Emlékezzünk.... (beszélgetős fórum)
Kevesen írunk bele,pedig olyan jó egy kicsit megosztani a bánatunkat olyanokkal akit nem is ismerünk, de összeköt bennünket egy nagyon is erős érzés, a bánat.
Hiszen a számunkra oly kedves ember elvesztése nagyon tud fájni.
De talán vigasztal az a tudat, hogy tálálkozunk még velük. Nagyon szépek a dalok,mikor hallgatjuk ,olyan mintha ott lennének velünk.
Én így érzem, és biztosan Te is.
Nekem 21-én volt 2hónapja hogy meg halt édesapám de még most is napjában többször is eszembe jut én voltam az ő kicsi lánya.Temetésén az én 2kedves nótám is meg szólalt mert szeretem volna ezzel is rá emlékezni.Az egyik a Kaczor Ferenc:Búsan kondul meg a harang.
a másik Kaczor Ferenc:Édesapa gyere haza.
a harmadik az ő kedvenc száma volt Demjén Ferenc:Honfoglalás.
Fáj a szívem nagyon minden rá emlékeztet.
Köszönöm hogy van ez a fórum minden egyes alkalommal meg nézem ki ír bele.
Nekem sem él már az édesanyám, de nem múlik el úgy nap hogy ne jutna eszembe, ne hiányozna .
Azt hittem majd idővel csendesül a fájdalom, de nem mindig van így.
Sokszor olyan elemi erővel tör a felszinre, mintha most történne.
Máskor megcsendesül megszelidül a fájdalom.
Sokszor elgondolkozom van olyan, akinek nem hiányzik ,nem fáj.
Talán neki a jobb?!
Nem hiszem, Nem cserélnék vele.
Én is köszönöm ezt a fórumot,gyönyörű verseket találtam benne.
Igen az én Édesanyám is nagyon hiányzik,s már 3éve nincs velem...Életem legszomorúbb napjára,január 22.-re emlékeztem ezzel a videóval...
/ismeretlen/
Én a magas égre néztem, önzőn,
s nem láttam, hogy itt a földön
kihunyni készül egy gyertya-láng.
Apám elment, s ott a sírnál,
ahonnan mégegyszer visszanézett,
sírtam, s nem gondoltam semmi szépet.
Most az idő már új lapot nyitott,
s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked,
amit úgyis tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve,
hogy erős karó voltál nékem
sorsom orkános szelében.
Hajóm alatt Te voltál a hullám,
s árbócomon a vitorla,
mi sérült életemet gyengéden
biztonságos partra sodorta.
Fészek voltál, ahová vissza-szállhatott
lelkem, ez az örök vándorló madár,
s röptettél, mikor hivott a látóhatár.
Nem kérdeztem meg soha Tőled,
hogy beváltottam-e reményeidet,
mikor kóborlásaimra idulva
arcomra csókoltál útlevelet.
Nem mondtam el soha, mit álmodtam,
pedig álmaimat is Tőled kaptam,
most már tudom, mert úgy váltak valóra,
mintha abban is a Te kezed volna.
Most felnézek, és kinyitom az eget
még egy percre, hogy elmonjam Neked,
hogy megnyugtassalak, nem vagyok árva,
mert itt vagy velem, a lelkembe zárva,
s most én őrizlek, védelek,
míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég,
még két szót felkiáltanék,
mit ritkán mondtam, azután elengedlek:
Apu, szeretlek!
MACSUSZ77.. nemtudom ki vagy kit tisztelhetek benned, de amit Te adtál nekem ma ,Azt nemtudom eléggé megköszönni.
Az EMLÉKEZÉS videó ami az édesanyáról szóló megemlékezés gyönyörű megható igaz, mert ilyen volt az Én drága Édesanyám is.
Köszönöm neked, és aki megnézi, újra érezheti milyen nagyon jó volt vele, és mennyire hiányzik , és biztosan kicsordúl a könnye mint nekem.
Köszönöm...Köszönöm NEKED
GYULA
KOSZORÚ EGY SÍRRA
Brjuszov
Én nem vittem sírodra rózsát.
Nyugszol a sűrű hó alatt,
s nem voltam nálad, idegen szem
gyászom nem gáncsolhatta, látod,
még csak nem is sirattalak.
Mit számít ez, mikor szivemben
a nyugtalan gyönyör halott.
Hisz kínzó éjeimben áldott
arcod visszfénye meg se rezzen,
tisztán őrizlek, tudhatod.
Növekszik bennem a halálod,
az emlék újul szüntelen.
A jeges éji gyötrelemben
kivánlak, hívlak, felkiáltok,
s elcsitulok: itt vagy velem.
Hát mit tegyek? E fagyban éljek?
Magtalan gyászban, nélküled?
Vagy éljek termőn, teljesebben,
új lángok, lázak, szenvedélyek
bontsák ki bennem fényüket?
Én nem vittem sirodra rózsát,
ím, engesztelésül fogadd
virágaim legkedvesebbjét.
Mindenemet sirodra tettem,
mindent, mi vágy, mindent, mi emlék,
a könnyet, mit nem sírtam el még,
s az eljövendő csókokat.
Az ima
Mikor már nem bírom tovább
A gyötrelmeimet:
Hang csendül a gyászomon át,
Mennyei üzenet.
Szavai szentség és erő
És összhang és zene,
Az éggel összebékítő
Szépség költészete.
S a kétely sziklája nehéz
Szívemről legörög:
Hiszek, és majdnem sírok, és...
És úgy megkönnyebbülök!
Réthy László
Angyalok
E földi élet csak küszöb
Egy fényes, magas Lét felé,
Midőn a lélek boldogan
Jut Istennek színe elé.
Mily fényben trónol az Atya!
Jobbján fiával és körűl:
Rózsás felhőcskék habjain
Milljó angyal repes, örűl.
Anyáknak, hogyha gyermekük’
Veszitik el, milyen vígasz... (!)
- "Isten magához vette" - most
Aranyszárnyú kis angyal az...
Mily megható (!), mikor beteg
A kis poronty s az anya szól:
"Bár elvenné Istenke őt,
Akkor járna szegényke jól..."
S míg angyalokkal tölti be,
A Menny hét szféráját a Hit:
A földön gyűlni látjuk a
Pici síroknak ezreit...
Köszönöm ezt a két csodálatosan szép dalt .
Köszönöm Gyula
KELL OTT FENN EGY ORSZÁG
Kendőbe zárta ősz haját
Ahogy a régi nagymamák
S ha látta, apánk nem figyel
Esténként súgva kezdte el
Tedd össze így a két kezed
Így teszi minden jó gyerek
S szomorú szemmel végigmért
S nevettünk - Isten tudja, miért
Nézz csak fel, az ég magas
Bár azt mondják, hogy nem igaz
Ott jártak ők, a repülők
És nem látták sehol
Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el
Felnőtt az ember s mindent lát
Szobánkban ott a nagyvilág
Melyből a gyermek mit sem ért
Egy kőre hajtja kis fejét
Az arca szép, nem álmodó
Nem kelti fel már ágyúszó
Csak egy hang szól, halk és fáradt
Mint egy régi altató
Nézz csak fel, az ég magas
Csak hadd mondják, hogy nem igaz
Mit tudnak ők, a repülők
A szívük jég, csak jég
Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el.....
Alex Tamás : Búcsúdal
Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincsen szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.
Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.
Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább......
Megrendűlten gondolunk rád.
Nem hisszük el hogy nincs tovább...
Lehunyt szemed nem látja már-
Mindenütt virág...
Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jut néha éjjel
Nem vagy többé-
Nincs ilyen más-
Egyetlen voltál...
Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább......
Drága szeretett nagymamám emlékére ki mindig itt van velem..
Árnyék vagyok
Minden voltam,
most csendes árny,
földön élek,
s te lépkedsz rám,
feledni mész,
de ott vagyok,
ha süt a Nap,
vagy Hold ragyog.
Benne fában,
szomorú fűz,
kis virágban,
s lepke sem űz,
az utcákon,
a tereken,
feketéllek
a kezeden.
Szobádban is,
mint gyertyaláng,
s tányérodban,
te kis falánk,
ágyad alatt,
s ha keresed:
velem játszik
a gyereked.
Ott vagyok ha
csukva szemed,
mikor épp sírsz,
arcod nevet,
veled vagyok,
s te egyedül:
tőlem senki
se menekül.
Ha élnék még,
veled járnék,
de nem vagyok,
csak egy árnyék.
Varga Gábor
Sándor Gyula
Egyszer majd elmegyünk
Megsárgult percekbe fulladt álmokon,
véznacsontú, sápadt, kihűlt vágyakon
botorkál búsan a haldokló remény.
A megfagyott szeretet már túl kemény.
Nem fogja a perc, hiába ölelsz.
Mindenütt, csak hűvös kezekre lelsz,
és fojtogat a rád zúdított harag.
Hallgatnak a torkodra dermedt szavak.
De csak állsz némán, már nincs mit mondanod.
S kiégett tested magára hagyod,
ha szárnyaló lelked, mint szabad madár,
az áldott Isten féltő karjaiba száll.
JUHÁSZ GYULA - KÉT GYEREK SÍRJÁNÁL
A temetőben két csöpp hant alatt
Két apró testvér, némán alszanak.
Zöld deszka sírjuk, kis kert az egész,
Bús violájuk a kék égre néz.
Mellette pad van, hol pihenni jó,
És hallani, hogy riog a rigó.
S az élet felé nézni szelíden,
Mely zakatol, mint néha a szívem.
Itt a halál is árvácskavirág,
És boldog béke völgye a világ.
Az élet álom, bús, rövid varázs,
És víg majális a föltámadás.
Mi lesz velünk, ha elfut a nyár?
Mi lesz velünk, ha életünk lejár?
Ha ránk borul örök vak éjjelünk,
Uram, mi lesz velünk?
Ha már nem leszünk és nem érezünk,
Ha e világból örökre kifogyunk,
S egy koporsó lesz minden otthonunk,
Ha nem marad csak rideg telünk,
Uram, mi lesz velünk?
Gárdonyi Géza:
„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja,
kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,
az én szívem kétség nem szorongatja,
midőn indulok végórám felé.
A halál nekem nem fekete börtön,
Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
Egy ajtó bezárul itt a földön,
S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:
Ez a halál!”
Mecsek Zsuzsa
Én a magas égre néztem, önzőn,
s nem láttam, hogy itt a földön
kihunyni készül egy gyertya-láng.
Apám elment, s ott a sírnál,
ahonnan mégegyszer visszanézett,
sírtam, s nem gondoltam semmi szépet.
Most az idő már új lapot nyitott,
s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked,
amit úgyis tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve,
hogy erős karó voltál nékem
sorsom orkános szelében.
Hajóm alatt Te voltál a hullám,
s árbócomon a vitorla,
mi sérült életemet gyengéden
biztonságos partra sodorta.
Fészek voltál, ahová vissza-szállhatott
lelkem, ez az örök vándorló madár,
s röptettél, mikor hivott a látóhatár.
Nem kérdeztem meg soha Tőled,
hogy beváltottam-e reményeidet,
mikor kóborlásaimra idulva
arcomra csókoltál útlevelet.
Nem mondtam el soha, mit álmodtam,
pedig álmaimat is Tőled kaptam,
most már tudom, mert úgy váltak valóra
mintha abban is a Te kezed volna.
Most felnézek, és kinyitom az eget
még egy percre, hogy elmonjam Neked,
hogy megnyugtassalak, nem vagyok árva,
mert itt vagy velem, a lelkembe zárva,
s most én őrizlek, védelek,
míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég,
még két szót felkiálltanék,
mit ritkán mondtam, azután elengedlek:
Apu, szeretlek!
Csillag leszel
Földi léted egy nagy titok,
sorsod csodái várnak ott.
S ha megleltél mindent,
mit a Föld adott,
a végtelen titkait
kutathatod.
De addig élj, ölelj, szeress!
Sírj a szegénnyel!
Ha öröm kell, nevess!
S ha megosztottad, mit Isten adott,
csillag leszel majd,
várnak az angyalok.
Gősi Vali
Ha átkarol majd
fönn a végtelen,
s szerelmes táncát
lágyan lejti velem,
kinyílnak akkor
az égi ablakok,
s szeretteim angyal csókjukkal
várnak ott,
ahova nem kísérhet el
a félelem.
Gősi vali
A temetőben Kosztolányi Dezső
Alkonybibor; sötétlő cipruságon
a nyugvó nap mosolygó fénye reszket...
Valaki jön, mély gyászban, haloványon,
és néz, csak néz, néz egy ledőlt keresztet.
...Sötét az éj, csupán a hold világit,
csalogány szól a bokrok rejtekében...
Éjfélt ütött. - Susogás, - jő a másik...
S átöleli halványan, hófehéren...
/ismeretlen/
ÉDESANYÁM
Otthonomban, csendben ülök.
Hangos gyermekeim zaja
De bennem a vágyakozás:
Úgy elmennék én most haza.
A lakásom kényelmes,
Szépen és jól berendezett.
Nagyon vonz a szülői ház
Emlékezet és képzelet.
Sosem volt az palota.
Nem volt nékem gyerekszobám.
Jussom csak egy kicsi sarok
De még élt az Édesanyám.
Nekem életemben nem volt:
Mama, mutterom, vagy anyám
Én mindig így szólítottam:
A drágámat: Édesanyám!
Tudom azt, mit jelent-e szó.
Óriás fogalom talán?
Örök áldás életemen,
minden szavad Édesanyám.
Olykor korholt és szidott,
akkor nekem rosszul esett.
Ma már tisztán látom, érzem:
Féltett, óvott és szeretett.
Feleségem, gyermekeim,
Felnőtt életem öröme,
Mindenem tiétek, kivéve
A szívem kellős közepe!
Ne kérjétek, nem adhatom!
Bármim a tiétek lehet.
Édesanyámnak helye szent
amíg én levegőt veszek.
Most jól vagyok, itthon vagyok.
De haza már nem térhetek.
Nincsen kihez, s hová menni
Elnyelte a föld testedet.
A fájdalmam örök, kínzó,
Szívet, agyat, lelket tépő.
Csókolnám a két kezedet
Édesanyám, de már késő.
TEMETÉS
Temetek, gyászom van, lélekölő gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Nincs ember szivében oly keserű bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?
Ki ad szent álmokat a rideg valóra?...
Minden kincsem ott van, ott a koporsóba
-- Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Sötét koporsó, bár mindenem elzártad,
Szivem szeretni vágy, ne vidd el e vágyat!
Szeretni vágy szívem minden kis atomja,
Szerelmi vágy nélkül az élet mi volna?
-- Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Temetek. Temetem éltem ifjuságát,
Temetem szívemnek minden édes vágyát.
Oh, de megsiratnám -- hogyha könnyem volna --
Kedves halottaim, ott a koporsóba...
-- Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
1898 június 26 Ady Endre
Ha jő a sötét éj rád borul
S egy kéz lefogja két szemed
Mit hagysz itt a földön
Ha elröppen sivár életed?
Mi az mit úgy elvinnél magaddal
Talán az álmok, emlékek tengerét
Vagy csak egy mosolyt mi megragadt
Kedvesed tekintetét?
Vagy elvinnél minden rosszat _e világból
Hogy ki utánad marad boldog legyen,
Ne érezze a kínt gyötrődést, bánatot
E három rosszat ...temessék el velem
József Attila
Temetés után
A láng ellibbent a sötétben,
amint betört a szélroham,
de mi már hallgattunk is régen,
mint az öregek, komolyan,
nekünk nem mondott semmi újat
az a hirtelen zivatar,
belénk nem csapkodtak a gallyak,
minékünk nem volt ravatal
az elfeketült föld s a mennybolt,
mely oszladozni fölfakadt.
(Csak most emlékszem rá, milyen volt!)
Még csak biztató szavakat
sem szóltunk, nem néztünk egymásra,
mint munka után ki leül.
Csak ültünk ott, mi három árva,
ki-ki magában, egyedül.
Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár.
Friedrich Schiller
Mennyi éjszakát álmodtam véled át,
S vigyázónk volt a gyertyaláng, akár egy jó barát,
Mennyi boldog pillanat, kívánta ajkaidat,
S hányszor jött el a pirkadat, míg őriztem álmodat,
Ez a szerelem az égből érkezett, tudom ezért volt ilyen szép,
Ő egy angyal volt aki vétkezett, de magához hívta az ég,
Nem tudom hogy nélküle mit tegyek, hisz rá vártam rég,
S csak ég a gyertya ég, soha el ne aludjék,
Te megtanítottál, hogy a rossz a jóval jár,
És segít minden gondolatod, így túlélem talán,
De érzem néha fáj, mikor átjár a magány,
De te mindig mondtad hogy lássam azt, amit nem látunk ma már,
Ez a szerelem az égből érkezett, tudom ezért volt ilyen szép,
Ő egy angyal volt aki vétkezett, de magához hívta az ég,
Nem tudom hogy nélküle mit tegyek, hisz rá vártam rég,
S csak ég a gyertya ég, soha el ne aludjék,
Egy érzés újra száll, hogy egy ajándék voltál,
S az égi forgató könyv szerint, csak egy állomás a halál,
Már látom a szép szemed és vidáman ébredek,
Elvakult voltam, világtalan, hogy nem éreztem ezt,
Ez a szerelem az égből érkezett, tudom ezért volt ilyen szép,
Ő egy angyal volt aki vétkezett, de magához hívta az ég,
Már tudom a választ és mit tegyek, csak várnom kell még,
Amíg ég a gyertya ég, soha el ne aludjék,
Mennyi éjszakát álmodtam véled át,
S vigyázónk volt a gyertyaláng, mint egy igaz jó barát