90 napos diéta -2012.08.18-tól (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
Én tegnap volt hogy 2hete csinálom így gondoltam meg mérem mgam hát az eredményeknek nagyon megörültem 80,4kg-ről 77,7 lett :) juhi:)
és mérem magam cm-ben is majdnem mindenhonnan -3cm tök szuper:)kitartást mindenkinek.
Szia!
Üdv a csapatban.
Centikben is jelentős változást lehet elérni már pár hét alatt! Én a nadrágszíjamon (is) látom a változást, eddig csak az első lyukig tudtam csatolni, de mostmár a második is sikerül :-D
Sziasztok,
új vagyok itt a fórumon is, és a fogyókúrában is. Már sok mindent kipróbáltam, volt, amivel el is értem kisebb sikereket, de aztán hiába figyeltem az étkezésre, valahogy mégis visszajöttek a kilók. Ráadásul duplán :(
Tegnap kezdtem bele a 90 naposba. Elhatároztam, hogy nem fogom méricskélni magam, mert az eddig mindig csalódást okozott. Mikor szemmel láthatóan mentek le kilók, a mérleg valahogy mégsem volt bíztató. Úgyhogy nem érdekelnek a kilók, hanem elővettem a szekrényből két nadrágot. Az egyik feljön, csak nem tudom már becipzárazni, a másik pedig még a csípőmig sem jön fel. Az első mérföldkő az lesz, ha az első nadrágba kényelmesen beleférek, a cél pedig a szűkebb régi nadrágom :)
Szurkoljatok, hogy sikerüljön, és én is kitartást kívánok mindenkinek!
Most irigyellek kicsit, hogy mindjárt végzel! :-D
Én a héten töltöm be az 1 hónapot :-D
Sziasztok Lányok! :)
Holnap már visszaszámolok 10-től :)
Még van 1 kg, amit le akarok adni, de egyébként teljesen elégedett vagyok a diétával. :)
Aki most kezd bele, annak mondom, hogy megéri csinálni. Soknak tűnik az elején ez a 90 nap, mert az ember jóformán csak erre tud gondolni. Csak ez körül forognak a gondolatai. De utána szépen beáll a napi rutin, és észre sem veszitek majd, úgy szaladnak a napok. :)
Szóval kitartás mindenkinek, és fogyira fel! :D vagy kilókkal le! :D
Nem is tudom, melyik szlogen hangzatosabb :)
Nem hangzik valami jól ez a hasmenés :-(
Igyál ma jó sokat, nehogy kiszáradj!
Nekem amúgy fehérje nap este szokott menni a hasam, főleg ha estére tejterméket eszek (körözöttet szoktam csinálni, vagy édesítős túrót)
Ma gyüminapom van, eddig 1 alma, 1 körte és egy kis dobozka szőlő ment le, és jó sok tea.
A melóhelyen mondták, hogy látszik a fogyás. Ennek nagyon örülök!!!
Sziasztok!
Háát nem így képzeltem a "böjtömet"!Lehet, hogy szombaton összeszedtem valami nyavalyát, mert tegnap délutántól hasmenésem van, úgyhogy tök mindegy lenne, hogy mit eszek, iszok! Tegnap gyümi napom volt, egy banán, egy fürt szőlő, meg egy alma után, már csak vizet ittam, mert az is kijött belőlem! :-( Úgyhogy ma is folyadék ezerrel, még csak nem is szédülök, nem vagyok éhes sem, ja persze és tolom a széntabit! :-( Remélem holnapra már jobban leszek, nálam ez két-három napig szokott tartani, majd valami szárazakat eszem fehérjenapomon! Vikyci szerintem igen jól haladsz a -4-gyel a 28. napodon, remélem majd én is ott fogok addigra tartani. Ma van a 17. nap! Üdv köztünk aranymag3! Hajrá nekünk!
Üdv a csapatban!
Szénhidrát napon én se szoktam visszafogni magam, persze nem eszek meg 6 csokitortát, de pl tegnap palacsintáztam, vacsorára pedig lekváros kenyeret ettem.
Ma reggelre mégis lement fél kiló.
Kiváncsi leszek, hogy a mai gyüminap utáni mérlegelésen mennyit mutat majd a mérleg. (eddig 4 kilónál tartok, 28. napom van ma.
Sziasztok!
szeretnek csatlakozni hozatok.EN egy hete kezdtem a 90naposat csinallni es eleg jol is ment a dolog bar a mai szenhidrat napomat tulteljesitettem sajnos.
Vissza fogom olvasni a forumot hogy tudjam ki ki csoda es bisztos nyerek toletek otleteket.
Kitartást a víznaphoz!
Nekem ma keményítő napom volt. Délelőtt csak bögre kávét ittam tejjel. Utána lefoglalt a takarítás és a főzés, 11-kor döbbentem rá, hogy nem ettem gyümölcsöt. Viszont már éhes voltam, így nekiálltam ebédelni :-D Paprikás krumplit főztem, savanyúsággal ettem.
Sziasztok!
Köszi a segítséget, én azért hétfőn megpróbálom, aztán majd meglátjuk, bírom-e csak folyadékkal!
De holnap van még egy szénhidrát napom, megpróbálok jól feltöltődni! :-)
A tegnapi gyümi napomat elcsesztem, csináltam belőle egy szénhidrát napot. Ez van.
Ma folytatom normálisan tovább fehérje nappal.
Én még nem csináltam víznapot, szerintem nem is fogok.
Joghurt italt ne igyál, az fehérje és szénhidrát is, elvileg egyik napba se fér bele.
Szerintem csak víz, teák (cukor, méz nélkül persze), esetleg nem rostos, vízzel higított gyümölcslé vagy zöldséglé fér bele.
Bár én anno nem csináltam ezt a napot egyszer sem, mégis működött.
Sziasztok!
Kérdésem, tartottatok-e már "léböjtös" napot, csak folyadékkal? Hogy lehet átvészelni, mit lehet inni? Ásványvíz, 100%-os gyümilé, és még? Joghurtital jöhet, vagy nem? Help plííííz! Hétfőn lenne az a bizonyos! Köszi társak előre is a választ! Ma fehérje napom volt, holnap "keményítek", egész jól vagyok a napokban. Kolléganőm visszajött két hét szabiról, és rákérdezett fogyózok-e, mert fogytam szerinte (és még nem mérezkedtem). Munkahelyen nem mertem mondani, mert nem kell mások okossága! Más még nem szólt! Sziasztok! Hajrá!
Ja, nagyon fincsi volt a krumpli! Köszi a tippet, mostmár ezt is beépítem az étlapba.
Ma szénhidrát napom van, tésztát főztem, és most kivételesen bolti zöldséges-paradicsomos szószt tettem rá. Tegnap túlóráztam, és már nem igazán volt kedvem főzőcskézni.
Én ma tartok a 23. napnál, eddig -3,5 kiló, és 2-3 centi a derékból-csípőből.
Persze, ha tornáznék, biztosan több lenne, de még mindig lusta vagyok. Esténként szoktam ugyan pár felülést, lábemelést csinálni, és nyújtásokat.
Marad a reggeli-délutáni biciklizés munkába jövet-menet, még szeptemberben bicajozok, aztán átállok a buszra, mert fázós vagyok.
Sziasztok!
Én tegnap 80,4kg -val kezdtem egész jól bírtam nem is vagyok éhes szuper:) remélem sikerül ledobnom minimum egy 15kg-t jó lenne.hetente fogom mérni magam majd megírom a tapasztalatokat:D
Szia!
Jól hangzik, én csak pici vegetával szórtam meg, és kivajaztam a tálat, amiben sütöttem! Nekem ízlett, én is most próbáltam ki először! Holnap gyüminap, és a 12.! Ki hogy áll? Hányadik napnál tartotok?
Ez nem is rossz ötlet.
Mondjuk én szeretek főzni, bár néha lusti vagyok, főleg elmosogatni utána :-D
Szia!
Ma keményítő napom van, tegnap este megsütöttem mára ebédre a rácos krumplit, amit írtál. Kíváncsi vagyok milyen lesz, az illata nagyon jó volt. Én tettem rá egy pici olíva olajat, sót-borsot és petrezselyem zöldet is.
Sziasztok!
Hogy haladtok?
Nekem gyüminapom volt ma. Salátát csináltam a gyümölcsökből, így jobban csúszott.
Ami számomra a legrosszabb a gyümölcs napban, hogy el kell készíteni a fehérje napi ebédemet, ma is mikor sütöttem a csirkét holnapra, csorgott a nyálam.
Sziasztok!
Én is belevágok hétfőn a 90 napos diétába.10 hónapja szültem és 15 kg maradt rajtam.A szoptatás során sem mozdult meg lefelé, úgyhogy valamit kezdenem kell magammal a jó közérzet miatt( persze a szülés előtti ruhatáramat sem szeretném kidobni).Azt hiszem ez nagyon bizalomgerjesztő és emberi diétás terv és sok mindenkinél bevált!!
Esetleg van köztetek valaki akinek sikerült a szülés utáni kilóit ledobni ezzel a diétával???