Anya az ilyen?! (beszélgetés)

Helló!

Visszaolvastam végig ami történt, de az adatlapoddal nem tudom egyeztetni. Átléptem volna valamit? No mindegy, majd menet közben rájövök és drukkolok neked.

Sajnalom ami tortent/tortenik... :-(((

Varom a folytatast...

Remélem, bár az elvesztegetett 14 évet már senki és semmi nem adhatja vissza. Az bánt a legjobban, hogy a gyerekeimnek ezalatt az idő alatt telebeszélték a fejüket, és engem meg sem hallgatnak...

Később még írok.

Nagyon sajnálom!

Remélem egyszer újra együtt lehetsz a gyerekeiddel!Hidd el idővel ők is rájönnek hogy milyen az apjuk!KITARTÁS!!!

Csak a rend kedvéért közlöm, hogy SOHA!!! nem mondtam le róluk, a gyámság ideiglenes volt. Írtam lentebb, hogy a sztori még folytatódik, ez csak egy szelet volt belőle, ízelítő.

Kedves Szandrának csak annyit üzennék, hogy az első 2 gyermek születése kettőnk döntése volt, nem a rossz házasságomat akartam helyre hozni, sajnálom, ha ezt vetted le belőle. Azt hogy szeretői voltak, utólag, a váláskor tudtam meg, bevallotta részegen egy rokonomnak...

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess..."

A saját példádat balgaság volt felhozni, cseppet sem hasonlít a helyzetünk, te semmit sem tudsz rólam, akkor kérlek, ne vagdalkozz:)

Szia.

Ne haragudj, ha kicsit durván fog hangzani. Szeretném tisztázni, hogy természetesen nem bíráskodhat fölötted senki, főleg így egy arc nélküli fórumon nem. Csak a véleményemet szeretném elmondatni.

Először is, én egy önző dolognak tartom, ha valaki azért szül gyereket, mert azt gondolja attól rendbe jön a kapcsolata, megváltozik a párja, vagy ettől majd a saját élete új értelmet nyer. Az első gyerkőcnél még lehet naívsággal magyarázni, 3 picinél már nem. Nyilván te is tisztában voltál azzal, hogy milyen a férjed. Ha gyereket vállal az ember már nem csak a saját életéért felelős, amit úgy ront el, ahogy akar.

Az pedig, hogy a válás után, hogy hagyhattad, hogy így alakuljanak a dolgok a gyerekekkel... elképzelni sem tudom. Én 19 évesen estem teherbe, mire kiderült, az apjával már szakítottunk. 20 évesen szültem, az életem teljesen megváltozott, az édesanyámékkal éltünk, elég rossz körülmények között. Az első évben azt hittem, hogy nem lesz elég a szeretet, amit a gyerekem iránt érzek, az idegösszeomlás szélén voltam. De soha, SOHA egyetlen pillanatra sem jutott eszembe az, hogy lemondjak róla, hogy más nevelje fel, hogy ne én lássam ahogy felnő. Abbahagytam az önsajnálatot, a kezembe vettem az életem irányítását. Ma már 3 éves a lányom és csodálatos lett az életünk. És büszke vagyok rá, hogy nem hagytam magára és el tudom mondani, hogy büszke vagyok magamra, mert JÓ anyja vagyok a lányomnak.

Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, amikor egy anya, aki évek óta neveli a gyermekeit csak úgy lemond róluk. Ha rövid időről van szó, mondjuk a gyerekek érdekében, mert veszélyben vannak, nem tudod megfelelően ellátni, stb... de hogy évekre... sajnálom, hogy ezt mondom, de nem csoda, hogy nem kíváncsiak a magyarázatra, a helyükben én se lennék.

Ezek ellenére remélem rendbe jönnek a dolgaitok és meg tudjátok egyszer beszélni, mindannyiótok érdekében.

Amikor elment 1996.03.15-én a gyerekeket elvittem otthonról, ne is lássák ahogy az apjuk beül a Porchéjába, és minden ruháját elvive, végleg elköltözik otthonról. Ott maradtam az albérletben a 3 gyermekkel 4-6-8 évesek, munka nélkül, segítség nélkül. Bár párom adott rendesen gyerektartást, az nem volt elég mindenre. Akkor még hol volt a rezsi, meg az albérlet, stb. Anyukámra nem számíthattam, még aktív dolgozó volt...

A válást még nem adtam be, nem volt jelentősége. Munkát 3 gyermek mellett nem tudtam vállalni, akkor ült össze a családi tanács. Persze volt anyósommal az élen, akiknél végül is 6 évig laktunk, csak az utolsó 1 évben mentünk külön, amikor már kicsit jobban mentek a dolgok.

A gyerekek lényegében anyósoméknál nőttek fel, oda születtek, és a nem várt segítség is onnan érkezett. Egy ajánlat formájában...

28 évesen, 7 év házasság után, melyből 3 gyermek született (őróluk van szó) a volt férjem egy nap bejelentette, hogy ő szerelmes, és elköltözik.

Persze, ez nem egyik napról a másikra történt, voltak jelei, de nem hittem el, hogy velem, velünk ilyen megtörténhet.

szia

nem adták vissza a gyerekeket?