Anya az ilyen?! (beszélgetés)

Kérlek, ne kezdd már megint...ezt a megbocsájtás dolgot...

valószínű ezek a gyerekek sem fognak megbocsájtani, és azzal majd önmaguknak ártanak..hmm??

Én szerencsésen "túléltem" a gyerekkort, mert nem nagyon hagyott bennem nyomot, de mindenki másként dolgozza fel...

És nincs olyan helyzet, hogy nincs más megoldás!

Ne ítélkezz,és ne a saját életedből indulj ki.

A harag és az anyád iránti gyűlöleted elhomályosítja a látásodat.

"Nem tudom volt-e nálatok olyan hogy anyukád megpróbált téged magához venni végleg, amikor úgy érezte, jobb életet tud már neked nyújtani?!

Nálunk volt ilyen, 4 évre rá, amikor még csak 8-10-12 évesek voltak, és ők nem adtak nekem esélyt, mert megszokták a mamájuknál mindent szabad, és megvan minden. . .

Ennek ellenére a kapcsolatom velük akkor még jó, hangsúlyozom jó volt, napi szinten láttam őket, és vittem magammal mindenfele, közös programok,stb"

Ő nem a te anyád,és igenis van olyan helyzet ,amikor nincs MÁS MEGOLDÁS.

Ha nem tudod lerendezni önmagadban ezt a dolgot,ha nem tudsz megbocsátani anyádnak,csak önmagadnak ártasz vele.

Nem szeretnék erről vitát nyitni, mert nagyon hosszúra nyúlna...

Egy másik gyerek sosem kárpótolhat az előző miatt. Hogy mondhatsz ilyent?

Mondd, mit csináltál a sok év alatt, míg a gyerekeidet más nevelte? áááá, hát nem is húzom fel magam, inkább ne válaszolj, ha lehet!!!!

Ha olvastad amiket írtam, azt is tudhatnád, azt írtam " Úgy tudom, nekem már többet nem lehet gyerekem"

Mint ahogy 16 évig nem is lett!! A sors kárpótolt engem a többi gyerek elvesztése miatt, és tőle végre megkapom , mait a nagyoktól nem, szeretetet!

Tudom, kifogásnak hangzik, amiket írtam, és megértem ha te haragszol az anyukádra. Nem tudom volt-e nálatok olyan hogy anyukád megpróbált téged magához venni végleg, amikor úgy érezte, jobb életet tud már neked nyújtani?!

Nálunk volt ilyen, 4 évre rá, amikor még csak 8-10-12 évesek voltak, és ők nem adtak nekem esélyt, mert megszokták a mamájuknál mindent szabad, és megvan minden...

Ennek ellenére a kapcsolatom velük akkor még jó, hangsúlyozom jó volt, napi szinten láttam őket, és vittem magammal mindenfele, közös programok,

stb. Ennek ellenére döntöttek úgy hogy a mamánál maradnak, nem azért mert nem szeretek, sőt nem is haragudtak rám, ők mondták, csak ők ott jobban biztonságban érezték magukat.

Te pedig úgy ítélkezel felettem, hogy nem vagy ebben benne. Illetve szenvedő alanya voltál, de nem mint szülő. Ha végig olvastad amiket írtam, láthattad, milyen sok minden történt velünk...

Ha téged a párod otthagyott volna egy 20 éves fruskáért, egy albérletben, munka nélkül, te biztosan jól döntöttél volna, igaz??

Abban a lelkiállapotban, a sok-sok év megaláztatás, és szenvedés után...

Tudod, az az érdekes, hogy nem látok egy fotót sem a többi gyerekről....és én sem mentem volna vissza anyámhoz, mert nagy törés a gyerek életében, ha másra bízzák évekre...

Én megértem őket, ha haragszanak rád, én is ezt tenném, sőt nem tudtam sosem megbocsájtani, hogy anyám odaadott a nagymamának!!!

Ő is ezeket mondogatta, hogy albérlet, munkanélküliség, stb...csak kifogás volt. Persze, hogy könnyebb volt az élete nélkülem!!!!

Erre soha az életben nincs bocsánat!!!!!!! Ne is várd!

Valahol olvastam, hogy féltek a gyerekeid, hogy lesz új gyerek....és Te azt mondtad nekik, hogy nem, már nem lehet!

Ehhez képest...hmmm

Nem csodálom, hogy átverve érzik magukat!!

Ez csak a te véleményed, és jogod van hozzá, hogy így érezz, hiszen a saját bőrödön megtapasztaltad, milyen ha anya nélkül nősz fel.

Nem magyarázkodom senkinek, neked sem fogok. Én nem akartam meghalni, élni akartam, azért hogy megteremtsen nekik azt az anyagi biztonságot/ jólétet, melyben felelősséggel újra nevelhetem őket. Az élet tréfája, hogy még sem akartak pár év után hozzám jönni, pedig akkor már lett volna hova...

Az alapkérdésre válaszolva: NEM!!!!

Velem az anyám ugyanezt tette, tudom mit éreznek a gyerekek...soha, de soha nem tudtam volna másnak adni az enyémeket!!!! Inkább meghaltam volna!!!!

Kár, h rátalálta, erre a fórumra, mert elszomorított!

Szegény gyerekek!:(

Szerintem tök mindegy ,hogy mi történt ,és az is ,hogy tehettél-e másként vagy sem.

Ami történt,megtörtént,a múltat nem lehet megváltoztatni,csak a jövőt alakíthatod mássá,és ahhoz viszont a jelenben kell cselekedned,méghozzá tiszta fejjel,a múlt lezárásával,és befolyásolása NÉLKÜL!:))))

Köszike, de nem kell engem megvédeni, én teljesen biztos vagyok abban, hogy jól, és jót ( az adott körülmények között a lehető legjobbat, nekik ) döntöttem, amikor a nagyszülőkre bíztam őket. Az hogy valaki egy gyermekkel egyedül marad, nos, az is nehéz, és nagyon sajnálatos, de sokkal-de sokkal könnyebb helyzetben van, mint három gyerek esetében, szerintem. Nagyon sok egyedülálló anyát ismerek én is személyesen (szomorú, de egyre több házasság bomlik fel) és tudom, hogy ők is nehéz helyzetben vannak, de mindig van, valaki ekire számíthatnak, számíthattak...

Nos, nálam ez nem így volt, csak magamra számíthattam, és hát munka nélkül...albérletben...

folytassam?

Ez nem neked szólt, hanem Szandrának szántam.

Szerintem akkor lett volna rossz anya, ha egyáltalán nem törődött volna a gyerekekkel! De Ő törődött!!

A gyerekek érdekeit nézte! Így látta jónak, de tartotta velük a kapcsolatot!

És apuka? Őt nem vádolja a két nagyszülő? Ugyanis Ő egyáltalán nem törődik a gyerekekkel!

Bizony vannak rossz döntések!

Ha elhagyta volna Őket és nem tartja velük a kapcsolatot, nem lett volna kíváncsi rájuk akkor én elítélném! De nem így tőrtént!

Szóval szerinted én a könnyebb utat választottam, igaz?!

Akkor te nyilván 3 gyerekkel vidáman kacagva mentél volna egy koszos lukba albérletbe, amit a kevéske pénzedből esetleg ki tudtál volna fizetni, ja, és röhögve, vidáman haltál volna éhen, mert 3 gyerek mellett segítség nélkül ugyan hova mehetnél dolgozni?!

Látod is, amit írsz, vagy csak úgy írkálsz?!

Szia Streamline!

Régen szóltam hozzá már, de azért folyamatosan olvastalak.

Bocsi, hogy ezt mondom, de úgy tűnik kezded mostmár hergelni magad velük szemben. Ne tedd. Tudod, ők éppolyan sérültek ezügyben, mint Te.

Szelíden! Nem megalázkodva, de szelíden. Nehogy a benned felgyülemlett elvárások és harag rontsa el végleg azt, amit tulajdonképpen helyrehozni szeretnél.

Én is úgy gondoltam, hogy ez lesz az utolsó esélyük. Csúnyán hangzik, de éveken keresztül mentem, és vittem, és csak adtam(szeretetet) és adtam, és azon vettem észre magam, hogy nem kapok érte még egy jó szót sem, csak szemrehányás-hegyeket!

Nem is akarom elkapkodni, megadom a módját, hiszen sok múlik ezen a beszélgetésen, már ha belemennek. Viszont, ha nem hajlandóak meghallgatni sem (sajnos, ez is benne van a pakliban, ismerve legidősebb fiam vehemens természetét) akkor az szerintem többet mond minden szónál, magyarán az akkor magáért beszél...

Sajnos a nagyfiam az apja természetét örökölte, lesz még neki ebből később sok-sok problémája:(

Szerintem is szép dolog a megbocsátás, egy szülő-gyermek kapcsolatban, nem szabad haragban lenni velük, hiszen bármikor történhet velünk, vagy velük valami szörnyűség, és akkor beleőrülünk a fájdalomba, hogy nem tudtunk tőle még elköszönni sem...

Ráadásul a legkisebb fiam születése után most 2007-ben a szülés után 9 nappal!!! kaptam egy mélyvénás trombózist, elég komoly volt, paráztak is a dokik, nehogy tüdőembólia legyen a vége, mert akkor nekem kakukk!!

Na, akkor is épp "mosolyszünet" volt a gyerekekkel, de az sem érdekelte volna őket, ha meghalok, hiszen ők fel nem hívtak volna!!!

Szia Erca!

Bár igaz, hogy nem én léptem félre, de azért nekem is volt szerepem abban, hogy a házasságunk válságba jutott.Amikor a 6. évben már vállalkozóként el-eljárt otthonról, már akkor gyanítanom kellett volna, hogy valami nem stimmel.Én naívan azt hittem, ez egy életre szól, mert azért voltak szép pillanatok is. Agresszív, és bunkó akkor lett igazán, amikor már megvolt neki a barátnője. Ja, azt nem is mondtam, hogy a kiscsaj a volt férjem alkalmazottja volt, tehát ott ismerkedtek meg, de ez mindegy lényegében.

Eszükbe sem jutott, hogy esetleg ők közösen neveljék tovább a gyerekeket, hiszen akkor nem tudtak volna bulizni járni.

Az az egészben a legfájóbb számomra, hogy a gyerekek mégis mindenért engem okolnak, mert hogy egy pasi az máááás:(

Attól is félek, hogy ha teljesen őszintének kéne lennem hozzájuk akkor nagyon sok mindent el kéne nekik mondanom az apjukról, de úgy vélem, ha utólag mesélem el, akkor hiteltelenné válik minden szó...

Mikor mondtam volna el nekik, amikor még kicsik voltak? Akkor még úgy sem értettek volna belőle semmit, nem?!

Akkor most legyek őszinte, vagy ne???

Ez az ő álláspontjuk, mert nem tudják az igazat. Tudom, hogy tekintettel vagy a volt férjed szüleire, mivel ők nevelték fel a gyerekeket. Viszont valami light változatban elő lehet nekik adni az egész sztorit, ahogy volt. Feltéve, ha sikerül náluk elérni, hogy meghallgassanak...

Próbálj meg egy kicsit határozottabb lenni. Tudom, hogy könnyű ilyet mondani, és talán szívtelenül is hangzik, de ne adj nekik mindig új és új esélyeket, ezzel csak magadat teszed tönkre. Látom, most elhatároztad magad, hogy beszélni fogsz velük. Ne kapkodd el, tervezd-szervezd meg, hogyan szeretnéd véghezvinni. És tudod mit? Legyen ez az ők utolsó esélye!!!

Én Édesapámmal jártam rosszul, mert későn eszméltem fel arra, hogy jó lenne vele egy normális kapcsolatot kialakítani. Azt hittem lesz elég időnk, hát tévedtem. Elvesztettem őt, mielőtt bármit is megbeszélhettem volna vele, mielőtt elmondhattam volna neki, hogy egész életemben arra vágytam, hogy normális apa-lánya viszonyunk legyen. Életünkben egyetlenegyszer mondtuk ki egymásnak hogy "szeretlek," halála előtt két héttel.

A te gyerekeid ebbe nem gondolnak bele, de soha nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Mindig úgy kell szeretnünk egymást, mintha a mai nap lenne az utolsó.

Tudniuk kellene megbocsátani. Én legalább meg tudtam tenni, még ha csak szinte az utolsó pillanatban is. De így tiszta a lelkiismeretem, mert megbocsátottam neki.

A legidősebb fiam 15-16 éves lehetett, amikor egy osztályfőnöki órán az volt a téma, hogy : Te megbocsátanál-e, találnál-e mentséget, ha mondjuk az anyád elhagyott volna??!!

Gondolom, manapság elég sok csonka család van, így az osztályfőnök kérdése/témája nem volt véletlen.

Na, lényeg a lényeg (anyósom elmondása szerint) az összes osztálytársa talált ilyen vagy olyan mentséget az anyának a tette miatt, egyedül az én fiam írta azt, hogy ő soha nem bocsátaná/bocsátja meg az anyjának hogy ha elhagyná...

Erre most én mit??!!

Szia!

Egyáltalán nem bántottál meg, tökéletesen igazad van. Jó volt téged olvasni, kár hogy a gyerekeim nem így gondolkodnak:( Te is gondolom ismered azt, hogy a férfinak mindent szabad, meg az asszony verve jó!!! Na, hát nálunk minden volt, még terhesen is úgy szájon vágott, hogy 2 hétig lila volt a szám széle. A gyerekek akkor még kicsik voltak, amikor ő elment azzal a másik lánnyal, így igazán nem fogták még fel mi történt. Azóta már felnőttek, de az apjuknak valahogy megbocsátottak, mert ugye általában a nőknél van a gyerek, így a férfi élheti az életét, mint Marci Hevesen. Az hogy ő okozta ezt a galibát, az mára már senkit nem érdekel. Viszont engem, mint anyát a legkönnyebb elitélni, mert szerintük nem voltam jó anya...

Végigolvastam a történetedet.

Ne mentegesd az apát, az ilyen nem "jó apa!" Ellátni a gyerekeket kutya kötelessége, szeretni evidens, úgy meg könnyű építgetni a saját kis életét, hogy mindenkin -főképp rajtad,- átgázolt.

A nagyszülőknek tiszteletem, de ha valamit számítanál nekik, akkor ők maguk hoznák helyre, ami elromlott.

Te nem vétettél semmit, még akkor sem, mikor odaadtad a gyerekeket nekik. Tartottad velük tisztességesen, lehetőségeidhez mérten a kapcsolatot, ahogyan nagyon sok APA nem teszi meg fordított helyzetben.

A gyerekeidnek semmi joga elítélni téged akármiért is. Azt mondják neked: a múltat ne hánytorgassátok fel, de amikor téged támadnak be, előszeretettel idéznek a múltból! Valamilyen szinten kihasználnak téged, és amíg nem nő be a fejük lágya, nem fognak elfogadni úgy, ahogyan azt te szeretnéd.

Az elfogadható volt számukra, hogy az apjuk egy 20 éves lánnyal került kapcsolatba, de az nem, hogy te tisztességes életet élsz, és házasságot kötöttél egy másik emberrel? Valahogy ki kell lépned ebből az ördögi körből...

Azt kellene elérni, hogy a gyerekeid végighallgassanak, kérdések nélkül. Kérdéseiket a történet végén feltehetnék. És ha még maradt bennük egy szikra tisztelet és/vagy szeretet irántad, akkor csendben végig fognak hallgatni.

Ideje lenne neked is boldognak lenni. Megérdemelnéd! Remélem nem bántottalak meg.

Az, hogy utána nem küzdöttél értük... Akkor naívan azt hitted, hogy nem szeretnének veled lenni. Nyilvánvaló, hogy a nagyszülők táplálták ezt beléjük, de én is megdöbbentem volna egy ilyen kijelentésen.

A lényeg, hogy nem hagytad el őket! Soha! Az apjuk dobott el titeket magától, te pedig nem tehettél mást! Tudniuk kell az igazat! A nagyszülők tudják a felállást, vagy még előlük is titkolod, mit tett veletek az a gazfickó? Ne hazudj tovább! És tiszta szívemből kérlek, hogy magadnak se hazudj többet!

Igazából nem értem miért is van neked bűntudatod? Nem Te léptél le egy másik pasassal, nem Te hagytad el a családod egy másik emberért, nem Te hoztad a párod egy lehetetlen helyzetbe, nem Te tetted felszarvazott egyedülálló szülővé, nem hagytad magára anyagilag és minden egyéb támogatás nélkül 3 kisgyerekkel....Soroljam még? Szóval nem volt jó férj, de jó apa sem! Az én apukám engem nagyon szeret és egészen biztos vagyok benne, hogy sosem hagyta volna, hogy bármely gyermeke is ilyen helyzetbe kerüljön! Akkor vitt volna magával mindnyájunkat, vagy oly módon segítette volna anyánkat, hogy ilyenre soha ne kerülhessen sor! A szeretet nem pénzben ajándékban, vagy cirkuszban mérendő! Magadra hagyott téged a gyerekekkel együtt! Igen!!! Mert ŐŐ volt az, aki elhagyta a családját, és belekényszerített egy ilyen helyzetbe! Sőt! Utána hagyta, hogy a szülei küszködjenek a gyerekekkel, nehogymár bezavarjanak a másik kapcsolatba!

NEM ÉRTELEK! ...............

Szia Erca!!

Bocs, hogy így elkéstem, de sok dolgom volt, remélem velünk vagy még, és olvasod tovább a fórumot:)

Szóval: az igaz, hogy volt férjem sok minden rosszat elkövetett ellenem, de a gyerekeit mindig nagyon szerette, és igazából jó apa volt. A házasságunk megromlása, mint bárhol máshol mindkettőnk hibája volt, én nem húzom ki magam alóla, bár lehetett volna más megoldást is találnia neki, mint a költözés az alig 20 éves barátnőjéhez. Aranyos vagy, hogy felmentesz a bűntudatom alól, de ez szerintem kevés. magamnak kell hogy megbocsássak, itt legbelül a szívem mélyén. Bár, tudom, az adott helyzetben jól döntöttem, nem nagyon volt más lehetőségem, akkor, és ott, ez tűnt a legjobb megoldásnak, ami a gyerekeket illeti. Lényegében, ilyen téren nincs lelkiismeret furdalásom, ha csak akkor nem, amikor ők számon kérik tőlem a múltat. Olyankor kicsit elbizonytalanodom, pedig tudom, nincs miért marcangolnom miatta. Annak van igaza, aki azt mondja, hogy " ami volt, elmúlt, még ha nehéz is, el kell felejteni, és meg kell próbálni, újra közel kerülni egymáshoz, és igen, újra meg kell ismernünk egymást. Nekem sem lehetett könnyű középső gyerek szindróma, sehogy sem jó. Sajnálom, ami veled történt, de a te példád is azt mutatja, hogy igenis meg kell bocsátani egymásnak, ki lehet mondani a sérelmeket, de utána, minden már csak jobb lehet. Jó neked, hogy sikerült ezt anyukáddal lerendezni, én még most is neheztelek az enyémre:(

Sziasztok!!

Ma nem nagyon voltam gép közelben, sok dolgom volt. egész nap úton voltam, állásinterjún voltam, meg vásárolni, meg itthon is volt mit tennem. Köszönöm szépen a sok hasznos hozzászólást, igazán nagy segítségemre volt némelyik gondolat. Magamtól biztosan nem tudtam volna ezt így összeszedni. Érdekes, hogy bár egyáltalán nem ismertek, mintha a fejembe látnátok, ez biztos ilyen női "dolog", hogy mi nők hasonlóan reagálunk bizonyos dolgokra. Egy dolognak viszont nagyon örülök, hogy talán 2 olyan hozzászólás volt, ami kicsit rosszul érintett, a többiek, (ti) mind maximálisan egyetértettetek egymással, és velem,nagyon sok mindenben. Már nem tudom, kinek mit kellene írjak, úgy hogy leírok pár dolgot.

Igen, akkor, amikor úgy döntöttem anyósoméknál jobb helyük lesz a gyerekeknek, valóban azt néztem, hogy nekik jó legyen. Minden egyes alkalommal elmondtam eddig nekik, hogy ez a lehető legjobb dolog ami történhetett velük abban az időben...

Remélem, egyszer megtörik valóban a jég, és megbocsátanak nekem, remélem, nem kell éveket várnom erre. Sajnos a lányom az én fajtám, nagyon lelkis, még talán ő az akivel elkezdhetném a találkozó megszervezését. Rajta, észre lehet venni, hogy nagyon bántja ami történt, és hajlandó lenne szerintem némi kompromisszum fejében adni egy lehetőséget. A levélírás sem rossz ötlet, de ahhoz hogy elolvassák, az kell, hogy rövid legyen de lényegre törő, mert ha mindent leírok, az nagyon hosszú lenne..és lehet, nem volna kedvük végig olvasni. Arra is gondoltam még, hogy nem levelet, hanem a gondolataimat írnám le, mert biztos, hogy ha élesben megy majd a dolog, sok minden nem fog eszembe jutni, ami fontos lehet. Azt hiszem tényleg az lenne a legjobb, ha egyelőre nem mint az anyjuk közelítenék hozzájuk, csak mint egy közeli barát, vagy ismerős, hiszen annyi mindent be kell pótolnunk, és nem akarok tolakodó sem lenni. Elhatároztam, hogy ha nem kérnek belőlem, akkor nem erőltetem, talán majd egyszer rájönnek, hogy nem csak én voltam a hibás...

Teljes mértékben egyetértek Veled!

Valóban egyszer minden jég megtörik!!!!

Ha Ők nem is köszöntenek, nem hívnak Te akkor is tedd meg!

Amikor ezt a döntést meghoztad csak az Ő érdeküket nézted, és erre rá fognak jönni egy idő után!