Demenciában szenvedö családtag ápolása, ellátása. (beszélgetős fórum)
Tényleg nagyon sajnálom, nagyon nehéz lehet most neked. Ott a kisfiad is aki mellett nem hagyhatja el magát az ember viszont átélni annak az embernek a leépülését aki mindenféle téren annyira a szívünkhöz közel áll nagyon nehéz dolog. Én is amúgy nagyon imádtam a tatát első perctől kezdve nekem azért anyu is sokat jelentett de a mamám már annyira nem. ( apu anyukája) Most is nagyon szeretem szegénykémet de nincs erőm bemenni a kórházba hozzá. Itt volt nálunk egy hónapot és amikor tiszta volt a szemében az a csillogás ami mindíg is volt sajnos a betegség eltörölte. Így most szegényke olyan mint egy zombi és arról beszél hogy mikor viszik már felkötni.
Nekem is nehéz volt de egyszerűen nem maradhat velünk mert én amúgy is elég gyenge idegzetű vagyok. A faterom erős de had ne mondjam ő is kiakadt és sokszor volt könnyes a szeme. Pedig ő nem szokott bőgni. Sehogy nem jó ez Bezike Hogy történhet ilyen egy olyan jó emberrel aki egész életében mindíg csak szeretetet adott és sok sok nevetést. megmondom őszintén imádkozom a jóistenhez hogy minél hamarabb megszabadítsa a tatát a szenvedéstől. :( Azért kitartást anyudnak is és neked is. Vigyázzatok magatokra...
Szia, dehogy bántottál meg, tökéletesen értem, hogy miről beszélsz. Csak hát ahogy te is írtad: nagyon nehéz elfogadni, hogy egy imádott családtagod ilyen állapotba kerül. Én gyakorlatilag a nagymamám szoknyája mellett nőttem fel. Apám nem volt, így anyám járt 3 műszakba, hogy el tudjon tartani. A mama ezért otthon maradt velem. Imádtam, sokkal jobban kötődtem hozzá, mint anyuhoz. Mindent megbeszélhettem vele, szinte barátok voltunk. És persze ő is imádott engem, én voltam a mindene. És most, hogy végre megajándékoztam egy dédunokával, már nem tudja élvezeni úgy... amiket leírtál a tatádról, azok nálunk is előjöttek már. Ő is hasonlókat beszél. Igen, úgy néz ki, hogy hétvégén ezt rövidre kell zárni....
Szia!
Mint láttad írtam fel a fórumra hogy a tatámnál egy hete állapították meg ezt a betegséget.
Ő nála is azon bukott ki a dolog hogy nem kapott enni és hogy haza akar menni a házába mert ő neki itt nincs semmilye. Azt mondta a doki hogy súlyos demenciában szenved már. Ez már csak rosszabb lesz de nálunk a doki a mi érdekünkben is azt mondta hogy először beviteti a kórházba kivizsgálásra és közben elindítjuk a kérelmet az otthonba. Egyből fel is vették csak még néhány papírt kell elintézni. Tudod én egy két éves kisfiuval vagyok itthon és a tata már mindannyiunkra veszélyes volt. Muszály beadni mert ők így már szenvednek és ez nekik sem jó.
Sajnos nálunk a tata most hogy bent van a kórházban ott is szenved de nem tudok vele mit csinálni mert itthon nem lehet mert ha valaki megtudja és történik valami akkor is elvitték volna egyből a fiam miatt. Hidd el az otthonban úgy is demensek közé teszik és ott speciális ellátást kapnak életük végéig. Ja és napi 24 órás teljes felügyeletet hogy ne történjen semmi baj.
Nálunk a tata már azt is mondta hogy súgdolózunk a temetéséről meg a kávéfőzös dobozra azt mondta hogy mikrofon és abba beszél majd róla majd a pap. Meg hogy apu egy istállóban alszik és hogy az ő szobája egy luk ahová ő be nem teszi a lábát. Közben meg a faterom szobájában aludt szépen ki van festve meg rend van. Mindíg takarítok a faterom meg a nappaliban aludt.
Meg hogy nem kapott enni és ő ebédelni akar és mondja neki apu hogy együtt ettél az unokáddal meg a déd unokáddal. Erre csak az volt a válsz ordítva és nyálfröcsögve hogy az is egy mocskos hazudozó. Plusz a gyógyszereket bevette és aztán kiköpködte az ebédlőbe mondván hogy meg akarjuk mérgezni és el akarjuk venni a vagyonát. Hát még sorolhatnám de ez már nekem agyilag sok volt. Anyámat idén lesz három éve hogy elvesztettem a mamámat aki nem ennek a tatámnak a felesége egy évvel ezelőtt. A kutyám is anyu után 2 hónappal halt meg. Már belefásultam abba hogy ilyen sokan halnak meg körülöttem. Mi megmondtuk a tatának hogy átkerül egy jobb helyre de nem is fogta fel. Pedig akkor tiszta volt. Már a papucsa sincs meg a botja e meg a foga se. Mndent elhagyott. Ott a kórházban. Vagy elvették tőle mert sajna mindennel játszadozott. Sajnos már nem fognak feel jóformán semmit se ha néha tiszta az sem sokáig tart. Félelmetes belegondolni hogy egy ember idejuthat. Vigyázzatok magatokra és anyudnak üzenem hogy ne gondolkozzon sokat a beadással mert nagyon tönkre megy idegileg és abból már nem lehet kigyógyulni. Tudom milyen az anyám már huszon éves kora óta kemény idegbeteg volt. Rengeteg gyógyszerrel. :( Neked viszont szükséged van rá. Ne a mama legyen fontos hanem te a mamát már speciális kezelésre kellene vitetni mert ez neki sem jó így. Ne haragudj ha bántó dolgot írtam nem akartalak megsérteni. Ja és bocsi a hosszú írásért. További szép napot!
Sziasztok!
Az én tatámról is egy hete derült ki hogy demens. Ez borzasztó. Egy olyan ember akiért mindíg is annyira oda voltam mert jólelkű,kedves,megértő,mindíg volt egy jó szava és most szegénykém nekem támad hogy hülyének nézem és hogy olajozzam be a botját. Ja és össze-vissza pisilt meg eloltja vízzel a hosszabítót. Ezt sosem gondoltam volna hogy ilyen is létezik. Fel sem fogom. Rosszabb mint a halál mert szegényt látni hogy nem tud magáról és ökörségeket beszél. Egy hete bekerült az idegre a zárt osztályra. Azóta intézzük neki az otthont mert nem tudjuk a nap 24 órájában ellátni.
Le a kalappal annak aki eltudja és van hozzá türelme is. Egy hónapig volt velünk se éjjel se nappal nem volt nyugi. Kitartást azoknak akik ezt felvállalták és mindenkinek sok erőt aki érintett ebben a dologban. Nagyon rossz látni azt hogy egy álltalunk imádott személy így összeomlik.
Szia, kezd a helyzet anyuéknál katasztrofális lenni. A mama már annyira nincs magánál, hogy össze-vissza beszél mindent, hogy éheztetik anyámék, meg hogy neki ott nincsen kajája. Elmegy a tanácsházára és beszél ott valakivel, hogy adjanak neki enni. A múltkor azt mondta anyunak, hogy átmegy a fiához, hogy hívjon fel engem, hogy vigyek neki egy szelet kenyeret. Most is mondta a telefonban, hogy csak 1 zsemle van otthon, nem mer enni. Erre anyám kiabálta, hogy ott van 4 zsemle, egy egész kenyér meg még egy negyed. Van húsleves, tökfőzelék, pörkölt. A hűtőbe nem mer belenyúlni, mert abból nem ehet ő semmit. Anyám már teljesen kivan... A mama a telefonban nekem mindig csak a kajáról beszél. Szerinted állandóan éhes? Mondtam anyunak, hogy vagy adjon neki több kaját, vagy adjon neki sűrűbben. Tiszta bolond volt most a telefonban. Szerintem hétvégén lemegyek és megmondom neki, hogy betesszük egy otthonba. Szerinted?
Gyogyulást kivánok mind kettötöknek,és marcikának is.
Szia, Marcika már jobban van, viszont most az apja meg én betegedtünk meg. Úgy néz ki, hogy nálunk csak nátha van, kis torokfájással. Bár nálam még csak ma kezdődött, nem tudom meddig fajul. Most - jobb híján - teázgatok. Kamilla és csipkebogyó keverék, nem valami finom, de talán hatásosabb, mint a sima tea. Még majd jelentkezem, amúgy a helyzet nálunk változatlan...
Szia,
Teljessen együtt érzek veled,bizony elég nagy baj ha a picike ilyen beteg.de remélem hamar megfog gyogyulni.Hála istenek hogy még tudsz szoptatni,igy legalább nem kell külön fözni neki és kéznél van.Probálj meg kicsit pihenni és megnyugodni.
Sajnos az ilyen betegség még a felnöttet is megviseli nem egy aproka embert.Vigyázzatok most még jobban magatokra.
Jobbulást kivánok minél hamarabb.
Szia, én is úgy látom, hogy nálatok a mama inkább depressziós és lusta, az agyi leépülés nála még nem olyan jelentős. Viszont talán így nehezebben elviselhető... bár nem tudom. Marcika jól viselte az utat, oda felé végig aludta, vissza felé egy kicsit nyűgösködött, de a kezemben megnyugodott. Viszont most nagyon beteg szegénykém. Éjszaka 2 óra alatt 4-szer hányt, reggelre 39.3 lett a láza. Voltunk dokinál, valami vírust kapott el, sokat kell szopiztatnom és még folyadékpótlást írtak neki. Valami port kell feloldani vízben, és a hányásos-fosós betegek szoktak ilyet kapni. Alig aludtam az éjjel, 3-4 órát, azt is két részletben, mert ugye éjjel 2,5 órán keresztül ébren voltam... tiszta ideg vagyok, rossz, amikor egy ilyen pici baba beteg. Jaj istenem....
Szia,
Együtt érzek anyukáddal,nem könnyü a helyzete,mindenre figyelni mindenkinek a kedvére tenni,nehéz helyzetben van.Elég szomoru a nagyiddal történtek,de azt hiszem a legjobb megoldás ha berakjátok abba az otthonba,ott teljes felügyelet alatt tarják,gondoskodnak rola.Biztos nehéz lesz feldolgozni,de nem teszi tönkre az idegeiteket,nem könnyü az ilyen beteggel.
Nálunk mint irtam, nem annyira vészes a dolog,szerintem inkább rájátszik,ezt abbol gondolom a zárojelentésére bevan irva hogy lusta.Ebböl adodoan teljessen kiszolgáltatja magát,tegnap már a fia rászolt cserélje le a pulovert mert már 18 napja hordja,a válasz az volt 2 van belöle/a turot,lusta lecserélni/,ma több tésztát föztem ki mondtam vegyen ki belöle tegyen rá lekvárt vagy kakaot,szedett isde mivel?tésztaszürövel,azt hittem agyvérzést kapok nem beszélve a páromrol.Ha beszélünk csak néz válasz, nuku semmihez nem szol hozzá,nincs véleménye,beszélni joformám nem tud csak makog,.
Még pisilés-kakilás nincs jelen ő még megy wc re igaz higiénia nincs.A csináltatott fogai már szürkék nem mossa inkább bese teszi,ha fürdik 3perc alatt kész,annyi idö alatt lesem vetközik.
Megnéztem a fotoalbumodat nagyon szép,a marcika tündéri nagyon aranyos kisbaba.Hogy viselte az utat?Ez legalább maradando élmény,ennyi rossz mellett.Fel a fejjel lesz még jobb is...
Szia, megjöttem a nagyitól. Húha, egyre gázosabb a dolog. Már kezd nagyon össze-vissza beszélni, és este ahogy felöltözött "pizsamába", az mindennek a teteje. Felül pizsama felső, alul hálóing, fordítva felhúzva, az alja volt a derekán, az egyik lábát az egyik ujján dugta ki, a másikat a nyakán. És ahogy totyogott, minden lépésnél lejjebb csúszott az alkalmi "szoknya", aztán egyszer csak leesett. És ott állt bugyi nélkül a folyosón. Nem hittem a szememnek. Aztán gyorsan betessékeltem a szobájába, kerestem neki bugyit, meg pizsinadrágot, segítettem feladni rá, vittem neki párnát, betakartam és úgy elaludt. Engem Magdikának hív (anyu neve), anyámat Bettikének (én vagyok), a Marcit Bercinek. A húsleves csontjait becsomagolta a kutyáimnak. Adtam neki egy kis nejlon zacsit, hogy abba tegye be. Erre visszajön, egy nagy Spar-os táska van a kezébe, abban egy szürke ruhatáska, alatta egy margarinos doboz, abban a csontok és az benne egy tök másik nejlonzacsiban. Anyám a szomszédból szedegeti össze, amiket a mama elszór: szemüvegtok, olló, papír képkeret, üres tusfürdős flakon.... szóval ezek az általános dolgok. Minden éjjel bepisil, azt ugye már nem is említem. Anyu azt mondta, ha újra elkezd dolgozni, akkor valamit kell vele csinálni, mert ez így nem mehet tovább, nem bírja. Úgyis kell mennie vissza az orvoshoz, majd beszél vele. Állítólag nem messze van egy otthon, az ilyen betegeket is beveszik. Csak a szituációt nem tudom elképzelni, amikor összepakolunk neki, betesszük a kocsiba, ott kipakolunk, majd elbúcsúzunk tőle. Én erre képtelen vagyok...
Szia, az adatlapomon van fent pár kép Ciprusról, ha több is érdekel a
[link] oldalon találsz még képeket róla. Most itt vagyok a nagyiéknál, nem túl rózsás a helyzet. Anyámról kiderült, hogy gyenge depressziója van, a munkáját elvesztette, a pasija táppénzen van karácsony óta, aki mostanában elég furán viselkedik vele. Hideg és közömbös anyám meg ettől is kivan. És akkor még itt a mama. Most nem olyan vészes, csak a szokásos félrebeszélések. Most bemenekültem egy kicsit a szobámba, azt mondtam alszom egyet. Szóval semmi jó...
Biztos nagyon szép volt,mi még nem jártunk sehol csak osztrákokig jutottunk el,mikor beindult a vásárlási láz.De ennek is már jo pár éve.Igaz a férjem talán nem is utazhatna repülővel,/érszükület,és a szive miatt/.
Egyébként most már nem akarunk változtatni ahelyzetén,elfogadjuk amilyen,ő nem tesz érte semmit.Tavaly ota kise tette a lábát a lakásbol,2hete ugyan abba a puloverba ücsörög naphoszat söt aba is fekszik napközben.És a 2percenkénti ásitásokrol ne is beszéljünk,tiszta idegbaj.Persze hogy azért hizik mert nem mozog de felsem fogja,ma milánoi volt erre kitalálta hogy eszik kakaos tésztát,na erre kiverte a biztositékot a férjemnél majdnem összevesztek,hogy miért nem ebédel normálissan.Olyan mintha nem lenne normális néz meröben az ember szemébe és nem ért semmit,vagy nem akar.Most per pillanat fáj a nyaka,és még kitudja mi.Alig várjuk a jó idöt hogy menjünk horgászni,és kénytelen lesz kiszolgálni magát ha nem akar éhen halni.Minden probléma ha esik az esö ,ha süt a nap,ha köd van, más nem foglalkoztatja és mindenki szemét az orvostol a szomszédig.Nincs olyan
Szia, nyugodtan írhatsz bármilyen hosszú levelet, szívesen olvasom. Azért nem jelentkeztem, mert egy hétig nyaralni voltam a picurkámmal. Cipruson voltunk, meghívtak a rokonok, nagyon jó volt, jó időt fogtunk ki. A nagyival nem igazán tudom, hogy mi van, anyuval beszéltem, de most ő a saját problémájával van elfoglalva - pasija - így nem beszélt a mamáról. Ma reggel felhívtam őket, beszéltem is a nagyival, hallottam a hangján, hogy szomorú, vagy talán hiányzunk neki. Hétvégén meglátogatom, lehet, hogy ott is alszunk. Mi jól vagyunk, Marcika szépen nő, már nagyon édes, lehet vele beszélgetni, nevet, magyaráz, sikongat. Cuki.
Igaza van a dokinőtöknek, ha a mama nem akar változtatni a helyzeten, akkor nem tudtok semmit sem csinálni. A sétával eljutni az sztk-ig jó ötlet, ha kövér, akkor jót fog tenni neki a testmozgás. Gondolom, ezért fáj minden porcikája. Ezzel csak az a gáz, hogy minél kevesebbet mozog, annál jobban hízik - és fordítva. Hát nem tudom, mi ilyenkor a teendő...
Szia,már azt hittem valami baj van nálatok.van itt idősek klubja felhoztam a témát,hogy menjünk el,nézzünk szét,sirva fakadt a férjemnek panaszkodott hogy ennyire utban van hogy mindenáron elakarjuk küldeni.Gondoltuk kikapcsolodik,kirándulni járna,beszélgetne mássokkal,de nem ,képes naphosszat a széken ülni, nem szol semmihez,még arra is lusta szo szerint hogy pislogjon/záro jel.is be van irva/.Nem akar sehova menni mert akkor felkell rendessen öltözni,ami már nehéz az ő sulyával.Ha hetente egyszer elmegy a lottozoba ugy rohan vissza mintha üldöznének.De viszont fáj mindene majd 25-én megy a reuma osztályra,lehet hogy minden nap kell kezelésekre járni.Megbeszéltük a férjemmel,hogy nem visszi el kocsival hagy sétáljon jó1km az sztk.Kell a mozgás.A dr-nö sem tud mit mondani ha ő saját maga nem akar gyogyulni mi nem tehetünk semmit,most ott tartunk ha szol válaszolunk,ha nem csend van.Semmit nem lehet felvetni mert mindent félre ért és kiforgat az ő szája ize szerint.Csak forr az emberbe adüh nem olyan nagyon beteg csak rájátszik,mert neki kényelmessebb ha kivan szolgálva,és nem kell törödni semmivel.Tudnák mit mesélni de tovább nem untatlak gondolom neked is van elég.Picurka hogy van?és a nagyid?Rendezödött már a helyzet vele.Bocs a hosszu levélért.
Szia, itt nyugodtan panaszkodhatsz, azért van ez a fürum, hogy kiírjuk magunkból a fájdalmat, a tehetetlenség érzését. Úgy látom, hogy nálatok a depresszió erősebb, mint a demencia, de nem tudom, hogyan lehetne őt ebből kizökkenteni. Sétálni sem lehet elcsalni?
Már 7 napja hogy ki jött a korházbol,semmi különleges változás nincs.eggyel több gyogyszert kap depi ellen.Mondta a dr-nö mozogjon sokat,menjen közösségbe,ma szová tettem sirva fakadt hogy ö nem megy a dilisek közé.Nem tudtunk meggyözni hogy ez csak idösek klubja,azt vágta a fejemhez hogy régen kiterveltem mert utban van.semmi rossz szándék nélkül gondoltuk társaságban lenne,beszélgetne,kirándulna megismerne több embert,de ő nem.mondtam akkor csináljon amit akar,üljön egész nap a széken és nézzen ki a fejéböl,okos gondolatok ugysincsenek benne.Kezdjük feladni az egész dolgot,mikor semmit nem tesz a javulás érdekében,17napja kise mozdult a lakásbol,de viszont mindenhol fáj,lába,izületek,derekameg még ki tudja mi.Örlödünk,nem tudni a végét.Ez nem panasz csak jó esik leirni.
Ja, én nem a kórházi nővérekről beszéltem, hanem Micimackó beteg mamijának a nővéréről. Ők voltak náluk látogatóban, és ők találkoztak a hugicával, aki történetesen a beteg néni. :))))
Hidd el a nővérek nem hidalnak le,már mint a normálisabbja.Megszokták,ismerik ezt a betegséget.Az,hogy ennyit eszik természetes, hiszen ez a betegség egyik vele járója.Sajnos csalfa remény az mikor kicsit jobban van, feltisztul,mert a Demenciában szenvedőknél egyre rövidebb a tiszta időszak.Ez egy ilyen betegség.Senki ne marcangolja önmagát,mert van egy pont amikor már a beteg érdeke,hogy orvosi,nővéri ellátás vegye körül.Nehéz ez tudom azoknak akik szívből imádják az Édesanyjukat, Édesapjukat, Nagyszüleiket.Nem önzőség egy bizonyos határ után orvosi segítséget kérni,mert mint egy előző hozzászólásomban is írtam még a párkapcsolat is tönkre mehet,ha mindenáron otthon akarjátok tartani őket.Meg kell tanulni elengedni, hisz bár mikor látogathatjátok,vihettek neki amit kér,de higgyétek el saját érdekében is jobb,ha állandó felügyelet alatt áll.
Tudod kintröl mindenki tud tanácsot adni,végül is nem volt más megoldás.Néha nagyon felhuz mindkettönket de ha végig gondoljuk a dolgokat beteg a feje,mit tehetünk.Ma voltam bent nála mondja teszt lapot kelett kitöltenie:milyen év van,irjon alany-állitmányt,
erre oda irta szeretne haza menni.
Most nem nagy zacskos inf kap csak kis üveggel lehet hogy ez erössebb változat.
Nem hinném, hogy változik, ez csak olyan ideiglenes javulás lehet. Hullámzik az állapota, most éppen kicsit jobban van. Hétvégén megint ott alszunk 2 éjszakát, mert megyek nődokihoz, úgyhogy remélem az is jót tesz majd az állapotának. Meg anyu is egy kicsit fellélegezhet, úgyis ott ül majd egész nap velem. Hát igen, az aki nem él együtt egy ilyen beteggel, csak csodálkozva hallgatja, miket beszél össze-vissza. Gondolom a nővéréék lehidaltak teljesen, biztos nem bírnák ki még egy hétig sem. Le a kalappal előttetek, hogy már 16 hónapja "elviselitek" ezt az állapotot. Jót fog tenni az a kis idő nélküle mindkettőtöknek, használjátok ki...
Sziasztok,
Nálunk ma vitte be a férjem a mamát a korházba,sikerült a dr-nö vel beszélnie.reméljük lesz valami változás a kezelések után.Itt volt a testvére a feleségével majdnem teljessen normális volt,igaz kezdte hogy kénne neki barbi baba+baba kocsi és akkor a kutya tudná sétáltatni a babákat,na erre kifakadtak,hogy nővérke te ilyen h.... vagy?hallgatták miket hord össze.Maga elé vette a nagy doboz sütit amit hoztak kinyitotta majd enni kezdte,senkit nem kinált meg,szintén a sogornöje rászolt hogy vegyem el elöle.szinte fal az ebédnél még mindenki eszik ő már kész van.
Nem tudom minden ilyen betegnél vajon igy müködik?
De nekünkis kell egy kis szabadság fellélegzés,16 honap éjjel-nappal együttlét után.
Örülök viszont,hogy nálatok kicsit rendben teltek az ünnepek,lehet hogy változik a helyzete.
Sziasztok, BUÉK mindenkinek. Hát igen, szegény sok idős ember, akit nem keresnek a családtagjaik. Ha eszembe jutnak, megszakad a szívem. Nálunk ilyenről szó sincs. Anyu mindig ellenkezik, amikor szóbakerül a dolog, pedig magában tudja, hogy egyszer eljön az idő. De még egyelőre húzzuk-halasztjuk. Azt hiszem megvárjuk a végső állapotot, az talán nem lesz olyan fájdalmas. Egyébként ma beszéltem vele telefonon, egész jó állapotban volt, normálisan tudtunk beszélgetni. Vittem neki karácsonyra a dédunokájáról egy képet, azt nézegeti mindig a falon, azt hiszem jót tesz neki...
Igen, a körzetorvos szakvéleménye kell hozzá.Nem sok mindent kell beszerezni,mert aki tudja,hogy a mama(papa) milyen állapotban van, az csak a körzetorvos.Természetesen megpróbálnak a lakóhelyhez legközelebbi otthonban,rehab. osztályon helyet keresni.Vannak az úgy nevezett átmeneti megoldások,mikor kórházban tartják addig a beteget,még nem lesz hely egy erre specializálódott osztályon.Sajnos nagyon sok olyan idős ember él szociális otthonban,akit a család mint egy megunt játékszert bedobott oda.havonta egyszer jópofiznak a mamával( papával) viszik az ápolási díjon kívül megmaradt nyugdíjat,és ezzel a tényleg rászoruló emberektől veszik el a helyet.Sok idős embert megunnak otthon,mert már nem tud főzni olyan sokat, és finomat,esetleg elfelejt dolgokat,többször elmond egy-egy történetet.Sajnos ezért sok helyen már nem kellenek,elfelejtve azt, hogy ezek az idős emberek valamikor a mi feledékenységünkért megsimogatták a buksinkat,ha nem jól beszéltünk kijavítottak,ha nem sikerült eljutni a biliig szó nélkül tiszta ruhát adtak ránk.Segítettek fürdeni,megtanítottak beszélni,orvoshoz vittek,és sorolhatnám mind azokat a dolgokat ami sajnos sok felnőtt gyereket már zavar,mert mind ezt már elfelejtette.Nagyon eltértem a témától,bocsánat.Tehát csak a körzetorvoshoz kell menni és ő elmondja mik a további lépések.Higgyétek el a szeretet egy idő után már kevés,és ezt bár mennyire fáj,tudomásul kell venni.
Igen van az a határ, tudom és én már fel is készültem rá lelkileg. Meg arra is, hogy bármikor elveszíthetem végleg... azért rossz érzés, amikor az ember csak az emlékeiből táplálkozhat.... mert ez a betegség úgy megváltoztatja az embert, a mami teljesen kifordult önmagából. Olyan dolgokat csinál, mond és gondol, amilyeneket azelőtt ő is megvetett. És én pont azt szerettem benne.
Csak azt nem tudom, hogy hogyan kell ezt az egészet elindítani. Gondolom orvosi szakvélemény kell róla és egy olyan otthon, ahol kifejezetten ilyen emberekkel foglalkoznak. Lehetőleg ne túl messze.
Soha nem tudjuk őket könnyen elengedni,de tudnunk kell,hol az a határ amikor már kölcsönösen csak ártunk a szeretetünkkel.Nászasszonyom volt így.Már egy éve könyörögtem neki,hogy adja be az Édesanyját a kórház rehabilitációs osztályára,mert nem csak az egészsége, de a házassága is rá megy.A férje már annyira utált otthon lenni,hogy szinte csak aludni járt haza, de akkor sem volt nyugta,mert a mama óránként ráverte az ablakot, hogy jönnek az Ávósok,gyorsan bújjon el mindenki.Ha bezárták éjszakára a szobájába szabály szerint visított.A pelenkát nem tűrte magán,nem részletezem mi volt ennek a következménye.Nászasszonyom teljesen kész volt idegileg.Akkor szóltam a menyemnek,hogy most már komolyan parancsoljon az Édesanyjára,mert így a Mamán kívül még két ember megy teljesen tönkre.Nagy nehezen beleegyezett.Eleinte sokat sírt,mert úgy érezte hálátlan volt az Édesanyjához,de mára már megértette,hogy ott tényleg felkészült emberek vigyázzák az édesanyja minden mozdulatát.Azóta megnyugodott,37kg-ról 52 kg lett, ennyi volt az eredeti súlya.
Szóval higgyétek el van egy határ amikor már csak ártotok a szeretettel magatoknak, és a mamáknak is.
Szia, nem fogalmaztál durván, sajnos nagyon jól tudjuk, hogy mi a helyzet. Én speciel átéltem ezt a dédimnél is, igaz akkor még csak tizenegynehány éves voltam, de még ma is emlékszem olyan dolgokra, amiket leírtál... Jól tudjuk, hogy eljön majd az idő, amikor lépnünk kell, én csak azt mondtam, hogy amíg viszonylag képben van, addig nem szeretném besúvasztani sehova. Ha majd olyan állapotban lesz, mint Mentol nagyija, könnyebb szívvel engedem el, meg szerintem anyu is... fú, nehéz döntés.
Sziasztok!
Én 31 évig dolgoztam demenciában szenvedő idős betegek közt.Bizony nagyon nehéz helyzetben vannak akik ilyen betegekkel otthon kell,hogy " bajlódjanak"
Tudom durván hangzik amit most leírok,de bár mennyire is fáj tőlük megválni,eljön az idő mikor már családon belül lehetetlenség együtt élni velük.Előbb utóbb olyan szintig leromlanak,hogy csak állandó ápolónői felügyelettel lehet biztonságban tudni őket,mert önveszélyessé válnak.Gondolok itt arra,hogy könnyen tüzet okoznak,esetleg eltévednek,és a hidegben megfagynak,stb.Van egy határ amikor bár mennyire is szeretjük őket kórházba, szociális otthonba kell őket adni.( ha csak anyagilag nem tudunk biztosítani állandó ápolási felügyeletet.Ezzel velük is jót teszünk,mert ott nagyobb biztonságban vannak,és naponta lehet látogatni is őket.
Sziasztok, kellemes ünnepeket is így utólag és boldog új évet kívánok mindkettőtöknek. Hogy teltek az ünnepek? Nálunk egész jól. Voltunk anyuéknál, a nagyinak vittem egy nagy képet bekeretezve. Marci és én vagyunk rajta. Sajna már nem nagyon látta, mi van rajta... :( mindegy, kiraktam a falra, talán majd messzebbről jobban látja a dolgokat. Amúgy normális volt, csak állandóan panaszkodik anyura, hogy elveszi a pénzét, az összes nyugdíját elhordja, meg hogy a múltkor ki akart menni a kapun, anyu meg visszarántotta, meg ilyenek. Egyébként nálunk még nem olyan a helyzet, hogy be lehetne akárhova is tenni, azt még nem viselné el. Ez a legnehezebb időszak, a családot már kikészíti, már nem mindig tudja, hogy mi és ki van körülötte, de még vannak tiszta pillanatai.... ilyenkor mit lehet tenni? Semmit...
Már nem került otthonba, a kórházban halt meg. Amikor bevittük, akkor én megmondtam neki őszintén, hogy itthon nem tudom gondját viselni a kisgyerek mellett, akkor már pelenkázni kellett, meg nagyon zavart is volt. Nem ellenkezett, igazából fel sem fogta, meg sem értette szerintem, amit mondtam neki, hogy mi történik vele, és később sem tudta, a kórházban. 1-2 hónappal előtte valószínűleg nehezebb lett volna, nem tudom, akkor mit mondtam volna.
További ajánlott fórumok: