Anya az ilyen?! (beszélgetés)

"Sok mindent másképp csinálnék ma már. . "

Ezt a mondatot általában azok szokták mondani ,akik már látják és belátják a hibáikat,és ez ,hidd el klassz dolog.

Igen ,lehet,hogy nem küzdöttél eléggé,lehet ,hogy hibát ,hibára halmoztál,de akkor, azokban a pillanatokban ,azokat a döntéseket láttad jónak,az akkori legjobb tudásod szerint cselekedtél.

De akkor még más voltál, most már nem az az ember vagy ,aki akkor voltál.

Belátni a hibáinkat,és nem elkövetni újra ,minden ember nagy feladata.

És most felejtsd el ezeket a gondolatokat,mert semmi értelmük nincs.

Sok mindent másképp csinálnál?

Hát csináld!:))))

Az élet nem egy számítógépes játék,nincs 3 lehetőséged,hogy újra indulj ,csak egy van ,amit viszont folytatni kell.

Egyszerűen szeretni akarod őket,hát tedd.

Lehet ,hogy nem lesz benne köszönet,lehet ,hogy még száz visszautasítást kell majd megélned,de ne törődj vele.A lényeg az ,hogy megértsék,hogy most már számíthatnak rád,és akármi is történt ott vagy mellettük.

Természetesen ,azt még hozzáteszem ,nem megalázkodásról beszélek.

Ezért fontos ,hogy a bűntudatodat lerendezd magadban,igenis felemelt fejjel ismerd el a hibáidat.

Ha szemtelenkednek,ha durván visszautasítanak,ne tűrd el,de ne is haragudj rájuk,és próbálkozz újra ,meg újra.

Hidd el ,egy idő után minden jég megtörik.

Szia! Én akkor is megpróbálnám, nem csak leírni, hanem odaadni is. szerintem elolvasnák, már csak kíváncsiságból is. A nagyszülőkkel kapcsolatban pedig azzal kezdeném, hogy mennyire hálás vagyok azért, amit értük tettek, de amiről ők nem tudnak(vagy nem akarnak), az az hogy téged ki akartak zárni az életükből. Kérdezd meg, hogy miután a tőled való találkozás után hazaértek, megkérdezték-e tőlük: na ugye jó volt anyuval a...? Szerintem rá kell hogy döbbenjenek az igazságra ha visszagondolnak apró pillanatokra...

Na persze ahogy írtam, nem ismerem őket. Én is haragudtam a szüleimre sok mindenért, és csak 21-22 évesen fogtam fel sok mindent, mostmár ugyanezekért a dolgokért (majdnem mindért) hálás vagyok, mert tudom hogy a maguk módján segíteni akartak...drukkolok hogy sikerüljön visszaszerezned a szeretetüket, tiszteletüket, őket!

Hát, nem, ha nem muszáj:)

Most megyek, de szívesen veszem, ha addig is, míg leszek,tanácsokkal láttok el, vagy egyszerűen csak véleményt írtok. Később leszek.

Szia!!

Ha hiszed, ha nem már gondoltam rá, és el is kezdtem leírni az egészet az elejétől. Evvel csak az a bajom, hogy ha az igazat akarom nekik írni, arról, mi történt, akkor mindent, de mindent le kellene írnom, amit az apjuk tett velem, pl. és az addig imádott nagyszülőknek is volt rendesen szerepük abban, hogy idáig fajultak a dolgok közöttünk. Mindamellett hogy hálás vagyok nekik amiért felnevelték a gyermekeimet. Apósom pl. kerek perec kijelentette nekem, hogy addig nem nyugszik meg a lelke, amíg a gyerekek meg nem utálnak engem úgy igazából...

Jó munkát végzett, mert a gyerekek hallani sem akarnak rólam.

A levéllel még az a bajom, hogy egyszerűen előfordulhat, hogy el sem olvassák, olvasatalanul széttépik... Akkor?

Szia! Már az elejétől olvasom a történetet...Szerintem még mindig nem 'felnőttek' a gyerekeid, ha azok lennének, akkor megértenék a helyzetet és 'megbocsájtanának' már ha van egyáltalán miért...

Azt hiszem a te helyedben leírnám mindhármójuknak a történetet az elejétől, ahogy itt a fórumon, persze több kicsi részlettel, együtt átélt szép emlékekkel. A levélbe nem tudnak beleszólni. Aztán várnék.

Az én 14 éves húgomat általában előbb jobb belátásra bírják az ész érvek mint a 24 éves nővérem, így hasonló sorrendre számítanék, de szerintem előbb-utóbb befutnának a bocsánatkérő válaszok is.

Szia Erca!

Köszönöm hasznos hozzászólásodat, igérem bővebben fogok rá reagálni, de most el kell menjek itthonról. Nagymamám a szomszéd utcában lakik, 82 éves és kicsit megyek segítek neki...

Jól látod, csak egy a bökkenő! Hiába próbálom, nem tudom magam túl tenni ezen a dolgon segítség nélkül. Segítség pedig nincs, vagy ha van, nagyon drága( pszichológus, 5-25 ezer Ft/ óra )

Nincs is kivel megbeszélnem ezt a dolgot, aki lelkileg, és erkölcsileg is támogatna, mellettem állna, és segítene tanácsaival, ötleteivel. Barátnőim messze vannak, anyukámmal olvastátok mi a helyzet, párom meg nem szeretne ebbe belefolyni, nem is tud sok részletet,különben sem akarnám terhelni vele a kapcsolatunkat.

Az a múlt, amihez neki nem sok köze van, ez pedig a jelenünk vele és a közös kisfiunkkal.

Nincs időm várni, míg magamban rendet teszek, hiszen mát éppen elég időt elpazaroltam...

Nem tudom, mi lenne a helyes, és jó megoldás.

Szia! Itt azt hiszem én vagyok a legfiatalabb ezért talán a gyerekeid szempontjából is átlátom a helyzetet, viszont vagyok annyira érett már, hogy megértsem a dolgokat!

A gyermekeid maximálisan kihasználják a helyzeted! Hidd el, hogy igazából vágynak a szeretetedre, elismerésedre, csak dac van bennük, és így el is érik a céljukat nálad!

Ezúton hadd mentselek fel téged a bűntudat alól! A volt férjed tehető felelőssé! És ezt tudniuk kell a gyerekeknek is! Mondd el nekik, hogy mit tett, ha eddig nem tetted meg! Az elhallgatás egyenlő a hazugsággal, és ha korábban közlöd velük, talán már rég veled lennének. Egy félresiklott házasságért két ember felelős a legtöbb esetben, viszont azok alapján, amiket írtál, a volt férjed egy szarláda, aki másfelé kacsingat, míg az asszony a közös gyerekekkel foglalkozik. A férj is egy "gyereked" a többi közül... szinte épp úgy kell vele is törődni.

Meg kellett hoznod egy nehéz döntést a gyermekeid érdekében. Nem mondom, hogy jól döntöttél, de döntöttél és nem a saját érdekeid tartottad szem előtt, hanem csakis az övéket! Szerintem ezzel sincsenek tisztában, hogy te nem dobtad el őket!

A megbeszélés szerintem egy közös kiránduláson a legalkalmasabb, esetleg az erdőben, vagy más olyan helyen, ahol nyugalom van, és nem tudnak faképnél hagyni! Ne izgulj előtte, lazuljatok el, legyen más a téma kezdetben, és ha jól érzitek magatokat rá lehet térni, mert úgy jobban meghallgatnak, mintha odaállsz és azt mondod, mostmár pedig megbeszéljük a dolgokat és meg fogtok hallgatni! Ez eddig sem vált be, és magamról is tudom, mi lenne a válaszom édesanyámnak egy ilyen kijelentésre.

Tudod mikor öcsém megszületett, 9 éves voltam. Addig én voltam a "kisgyerek" a családban. Egyik napról a másikra ez megváltozott. Már én is "nagy gyerek" voltam, akivel nem kell annyit foglalkozni. Elég nehéz időszak volt az elkövetkező 4-5 év az életemben. A családi vállalkozás is gondban volt, így édesanyám visszament dolgozni, mikor öcsém két éves lett. Valami miatt a testvéremnek dadogás lett, az orvos szerint egy trauma okozta. Onnantól kezdve édesanyám mégjobban csak az öcsémre koncentrált, pedig addig sem kaptam túl sok figyelmet. Hozzájárult még az is, hogy nővérem, aki tőlem 6 évvel idősebb, rendőrségi ügybe keveredett és folyton elszökött otthonról. Anyukám sokat sírt és aggódott miatta is. Velem nem volt sok gond, szinte semmi. Öcsémmel nem veszekedtek szüleim, mivel kicsi és lelki beteg, nővéremmel pedig megint nem, mert nagy, és elszökik. Minden dühüket és gyerekeik iránti félelmeiket rajtam élték és töltötték ki, pedig én is fiatalka voltam még. 11-12 évesen egyedül vásároltam meg a ruháimat, egyedül tanultam és nem sokára barátom is lett. Öcsém kutyáját elütötte egy autó és nem merték megmondani neki, ezért kitalálták, hogy elküldi a fiát, amíg gyógyul az állatkórházban. (azért írom ezt le, mert ez a kutya segített átvészelni a nehéz időket) Szóval öcsém kapott egy németjuhász kiskutyát, aki végül az enyém lett.

Elnézést, hogy hosszúra sikerült! A lényeg belőle az, hogy édesanyám elkövetett ellenem egy hibát, amit mostanában saját maga hozott fel, és nagyon nyomta a lelkét. Azóta sokkal jobb kapcsolatom van vele. De tudom magamról, ha olyan szituációba kerülnénk, biztosan felhánytorgatnám neki ezt! Ettől még szeretem! Persze én sosem éltem vissza ezzel! A te gyerekeid egészen mások.

Szóval a gyerekek/fiatalok sokszor nem azt mondják amit éreznek, hanem amit a dac mondat velük.

Szerintem az első dolgod nem ez:))))

Először önmagadban kell feldolgoznod a múltat,amiből következhetett a jelen helyzet.

Amikor majd úgy érzed,hogy túl tudsz lépni a magad árnyékán,amikor megbocsájtasz önmagadnak ,és másoknak is,legfőképp a gyerekeidnek(mert azt érzem,hogy elvárások ,és harag is van benned),majd akkor tisztán fogod tudni,mit is kell mondanod,és tenned.

Addig ne siettesd a nagy beszélgetést...

Semmiképpen ne a hazai pályán. Sem nálad, sem náluk.

Valami semleges, de mégis nyugodt helyszínt keress.

Az időpontot meg össze kell hangolni. Valamelyikkel tartod a kapcsolatot? Hát kérd a segítségét ehhez.

Az, hogy nem köszöntöttek fel, az is csak a ki nem mondott sérelmek hozadéka. Bennük is van, biztosan.

Ezt a szörnyű nagy haragot kell legyőznötök, együtt.

Szép napot nektek!!

Köszönöm a sok hozzászólást, igazán tanulságos, és megfontolandó dolgokat írtatok nekem. Igyekszem ezeket figyelembe venni, amikor összehozom azt a találkozót. Nincs valami ötletetek, hogy hova vigyem őket arra a nagy beszélgetésre. Nem akarok hazai pályát (náluk) az nem vezetne jóra, mert a nagyszülők jelenléte, esetleges belebeszélésük, igazán zavaró lenne. Valami semleges hely kéne, ahol lehet beszélgetni. Még azt sem tudom, hogy adjam elő a mondókámat, annyira tanácstalan vagyok. Ez igazán komoly erőfeszítés részemről, hogy erre a döntésre jutottam, mert nagyon félek...

Hosszú, álmatlanul forgolódó éjszaka, és a ti segítségetek adott némi erőt, hogy ez a döntés megszülessen. Már csak a kivitelezés van hátra!

Az időpontot sem tudom, mikor lenne jó, hétközben, vagy hétvégén?! Fiamnak komoly barátnője van, nem is tudtam róla, de titokban eljegyezték egymást a nyáron... ( Ezt sem tőle tudom, sajnos:( )

Hétvégén biztosan vele akar majd lenni, lányomnak most pont nincs senkije, a kisebbik fiam még középsuliba jár. Szerintetek milyen időpont lenne a megfelelő?

Ricsi fiam most októberben lesz 18 éves, ő a legkisebb. A többiket már felköszöntöttem , nem személyesen, mert most megint mosolyszünet van:(

Nekem is most volt a 42. szülinapom, 25-én, de a két fiú fel sem köszöntött, és ez már így megy évek óta. Se anyák napján, se szüli-névnapomkor, se karácsonykor, nem írnak, és nem mondanak semmit. Én Tavaly is vettem nekik ajándékot, minden alkalomra, idén viszont csak felköszöntöttem őket, ajándék nélkül. Szóval, azért ez is komoly, nem?!!

Szia Streamline!

Most kapcsolódtam csak be újra ide. Tegnap már nem fértem a géphez a pasiktól. Sokminden történt azóta.

Én azt olvasom ki, hogy tulajdonképpen végigkísérted a gyerekeid életét lehetőségedhez mérten. Igazán sohasem hagytad el őket, hiszen folyamatosan ott voltál velük. Jó, voltak nehéz időszakok, de ezt Te is meg kell hogy értsd a részükről. Amikor elérték a kamaszkort, akkor a lehető legrosszabbul reagáltak mindenre, hiszen elég zaklatott életük lehetett nekik is. A legérzékenyebb korban kezdted az iskolát, a talpraállást. Ami persze részedről igenis tiszteletreméltó teljesítmény mindenféle erkölcsi és anyagi háttér nélkül végigvinni ezt. Nem látok közétek, ezért csakis találgatásokba tudok bocsátkozni. Alapvetően itt mindenki sérült, nem is kicsit. Türelem. Csak az hozza meg a gyümölcsét egyszer. Próbáld meg összehozni azt a találkozót velük és szóra bírni őket. Igazad van, egyedül nem lehet a világot megváltani, ehhez ők is kellenek. Nem kell vázolnod nekik a Te verziódat, egyáltalán nem kell fehánytorgatni az akkor elmúltakat. Inkább csak azt próbáld tudomásukra hozni, hogy Te csak Őket akarod most is, mint ahogy tulajdonképpen végig ezt akartad. Találd meg a boldogságot az új családod körében, mert azt hiszem a régi esetében már csak megbékélés lehet. Bár az sem egy lebecsülendő eredmény. Én drukkolok neked.

Fata Morgana! Rengeteg nagyon jó gondolatod van!

Streamline! Tényleg rettenetes nehéz, de csak előre nézz, ne hátra. Esetleg mondd is ezt el nekik. Ültesd le őket és mondd el, hogy ezután - legalábbis egy darabig - ne beszélgessetek a múltról, szóba se kell hozni, egyáltalán. Egyszerűen csak ismerjétek meg egymást. Aztán várj türelmesen. Talán egyszer majd ők maguk hozzák fel a témát.

Fizikai képtelenség, hogy új életet kezdj(etek), csak folytatni tudod azt az egyet ami van. Tehát el sem várható, hogy a régi vélt vagy valós sérelmek elő ne kerülnének.

Mások nevében nem beszélhetek, de talán valamennyiünk az életében volt olyan szakasz, melyet legszívesebben kiiktatnánk, de nem tehetjük, hozzánk tartozik, az is mi vagyunk.

Minden ami az életedben megtörtént, még ha még oly rossz is, a te életed, hozzád tartozik. Senki el nem ítélhet, legfeljebb te magad marcangolhatod, ha lett volna jobb lehetőséged és még sem éltél vele. A gyermekeid reakciójától pedig ne félj, ha előhoznak egy-egy régi sérelmet, türelemmel válaszolj nekik. Vizsgáld az esetet előbb az Ő szemszögükből és utána mond el nekik, Te hogyan élted meg ugyan azt a helyzetet. Ne arra törekedj, hogy új alapokra helyezd a kapcsolatotokat, egyenlőre nektek még alapoznotok kell, együtt.

Nem lesz fájdalom mentes, de hol van az megírva, hogy az élet könnyű?

Sok sikert, kitartást, egymás iránti szeretetet kívánok nektek!

Úgy,hogy te új alapokra helyezed a kapcsolatotokat a gyerekekkel ,és ők dönthetnek ,akarják-e ,vagy sem.

Talán ,ha nem anyaként ,hanem csak egy őket nagyon szerető emberként közelítenél feléjük,akkor könnyebben közeledhetnétek egymáshoz.

szia!

Az élet engem fog igazolni, lehet: de az elvesztegetett éveket már nem tudom pótolni, és ez nagyon fáj!!

Tudom én, illetve érzem a szívem mélyén, hogy egyszer majd úgyis megbocsátanak, de addig értékes éveket pazarolunk, és élünk le egymás nélkül szeretet nélkül.