem nevess!

Szivesen állnék újra a sarokba,

ha mondanád újra a kezemet fogva:

"Légy jó és mindig szerény,

az életben ez a legnagyobb erény."

-Én mindig jó voltam Anya és tiszta,

de sajnos már ezzel sem hozhatlak vissza.

Azóta körülöttem is van két pici gyerek.

Arcukon ott ragyog a te szürke szemed.

Fényképed elöttem, s várom a jelet

"Kicsim bármi történik is édesanyád szeret,"

Kérlek gyere vissza csak egyettlen percre,

had tegyem újra kezem a kezedbe.

Simogass újra mint mikor gyermek voltam,

hisz nem szerethet többé senki magánál is százszor jobban.

-S kérlek Te ott fenn, ha olyan jó vagy.

Engedj kérésemnek, hisz az nem oly nagy.

Szeretnék anyával újra együtt lenni.

Ezt megtenni, tudom neked semmi.

Ha válaszod:sajnos ezt nem lehet,

hogy találkozhassunk: én is tiéd leszek.

Angyali üzenet

A halál, a veszteség érzése mindig fájdalmas, de különösen az, ha egy

gyermek, számára a legfontosabbat - az Édesanyját - veszíti el. Történetünk

kis szereplőjével éppen ez történt. Mikulás napja előtt két héttel halt meg

az Édesanyja. Az apukája próbálta félretenni az őt ért veszteséget, hogy a

kislányának minél több vigaszt tudjon nyújtani. Megbeszélte hát egy

barátjával, aki Télapóként egy közeli áruházban dolgozott, hogy legyen ebben

segítségére. Elmondta az elképzeléseit, a "Télapó" pedig boldogan vállalta

el a feladatot. Megbeszélték, hogy másnap ellátogatnak az áruházba, hogy a

kislányt találkozhasson a Télapóval.

Másnap hamar végeztek a vásárlással, és az apa úgy intézte, hogy arrafele

menjenek, ahol a télapónak elmondhatták a gyerekek kívánságaikat. A kisfiúk

és a kislányok énekeltek, verset mondtak a Télapónak, de volt, aki csak

hallgatott, a többiek pedig, akik még nem kerültek még sorra szájtátva

figyelték a produkciókat. A kislány is nézegette őket, de míg a többiek

szemében vidámság csillogott, az övében valami mély, szelíd fájdalom. Eszébe

jutott, hogy tavaly talán ugyanitt állt és az Édesanyja kezeit szorongatva

várta, hogy ő is sorra kerülhessen a Télapónál. Az emlékezés könnyeket csalt

bánatos szemeibe. Az apja észrevette, és vigasztalóan megszorította a puha

kis kezecskét. Magához ölelte a kislányt és olyan elveszettnek látszottak a

vidám nevetéstől, és izgatott beszélgetéstől hangos tömegben. Aztán a

Télapó, mintha csak véletlenül nézett volna feléjük, , a kislányra nézett.

Kissé összeráncolta a homlokát és úgy tett, mint aki erősen gondolkodik.

- Niki!? Ugye Te vagy Niki? Gyere csak, van itt Neked egy vers. Az a címe,

hogy Angyali Üzenet.

A kislány bólintott, de nem mozdult. Továbbra is az apukája kezét

szorította.

A Télapó pedig elkezdte szavalni az üzenetet:

Az Angyalok a mennyben laknak,

De szívünkben is helyet kapnak.

Vigyázzák az álmainkat,

Felügyelik napjainkat.

Nem kérnek semmit, mindig csak adnak,

Ha bánat ér minket, megsimogatnak.

Ott vannak minden szelíd ölelésben,

Minden szívből születő mosoly melegében.

Úgy szeretnek, mint az Édesanyák,

Letörlik arcunkról a könnyeink nyomát.

Én ott jártam az Angyaloknál,

Tőlük hoztam üzenetet,

Az van írva e levélben,

Édesanyád itt van veled.

Ha nem is látod őt, a szíveddel majd érzed,

Hogy amíg csak élsz, ő vigyázza lépted.

- Ne szomorkodj - ezt üzeni,

Én mindig veled maradok.

Bármikor, ha szükség lesz rám,

A szívedbe nézz, ott vagyok.

Őrizd meg jól e a levelet,

Hogy emlékeztessen rám,

S ha majd egyszer nagy leszel, akkor is gondolj rám.

És amikor már neked is lesz egy gyermeked,

Neki is olvasd fel ezt az üzenetet.

Mindig érezni fogod soha el nem múló szeretetem,

Ha fázna a lelked, én napfénnyel hevítem.

A csillagokkal együtt őrzöm majd az álmod,

Megkérem a szelet, hogy fújja el bánatod.

Ott leszek, a holdfényben, mely szelíden simogat,

Az angyalokkal együtt kísérjük utadat.

A Mennyországból is vigyázok rád,

Mert ott is én maradok a te Édesanyád.

A kislány tágra nyílt szemmel hallgatta a verset, és mintha a szemében a

szomorúság fogyatkozott volna. Amikor a Télapó átadta neki az "égi postán"

érkezett üzenetet halkan megkérdezte:

- Találkoztál a mennyországban az Édesanyámmal?

- Igen, ő volt a legkedvesebb Angyal, akit valaha láttam. Ő írta neked ezt

az üzenetet.

Niki a szívéhez szorította a levelet, majd egy puszit nyomott rá és

odafordult az apjához:

- Este majd elolvasod még nekem?

- Igen, még sokszor elolvassuk közösen - mondta apja, és láthatóan alig

tudta visszafojtani a meghatottságát.

Pár nap múlva Niki újra eljött a Télapóhoz az apjával együtt. Mikor rákerült

a sor megkérdezte:

- Szavalhatok neked?

- Ó, igen, alig várom - mondta a Télapó és megsimogatta az arcát.

És a kislány hibátlanul, gyerektől szokatlan átéléssel elmondta az égi

postán jött angyali üdvözletet.

- Azért tanultam meg, hogy mindig bennem, mindig a szívemben legyen, hogyha

a levéllel bármi is történne - mondta a kislány. A Télapó nem szólt semmit,

mert a torkát fojtogatta a meghatódottság, csak a szemei kezdtek furcsán

csillogni, és belül a szívében érezte, hogy az a mások számára értéktelen

papírdarabka, amelyre az Angyali Üzenet volt írva, a kislánynak minden földi

kincsnél értékesebb. Mert az egy igazi Angyali Érintés.

/CanadaHun/

O. Bogdány Edit:

Rendhagyó ima

Istenem,bírám,ott fenn a mennyekben.

Hallgasd meg kérdésem:mi az én nagy vétkem?

Mért ültettél engem a vádlottak padjára?

Mért küldessz most ártatlanul a hadak útjára?

Mit vétettem mond,hogy íly büntetést mérsz rám?

Mit tettem ellened,hogy nem figyelsz már én rám?

Tudom,hogy hitemben meginogtam néha.

Látod? Most gyermeked ez a gyenge s léha.

Hozzád könyörög, mert útját nem leli.

Remény nélkül, ez a kereszt, túl nehéz már neki.

Mert szánalmad nélkül biztos,hogy elveszek,

Segítséged nélkül élnem már nem lehet.

Hogyha majd a hideg műtőasztalon fekszem.

Bízom benne ott leszel s vigyázod a testem!

Ha majd megcsonkítva elvesztem mi legszebb,

ébressz újra tudatomra,legalább ezt tedd meg!

Ha ez kell,hát vedd el ! Kössük meg az alkut.

Életem meghagyod,nekem pedig ez jut.

De ha haragodat,most vívtam ki én is,

ne hagyj tovább szenvedni,hagyj aludni mégis.

Ha a létem értelme,továbbra már zérus.

Emelj hát magadhoz,mint fiadat Jézust.

Fogadd el a lelkem, vígasztald családom.

Engedj tudatukba,mint símogató álom.

Hadd búcsúzzak tőlük el, öleléssel újra.

Aztán végül repíts el, az utólsó útra.

Legyen akaratod szerint ,én nem mondok ellen.

Köszönöm mi nekem jutott,légy hát álldott.

ÁMEN

Vági Zsanett:

Angyaltánc

Este van, kint fagy és hideg,

Sötét, homály, minden oly rideg.

Egy csípős szellő simítja arcomat,

Ballag az idő, áll a pillanat.

Egyszer egy ugyanilyen napon,

Egy kedves lélek csendben távozott.

Elment csendesen, nem köszönt.

Talán tudta, várják őt ott fönt.

Elment, talán, mert elengedtem,

De emléke örökké megmarad szívemben.

Lehet, hogy angyal lett, ki ránk vigyáz,

Ki vár rám, s suttogja, Miénk a mennyország.

Tudom, ez az angyal most is mosolyog,

Nekem mégis sok-sok könnyem potyog.

Ordítanék, miért vetted el az én drágám?

De tudom, most ő az, aki teljesíti mások álmát. .

Idővel egy kicsit tompul a fájdalom, ha kimész a temetőbe talán kicsit megnyugszol, én nem tudok sűrűn kimenni,Erdélyből költöztem a feleségem szüleihez.

Nekem még hozzápárosul a honvágy is néha.

Köszönöm a jókívánságodat, és nyugalmat kívánok én is, és boldogságot, édesanyádnak erőt .

gyula

Az igazság az hogy ha megyek édesanyámhoz és be megyek az ajtón mindig el kap a sírás minden emlék oda köt hiszen ott éltem nagyon sokáig 24éves voltam mikor a házból el költöztem édesapám féltett kincse voltam és mindig féltet mi lesz majd velem ha már ki repülök a házból.A jóslata is be jött lett egy rossz házasságom.Pedig mondta hogy lányom ne menj férjhez.Féltem édesanyámat mi lesz vele egyedül.Én sajnos nem mindig tudok menni hozzá de azért minden nap hívjuk egymást telefonon.Ma is itt volt mert már én beszéltem rá hogy sétáljon egy kicsit addig sincs otthon egyedül.Neked is Gyula kívánok nyugalmat és beletörődést hogy édesanyád már nincs köztünk de emléke biztosan él a szívedben és emlékeidben.

Baráti üdvözlet:Marcsi!

Nagyszerű ember lehetsz, hogy mást is figyelsz, édesanyád, gyermekeid férjed, és nem csak magad fájdalmát érzed.

Az hogy egymás támaszai vagytok a legnagyobb dolog az életben, mert minden elmúlik egyszer,csak a szeretet segít .

Nyugalmat kívánok neked, és beletörődést,és emlékezést, mert akkor velünk van akit elvesztettünk.

Baráti üdvözlettel Gyula

Igen amikor meg hallom azokat a dalokat amik rá emlékeztetnek mindig rám jön a sírás és tudom hogy nagyon sok idő kell míg az ember fel dolgoz egy ilyen nagy bánatot.Nekem itt van a párom és a két gyerek akik miatt élni kell tovább hiszen az élet megy tovább.Szívem mélyén nagy a fájdalom.Édesanyámnak a legnehezebb hiszen ő azt az embert veszítette el akivel 37 évet le élt jobban rosszban.Egymásnak támasza vagyunk.Ha ki megyek vagy megyünk a temetőbe mindig el szorul a szívem és arra gondolok mi lenne ha........és élne.

Minden este egy kis mécsest égetek a tiszteletére és ezzel is erőt veszek magamon hogy az életnek mennie kell tovább.