Az első nagy szerelemre tényleg egész életedben emlékezel? (tudásbázis kérdés)

Egyszer már volt egy kapcsolatom, ahol én voltam a harmadik, és természetesen én jöttem ki szarul belőle, én maradtam egyedül, úgyhogy ezért is meg egyébként is, ilyen körülmények között természetesen semmi nem lehet...

Abban viszont nem hiszek, h ha mindketten vonzódunk egymáshoz, csak baráti szinten tudjuk tartani a kapcsolatunkat, amíg mondjuk az a másik elrendeződik.

A megoldás? Még most befejezni, mielőtt elkezdődne. Csak ez nagyon nehéz.

Együtt él egy kétgyerekes nővel...

És természetesen már rég nem működik, és én mennyire megfogtam, de egy ilyen kapcsolatot nem egyszerű lezárni...

Á, nagyon szar, mert hiába nem történt köztünk semmi, én is nagyon sokat gondolok rá.

És haragszom, amiért ezt nem mondta előre. Mert azt nekem be nem meséli, hogy részéről is csak egy baráti vacsorának indult...Akkor viszont, tudnom kellett volna...

És most nem tudom, mit mondjak neki. Nem akarom végleg elűzni, mert sajnálnám elveszíteni.

De mit lehet ilyenkor tenni? Mondjam, h majd akkor keressen, ha lezárta végleg és teljesen az előzőt?

mit tudtál meg utána???:(((

Persze csak ha publikus!!!

Ez nem túl jó hír...:(

Felejteni akarok!!!!

Nem érdemes harcolni, de még ha az is lenne, ilyen távolságból nincsenek eszközeim...

Ez még nagyon friss bennem, egyszerűen várok. Hogy ő jön vissza vagy valaki mást kapok, azt nem tudom, de kell jönnie valakinek. Ez biztos.

Két lehetőség van szerintem: egyik, hogy nem adod fel és harcolsz érte, amíg telik az erődből. Én kívánom Neked, hogy vissza kapd Őt és boldog légy vele. A másik pedig, hogy megpróbálsz új életet kezdeni, majd ha már lesz hozzá erőd valamennyire. Én hiszek benne, hogy van még olyan ember, akit érdemes szeretni, aki igazi jó ember, akivel élhetünk még át szép pillanatokat, sőt talán még az életünket is. De ugyanazt érezni már soha senki iránt nem fogjuk.

Csak arra válaszolna valaki nekem, hogyha bennünket az első szerelmünknek teremtett a jóisten, akkor miért nem vele vagyunk...?

Pontosan ettől félek. Hogy az ezutáni kapcsolatokban nem fogok tudni ugyanúgy érezni, mint iránta.

Lehet így élni szerintem, kérdés, hogy akar-e az ember?...Én most azt mondom, hogy nem. Inkább egyedül.

Szia Letty,

Olvasgattam a hozzászólásaidat, azt hiszem hasonló helyzetben vagyok én is, mint Te. 8 évig voltam az első szerelmemmel, 26 éves vagyok, 1 éve szakítottunk, de még mindig nem vagyok képes felejteni.... Most van valaki az életemben akit nagyon szeretek, de nem ugyanaz az érzés, pedig megérdemelné, hogy mindent megadjak neki. Olyan mintha elrabolta volna az első a szívemet, mintha csapdába estem volna, ahonnan nem tudok szabadulni. Próbálok mindent megtenni, hogy ne vegye észre rajtam senki, hogy mennyire szenvedek, de borzasztó nehéz. Talán már egy kicsit enyhült a fájdalom, de a szívemben a lelkemben, a tudatomban mindig ott van. Szeretnék boldog lenni, szeretem a mostani páromat, bár még csak most kezdjük megismerni egymást, de a szívem legmélyén még mindig ott van az első igazi szerelmem és talán már soha nem fogom más iránt ugynazt érzeni. A kérdés csak az, hogy lehet-e így élni???

Engem a masodik ferjem füvel-faval csalt,holott mindenhol dicsekedett hogy neki van a legszebb felesege...Ki erti a ferfiakat?Ahogy a kepeidet elnezem,egy nagyon attraktiv,szep arcu nö vagy,akkor meg mit keresett a mas agyaban a ferjed?Mi az amit nalad hianyolt,megmondta?Együtt maradtatok?

Tudom,könnyü tanacsokat osztogatni,de nagyon hamar hagyd abba a nyugtatozast!En is azt hittem anno,hogy az a megoldas,közben meg olyan szepen raszoktam hogy mar akkor is szedtem,mikor tul voltam a kriziseken.

Egyebkent ö az elsö szerelmed?

En is vartam erre több mint ket evig(marmint arra hogy rajön hogy nelkülem nem tud elni),nem erdemelte meg az a valaki ezt a varakozast.Miközben en vartam,ö elte az eletet,massal.

Igen,az ember eltemeti a fajdalmat,elfasul,boldognak tünik a külvilag szamara,közben meg majd meggebed annyira szenved.Egyfajta megalkuvas...

Nem biztos, h ez a jó. Valahova nagyon mélyre eltemettem az igazi fájdalmat. Fásult vagyok, semmi nem érdekel igazán.

És mindig csak azt várom, h egyszer rájön, mégsem tud nélkülem élni...

Nagyon szep ez az idezet!

Felre ertettelek,azt hittem nagyon mely a lelki sebed,de örömmel olvasom hogy ugy ahogy tul vagy rajta.Fiatal vagy,meg elötted az elet,egyszercsak szembe jön veled az utcan a SZERELEM!Meglatod!Sok sikert kivanok ebben!

Legyen szep a napod!

Ó, én szerencsére nem vagyok belebetegedve.

Belenyugodtam szépen, csendben. Van erre egy jó Márai idézet:

"Öröm, persze ez nem egészen pontos szó... Egy napon csendes lesz az ember. Már nem vágyik az örömre, de nem is érzi különösebben kisemmizettnek, megcsaltnak magát. Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, s mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki. Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies, azt nem kapta meg... Ennyi az egész. Nem öröm ez, csak belenyugvás, megértés és nyugalom. Ez is eljön. Csak nagyon sokat kell fizetni érette."

Valahogy így vagyok én most. Ennyi volt.

Hát az én történetem az, hogy felnőtt fejjel, 12 évvel később, egy elfogyasztott vőlegény és több komoly kapcsolat után újra egymásra találtunk. Vagyis most igazából. Fél évet voltunk együtt...

Ő szakított 2 hete.

Annyira szerettem és szeretem, hogy így sosem fogok senkit.

Volt 12 évem, amikor azt gondoltam, h szeretek, de azok csak árnyékai voltak ennek az érzésnek. Egyszerűen képtelenség szavakkal kifejezni, hogy én őt mennyire...Nekem tényleg ő a nagy ő, és remélem, fogok még találni valakit, akit megközelítően így tudok majd szeretni.

Bár őszintén, nem nagyon bízom benne, és nem tudom, hogy hozzáköthetem-e majd így az életemet valaki máshoz.

Kivéve, ha nem az volt valóban az egyetlen igazi...

Én ezt így lassan 28 éves fejjel mondhatom, h nálam az első egyben a legnagyobb is (volt).